John Fowles (1926-2005)

 John Fowles, 1974

Fotó: © Roger Mayne / National Portrait Gallery

"Miért kell jó, alkotó és életrevaló embereknek tűrniük azt a mártíriumot, hogy rájuk nehezedik az elviselhetetlen ostoba környezet? 

Ebben a helyzetben én egy világot képviselek.

Mártír vagyok, fejlődésre képtelen rab. Kényre-kedvre kiszolgáltatva a világ valamennyi Calibanja irigységének, hogy felőrlődjem gyűlöletes malomköveik között… Mert gyűlölnek bennünket valamennyien, ahányan csak vannak, gyűlölnek, mert mások vagyunk, mert nem tartozunk közéjük, gyűlölnek, mert ők nem lehetnek olyanok, mint mi. Üldöznek bennünket, kirekesztenek, kutyába se vesznek, vicsorognak ránk, unnak, ásítanak tőlünk, szemüket bekötik, és bedugják a fülüket. Mindent elkövetnek, hogy ne vegyenek tudomást rólunk, és minden megbecsülést megtagadnak tőlünk. Csak akkor kezdenek botladozni a közülünk való nagyok nyomában, mikor már eltemették őket. Most képesek ezreket fizetni egy Van Goghért vagy Modiglianiért, de az ő idejükben leköpték és kiröhögték a képeiket.
Gyűlölöm őket.

Utálom a tudatlanságot és a neveletlenséget. Utálom a nagyképűséget és a hamisságot. Utálom az irigységet, az örök sértődöttséget. Utálom a házsártosságot, a zsugoriságot, a kisszerűséget. Utálok mindent, ami közönséges, a korlátolt kisembereket, akik egy cseppet sem szégyellik a korlátoltságukat, kicsinyességüket. 

[...]
Szeretem a tisztességet, a szabadságot, a szíves adakozást. Szeretek alkotni, tenni valamit, szeretek teljességre törekedni, és tulajdonképpen mindent szeretek, ami nem egy helyben topogás, utánzás, leskelődés érzéketlen szívvel. "

_______________
John Fowles: A lepkegyűjtő, p. 280-281. 
Európa Könyvkiadó, 1982
Fordította: Róna Ilona