THE AUTHOR DEDICATES THESE LINES
Four words,
heavy as a blow:
"... unto Caesar... unto god... "
But where can a man
like me
burry his head?
Where is there shelter for me?
If I were
as small
as the Great Ocean,
I'd tiptoe on the waves
and woo the moon like the tide.
Where shall I find a beloved,
a beloved like me?
She would be too big for the tiny sky!
On, to be poor!
Like a multimillionaire!
What's money to the soul?
In it dwells an insatiable thief.
The gold of all the Californias
will never satisfy the rapacious horde of my lusts.
Oh, to be tongued-tied
like Dante
or Petrarch!
I'd kindle my soul for one love alone!
In verse I'd command her to burn to ash!
And if my words
and my love
were a triumphal arch,
then grandly
all the heroines of love through the ages
would pass through it, leaving no trace.
Oh, were I
as quiet
as thunder
the I would whine
and fold earth's aged hermitage in my shuddering embrace.
If,
to its full power,
I used my wast voice,
the comets would wring their burning hands
and plunge headlong in anguish.
Whit my eyes' rays I'd gnaw the night —
if I were, oh,
as dull
as the sun!
Why should I want
to feed whit my radiance
the eart's lean lap!
I shall go by,
dragging my burden of love.
In what delirious
and ailing
night,
was I sired by Goliaths –
I, so large,
so unwanted?
(1916)
[Vladimir Mayakovsky, The Bedbug and Selected Poetry, edited with an introduction by Patricia Blake, translated by Max Hayward and George Reavey, Meridian Books, New York, 1960]
VERS SZERETETT ÖNMAGAMHOZ
Négy szó.
Üt, mint a sulyok.
"Császárnak császárét, Istennek — Istenét."
De egy ilyennek,
mint én vagyok
— mi is enyém! —,
jut-e valahol egy sarok?
Kicsi vagyok, lehet,
akkorka csak,
mint a Nagy Óceán —
hullámok hátán nyújtózom fölfele
ölelkezni a holdhoz.
Hol terem hát részemre lány,
hozzám hasonló?
Hisz be sem férne a földi mennybe!
Vagyok tán koldus!
Olyan, mint Krőzus!
De mi a léleknek a pénz?
Happoló éhség lappang benne.
Vágyaim veszett hordájának
Kalifornia össz-aranya is kevés lenne.
Talán dadogok,
akár Dante
vagy Petrarca!
Lelkem egy nőért tűzben villog!
Verseimmel hamvasztom el!
Szavam
szerelmem —
diadalív:
— káprázatos,
minden idők imádott női
átlibeghetnek rajta.
Volnék tán
halk,
mint a mennydörgés —
siránkozva
ölelném át a föld roskadó remetelakát.
Én —
ha nekieresztem hatalmas hangomat —
száz üstökös tördeli szikra-kezét
s ijedtségében széthullatja magát.
Mikor fénnyel marom az éj szemét —
ó, ha lennék
sötét,
miként a nap!
De vágynék rá,
hogy megitassam ragyogásommal
a föld szikkadt ölét!
Vánszorgok,
roskadva önmagam alatt.
Vajon miféle éjszakában,
vad kórban,
lázban
milyen titánok fogantak engem,
hogy ily groteszk óriás lettem
és így nem illő — sehová sem?
Tamkó Sirató Károly fordítása
[Vlagyimir Majakovszkij válogatott versei, Kozmosz könyvek, Budapest, 1982]
..............................................................................................................................................................................................................................
