Wislawa Szymborska - Miracle Fair

.

The commonplace miracle:
that so many common miracles take place.

The usual miracles:
invisible dogs barking
in the dead of night.

One of many miracles:
a small and airy cloud
is able to upstage the massive moon.

Several miracles in one:
an alder is reflected in the water
and is reversed from left to right
and grows from crown to root
and never hits bottom
though the water isn't deep.

A run-of-the-mill miracle:
winds mild to moderate
turning gusty in storms.

A miracle in the first place:
cows will be cows.

Next but not least:
just this cherry orchard
from just this cherry pit.

A miracle minus top hat and tails:
fluttering white doves.

A miracle (what else can you call it):
the sun rose today at three fourteen a.m.
and will set tonight at one past eight.

A miracle that's lost on us:
the hand actually has fewer than six fingers
but still it's go more than four.

A miracle, just take a look around:
the inescapable earth.

An extra miracle, extra and ordinary:
the unthinkable
can be thought.

From: Wislawa Szymborska, Poems New and Collected (2001),  Translated from the Polish by Stanislaw Baranczak and  Clare Cavanagh

Wisława Szymborska in Kraków, 2000 

photo: Elzbieta Lempp

CSODÁK VÁSÁRA

(Jarmark cudów)

Egyszerű csoda:
hogy sok egyszerű csoda van.

Megszokott csoda:
az éjszaka csendjében
láthatatlan kutyák csaholnak.

Egy csoda a sok közül:
egy lenge kicsi felhő
képes eltakarni a nagy és nehéz holdat.

Több csoda egyszerre:
égerfa tükröződik a vízen,
sőt balfelé esik a jobboldala,
sőt koronájával lefelé nő,
és egyáltalán nem ér feneket,
pedig sekély a víz.

Mindennapi csoda:
gyenge és közepes erősségű szél,
vihar esetén heves széllökések.

Kézenfekvő csoda:
a tehenek tehenek.

Még egy, ez se rosszabb:
épp ez a gyümölcsös
éppen ebből a magból.

Csoda frakk és cilinder nélkül:
szétröppenő fehér galambraj.

Csoda, hisz mi lenne más:
a nap ma három óra tizennégykor felkelt,
és tizenkettő nulla egykor lenyugszik.

Csoda, ami kelleténél kevésbé lep meg:
hogy ujjaink száma tényleg kevesebb hatnál,
négynél viszont több.

Csoda, ami majd kiszúrja a szemünket:
a mindenütt jelenvaló világ.

Ráadás csoda, aminthogy ráadás minden:
az elképzelhetetlen
elképzelhető.

Csordás Gábor fordítása
______
Wislawa Szymborska: Csodák vására, Európa Könyvkiadó, 1988

.

Czeslaw Milosz - A Song On the End of the World

On the day the world ends
A bee circles a clover,
A fisherman mends a glimmering net.
Happy porpoises jump in the sea,
By the rainspout young sparrows are playing
And the snake is gold-skinned as it should always be.

On the day the world ends
Women walk through the fields under their umbrellas,
A drunkard grows sleepy at the edge of a lawn,
Vegetable peddlers shout in the street
And a yellow-sailed boat comes nearer the island,
The voice of a violin lasts in the air
And leads into a starry night.

And those who expected lightning and thunder
Are disappointed.
And those who expected signs and archangels' trumps
Do not believe it is happening now.
As long as the sun and the moon are above,
As long as the bumblebee visits a rose,
As long as rosy infants are born
No one believes it is happening now.

Only a white-haired old man, who would be a prophet
Yet is not a prophet, for he's much too busy,
Repeats while he binds his tomatoes:
No other end of the world will there be,
No other end of the world will there be.

Translated by Anthony Milosz
(source)

Czesław Miłosz

(June 30, 1911 – August 14, 2004)

© Bettmann/CORBIS

ÉNEK A VILÁG VÉGÉRŐL
[PIOSENKA O KONCU SWIATA]

Világvége napján
Méh kering sarkantyúvirág fölött,
Csillogó hálót halász szemel,
Vidám delfinek ugrálnak az árban,
Ifju verebek ereszcsatornában,
S a kígyó arany bőrű, ahogy lenni kell.

Világvége napján
Napernyős nők vonulnak a réten,
S a részeg alva borul a gyepágyra,
Utcán zöldségárusok kurjongatnak,
Szigethez úszik sárgavitorlás csónak,
Légben hegedűzene
A csillagos eget kitárja.

S akik villámot, mennydörgést vártak,
Csalódnak.
S akik jelet vártak, angyaltrombitát:
Hogy máris történik, nem hiszik.
Amíg nap és hold beragyogja útját,
Amíg dongó látogat rózsát,
Amíg rózsaszín gyerekek születnek:
Hogy máris történik, nem hiszik.

Csak egy ősz apó, ki próféta volna,
De nem próféta, mert más a dolga,
Paradicsomot karózva mondja:
Más világvége nem kerül sorra,
Más világvége nem kerül sorra.

Weöres Sándor fordítása

_________

Czeslaw Milosz: Múzsáim palotája, 40. old.

Európa Könyvkiadó, Bp., 1987

.

Krzysztof Kieślowski

(27 June 1941 – 13 March 1996)

Trois Couleurs: Bleu (1993) Trailer / Három szín: kék

Trois Couleurs: Blanc (1994) / Három szín: fehér

Trois Couleurs: Rouge (1994) / Három szín: piros

Krzysztof Kieslowski at IMDb

Wikipedia 

Reményi József Tamás: Játszi középkor (Filmvilág, 1994/12)

Az átvilágított ember - Krzysztof Kieslowski emlékezete (Filmvilág, 1996 /5) 

Kieślowski nélkül - Beszélgetés Krzysztof Piesiewicz-csel  (Filmvilág, 1997/1)

Zalán Vince: A valóság dramaturgiája (Filmvilág, 2000/8)

Magyar Kieslowski oldal
Krzysztof Kieslowski (Senses of Cinema)

.

Adam Zagajewski

(born 21 June 1945)

If only we'd read poetry as carefully as the menus in expensive restaurants...

- 

Poetry is joy hiding despair. But under the despair - more joy.

—from Antennas in the Rain (Eternal enemies, translated from the Polish by Clare Cavanagh)

Gdybyśmy umieli czytać wiersze równie uważnie, jak studiujemy menu w drogiej restauracji.

-

Poezja jest radością, pod którą kryje się rozpacz. A pod rozpaczą znowu jest radość.

Ha ugyanolyan figyelmesen tudnánk olvasni a verseket, ahogyan az étlapot tanulmányozzuk egy drága étteremben...
-
A költészet öröm, ami alatt kétségbeesés rejtőzik. És a kétségbeesés alatt újból ott az öröm.

—Antennák esőben (Anteny w Deszczu), -részlet, Dabi István fordítása)

*****

A mások alkotta gyönyörűségben

Csakis a mások alkotta
gyönyörűségben találni vigaszt,
a mások zenéjében és költészetében.
Csakis mások menthetnek meg minket,
még akkor is, ha a magány ópiumként
bódít. A mások nem jelentenek poklot,
ha idejekorán megismered őket,
amikor homlokuk még álmoktól tiszta.
Így aztán folyton tűnődöm, magázzam-e
őket vagy tegezzem. Minden egyes magázás
merénylet a kétségtelen te ellen -
ugyanakkor egy idegen által írt vers
a komoly párbeszéd fedezetét kínálja.


Esti madárdal

Az óriás város felett, a szürkületbe veszve,
oly lassan lélegezve, akár az alvó,
te, ki valaha Homérosznak zengtél,
és Cromwellnek és talán még
Johanna szürke hamvainál is,
újra belekezdesz édes panaszodba,
csengő gyászdalodba; senki sem hallgat,
csak az orgona fekete levelei közt, hol
a láthatatlan művészek bújnak,
hatódott meg a fülemüle, kissé féltékenyen.
Senki sem hallgat, ez a város gyászolja
múltja nagy, káprázatos napjait,
mikor még ő is képes volt valódi
emberi hangon keseregni.


Lélek

Mi már nem használjuk a neved.
Már tudjuk, hogy kifejezhetetlen vagy,
vérszegény, nagyon törékeny és titkos
gyermekkori vétkek gyanúsítottja.
Tudjuk, hogy mostanság nem lakhatsz
sem a zenében, sem a fákban, midőn kihuny a nap.
Tudjuk - pontosabban úgy mondták nekünk -
hogy egyáltalán, sehol sem létezel.
És mégis, folyton halljuk fáradt hangod
egy visszhangban, egy panaszban és a levelekben,
melyeket a görög pusztaságból ír nekünk Antigoné.


A néma város

Képzelj el egy néma várost.
Semmit sem ért. Hallgatás uralja.
És a csendben a denevérek mint ión filozófusok,
röptükben váratlan, súlyos döntéseket hoznak,
amelyek elragadtatással töltenek el.
       Néma város. Felhőkkel borított.
       Még semmit sem tudni. Semmit.
       Hirtelen egy éles villám hasítja fel az éjt.
       Persze a plébános és a pópa máris
kékeslila bársonyt vonnak az ablak elé,
de mi kimegyünk, meghallgatni
az eső és a hajnal moraját.
A hajnal mindig mond valamit,
mindig.

Zsille Gábor fordításai

__________

Az év műfordításai, 2008 (Esti madárdal, Lélek)

További versek: Vigilia, Nagyvilág, Fókusz

.

Wislawa Szymborska - HERE

I can't speak for elsewhere,
but here on Earth we've got a fair supply of everything.
Here we manufacture chairs and sorrows,
scissors, tenderness, transistors, violins,
teacups, dams, and quips.

There may be more of everything elsewhere,
but for reasons left unspecified they lack paintings,
picture tubes, pierogies, handkerchiefs for tears.

Here we have countless places with vicinities.
You may take a liking to some,
give them pet names,
protect them from harm.

There may be comparable places elsewhere,
but no one thinks they're beautiful.

Like nowhere else, or almost nowhere,
you're given your own torso here,
equipped with the accessories required
for adding your own children to the rest.
Not to mention arms, legs, and astounded head.

Ignorance works overtime here,
something is always being counted, compared, measured,
from which roots and conclusions are then drawn.

I know, I know what you're thinking.
Nothing here can last,
since from and to time immemorial the elements hold sway.
But see, even the elements grow weary
and sometimes take extended breaks
before starting up again.

And I know what you're thinking next.
Wars, wars, wars.
But there are pauses in between them too.
Attention! — people are evil.
At ease — people are good.
At attention wastelands are created.
At ease houses are constructed in the sweat of brows,
and quickly inhabited.

Life on Earth is quite a bargain.
Dreams, for one, don't charge admission.
Illusions are costly only when lost.
The body has its own installment plan.

And as an extra, added feature,
you spin on the planets' carousel for free,
and with it you hitch a ride on the intergalactic blizzard,
with times so dizzying
that nothing here on Earth can even tremble.

Just take a closer look:
the table stands exactly where it stood,
the piece of paper still lies where it was spread,
through the open window comes a breath of air,
the walls reveal no terrifying cracks
through which nowhere might extinguish you.

Translated from the Polish by Clare Cavanagh and Stanislaw Baranczak
 
—From Here (2010)

ITT

Nem tudom, másutt mi van,
de itt a Földön szinte minden.
Gyártanak széket, bánatot,
ollót, hegedűt, gyengédséget és tranzisztorokat,
víztárolót, viccet és kávéscsészét.

Lehet, hogy másutt mindenből több van,
csak valamiért festmények nincsenek,
filmszínházak, pirog, vagy zsebkendő a könnyhöz.

Itt vannak tájak, több is a kelleténél.
Némelyiket jobban szeretheted,
saját nyelveden szólíthatod
és óvhatod a bajtól.

Lehet, hogy másutt is vannak hasonló helyek,
de senki sem tartja szépnek őket.

Mint nem sok helyen vagy talán sehol,
személyes tested is van itt,
megfelelő felszereléssel,
hogy saját gyerekeiddel tetézd a másokéit.
Kéz, láb, ámuló fej is jár vele.

A tudatlanság itt serény,
szüntelen számol, összevet, méricskél valamit,
gyököket von, és tanulságokat le.

Tudom, mire gondolsz.
Itt semmi sem tartós,
mert az elemek markában vagyunk öröktől örökké.
De gondold meg – ők fáradékonyak,
néha kell nekik egy hosszú pihenő
a következőig.

És tudom, még mire gondolsz.
Háborúk, háborúk, háborúk.
De azok között is vannak szünetek.
Vigyázz – az emberek gonoszak.
Pihenj – az emberek jók.
Vigyázzban pusztaságokat teremtünk.
Pihenjben arcunk verejtékével építjük fel a házat,
és mindjárt bele is költözünk.

Az élet a földön elég olcsó.
Az álmokért például fityinget sem fizetsz.
Az ámításért – csak ha kiderül.
Egy test birtoklásáért – csak testet adsz.

És mintha ez mind nem volna elég,
jegy nélkül ülsz a bolygók körhintáján,
mely potyán repít tovább tejutak forgatagába,
hol olyan szédítően iramlik az idő,
hogy itt a Földön semmi se rezdül.

Mert hát nézz csak körül:
ugyanott áll az asztal,
rajta a papírlap, ahová letetted,
az ablak résén át csak levegő lebben,
és a falakon sincs rémítő repedés,
amelyen át kisodorhatna innen.

Csordás Gábor fordítása 


(forrás: Kétezer)

Wislawa Szymborska

(b. 1923)
.

Children of Our Age

We are children of our age,
it's a political age.

All day long, all through the night,
all affairs – yours, ours, theirs –
are political affairs.

Whether you like it or not,
your genes have a political past,
your skin, a political cast,
your eyes, a political slant.

Whatever you say reverberates,
whatever you don't say speaks for itself.
So either way you're talking politics.

Even when you take to the woods,
you're taking political steps
on political grounds.

Apolitical poems are also political,
and above us shines a moon
no longer purely lunar.
To be or not to be, that is the question.
And though it troubles the digestion
it's a question, as always, of politics.

To acquire a political meaning
you don't even have to be human.
Raw material will do,
or protein feed, or crude oil,

or a conference table whose shape
was quarreled over for months;
Should we arbitrate life and death
at a round table or a square one?

Meanwhile, people perished,
animals died,
houses burned,
and the fields ran wild
just as in times immemorial
and less political.

Translated by Stanislaw Baranczak and Clare Cavanagh

[Wislawa Szymborska, Poems New and Collected (2001)]

*

A kor gyermekei

A kor gyermekei vagyunk,
S ez a kor – politikus.

Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
a nappaliak, meg az éjjeliek,
mind, mind politikai ügyek.

Akarod, vagy nem akarod,
génjeidnek politikai múltja van,
bőrödnek politikai színárnyalata,
szemednek politikai látásmódja.
Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
amiről hallgatsz, annak a jelentése
így, vagy úgy – politikai.

Még az erdőben barangolva is
politikai lépéseket teszel
a politika talaján.

Az apolitikus versek is politikusak,
s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.
Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
Politikától vemhes.

Még csak emberi lénynek sem kell lenned,
ahhoz, hogy politikai jelentőséged legyen.
Elég, ha kőolaj vagy,
erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
vagy akár konferencia-asztal, amelynek alakjáról
hónapokig tart a vita.
Közben emberek pusztultak el,
állatok múltak ki,
házak leégtek,
és elvadultak a földek,
éppúgy, mint a régi időkben,
amelyek kevésbé voltak politikusak.

Gömöri György fordítása
________
In Az év műfordításai, Magyar Napló, 2006

Czeslaw Milosz

(June 30, 1911 – August 14, 2004)
.


The Thistle, the Nettle

(...) the thistle and the tall nettle,
and the childhood enemy, belladonna.
O. Milosz

The thistle, the nettle, the burdock, and belladonna
Have a future. Theirs are wastelands
And rusty railroad tracks, the sky, silence.

Who shall I be for men many generations later?
When, after the clamor of tongues, the award goes to silence?

I was to be redeemed by the gift of arranging words
But must be prepared for an earth without a grammar,

For the thistle, the nettle, the burdock, the belladonna,
And a small wind above them, asleepy cloud, silence.
 
 *

And Yet the Books

And yet the books will be there on the shelves, separate beings,
That appeared once, still wet
As shining chestnuts under a tree in autumn,
And, touched, coddled, began to live
In spite of fires on the horizon, castles blown up,
Tribes on the march, planets in motion.
"We are", they said, even as their pages
Were being torn out, or a buzzing flame
Licked away their letters. So much more durable
Than we are, whose frail warmth
Cools down with memory, disperses, perishes.
I imagine the earth when I am no more:
Nothing happens, no loss, it’s still a strange pageant,
Women’s dresses, dewy lilacs, a song in the valley.
Yet the books will be there on the shelves, well born,
Derived from people, but also from radiance, heights.

Translated by Czeslaw Milosz and Robert Hass

 Czeslaw Milosz 

Photo by Renata Gorczyńska

Source: http://www.milosz365.eu/

Bogáncskóró, csalán

„le chardon et la haute
Ortie et l’ennemie d’enfance belladonna”
Oscar Milosz

Bogáncskóró, csalán, lapu és nadragulya –
Ezeknek van jövőjük. Az üres rét övék,
S a rozsdás sínek is, meg fönn az ég, s a csönd.

Ki leszek azoknak, akik századokkal utánam születnek,
Mikor a nyelvek zsivaja után a csönd lesz csak becses?

Úgy hittem, engem megvált a szó-fűzés adománya,
De késznek kell lennem a nyelvtantalan földre

Amelyen bogáncs nő, csalán, lapu és nadragulya
S fölöttük szellő leng, álmos felhő és csönd honol.

Gömöri György fordítása

[Czeslaw Milosz, Ahogy elkészül a világ. AB-ART, Pozsony, 2001. ]


*

De a könyvek
(Ale książki)

De a könyvek ott lesznek a polcokon, valódi lények,
Amik egyszer megjelentek, frissen, még nyirkosan,
Mint ősszel a fák alatt a fénylő gesztenyék,
És megérintették, megsimogatták, létezni kezdtek
A láthatáron az esti pírban, a légbetörő várak,
A menetelő törzsek, a mozgó bolygók ellenére.
Vagyunk - mondták, még akkor is, amikor kitépték lapjaikat,
Vagy lobogó láng nyaldosta a betűket.
Mennyivel tartósabbak minálunk, akiknek nyomorék tüze
Kihuny az emlékezettel együtt, szétszóródik, elenyészik.
Elképzelem a  Földet, amikor én már nem leszek,
És semmi, semmiféle hiány, további csodálatos látvány,
Női ruhák, nedves jázmin, dal a völgyben.
De a könyvek ott lesznek a polcokon, a jól megszületettek,
Az emberekből, de a világosságból és a magasságból is.

Dabi István fordítása

Leopold Staff

(Polish, November 14, 1878 – May 31, 1957) 

The Bridge

I didn't believe,
Standing on the bank of a river
Which was wide and swift,
That I would cross that bridge
Plaited from thin, fragile reeds
Fastened with bast.
I walked delicately as a butterfly
And heavily as an elephant,
I walked surely as a dancer
And wavered like a blind man.
I didn't believe that I would cross that bridge,
And now that I am standing on the other side,
I don't believe I crossed it.

*

Most

Nie wierzyłem
Stojąc nad brzegiem rzeki,
Która była szeroka i rwista,
Ze przejde ten most,
Spleciony z cieńkiej kruchej trzciny
Powiązanej łykiem.
Szedłem lekko jak motyl
I ciężko jak słoń,
Szedłem pewnie jak tancerz
I chwiejnie jak ślepiec.
Nie wierzyłem , że przejdę ten most,
I gdy stoję już na drugim brzegu,
Nie wierzę, że go przeszedłem.

*

Híd

Nem hittem,
a folyóparton állva,
a szélesen hömpölygő víz előtt,
hogy valaha is átjutok
a hajló nádból összetákolt,
indáktartotta hídon.
Lebegve mentem, mint a pille,
és lomhán, mint az elefánt,
biztosan léptem, mint a táncos,
és találomra, mint a vak.
Nem hittem, hogy a hídon átjutok,
és most, hogy már a másik parton állok,
nem hiszem el, hogy keresztüljutottam.

Hárs Ernő fordítása

____________

Postwar Polish poetry: an anthology, Selected and Edited by Czesław Miłosz

University of California Press, 1983

Hárs Ernő: Árnyak a barlang falán, Európa Könyvkiadó, Bp., 1983

Zbigniew Herbert (Polish, 29 October 1924 – 28 July 1998)

.


We fall asleep on words
we wake in words

sometimes they are gentle
simple nouns
a forest a ship

they tear themselves from us
the forest goes quickly
behind the line of the horizon

the ship sails away
without a trace or a reason

dangerous are the words
which have fallen from a whole
fragments of sentences maxims
the beginning of a refrain
of a forgotten hymn

“saved will be those who…”
“remember to…”
or “like”
a small prickly pin
that connected
the most beautiful
lost metaphor of the world

one must dream patiently
hoping the content will become complete
that the missing words
will enter their crippled sentences
and the certainty we wait for
will cast anchor
   
(1969)


Translated by John Carpenter and Bogdana Carpenter

*

Pebble

The pebble
is a perfect creature

equal to itself
mindful of its limits

filled exactly
with a pebbly meaning

with a scent that does not remind one of anything
does not frighten anything away does not arouse desire

its ardour and coldness
are just and full of dignity

I feel a heavy remorse
when I hold it in my hand
and its noble body
is permeated by false warmth

      — Pebbles cannot be tamed
      to the end they will look at us
      with a calm and very clear eye

Translated by Peter Dale Scott and Czeslaw Milosz


More poems

Zbigniew Herbert

***(Szavakon alszunk el...)
(Zasypiamy na słowach...)

Szavakon alszunk el
szavak közt ébredünk

néha csak egyszerű
jámbor főnevek
erdő vagy hajó

elszakadnak tőlünk
az erdő sebesen távolodik
a látóhatár vonala mögé

a hajó elúszik
minden nyom és ok nélkül

veszélyesek a szavak
melyek kiestek a szövegegészből
mondatok szentenciák töredékei
egy-egy elfelejtett himnusz
refrénjének kezdete

"azok nyernek megváltást, akik..."
"emlékezz, hogy..."
vagy: "mint"
apró hegyes tű
mely összeforrasztotta
a világ legszebb
elveszett metaforáját

álmodni kell türelmesen
bízva benne hogy a tartalom beteljesül
hogy a hiányzó szavak
beépülnek a csonka mondatokba
s egyszer majd horgonyt vet a bizonyosság
amelyre várunk

Körner Gábor fordítása

*

Kavics
(Kamyk)

A kavics tökéletes
teremtmény

egyenlő önmagával
ügyel határaira

teljesen kitölti
a kavicstartalom

szaga semmire sem emlékeztet
nem riaszt nem ébreszt vágyakat

heve és hűvössége
jogos és méltósággal teljes

mardos a lelkifurdalás
mikor tenyeremen tartom
és nemes testét
hamis hő járja át

      A kavicsok nem idomíthatók
      mindvégig nézni fognak minket
      tekintetük nyugodt és nagyon tiszta.

Csordás Gábor fordítása

[Zbigniew Herbert: FORTINBRAS GYÁSZÉNEKE, Kalligram, Pozsony, 2009]

..............................................................................................................................................................................................................................

Wisława Szymborska (Polish, born July 2, 1923)

.

Conversation with a Stone

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in.
I want to enter your insides,
have a look round,
breathe my fill of you."

"Go away," says the stone.
"I'm shut tight.
Even if you break me to pieces,
we'll all still be closed.
You can grind us to sand,
we still won't let you in."

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in.
I've come out of pure curiosity.
Only life can quench it.
I mean to stroll through your palace,
then go calling on a leaf, a drop of water.
I don't have much time.
My mortality should touch you."

"I'm made of stone," says the stone,
"and must therefore keep a straight face.
Go away.
I don't have the muscles to laugh."

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in.
I hear you have great empty halls inside you,
unseen, their beauty in vain,
soundless, not echoing anyone's steps.
Admit you don't know them well yourself."

"Great and empty, true enough," says the stone,
"but there isn't any room.
Beautiful, perhaps, but not to the taste
of your poor senses.
You may get to know me, but you'll never know me through.
My whole surface is turned toward you,
all my insides turned away."

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in.
I don't seek refuge for eternity.
I'm not unhappy.
I'm not homeless.
My world is worth returning to.
I'll enter and exit empty-handed.

And my proof I was there
will be only words,
which no one will believe."

"You shall not enter," says the stone.
"You lack the sense of taking part.
No other sense can make up for your missing sense of taking part.
Even sight heightened to become all-seeing
will do you no good without a sense of taking part.
You shall not enter, you have only a sense of what that sense should be,
only its seed, imagination."

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in.
I haven't got two thousand centuries,
so let me come under your roof."

"If you don't believe me," says the stone,
"just ask the leaf, it will tell you the same.
Ask a drop of water, it will say what the leaf has said.
And, finally, ask a hair from your own head.
I am bursting with laughter, yes, laughter, vast laughter,
although I don't know how to laugh."

I knock at the stone's front door.
"It's only me, let me come in."

"I don't have a door," says the stone.

–translated from the Polish by Stanisław Barańczak and Clare Cavanagh

*

More poems

Wisława Szymborska, Kraków, 2000

Beszélgetés a kővel

Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.

- Menj innen - szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.
Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged.

- Kőből vagyok - szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.

- Üres, nagy termek - szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz .
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki.

- Nem léphetsz be - szól a kő.
- A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek.

- Ha nekem nem hiszel - szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.

Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.

- Nincs ajtóm - szól a kő.

Kerényi Grácia fordítása

..............................................................................................................................................................................................................................

Wisława Szymborska (Polish, born July 2, 1923)

.

PI

The admirable number pi:

three point one four one.

All the following digits are also initial,

five nine two because it never ends.

It can't be comprehended six five three five at a glance,

eight nine by calculation,

seven nine or imagination,

not even three two three eight by wit, that is, by comparison

four six to anything else

two six four three in the world.

The longest snake on earth calls it quits at about forty feet.

Likewise, snakes of myth and legend, though they may hold out a bit longer.

The pageant of digits comprising the number pi

doesn't stop at the page's edge.

It goes on across the table, through the air,

over a wall, a leaf, a bird's nest, clouds, straight into the sky,

through all the bottomless, bloated heavens.

Oh how brief - a mouse tail, a pigtail - is the tail of a comet!

How feeble the star's ray, bent by bumping up against space!

While here we have two three fifteen hundred nineteen

my phone number your shirt size the year

nineteen hundred and seventy-three the sixth floor

the number of inhabitants sixty-five cents

hip measurement two fingers a charade, a code,

in which we find hail to thee, blithe spirit, bird thou never wert

alongside ladies and gentlemen, no cause for alarm,

as well as heaven and earth shall pass away,

but not the number pi, oh, no, nothing doing,

it keeps right on with its rather remarkable five,

its uncommonly fine eight,

its far from final seven,

nudging, always nudging a sluggish eternity

to continue.

-translated from the Polish by Stanisław Barańczak and Clare Cavanagh

 Wisława Szymborska

Liczba Pi

Podziwu godna liczba Pi
trzy koma jeden cztery jeden.
Wszystkie jej dalsze cyfry też są początkowe,
pięć dziewięć dwa ponieważ nigdy się nie kończy.
Nie pozwala się objąć sześć pięć trzy pięć spojrzeniem
osiem dziewięć obliczeniem
siedem dziewięć wyobraźnią,
a nawet trzy dwa trzy osiem żartem, czyli porównaniem
cztery sześć do czegokolwiek
dwa sześć cztery trzy na świecie.
Najdłuższy ziemski wąż po kilkunastu metrach się urywa
podobnie, choć trochę później, czynią węże bajeczne.
Korowód cyfr składających się na liczbę Pi
nie zatrzymuje się na brzegu kartki,
potrafi ciągnąc się po stole, przez powietrze,
przez mur, liść, gniazdo ptasie, chmury, prosto w niebo,
przez całą nieba wzdętość i bezdenność.
O, jak krótki, wprost mysi, jest warkocz komety!
Jak wątły promień gwiazdy, że zakrzywia się w lada przestrzeni!
A tu dwa trzy piętnaście trzysta dziewiętnaście
mój numer telefonu twój numer koszuli
rok tysiąc dziewięćset siedemdziesiąty trzeci szóste piętro
ilość mieszkańców sześćdziesiąt pięć groszy
obwód w biodrach dwa palce szarada i szyfr,
w którym słowiczku mój a leć, a piej
oraz uprasza się zachować spokój,
a także ziemia i niebo przeminą,
ale nie liczba Pi, co to to nie,
ona wciąż swoje niezłe jeszcze pięć,
nie byle jakie osiem,
nieostatnie siedem,
przynaglając, ach, przynaglając gnuśną wieczność
do trwania.

................................................................................................................................................................................................................................

Czesław Miłosz (Polish, June 30, 1911 - Aug. 14, 2004)

 (Polish poet, prose writer and translator of Lithuanian origin, June 30, 1911 - Aug. 14, 2004)
.

Ars poetica?

I have always aspired to a more spacious form
that would be free from the claims of poetry or prose
and would let us understand each other without exposing
the author or reader to sublime agonies.

In the very essence of poetry there is something indecent:
a thing is brought forth which we didn't know we had in us,
so we blink our eyes, as if a tiger had sprung out
and stood in the light, lashing his tail.

That's why poetry is rightly said to be dictated by a daimonion,
though it's an exaggeration to maintain that he must be an angel.
It's hard to guess where that pride of poets comes from,
when so often they're put to shame by the disclosure of their frailty.

What reasonable man would like to be a city of demons,
who behave as if they were at home, speak in many tongues,
and who, not satisfied with stealing his lips or hand,
work at changing his destiny for their convenience?

It's true that what is morbid is highly valued today,
and so you may think that I am only joking
or that I've devised just one more means
of praising Art with the help of irony.

There was a time when only wise books were read,
helping us to bear our pain and misery.
This, after all, is not quite the same
as leafing through a thousand works fresh from psychiatric clinics.

And yet the world is different from what it seems to be
and we are other than how we see ourselves in our ravings.
People therefore preserve silent integrity,
thus earning the respect of their relatives and neighbors.

The purpose of poetry is to remind us
how difficult it is to remain just one person,
for our house is open, there are no keys in the doors,
and invisible guests come in and out at will.

What I'm saying here is not, I agree, poetry,
as poems should be written rarely and reluctantly,
under unbearable duress and only with the hope
that good spirits, not evil ones, choose us for their instrument.

 -Translated from the Polish by the author and Lillian Vallee

Antanas Sutkus: The Nobel Prize Winner Poet Czesław Miłosz, 1993

Ars Poetica?

Mindig tágas, laza formákra vágytam,
ne legyen túl költészet, se túl próza,
a megértést szolgálja, senkit se téve ki,
se szerzőt, se olvasót, fennköltebb gyötrelemnek.

A költészet mélyén ott a szégyen:
fakad valami belőlünk, s nem tudtuk, hogy bennünk honol,
pislogunk, mintha tigris ugrott volna ki jobbkezünkből
s megállna fényben, farkával csapkodva oldalát.

Joggal mondják ezért, hogy a verset démon diktálja,
túlzás, hogy égi angyal.
Bajos megérteni, honnét a költők gőgje,
ha szégyellik, hogy démonuk kilátszik.

Melyik észlény óhajtana lakóhelyévé válni démonoknak,
kik benne otthonosan mozognak, ezerféle nyelvet beszélnek,
s az sem elég, hogy száját s kezét ellopják,
maguk kedvére akarják alakítani végzetét.

Mivel korunkban a betegeset értékelik,
valaki azt hiheti, tréfálok csupán,
kitaláltam mégegy módot,
hogy a művészeten ironizáljak.

Hajdan a bölcs könyveket szerették,
ezek segítettek elviselni a kínt, a kudarcot.
Merőben más, mint belémerülni
a bolondházból származó megannyi műalkotásba.

De a világ más, mint amilyennek mutatkozik,
és mink is mások vagyunk, mint lázálmainkban.
Az emberek megőrzik hallgatag tisztességüket,
rokonság-szomszédság megbecsülését.

A költészet haszna, hogy eszünkbe hozza,
míly nehéz megmaradnunk ugyanazon személynek,
mert házunk nyitva, nincs kulcs,
láthatatlan vendégek járnak be-ki.

Amit itt dadogok, nem költészet.
Verset írni csak ritkán s kelletlen szabad,
elbírhatatlan kényszer alatt, abban a reményben,
hogy jó és nem rossz szellemek eszközei vagyunk.

Weöres Sándor fordítása

[Czesław Miłosz, Múzsáim palotája, Európa, Bp., 1987]

..............................................................................................................................................................................................................................

Adam Zagajewski (Polish, b. June 21, 1945)

.
THE CITY WHERE I WANT TO LIVE

The city is quiet at dusk,
when pale stars waken from their swoon,
and resounds at noon with the voices
of ambitious philosophers and merchants
bearing velvet from the East.
The flames of conversation burn there,
but not pyres.
Old churches, the mossy stones
of ancient prayer, are both its ballast
and its rocket ship.
It is a just city
where foreigners aren’t punished,
a city quick to remember
and slow to forget,
tolerating poets, forgiving prophets
for their hopeless lack of humor.
The city was based
on Chopin’s preludes,
taking from them only joy and sorrow.
Small hills circle it
in a wide collar; ash trees
grow there, and the slim poplar,
chief justice in the state of trees.
The swift river flowing through the city’s heart
murmurs cryptic gretings
day and night
from the springs, the mountains, and the sky.

-translated from Polish by Clare Cavanagh

 Adam Zagajewski

A város, ahol élni szeretnék

E város csendes szürkületkor, midőn
feleszmélnek ájulásukból a sápadt csillagok,
és visszacsengenek a délidőből
a keleti bársonyt viselő, becsvágyó
filozófusok és kereskedők szavai.
Párbeszédek tüze lobog bennük,
és nem máglyáké.
Ódon templomok, a mohos köveken
hajdani imák, mik egyszerre megtartó
súlyok és csillagközi rakéták.
Igazságos város ez,
hol az idegeneket nem büntetik,
a sebes emlékezet
és a lassú feledés városa,
elviseli a költőket, és megbocsátja
a prófétáknak, hogy nincs humorérzékük.
E város alapjait Chopin
prelúdiumjaira helyezték, a dallamokból
csupán a bánatot s örömet véve.
Aprócska dombok fogják körbe
széles gyűrűben, vadkőrisek
nőnek ott és karcsú jegenyék,
a fák népének bírái.
Fürge folyó kanyarog a belvároson át,
éjjel-nappal mormolva
a források, a hegyek, az égi azúr
érthetetlen köszöntőjét.

Zsille Gábor fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................

Wislawa Szymborska

Wisława Szymborska

A LITTLE BIT ABOUT THE SOUL

A soul is something we have every now and then.
Nobody has one all the time
or forever.

Day after day,
year after year,
can go by without one.

Only sometimes in rapture
or in the fears of childhood
it nests a little longer.
Only sometimes in the wonderment
that we are old.

It rarely assists us
during tiresome tasks,
such as moving furniture,
carrying suitcases,
or traveling on foot in shoes too tight.

When we're filling out questionnaires
or chopping meat
it's usually given time off.

Out of our thousand conversations
it participates in one,
and even that isn't a given,
for it prefers silence.

When the body starts to ache and ache
it quietly steals from its post.

It's choosy:
not happy to see us in crowds,
sickened by our struggle for any old advantage
and the drone of business dealings.

It doesn't see joy and sorrow
as two different feelings.
It is with us
only in their union.
We can count on it
when we're not sure of anything
and curious about everything.

Of all material objects
it likes grandfather clocks
and mirrors, which work diligently
even when no one is looking.

It doesn't state where it comes from
or when it will vanish again,
but clearly it awaits such questions.

Evidently,
just as we need it,
it can also use us
for something.

translated by Joanna Trzeciak

Wislawa Szymborska in the offices of Zycie Literackie (Literary Life), January 1961

~

Néhány szó a lélekről

(Trochę o duszy)

Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig.

Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle.

Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre.
Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk.

Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben.

Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos.

Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet.

Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból.

Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.

Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra.

Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk.

Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant.

Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.

Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.


Zsille Gábor fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................