The man who sold his lawn to standard oil
Joked with his neighbors come to watch the show
While the bulldozers, drunk with gasoline,
Tested the virtue of the soil
Under the branchy sky
By overthowing first the privet-row.
Forsythia-forays and hydrangea-raids
Were but preliminaries to a war
Against the great-grandfathers of the town,
So freshly lopped and maimed.
They struck and struck again,
And with each elm a century went down.
All day the hireling engines charged the trees,
Subverting them by hacking underground
In grub-dominions, where dark summer's mole
Rampages through his halls,
Till a northern seizure shook
Those crowns, forcing the giants to their knees.
I saw the ghosts of children at their games
Racing beyond their childhood in the shade,
And while the green world turned its death-foxed page
And a red wagon wheeled,
I watched them disappear
Into the suburbs of their grievous age.
Ripped from the craters much too big for hearts
The club-roots bared their amputated coils,
Raw gorgons matted blind, whose pocks and scars
Cried Moon! On a corner lot
One witness-moment, caught
In the rear-view mirrors of the passing cars.
*
"One critic wrote . . . that my poems sounded as though they had been translated from the Hungarian. I don’t know why, but somehow that made me feel quite lighthearted."
Stanley Kunitz interviewed by Chris Busa - The Paris Review, Issue 83, Spring 1982 (pdf)
HÁBORÚ A FÁK ELLEN
Egy ember olajvállalatnak adva el
Rétjét, mutatta, szinte tréfaképp
Szomszédoknak a bulldózerokat:
Olajtól részeg dühük mit mível
A földdel, ágas-bogas ég alatt
A fagyalsövényt irtva legelébb.
Aranyfák, hortenziák ellen e
Rajtaütés kezdete volt csupán
A dédatyák földjére zúdított
Háborúnak, sok növényt nyesve le.
Jött új s új támadás,
Egy-egy szilfával egy század bukott.
A bérgyilkos gépek egy napon át
Forgatták ki földből a törzseket
Gyökerüknél, ott, hol sötét vakond
Rohangál öblös járataiban.
Markolásoktól térdre rogytak a
Hatalmas koronák.
Mintha gyerekkor játszó szelleme
Az árnyékban tovább versengene,
Míg gyászba hull a zöld világ maga,
Láttam, vörös kocsik
A fákat hogy viszik
Zord óidők külvárosaiba.
Kráterükből, hogy gyökerük szakadt
S levágták girbegörbe águkat,
Vak Gorgóként mind a Holdra veti
Síró sebét, mind egy-zugban hever,
De sorsuk őrzik — mint sok tanújel —
Kocsik visszapillantó tükrei.
Fodor András fordítása
[Amerikai költők antológiája, Európa Könyvkiadó, 1990]
..............................................................................................................................................................................................................................
