Hälfte des Lebens
Mit gelben Birnen hänget
Und voll mit wilden Rosen
Das Land in den See,
Ihr holden Schwäne,
Und trunken von Küssen
Tunkt ihr das Haupt
Ins heilignüchterne Wasser.
Weh mir, wo nehm ich, wenn
Es Winter ist, die Blumen, und wo
Den Sonnenschein,
Und Schatten der Erde?
Die Mauern stehn
Sprachlos und kalt, im Winde
Klirren die Fahnen.
Mit gelben Birnen hänget
Und voll mit wilden Rosen
Das Land in den See,
Ihr holden Schwäne,
Und trunken von Küssen
Tunkt ihr das Haupt
Ins heilignüchterne Wasser.
Weh mir, wo nehm ich, wenn
Es Winter ist, die Blumen, und wo
Den Sonnenschein,
Und Schatten der Erde?
Die Mauern stehn
Sprachlos und kalt, im Winde
Klirren die Fahnen.
~
Half of Life
With its yellow pears
And wild roses everywhere
The shore hangs into the lake,
O gracious swans,
And drunk with kisses
You dip your heads
In the sobering holy water.
Ah, where will I find
Flowers, come winter,
And where the sunshine
And shade of the earth?
Walls stand cold
And speechless, in the wind
The wheathervanes creak.
Translation by Richard Sieburth
~
AZ ÉLET FELÉN Sárga körtékkel és vad rózsákkal omlik a tóba a hegy; óh drága hattyúk, csókmámorosan merül fejetek a szentjózan vízbe. Jaj nekem, hol kapok, ha tél lesz, virágokat és ragyogó napot és földi árnyat? Hidegen állnak a néma falak, a szélben zörög a szélkakas.
Szabó Lőrinc fordítása
***
An Neuffer
Im März 1794
Noch kehrt in mich der süße Frühling wieder,
Noch altert nicht mein kindischfröhlich Herz,
Noch rinnt vom Auge mir der Tau der Liebe nieder,
Noch lebt in mir der Hoffnung Lust und Schmerz.
Noch tröstet mich mit süßer Augenweide
Der blaue Himmel und die grüne Flur,
Mir reicht die Göttliche den Taumelkelch der Freude,
Die jugendliche freundliche Natur.
Getrost! es ist der Schmerzen wert, dies Leben,
So lang uns Armen Gottes Sonne scheint,
Und Bilder beßrer Zeit um unsre Seele schweben,
Und ach! mit uns ein freundlich Auge weint.
Noch kehrt in mich der süße Frühling wieder,
Noch altert nicht mein kindischfröhlich Herz,
Noch rinnt vom Auge mir der Tau der Liebe nieder,
Noch lebt in mir der Hoffnung Lust und Schmerz.
Noch tröstet mich mit süßer Augenweide
Der blaue Himmel und die grüne Flur,
Mir reicht die Göttliche den Taumelkelch der Freude,
Die jugendliche freundliche Natur.
Getrost! es ist der Schmerzen wert, dies Leben,
So lang uns Armen Gottes Sonne scheint,
Und Bilder beßrer Zeit um unsre Seele schweben,
Und ach! mit uns ein freundlich Auge weint.
ÉLETÉLVEZET
Bennem még egyre lágy tavasz remeg föl,
s nem lett szivem gyermeki kedve vén,
szerelem harmata csordul még a szivemből,
s még sajog s repes bennem a remény.
Megenyhülök, ha szemem ott legel még
a kék égen, a zöldellő réteken,
és nyájasan felém nyújtja gyönyöre kelyhét
a Természet, ifjúi istenem.
Ez vígaszom! Sok kínt megér az élet,
míg, árvák, isten napja süt nekünk,
ringatja szebb korok képét bennünk a lélek,
s egy baráti szem együtt sír velünk.
Bennem még egyre lágy tavasz remeg föl,
s nem lett szivem gyermeki kedve vén,
szerelem harmata csordul még a szivemből,
s még sajog s repes bennem a remény.
Megenyhülök, ha szemem ott legel még
a kék égen, a zöldellő réteken,
és nyájasan felém nyújtja gyönyöre kelyhét
a Természet, ifjúi istenem.
Ez vígaszom! Sok kínt megér az élet,
míg, árvák, isten napja süt nekünk,
ringatja szebb korok képét bennünk a lélek,
s egy baráti szem együtt sír velünk.
***
Lebenslauf
Größeres wolltest auch du, aber die Liebe zwingt
All uns nieder, das Leid beugt gewaltiger,
Doch es kehret umsonst nicht
Unser Bogen, woher er kommt.
Aufwärts oder hinab! herrschet in heiliger Nacht,
Wo die stumme Natur werdende Tage sinnt,
Herrscht im schiefesten Orkus
Nicht ein Grades, ein Recht noch auch?
Dies erfuhr ich. Denn nie, sterblichen Meistern gleich,
Habt ihr Himmlischen, ihr Alleserhaltenden,
Daß ich wüßte, mit Vorsicht
Mich des ebenen Pfads geführt.
Alles prüfe der Mensch, sagen die Himmlischen,
Daß er, kräftig genährt, danken für alles lern,
Und verstehe die Freiheit,
Aufzubrechen, wohin er will.
~
ÉLETÚT
Vágytál többre is, ám a szerelem letör
mindnyájunkat, a kín jobban alányomaszt,
mégsem tér oda, honnét
indult, hasztalanúl utunk.
Fölfelé vagy alá! még a nagy éjben is,
hol jövő napokat gondol a Természet,
Orkusz zordon ölén is
nem rend, nem jog uralkodik?
Így tudom. Soha, ti, mennyeiek s világ-
fönntartók ugyanis, mint a földi okos,
mesterek, sima úton
óva bizony nem vittetek.
Éljen át, aki él, szólnak az égiek,
mindent, s érte erőt nyerve, tanulja meg
a hálát, s oda merjen
menni, merre kivánkozik.
Rónay György fordítása
[Friedrich Hölderlin versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980]
[Friedrich Hölderlin, Hymns and Fragments, translated and introduced by Richard Sieburth, Princeton University Press]
No comments:
Post a Comment