Szerb Antal (1901-1945)

Szerb Antal

(Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.)

TABÁN.
Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehérsas-téri polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.

Minden második ház nagyhírű régi vendéglő volt, sramlizenével.

Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszázéves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn, közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre
kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete.  A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős
utcáin, olyan szerelmekét, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni, az ágyban, amikor még sötét van és akkor nincs fürdő és borotva, ami lemosná az ember lelkéről azt az édes és álmosító gyantát, ami a szerelem.
Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.

De nem specializálom magam ifjúságilag egy városrészhez, mert nincsen olyan része Budapestnek, ami a számomra ne volna az ifjúság. Ha egyszer örökre el kellene hagynom a Várost, aznap megöregednék, mint a heisterbachi szerzetes.

Tabán Anno
Tabán fotótár
______________
Szerb Antal: Budapesti Kalauz, Marslakók számára
Nyomtatta: Löbl Dávid és Fia, Budapest, 1935



.

Szerb Antal (Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.)

Szerb Antal

Két levél 1943-ból:

Szerb Antal írta a munkaszolgálatból Nemes Nagy Ágnesnek

Egy nagyon sürgős, létfontosságú feladat. Néhány vers kéne.

Kedves Ágneske,

visszaélve eddigi szíves ügybuzgalmával, további szívességeket kell kérnem. Úgy volt, hogy egynapi szabadságot kapok, és magam elintézhetem ezeket a dolgokat, de nem sikerült a szabadságot megkapnom, és most Magában van minden bizalmam. A köv. versek eredeti szövegére lenne szükségem:
Lafordue: L'hiver qui vient
Poe: Ulalume

Ez eddig nem nehéz, ezt könnyen megtalálja az Egyetemi Könyvtárban. Na de most jön a nehéz: keresse meg a köv. versek eredetijét, melyeket én csak Kosztolányi fordításában ismerek:
V. Hugo: Az éj, az éj, az éj (bent van az Illyés-féle antológiában is)

Carducci: Ritornel
(Így hangzik:
Ó sápadt orgona,
A csillagok a tengerárba hullnak
s kihül szivem a vágyak otthona,
- ez az egész.)

Kedves Ágneske, és mindez ráadásul elég hamar kellene nekem. Ha szép kis írásával leírja a verseket, azt hiszem, nem is kell legépelni, csak arra kérném, hogy a papirosnak csak az egyik oldalára írjon.
Amennyiben valami nehézség merül fel, hívjon fel telefonon; talán péntek este is otthon vagyok, de szombat délután minden valószínűség szerint, továbbá vasárnap délelőtt.
Egyébként úgy hírlik, és nagyon bízom benne, hogy rövidesen leszerelnek bennünket.
Ágneske, tudom, hogy nagy és unalmas feladatot rovok Magára, röstellem is, de mit csináljak...

Elnézését kérem és
kezét csókolom
Szerb Antal

1943. X. 6. 

(forrás) 

Szerb Antal utolsó levele családjához: 
 
Édeseim,

végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában ez a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetbe nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket.

Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen

Tónitokat

Balf, 1944. XII. 16.

(forrás: Nyáry Krisztián)

Szerb Antalt, 1945. január 27-én, az auschwitzi tábor felszabadításának napján, a balfi munkatáborban magyar nyilasok puskatussal agyonverték.

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

1944. február 29.

 (Radnóti Miklós)

Jacqueline du Pré (26 January 1945 – 19 October 1987)

     

Charles-Camille Saint-Saëns - Cello Concerto No.1 in A minor, Op.33

Cello: Jacqueline du Pré  

Conductor: Daniel Barenboim / Philadelphia Orchestra

.

Bertolt Brecht (1898-1956)

Die Maske des Bösen

An meiner Wand hängt ein japanisches Holzwerk
Maske eines bösen Dämons, bemalt mit Goldlack.
Mitfühlend sehe ich
Die geschwollenen Stirnadern, andeutend
Wie anstrengend es ist, böse zu sein.

A GONOSZSÁG MASZKJA

Falamon függ egy japán famaszk,
Egy gonosz szellemé arannyal befestve,
Részvéttel nézem
Homloka kidagadt ereit, melyek jelzik,
Milyen megerőltető gonosznak lenni.

Eörsi István fordítása

_______
Bertolt Brecht versei
Európa Könyvkiadó, Bp, 1976

John Fowles (1926-2005)

 John Fowles, 1974

Fotó: © Roger Mayne / National Portrait Gallery

"Miért kell jó, alkotó és életrevaló embereknek tűrniük azt a mártíriumot, hogy rájuk nehezedik az elviselhetetlen ostoba környezet? 

Ebben a helyzetben én egy világot képviselek.

Mártír vagyok, fejlődésre képtelen rab. Kényre-kedvre kiszolgáltatva a világ valamennyi Calibanja irigységének, hogy felőrlődjem gyűlöletes malomköveik között… Mert gyűlölnek bennünket valamennyien, ahányan csak vannak, gyűlölnek, mert mások vagyunk, mert nem tartozunk közéjük, gyűlölnek, mert ők nem lehetnek olyanok, mint mi. Üldöznek bennünket, kirekesztenek, kutyába se vesznek, vicsorognak ránk, unnak, ásítanak tőlünk, szemüket bekötik, és bedugják a fülüket. Mindent elkövetnek, hogy ne vegyenek tudomást rólunk, és minden megbecsülést megtagadnak tőlünk. Csak akkor kezdenek botladozni a közülünk való nagyok nyomában, mikor már eltemették őket. Most képesek ezreket fizetni egy Van Goghért vagy Modiglianiért, de az ő idejükben leköpték és kiröhögték a képeiket.
Gyűlölöm őket.

Utálom a tudatlanságot és a neveletlenséget. Utálom a nagyképűséget és a hamisságot. Utálom az irigységet, az örök sértődöttséget. Utálom a házsártosságot, a zsugoriságot, a kisszerűséget. Utálok mindent, ami közönséges, a korlátolt kisembereket, akik egy cseppet sem szégyellik a korlátoltságukat, kicsinyességüket. 

[...]
Szeretem a tisztességet, a szabadságot, a szíves adakozást. Szeretek alkotni, tenni valamit, szeretek teljességre törekedni, és tulajdonképpen mindent szeretek, ami nem egy helyben topogás, utánzás, leskelődés érzéketlen szívvel. "

_______________
John Fowles: A lepkegyűjtő, p. 280-281. 
Európa Könyvkiadó, 1982
Fordította: Róna Ilona