Having our paths (or our possible paths) mapped out for us, why do we usually take the one which leads us away from our goal, leads us elsewhere, where we are not? But perhaps we are there also? Only when guided by isnpiration do we choose right, when we are receptive, in a state of grace. But that is rare, even very rare. And those who are (in the state of grace) do not know it. I mean, at the time. The more so, since being in the state of grace often means losing your way, your usual way, in order to follow another: more secret, more mysterious.
We all have our routes mapped out. And, on the unfolded map of knowledge, the longest are the shortest. (...)
Man's salvation is whatever has, as he has, a beginning and and end, whatever can start over. Salvation is the water that quenches our thirst only to be needed again. It is what sprouts, develops, ripens for man and with him. Eternity, the infinite, are enemies of pulp and rind. When there is nothing left, there will be sand. There will be the desert to conjugate the nothing. (...)
Man's salvation is whatever has, as he has, a beginning and and end, whatever can start over. Salvation is the water that quenches our thirst only to be needed again. It is what sprouts, develops, ripens for man and with him. Eternity, the infinite, are enemies of pulp and rind. When there is nothing left, there will be sand. There will be the desert to conjugate the nothing. (...)
To recover, after each blow, the original balance of life and death, to sacrifice to one as to the other, to one after the other, to be dead with death and living with life up to your last sigh (which is not death's triumph, but forsaking the body): this is health.
- Edmond Jabès, from 'The Book of Questions', vol I., translated by Rosmarie Waldrop, Wesleyan University Press, 1991
Photo: Michel Dieuzaide, 1970
* * *
Miért van az hogy a nekünk kirótt út - vagy esetleges útjaink - ellenére általában azt választjuk, amely egyre távolabb visz eredeti célunktól, oda, ahol nem vagyunk - de talán mégis ott is vagyunk? - hacsak nem az ihlet vezérel, amikor a befogadás vagy a kegyelem állapotában leledzünk - ám ez ritka, hihetetlenül ritka - és azok, akik ebben a kegyelmi állapotban vannak, nem tudnak róla, úgy értem fogalmuk sincs, meddig részesülnek benne. Annál is inkább, mivel a kegyelem állapotában gyakran eltévesztjük az utat, letérünk a megszokott útról, hogy aztán, titkosabb, rejtelmesebb utakon vándoroljunk tovább.
Valamennyiünknek megvan a maga kijelölt útja, s a leghosszabbak lesznek a legrövidebbek a megismerés kiterített térképén. (...)
Az ember számára csak az jelenthet üdvözülést, aminek mint neki, kezdete és vége van, s így újrakezdődhet. Az üdvözülés maga a víz, mert oltja a szomjat, de csak hogy újra szomjúhozzák; maga a kenyér, mert csillapítja az éhséget, de fenn is tartja: az üdvözülés abban van, ami az embernek és az emberrel együtt csírázik, vezérel, érlelődik. A végtelen, az örökkévalóság a gyümölcs húsának és héjának ellenségei. Amikor már semmi sem marad, ott lesz a homok, ott lesz a sivatag a semmi igéjeként. (...)
Az ember számára csak az jelenthet üdvözülést, aminek mint neki, kezdete és vége van, s így újrakezdődhet. Az üdvözülés maga a víz, mert oltja a szomjat, de csak hogy újra szomjúhozzák; maga a kenyér, mert csillapítja az éhséget, de fenn is tartja: az üdvözülés abban van, ami az embernek és az emberrel együtt csírázik, vezérel, érlelődik. A végtelen, az örökkévalóság a gyümölcs húsának és héjának ellenségei. Amikor már semmi sem marad, ott lesz a homok, ott lesz a sivatag a semmi igéjeként. (...)
Helyreállítani minden egyes próbatételnél az élet és halál eredendő egyensúlyát, áldozni mindkettőnek, egymás után, meghalni a halálért, élni az életért az utolsó leheletig, mely nem a halál győzelme, csupán a test elhagyása: az ember egészsége.
- Edmond Jabès, A kérdések könyve, fordította Simonffy Zsuzsa, Múlt és Jövő Könyvek, Bp., 1999
Fotó: Michel Dieuzaide, 1970
No comments:
Post a Comment