ELEGY
Oh destiny of Borges
to have sailed across the diverse seas of the world
or across that single and solitary sea of diverse names,
to have been a part of Edinburgh, of Zurich, of the two Cordobas,
of Colombia and of Texas,
to have returned at the end of changing generations
to the ancient lands of his forebears,
to Andalucia, to Portugal and to those counties
where the Saxon warred with the Dane and they mixed their blood,
to have wandered through the red and tranquil labyrinth of London,
to have grown old in so many mirrors,
to have sought in vain the marble gaze of the statues,
to have questioned lithographs, encyclopedias, atlases,
to have seen the things that men see,
death, the sluggish dawn, the plains,
and the delicate stars,
and to have seen nothing, or almost nothing
except the face of a girl from Buenos Aires
a face that does not want you to remember it.
Oh destiny of Borges,
perhaps no stranger than your own.
(1964)
Translated by Donald A.Yates
THE LABYRINTH
Zeus, Zeus himself could not undo these nets
Of stone encircling me. My mind forgets
The persons I have been along the way,
The hated way of monotonous walls,
Which is my fate. The galleries seem straight
But curve furtively, forming secret circles
At the terminus of years; and the parapets
Have been worn smooth by the passage of days.
Here, in the tepid alabaster dust,
Are tracks that frighten me. The hollow air
Of evening sometimes brings a bellowing,
Or the echo, desolate, of bellowing.
I know that hidden in the shadows there
Lurks another, whose task is to exhaust
The loneliness that braids and weaves this hell,
To crave my blood, and to fatten on my death.
We seek each other. Oh, if only this
Were the last day of our antithesis!
Translated by John Updike
Fotó: E. Comesana, 1969
ELÉGIA[ELEGÍA]
Ó, Borges sorsa:
hajózott a világ tengerein,
vagy az egyetlen, magányos, többnevű tengeren,
járt Edinburghban, Zürichben, a két Córdobában,
Kolumbiában és Texasban,
visszatért múló nemzedékek múltán
nemzetségének ősi földjére,
Andalúziába, Portugáliába meg ama grófságokba,
ahol szász küzdött dán ellen, s vérük keveredett,
eltévedt a nyugodt, vörös londoni labirintusban,
megöregedett sok-sok tükörben,
kereste hiába szobrok márványtekintetét;
vizsgált kőnyomatokat, enciklopédiákat, atlaszokat,
látta mindazt, amit emberek látnak,
halált, szürke hajnalt, pusztát,
hunyorgó csillagot,
és nem látott semmit, vagy szinte semmit,
csupán egy Buenos Aires-i lány arcát,
egy arcot, melynek nincs szüksége, hogy emlékezzenek rá.
Ó, Borges sorsa,
tán nem különösebb a tiednél.
Bogotá, 1963
Asztalos Lajos fordítása
A LABIRINTUS
[EL LABERINTO]
Még Zeusz sem ismerné ki magát
az én helyemben, e kőrengetegben.
Hogy ki mindenki voltam, elfeledtem;
sorsom, hogy sivár falak közt utált
utam rójam. Egyenes folyosók,
amik idővel kör alakúakká
görbülnek. Kőből néhány ócska korlát,
amiket a sok év elkoptatott.
Néhány félelmetes nyomot találtam
a sápadt porban. Konkáv délutánok
panaszos bőgést vagy rég elkiáltott
bőgés visszhangját sodorják utánam.
Tudom, az árnyékban vár Valaki,
e Hadészt alkotó hosszú magányok
elcsigázója, ki vérre sóvárog,
s ki halálom falánkan figyeli.
Keressük egymást. De jó volna, ha
a várakozás véget érne ma.
Imreh András fordítása
Fotó: Alicia D'Amico, 1963
J. L. BORGES: A homály dicsérete, költemények
