Wir gehen, die Herzen im Staub
Wir gehen, die Herzen im Staub,
und lange schon hart am Versagen.
Man hört uns nur nicht, ist zu taub,
um das Stöhnen im Staub zu beklagen.
Wir singen, den Ton in der Brust.
Dort ist er noch niemals entsprungen.
Nur manchmal hat einer gewußt:
wir sind nicht zum Bleiben gezwungen.
Wir halten. Beenden den Trott.
Sonst ist auch das Ende verdorben.
Und richten die Augen auf Gott:
wir haben den Abschied erworben!
*
Es könnte viel bedeuten: wir vergehen,
wir kommen ungefragt und müssen weichen.
Doch daß wir sprechen und uns nicht verstehen
und keinen Augenblick des ändern Hand erreichen,
zerschlägt so viel: wir werden nicht bestehen.
Schon den Versuch bedrohen fremde Zeichen,
und das Verlangen, tief uns anzusehen,
durchtrennt ein Kreuz, uns einsam auszustreichen.
Ingeborg Bachmann
MEGYÜNK
Megyünk, szívünk a porba hullt,
közel a csőd, minden hiába,
süket fülekre találunk, az út
porában jajgatót senki se szánja.
Dalolunk, bensőnkben a hang,
de a felszínre sose tört ki.
Egyikünk néha tudta csak:
maradásunk nem kéri senki.
Megállunk. Már nem baktatunk.
Másként rosszra fordul a vég is.
Szemünk az égre emeljük: Urunk,
méltók lettünk mi a búcsúra mégis!
*
Sokat jelentene: elmenni innen,
kérdezetlen jönni s kitérni újra.
De hogy beszélünk s nincs ami segítsen
megérteni egymást, s arra se futja,
hogy kezet fogjunk: elsöpri a létünk.
S ha próbálkozunk, lesi idegen jel:
a vágyat, hogy egymás szemébe nézzünk,
kioltják, áthúzzák egy kereszttel.
Hajnal Gábor fordítása
[Jelzések, Mai osztrák költők, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1975]
[Indulunk, porban a szív...]
Indulunk, porban a szív,
kudarcok mind belevésve.
Senki se hall, senki se hív,
ki-ki süket a nyögésre.
Dalolunk, mellben a szó.
Onnét még sohasem ért fel.
Csak nagy ritkán nyilvánvaló:
maradni sohase kényszer.
Megállunk, ez itt a vég.
A folytatás érdemtelen trükk.
Ránézünk Istenre még:
a búcsúzást kiérdemeltük!
Márton László fordítása
Indulunk, porban a szív,
kudarcok mind belevésve.
Senki se hall, senki se hív,
ki-ki süket a nyögésre.
Dalolunk, mellben a szó.
Onnét még sohasem ért fel.
Csak nagy ritkán nyilvánvaló:
maradni sohase kényszer.
Megállunk, ez itt a vég.
A folytatás érdemtelen trükk.
Ránézünk Istenre még:
a búcsúzást kiérdemeltük!
Márton László fordítása
[Ingeborg Bachmann: A kimért idő, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007]
..............................................................................................................................................................................................................................
