Mañana de la cruz
Dios está azul. La flauta y el tambor
anuncian ya la cruz de primavera.
¡Vivan las rosas, las rosas del amor,
entre el verdor con sol de la pradera!
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
Le pregunté: «¿Me dejas que te quiera?»
Me respondió, radiante de pasión:
«Cuando florezca la cruz de primavera,
yo te querré con todo el corazón.»
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
«Ya floreció la cruz de primavera.
¡Amor, la cruz, amor, ya floreció!»
Me respondió: «¿Tú quieres que te quiera?»
¡Y la mañana de luz me traspasó!
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
Alegran flauta y tambor nuestra bandera.
La mariposa está aquí con la ilusión…
¡Mi novia es la virjen de la era
y va a quererme con todo el corazón!
Dios está azul. La flauta y el tambor
anuncian ya la cruz de primavera.
¡Vivan las rosas, las rosas del amor,
entre el verdor con sol de la pradera!
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
Le pregunté: «¿Me dejas que te quiera?»
Me respondió, radiante de pasión:
«Cuando florezca la cruz de primavera,
yo te querré con todo el corazón.»
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
«Ya floreció la cruz de primavera.
¡Amor, la cruz, amor, ya floreció!»
Me respondió: «¿Tú quieres que te quiera?»
¡Y la mañana de luz me traspasó!
Vámonos al campo por romero,
vámonos, vámonos
por romero y por amor…
Alegran flauta y tambor nuestra bandera.
La mariposa está aquí con la ilusión…
¡Mi novia es la virjen de la era
y va a quererme con todo el corazón!
Abril
(El día de Robert Browning)
El chamariz en el chopo.
-¿Y qué más?
El chopo en el cielo azul.
- ¿Y qué más?
El cielo azul en el agua.
- ¿Y qué más?
El agua en la hojita nueva.
- ¿Y qué más?
La hojita nueva en la rosa.
- ¿Y qué más?
La rosa en mi corazón.
- ¿Y qué más?
¡Mi corazón en el tuyo!
Vámonos a soñar al jardín
Vamonos a soñar al jardín solitario...
Allí, bajo el boscaje de laurel, las violetas
y las rosas perfuman un místico sagrario
hecho para las novias de los tristes poetas.
Ha nacido la luna, y su niveo sudario
inunda de tristeza las lejanas siluetas...
y al frescor de la brisa nocturna, el incensario
de la tierra embriaga las soledades quietas.
Vamonos a soñar bajo el tibio boscaje
de laurel; las guirnaldas del argénteo ramaje
dejan ver lo infinito de los cielos profundos...
Enlazadas mis manos en tus manos de nardo,
estaremos la noche mirando el dulce y tardo
titilar somnoliente de los lejanos mundos.
Vamonos a soñar al jardín solitario...
Allí, bajo el boscaje de laurel, las violetas
y las rosas perfuman un místico sagrario
hecho para las novias de los tristes poetas.
Ha nacido la luna, y su niveo sudario
inunda de tristeza las lejanas siluetas...
y al frescor de la brisa nocturna, el incensario
de la tierra embriaga las soledades quietas.
Vamonos a soñar bajo el tibio boscaje
de laurel; las guirnaldas del argénteo ramaje
dejan ver lo infinito de los cielos profundos...
Enlazadas mis manos en tus manos de nardo,
estaremos la noche mirando el dulce y tardo
titilar somnoliente de los lejanos mundos.
Juan Ramón Jiménez, 1955
Napfényes reggel
Az Isten kék. A flóta meg a dob
már azt hirdeti: tavasz jön a földre.
Éljen a szerelem rózsája, és a sok
mező és tisztás napsütötte zöldje!
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
"Szólj, szerethetlek?" - megkérdeztem tőle,
s ő sugárzón azt felelte, hogy
"Mihelyt a tavasz fénye záporoz a földre,
egész szívemből csak tied vagyok."
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
"Már tavaszi fény záporoz a földre,
a fény, szerelmem, itt van, itt ragyog!"
Fénylett a reggel, s átfúrt komolykás szava tőre:
"Szeretni foglak én is, akarod?"
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
Flóták s dobok vigalma jár ma körbe.
A pillangó is itt van: ábrándot hozott...
Mátkám a mezők szűze, a rétek drágagyöngye,
ki engem mindörökre szívből szeretni fog!
Timár György fordítása
Párbeszéd áprilisról
Zöldike a fekete nyárfán!
- Mondj valami többet!
Fekete nyárfa azúr egeken!
- Mondj valami többet!
Azúr egek ott a vizek tükörén!
- Mondj valami többet!
Vizek az új zöld levelekben!
- Mondj valami többet!
Új zöld levelek a rózsa körül!
- Mondj valami többet!
A rózsa itt bent a szívemben!
- Mondj valami többet!
Az én szívem bent a szívedben!
Végh György fordítása
Az Isten kék. A flóta meg a dob
már azt hirdeti: tavasz jön a földre.
Éljen a szerelem rózsája, és a sok
mező és tisztás napsütötte zöldje!
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
"Szólj, szerethetlek?" - megkérdeztem tőle,
s ő sugárzón azt felelte, hogy
"Mihelyt a tavasz fénye záporoz a földre,
egész szívemből csak tied vagyok."
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
"Már tavaszi fény záporoz a földre,
a fény, szerelmem, itt van, itt ragyog!"
Fénylett a reggel, s átfúrt komolykás szava tőre:
"Szeretni foglak én is, akarod?"
Rétre fussunk, ott terem
ott terem a rozmaring,
rozmaring s a szerelem.
Flóták s dobok vigalma jár ma körbe.
A pillangó is itt van: ábrándot hozott...
Mátkám a mezők szűze, a rétek drágagyöngye,
ki engem mindörökre szívből szeretni fog!
Timár György fordítása
Párbeszéd áprilisról
Zöldike a fekete nyárfán!
- Mondj valami többet!
Fekete nyárfa azúr egeken!
- Mondj valami többet!
Azúr egek ott a vizek tükörén!
- Mondj valami többet!
Vizek az új zöld levelekben!
- Mondj valami többet!
Új zöld levelek a rózsa körül!
- Mondj valami többet!
A rózsa itt bent a szívemben!
- Mondj valami többet!
Az én szívem bent a szívedben!
Végh György fordítása
Menjünk most álmodozni
Menjünk most álmodozni a néptelen ligetbe,
hol babérlombok alján ibolya- s rózsaágyak
illata száll a titkos szentélyt körüllebegve,
amit a kert emelt bús költők menyasszonyának.
Feljött a hold, fehéren csillog halotti leple,
s a messzi sziluettet elönti néma bánat...
A föld nagy füstölője már megrészegítette
A hűvös éji szélben a csöndes, puszta tájat.
Menjünk most álmodozni babérliget ölére;
ahol rést hagy a langyos ezüst-ágak füzére,
a mérhetetlen égbolt mélyét ragyogni látod...
Kezeimet szelíden nárdus-kezedre fonva,
Elnézzük majd az éjben, hogy álmos, furcsa, lomha
Fénnyel ránkhunyorítnak a távoli világok.
Jánosházy György fordítása
Menjünk most álmodozni a néptelen ligetbe,
hol babérlombok alján ibolya- s rózsaágyak
illata száll a titkos szentélyt körüllebegve,
amit a kert emelt bús költők menyasszonyának.
Feljött a hold, fehéren csillog halotti leple,
s a messzi sziluettet elönti néma bánat...
A föld nagy füstölője már megrészegítette
A hűvös éji szélben a csöndes, puszta tájat.
Menjünk most álmodozni babérliget ölére;
ahol rést hagy a langyos ezüst-ágak füzére,
a mérhetetlen égbolt mélyét ragyogni látod...
Kezeimet szelíden nárdus-kezedre fonva,
Elnézzük majd az éjben, hogy álmos, furcsa, lomha
Fénnyel ránkhunyorítnak a távoli világok.
Jánosházy György fordítása
___________
In: Hesperidák kertje, Az ibéri világ költészete I., 779-790. old.
Európa, Budapest, 1971
Korábban / Previously:
Korábban / Previously:
No comments:
Post a Comment