Odysseus Elytis

(Greek, November 2, 1911—March 18, 1996)

MARINA OF THE ROCKS

 

You have a taste of tempest on your lips—But where did you wander
All day long in the hard reverie of stone and sea?
An eagle-bearing wind stripped the hills
Stripped your longing to the bone
And the pupils of your eyes received the message of chimera
Spotting memory with foam!
Where is the familiar slope of short September
On the red earth where you played, looking down
At the broad rows of the other girls
The corners where your friends left armfuls of rosemary.

But where did you wander
All night long in the hard reverie of stone and sea?
I told you to count in the naked water its luminous days
On your back to rejoice in the dawn of things
Or again to wander on yellow plains
With a clover of light on you breast, iambic heroine.

You have a taste of tempest on your lips
And a dress red as blood
Deep in the gold of summer
And the perfume of hyacinths—But where did you wander
Descending toward the shores, the pebbled bays?

There was cold salty seaweed there
But deeper a human feeling that bled
And you opened your arms in astonishment naming it
Climbing lightly to the clearness of the depths
Where your own starfish shone.

Listen. Speech is the prudence of the aged
And time is a passionate sculptor of men
And the sun stands over it, a beast of hope
And you, closer to it, embrace a love
With a bitter taste of tempest on your lips.

It is not for you, blue to the bone, to think of another summer,
For the rivers to change their bed
And take you back to their mother
For you to kiss other cherry trees
Or ride on the northwest wind.

Propped on the rocks, without yesterday or tomorrow,
Facing the dangers of the rocks with a hurricane hairstyle
You will say farewell to the riddle that is yours. 

Translated by Edmund Keeley and Philip Sherrard

From: Orientations

____________________

A sziklák Marinája

Ajkadon a tenger vihar íze — De hol kóborolsz
egész nap? A sziklák és a tenger közt milyen kemény bolyongás!
Sashordozó szél lemeztelenítette a dombokat,
lemeztelenítette a vágyadat egész a csontig,
pupillád kitágul, mint aki rémeket lát,
jeges szél borzolja fel emlékezeted.
Hol a szelíd szeptemberi domb kékjében elmerülve
s lila árnyat vetett az odu, hova rozmaringcsokrokat vittek a lányok.

De hol bolyongtál
egész éjjel? Kő és tenger közt milyen könyörtelen bolyongás!
Mondtam neked, hogy számold meg a meztelen vízben a fénylő napokat
és hanyat fekve örülj a dolgok hajnalának,
vagy járd be megint könnyű léptekkel a sárga mezőket,
melleden háromlevelű fény, ó, te, ének hősnője!

Ajkadon a tengeri vihar íze
és piros ruha rajtad mint a vér,
mélyen a nyár aranyában
és jácintok illata testeden... De hol bolyongtál
leereszkedve a tengerekig, a nádas öblökig?

Ott hideg tengeri fű nőtt a homályban,
de még mélyebben: emberi érzés, mely vérzett,
és meghökkenve nyitottad ki kezed, a nevét mondtad—
innen felfele mentél fürgén, egész addig, hol a mélységek átragyognak:
ott ringott a mélységek ölében a te csillagod.

Hallgasd: a szó a végső dolgok értelme
és az idő az ember szenvedélyes szobrásza
és a nap fölötte fut a remény vadjaként,
és te elszántan szorítod szerelmedet magadhoz,
mert a tengeri vihar hagyta ízét az ajkadon.

Nem vagy te arra való, te, aki kék vagy a csontodig, hogy tervezz más nyarakat:
kedvedért a folyók megváltoztatják folyásukat,
kézen fogva odavisznek anyjukhoz,
hogy csókkal árassz el mindig más és más cseresznyefákat.

Odaszegezve a sziklához, tegnap és holnap nélkül
a sziklák veszélyei közt, míg fésül a vihar:
elbúcsúztatod végleg titkodat.

Képes Géza fordítása

______________

In: A bolond gránátalmafa,  Újgörög költők antológiája, Kozmosz Könyvek, 1984
Fotó: Bettmann/CORBIS

C. P. Cavafy

 (Greek, 1863 –1933)
 .

Voices

Ideal voices and beloved
of those who have died, or of those
who are lost to us like the dead.

Sometimes, within our dreams, they speak;
sometimes the mind can hear them in our thoughts.

And with their sound for an instant return
sounds from the early poetry of our life –
like music in the night, faraway, that fades.

Translated by Evangelos Sachperoglou
__________
C. P. Cavafy: The Collected Poems, Oxford University Press, 2007


*

Konsztandinosz P. Kavafisz

Hangok

Eszményi hangjai, s amiket úgy szerettünk,
azoknak, kik meghaltak, vagy kik nem kevésbé
elvesztek számunkra, mint a halottak.

Néha álmunkban megszólalnak ők,
néha eszünk hallja őket, gondolatunkban.

S hangjukkal egy-egy percre visszatérnek –
hangok életünk legelső költészetéből –
mint zene, éjszaka, nagy messze, elhalón.

Somlyó György fordítása

_____________
K. P. Kavafisz: ALEXANDRIA ÖRÖK, Kalligram, Pozsony, 2006

Andreas Embirikos

(Greek, September 2, 1901 - August 3, 1975)
.
WINTER GRAPES

They took away her toys and lover. Well then she bowed her head and almost died. But
the thirteen destinies like
her fourteen years smote the fleeing calamities. No one spoke. No one ran to protect her
against the overseas
sharks which had already cast an evil shadow over her like a fly staring with malice on a
diamond or a land
enchanted. And so the story was heartlessly forgotten as always happens when a forest
ranger forgets his
thunderbolt in the woods.

[© Translation: 1972, Kimon Friar / Source: Poetry International Web]

Andreas Embirikos 

TÉLI SZŐLŐ

Elvették játékait, szeretőjét. Fejét leeresztette hát,
hogy már-már belepusztult. De tizenhárom gyökere és
tizennégy esztendője szétvágta a múlandó tragédiát.
Senki se szólt rá. Senki se rohant felé, hogy oltalmazza
tengerentúli cápáktól, melyek már kiszemelték őt, ahogy kiszemel
gyémántot légy, vagy egy elvarázsolt hazát.
Így süllyedt irgalmatlanul feledésbe ez a történet,
ahogy szokott mindig, ha ott felejti
villámait az erdőn az erdőkerülő.

Fodor András fordítása

[In. A bolond gránátalmafa, Újgörög költők antológiája, Kozmosz Könyvek, 1984]

..............................................................................................................................................................................................................................

C. P. Cavafy (Greek, April 29, 1863 – April 29, 1933)

.

Ithaka

As you set out for Ithaka

hope your road is a long one,

full of adventure, full of discovery.

Laistrygonians, Cyclops,

angry Poseidon—don’t be afraid of them:

you’ll never find things like that on your way

as long as you keep your thoughts raised high,

as long as a rare excitement

stirs your spirit and your body.

Laistrygonians, Cyclops,

wild Poseidon—you won’t encounter them

unless you bring them along inside your soul,

unless your soul sets them up in front of you.

Hope your road is a long one.

May there be many summer mornings when,

with what pleasure, what joy,

you enter harbors you’re seeing for the first time;

may you stop at Phoenician trading stations

to buy fine things,

mother of pearl and coral, amber and ebony,

sensual perfume of every kind—

as many sensual perfumes as you can;

and may you visit many Egyptian cities

to learn and go on learning from their scholars.

Keep Ithaka always in your mind.

Arriving there is what you’re destined for.

But don’t hurry the journey at all.

Better if it lasts for years,

so you’re old by the time you reach the island,

wealthy with all you’ve gained on the way,

not expecting Ithaka to make you rich.

Ithaka gave you the marvelous journey.

Without her you wouldn't have set out.

She has nothing left to give you now.

And if you find her poor, Ithaka won’t have fooled you.

Wise as you will have become, so full of experience,

you’ll have understood by then what these Ithakas mean.

Translated by Edmund Keeley and Philip Sherrard

[Source: Poetry Foundation]

Konsztandinosz P. Kavafisz

Ithaka

Ha majd elindulsz Ithaka felé,

válaszd hozzá a leghosszabb utat,

mely csupa kaland és felfedezés.

A Küklopszoktól és Laisztrügonoktól,

s a haragvó Poszeidóntól ne félj.

Nem kell magad védened ellenök,

ha gondolatod tiszta és egyetlen

izgalom fűti tested s lelkedet.

A Laisztrügonokkal, Küklopszokkal, a bősz

Poszeidónnal sosem találkozol,

hacsak lelkedben nem hordozod őket,

hacsak lelked nem áll velük utadba.

Válaszd hozzá a leghosszabb utat.

Legyen minél több nyári hajnalod,

mikor — mily hálás örömmel! — először

szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.

Állj meg a föníciai pultok előtt,

válogass a jó portékák között,

ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt

és mindennemű édes illatot,

minél többet az édes illatokból.

Járj be minél több egyiptomi várost,

s tanulj tudósaiktól szüntelen.

Csak minden gondolatod Ithaka legyen;

végső célod, hogy egyszer oda juss,

de ne siess az úttal semmiképp.

Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,

hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,

az út aratásával gazdagon,

s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.

Neki köszönöd a szép utazást,

mit nélküle sosem tehettél volna meg,

hát mi mást várhatnál még Ithakától?

Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;

a szerzett tudásból s tapasztalatból

máris megtudhattad, mit jelent Ithaka!

Somlyó György fordítása

[In A bolond gránátalmafa, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1984]

...............................................................................................................................................................................................................................