Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10.)

Göncz Árpád, a műfordító – 2010. november (Ekultúra) 

-részlet-

ekultura.hu: Elnök Úr számos műfajban, Faulknertől Tolkienen át Arthur C. Clarke-ig rengeteg írót ültetett át magyarra. Ön szerint mitől lesz fordításra érdemes egy mű, és mennyire fontos, hogy az eredeti a magyar kultúra és irodalom részévé váljon?

Göncz Árpád: Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik.

A fordítás ekképp birtokbavétel is: a művek – s a művekkel együtt formai elemek, kifejezőeszközök s tartalmi elemek: élményvilág, életszemlélet, gondolkodásmód – birtokbavétele. A befogadó nyelv irodalmának kitágítása.

ekultura.hu: És mi szükséges a jó fordításhoz?

Göncz Árpád: Akár irodalomról, akár szobrászatról, zeneszerzésről, táncról beszéljünk, a művészi mondanivaló közléséhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége kell. Ha a mondanivaló igényli: mesterfokú képessége. Amihez tehetség, tanulás, gyakorlás egyaránt szükséges.

A fordításnak úgy kell az idegen tartalmat az új befogadó közeg számára közvetítenie, hogy az ott is az eredeti mű hatását keltse. Ehhez pedig – bizonyos szinten felül – új, a fordító anyanyelvén még nem vagy csak csírájukban létező nyelvi kifejezőeszközök kellenek. A fordítás tehát a fordítótól, ha nem is mindig, de igen gyakran több találékonyságot, a forma és tartalom összhangja érdekében nagyobb nyelvi hajlékonyságot követel, mint az eredeti követelt írójától. Valójában a jól fordított szöveg nem felületén hasonlít az eredetihez, hanem a magvában azonos vele.

ekultura.hu: Mennyire szükséges és lehetséges a szöveghűség?

Göncz Árpád: A fordító – hisz ez a dolga – mondatról mondatra igyekszik megfejteni s a maga nyelvén visszaadni mindazt, ami a mű szövegének mélyén, a mondat szavaiban, a szavai egymás közötti viszonyában, kölcsönhatásában rejlik. Értelmez, és arra törekszik, hogy a maga nyelvén alkossa meg minden egyes mondat – hangzását, értelmét tekintve – egyenértékű változatát. S nem a hasonmását! Nem is a magyarázatát. Célja, hogy a lefordított szöveg olvasata legyen ugyanaz, mint az eredetié.

Ebből következően a realista prózától a vers-prózáig haladva a fordítás hűségének kívánalma a szószerintiség felől mindinkább a formahűség felé tolódik el. Persze ez is, az is értelmi hűség, hiszen a versmondathoz közelítő prózai mondat mindössze abban különbözik a realista próza mondatától, hogy mondandójának hatásos közvetítésére fokozott mértékben folyamodik formai kifejezőeszközökhöz – szóhalmozáshoz, gondolatrímekhez, kihagyásos szerkezetekhez, sajátos zenei lejtéshez, ahol a szó közvetlen értelemközvetítő szerepét részben a szerkezet, a hangzás közvetett – kimondhatatlanul kimondatlant talán erősebben sugalló – szerepe váltja fel.

Közben a fordító képtelen kibújni a bőréből; anyanyelve bőréből. Minden nyelv fejlődése, alakulása a szókincs gyarapodása, fogalmibbá válása, a nyelvi formák szegényedése, a színek fakulása a sajátos színek eltűnése irányába halad. Az angol – ebben – jóval „előbbre” jár, mint a magyar. Ebből következik, hogy aki angolból fordít magyarra, óhatatlanul képet lát olyan szavakban is, amelyekben az angol – az író – már csak fogalmat. És esetleg képzavart ott, ahol az angol – az író – kristálytiszta egyértelműséget, egybecsengést. És ahol képet érez, képet lát, ott önkéntelenül is képet fordít. Így válik a mi szövegünk színesebbé, mint – angol szemnek, angol fülnek – az eredeti. De pontosan csak annyira színessé, annyival színesebbé, amennyire nyelvünk jelenlegi állapota, viszonylagos életkora diktálja. Ezt a többletet hívom én a félig értett – túlértett – szövegek bájának, hímporának.

ekultura.hu: Melyik fordítására a legbüszkébb?

Göncz Árpád: Faulkner és Golding fordításaimra. Különösen Faulkner igen nehéz kihívást jelentett. És büszke vagyok arra is, hogy egyszer kaptam egy olyan levelet, amelyen a nevem így szerepelt: „His Excellency Fordította Göncz Árpád, President of the Republic of Hungary”. Nyilván egy könyvben látták így, és azt hitték, valami előnév.

  

A teljes interjú itt olvasható.

 

Isten éltesse sokáig! 

.