(American, November 15, 1887 – February 5, 1972)
There is a great amount of poetry in unconscious
fastidiousness. Certain Ming
products, imperial floor coverings of coach–
wheel yellow, are well enough in their way but I have seen something
that I like better–a
mere childish attempt to make an imperfectly bal-
lasted animal stand up,
similar determination to make a pup
eat his meat from the plate.
I remember a swan under the willows in Oxford,
with flamingo-colored, maple–
leaflike feet. It reconnoitered like a battle-
ship. Disbelief and conscious fastidiousness were
ingredients in its
disinclination to move. Finally its hardihood was
not proof against its
proclivity to more fully appraise such bits
of food as the stream
bore counter to it; made away with what I gave it
to eat. I have seen this swan and
I have seen you; I have seen ambition without
understanding in a variety of forms. Happening to stand
by an ant-hill, I have
seen a fastidious ant carrying a stick north, south,
east, west, till it turned on
itself, struck out from the flower-bed into the lawn,
and returned to the point
from which it had started. Then abandoning the stick as
useless and overtaxing its
jaws with a particle of whitewash – pill-like but
heavy, it again went through the same course of procedure.
What is
there in being able
to say that one has dominated the stream in an attitude of self-defense;
in proving that one has had the experience
of carrying a stick?
*
Poetry
I, too, dislike it: there are things that are important beyond
all this fiddle.
Reading it, however, with a perfect contempt for it,
one discovers in it after all, a place for the genuine.
Hands that can grasp, eyes
that can dilate, hair that can rise
if it must, these things are important not because a
high-sounding interpretation can be put upon them but because
they are useful. When they become so derivative as to become
unintelligible,
the same thing may be said for all of us, that we
do not admire what
we cannot understand: the bat
holding on upside down or in quest of something to
eat, elephants pushing, a wild horse taking a roll, a tireless wolf
under a tree, the immovable critic twitching his skin like
a horse that feels a flea, the base-
ball fan, the statistician –
nor is it valid
to discriminate against 'business documents and
school-books'; all these phenomena are important. One must
make a distinction
however: when dragged into prominence by half poets, the
result is not poetry,
nor till the poets among us can be
'literalists of
the imagination'– above
insolence and triviality and can present
for inspection, 'imaginary gardens with real toads in them', shall
we have it. In the meantime, if you demand on the one hand,
the raw material of poetry in
all its rawness and
that which is on the other hand
genuine, you are interested in poetry.
Photograph by Imogen Cunningham (1957)
Kritikusok és műértők
Nagyon sok költészet rejlik az öntudatlan
finnyásságban. Bizonyos Ming-kori
tárgyak, aranypénz-sárga császári sző-
nyegek is szépek a maguk módján, de
van ami
kedvesebb nekem – ha egy tökéletlenül
kiegyensúlyozott állat talpraállítására
tesznek gyermeteg kísérletet –
olyan ez, mint mikor egy kölyök-ebet
rábírnak arra, hogy tányérból egye a húst.
Emlékszem, hattyú úszott az oxfordi fűzek alatt,
flamingó-színű, juharfa –
levélszerű lába volt. Felderítést végzett, mint egy csata –
hajó. Bizalmatlanság és tudatos finnyásság
uralta
mozgástól idegenkedő
személyét. Végül szívóssága
nem védte meg
attól, hogy jobban becsülje azt a falatot, melyet
a víz árja sodort
felé; magával vitte, amit enni adtam
neki. Láttam e hattyút és
láttalak téged; láttam az értelem nélküli
becsvágy különféle alakzatait. Egész
délelőtt álltam egy hangyabolynál, s néztem
a finnyás hangyát, valami gallyat cipelt
északra, délre, nyugatra, keletre,
majd megfordult, s ment be a virágágyból
a gyepre,
és visszatért ugyanoda,
ahonnan elindult. Aztán mint hasztalan tárgyat
otthagyta, a gallyat, s egy fehér
pirula formájú, de súlyos mészdarabbal
terhelte túl állkapcsát, s újra kezdte ugyanazt a
műveletet. Mit ér,
ha elmondhatjuk,
hogy a víz folyásán önvédelemből
úrrá lettünk,
s a botcipelésben is szereztünk
némi tapasztalatot?
Eörsi István fordítása
*
Költészet
Én sem vagyok oda érte, van százszor komolyabb az efféle játszadozásnál.
Mégis, ha mély megvetéssel olvassa az ember, fölfedez benne
végtére valamit, ami valódi.
Kezet, mely markolni, pupillát,
mely tágulni, hajat, mely égnek állni
képes, ha kell, s mindez fontos, bár, nem azért, mert
magasröptű értelmezésekre kínál jó alkalmat, hanem mert
hasznos. Ha már az érthetetlenségig elvont,
mindnyájunkról elmondható:
nem azt csodáljuk,
amit nem értünk. Denevért, ha
fejjel lefele lóg, zsákmányra lesve,
öklelő elefántot, hempergő vad csikót, vagy az éber
farkast a fa tövén, a kérlelhetetlen kritikust, kinek a bőre
megráng, akár a bögöly csípte lóé,
a futballdrukkert, a statisztikust –
s az sem helyes, ha
megvetően legyintünk "üzleti iratokra,
tankönyvekre"; mindezek fontosak. Egyet azonban nem szabad elfelednünk:
ha fél-költők cibálják ki a rivaldafényre, az eredmény
nem költészet lesz, nem, amíg a költők
nem veszik "szó szerint a
képzeletet" – de elbizakodottság
és közhelyek nélkül, és nem kínálnak
"képzelt kerteket, ahol igazi varangyok laknak", addig
nem is lesz benne részünk. Addig is, hogyha egyrészt
a költészet nyersanyagát kívánod,
azon nyersen, de másrészt,
a legvalódibb valóságot, akkor
elmondhatod: költészetet kívánsz.
Rakovszky Zsuzsa fordítása
______________
Amerikai költők antológiája, Európa Könyvkiadó, 1990
Észak-amerikai költők antológiája, Kozmosz Könyvek, 1966
Marianne Moore: Complete Poems, Penguin, 1994
Others for 1919: An Anthology of the New Verse, edited by Alfred Kreymborg
No comments:
Post a Comment