Ingmar Bergman: The Seventh Seal (1957)
"Egészen kicsi koromtól kezdve súlyos halálfélelem gyötört, mely serdülőkoromban és korai húszas éveimben olykor az elviselhetetlenségig fokozódott. Állandó rettegésben tartott a gondolat, hogy a halál után meg fogok szűnni, hogy be kell majd lépnem egy sötét kapun, hogy van valami amit nem látok előre, aminek nem vagyok ura, ami ellen nem tehetek semmit. A halálfélelem elleni harc első megnyilvánulása éppen az volt, hogy hirtelen összeszedtem a bátorságom és megjelenítettem a Halált mint fehér bohócot, aki beszél, sakkozik, és akiben voltaképpen nincs semmi titokzatos."
"A zárókép, amelyben a Halál táncolva elviszi magával a vándorokat, szintén a "Hovs hallar" sziklás partfokán készült. Alkonyodott és csomagoltunk, mert vihar közeledett. Hirtelen észrevettem egy különös felhőt. Gunnar Fischer beállította a kamerát. A színészek közül már többen visszamentek a szálláshelyükre. Néhány díszletmunkás és turista állt be helyettük táncolni, de fogalmuk se volt róla, miről van szó. A később oly híressé vált kép egy néhány perces improvizáció szülötte."
A Halállal (Bengt Ekerot) A hetedik pecsét-ben
Nehéz elgondolni, hogy az ember léte átalakul nemlétté.
...
Az ember előbb van, azután nincs. A korábban oly ijesztőnek és rejtélyesnek hitt túlvilág nem létezik. Minden e világi. Minden bennünk van, bennünk történik, és át tudunk folyni egymásba: és ez így van jól.
A filmgyár döntése alapján A hetedik pecsét-re aggaták fel a svéd film fénykorát idéző jubileumi ünnepség egész katasztrofális pompáját. Holott a film nem ilyen alkalomra készült. A film megsemisítő fogadtatásban részesült. Mindent megtettem, hogy megakadályozzam ezt a merényletet, de tehetetlen voltam. Örvénylett körülöttem az érdektelenség és a káröröm.
Később A hetedik pecsét bejárta az egész világot. Azt tapasztaltam, hogy nagy hatást gyakorolt azokra az emberekre, akik úgy érezték, hogy a film az ő dilemmáikat és gyötrelmeiket jeleníti meg.
De az ünnepi bemutatót nem felejtem el soha.
__________
[Ingmar Bergman, Képek, Európa Könyvkiadó, 1992 (207., 202-203. old) fordította Kúnos László].
