Az vagy, aki ír, és akit írnak.
~
Gyermekkoromban, mikor először írtam le a nevem, tudtam, hogy könyvet írok.
~
A távolság mindaddig fény marad, amíg úgy véled, nincsenek határok. Így magunk vagyunk a távolság.
~
Egy ajtó mint egy könyv.
Hol nyitva, hol zárva.
Belépsz, olvasol.
Belépsz. A könyv marad.
~
Az írással próbálod felszabadítani magad. Micsoda tévedés! Minden szó egy újabb kapcsolatról lerántott fátyol.
~A gyermekkor vízzel áztatott föld, ahol kis papírhajók lebegnek....
~
Miért van az, hogy a nekünk kirótt út — vagy esetleges útjaink — ellenére általában azt választjuk, amely egyre távolabb visz eredeti célunktól, oda, ahol nem vagyunk — de talán mégis ott is vagyunk? — hacsak nem az ihlet vezérel, amikor a befogadás vagy a kegyelem állapotában leledzünk — ám ez ritka, hihetetlenül ritka — és azok, akik ebben a kegyelmi állapotban vannak, nem tudnak róla; úgy értem, fogalmuk sincs, meddig részesülnek benne. Annál is inkább, mivel a kegyelem állapotában gyakran eltévesztjük az utat, letérünk a megszokott útról, hogy aztán titkosabb, rejtelmesebb utakon vándoroljunk tovább. Valamennyiünknek megvan a maga kijelölt útja, s a leghosszabbak lesznek a legrövidebbek a megismerés kiterített térképén.
~ Isten úgy pihen az emberben
mint ember a fa tövében
és az árnyék, Isten akaratából
ember a fában és fa az emberben.
~
A könyv, amelyben a világegyetemnek nincs helye, nem lehet könyv; mert olyan könyv volna, amely a legszebb lapokat nélkülözné, a baloldaliakat, ahol a legsötétebb kavics is tükröződik.
~A lélek hasonlatos a csend hegyéhez, amit a szó megemel. Ha nem elég izmos, a hegy leomlik.
~
Az éj kitörli a színeket. Felragyogtatja a lélek színét.
~
A szabadság szele éppoly erős, mint az őrületé.
~
Csak önmagunk menthetjük meg önmagunkat. Ennyi az esélyünk.
~
A szárazság idején a szó a víz, s egy barát arca a várva várt felhők.
~
A múltnak őrzi minden nyom, minden simogatás vagy seb hangját, amit a földön vagy magunk körül, vagy egy lényen hagytunk. Egy szobát különféle neszek töltenek meg, s a csend rendezi őket. Csak akkor hallod meg, amikor hasonlóan a buja éjjeli lepke rebbenéséhez, a lámpa vonzásába kerülvén lángra kapnak. Tested, mint az enyém ezernyi láthatatlan jelért felelős, csak mi mesélhetjük és hallgathatjuk el a történetüket.
~ A Jót a Rossztól csak a szív okossága alapján tudjuk megkülönböztetni.
~
Itt vagy; de e hely oly beláthatatlan, hogy az egymás mellett akkora távolságot jelent, hogy nem láthatjuk, s nem hallhatjuk egymást.
~A gyermekkor elámult szavak kolóniája.
~
Tegnap, mint pont egy vonalon.
________________