Paul Celan (1920-1970)

Stumme Herbstgerüche

Stumme Herbstgerüche. Die
Sternblume, ungeknickt, ging
zwischen Heimat und Abgrund durch
dein Gedächtnis.

Eine fremde Verlorenheit war
gestalthaft zugegen, du hättest
beinah
gelebt.


Dein spätes Gesicht

Vor dein spätes Gesicht,
allein-
gängerisch zwischen
auch mich verwandelnden Nächten,
kam etwas zu stehn,
das schon einmal bei uns war, un-
berührt von Gedanken.



Psalm

Niemand knetet uns wieder aus Erde und Lehm,
niemand bespricht unsern Staub.
Niemand.
Gelobt seist du, Niemand.

Dir zulieb wollen
wir blühn.
Dir
entgegen.

Ein Nichts
waren wir, sind wir, werden
wir bleiben, blühend:
die Nichts-, die
Niemandsrose.

Mit
dem Griffel seelenhell,
dem Staubfaden himmelswüst,
der Krone rot
vom Purpurwort, das wir sangen
über, o über
dem Dorn.

NÉMA ŐSZI SZAGOK

Néma őszi szagok. Az
őszirózsa, letöretlen, át-
suhan haza és szakadék közt
emlékezetedben.

Idegen elveszettség
öltött alakot, már
szinte
éltél.


KÉSEI ARCOD ELÉ

Kései arcod elé
egyedül-
valóan az engem is
átváltoztató éjszakák közt
odaállt valami,
ami egyszer nálunk volt már,
gondolatoktól illetetlen.


ZSOLTÁR

Senki se gyúr újra földből és agyagból,
senki porunkat fel nem igézi.
Senki.

Dicsértessél, ó Senki.
Kedvedre vágyunk
virulni.
Szemben
veled.

Semmi
voltunk, vagyunk,
maradunk, virulva:

semmi-, senki-
virága.

Bibénk
lélekvilágos,
porzóink égkopárak,
pártánk piros
a tüske, ó, a tüske
közt énekelt
bíborigénktől.

Lator László fordításai 


_______
Paul Celan: Halálfúga, Európa, Bp., 1981
Fotó: Gisèle Freund, 1964 / RMN




Korábban:

FERNEN / TÁVOLSÁGOK
ZWIEGESTALT / KETTŐS ALAK
ZERR DIR / TÉPD KI
KRISTALL / KRISTÁLY
CORONA / CORONA
FADENSONNEN / FONÁLNAPOK