Telephone Conversation
The price seemed reasonable, location
Indifferent. The landlady, swore she lived
Off premises. Nothing remained
But self-confession. "Madam," I warned,
"I hate a wasted journey – I am African."
Silence. Silenced transmission of
Pressurized good breeding. Voice, when it came,
Lipstick-coated, long gold-rolled
Cigarette-holder pipped. Caught I was, foully.
"HOW DARK?"... I had not misheard ... "ARE YOU LIGHT
OR VERY DARK?" Button B. Button A. Stench
Of rancid breath of public hide and speak.
Red booth. Red pillar box. Red double-tiered
Omnibus squelching tar. It was real! Shamed
By all-mannered silence, surrender
Pushed dumfounbment to beg simplification.
Considerate she was, varying the emphasis –
"ARE YOU DARK? OR VERY LIGHT?" Revelation came.
"You mean-like plain or milk chocolate?"
Her assent was clinical, crushing in its light
Impersonality. Rapidly, wave length adjusted,
I chose. "West African sepia" – and as afterthought,
"Down in my passport." Silence for spectroscopic
Flight of fancy, till truthfulness clanged her accent
Hard on the mouthpiece. "WHAT'S THAT?" conceding
"DON'T KNOW WHAT THAT IS." "Like brunette."
"THAT'S DARK, ISN'T IT?" "Not altogether
Factually, I am brunette, but madam, you should see
The rest of me. Palm of my hand, soles of my feet
Are a peroxide blond. Friction, caused
Foolishly, madam – by sitting down, has turned
My bottom raven black-One moment, madam!" – sensing
Her receiver rearing on the thunderclap
About my ears – "Madam," I pleaded, "wouldn't you rather
See for yourself?"
Wole Soyinka
Társalgás telefonon
A bér, gondoltam, elfogadható, mindegy,
a szoba hol van. A nő megesküdött,
hogy ő nem lakik ott. Nem maradt más,
mint az egyenes beszéd. – „Asszonyom – mondtam –,
nem kenyerem a fölösleges utazás. Afrikai vagyok.”
Csönd. Megfeszített jólneveltség
átvitele a csöndre. A hang szájrúzs-
bevonatból, hosszú, aranyvégű szipkabélből
nyomult elő. Megfogtak, piszokul.
- "MILYEN SÖTÉT?" – Nem, nem félrehallás: – "VILÁGOS BŐRŰ
VAGY NAGYON SÖTÉT?" - Szétkapcsolni. Folytatni.
Szalonképes szó-bújócska büdös kipárolgása. Piros fülke.
Piros levélszekrény. Piros másznivaló autóbusz,
kátrány-cuppogtató. Megtörtént! Feszengés,
már illetlen a csönd; a hallgatásból
óhatatlanul kikényszerült valami egyszerűbb.
Tapintattal módosított a hangsúlyon -
"SÖTÉT BŐRŰ? VAGY NAGYON VILÁGOS?" – Helyben vagyunk:
"Úgy érti, keserű vagy tejcsokoládé?"
Úgy, mondta klinikailag: egy villanás, és széthullt
a személytelenség. Gyorsan, a hullámhosszra hangolódva
döntöttem. – "Nyugat-afrikai szépia" – s mintegy utólag: –,
"az útlevelemben, alul." Csönd, a színképelemző
fantázia szárnyalása; aztán az őszinteség
átsúlyosult a kagylón. – "AZ MICSODA?" – Vagyis hogy:
– "NEM TUDOM, MILYEN AZ A SZÍN." – "Mondjuk, gesztenyebarna."
- "TEHÁT SÖTÉT, IGAZ?" – "Nem mindenestül.
Arcomra nézvést gesztenyebarna vagyok, asszonyom, de látnia
kellene a többit is. A tenyerem, a talpam
hidrogénszőke. A sok üléstől – ostoba dolog,
asszonyom – feldörzsölődtem, s ebből kifolyólag
a farom hollófekete – pillanat, asszonyom!” – érezve,
a kagyló mennykőcsapása környékezi
a fülemet – „Asszonyom – esedeztem –, nem volna kedve személyesen
megtekinteni?”Gergely Ágnes fordítása
[DOBSIRATÓ, MAI NIGÉRIAI KÖLTŐK, Európa Könyvkiadó, 1977]
..............................................................................................................................................................................................................................
