Liliane Wouters: Tantième Expédition ou Le Journal du Scribe

(...)

Les chiens aboient, la caravane passe.
Fixe un point devant toi, ne daigne
écouter la rumeur.
Fixe un point devant toi, regarde au loin,
même si tout n'est que mirage,
même si loin il n'y a rien.

*

J'étais la goutte dans la mer, j'étais
la mer qui tient toutes les gouttes.

*
Tu crois posséder, tu n'as rien.
Tu crois avancer, tu n'as pas bougé.
Tu crois appartenir, tu échappes.
Tu crois habiter, tu traverses.
Tu crois finir, tu commences.

*

Il faut savoir
tout perdre, même soi
même le souvenir de soi. Il faut
quitter le lieu, sortir du temps,
jeter le vêtement précaire,
ôter les six membranes, accepter
que la septième avec le grain pourrisse,
que l'eau du fleuve tout recouvre,
que le soleil sèche cette eau,
que le vent du désert efface
sa trace sur le sable.

*

Miroir qui se répète à l'infini :
le soleil brille dans nos yeux comme dans ceux
des bêtes,
comme dans chaque goutte de rosée.
La lune s'y reflète aussi,
et des étoiles depuis longtemps mortes,
et l'univers toujours en train de se créer.

Chacun contient en soi le Tout
qui est peut-être aussi le Rien.

*

Le fou habite le présent
et le sage l'éternité.

Je dis que le présent n'existe pas,
qu'entre hier et demain nous avançons
sur un fil plus léger
que ceux tissés par l'araignée,
qu'entre demain et hier
il n'y a que l'espace d'une haleine.

Non, le présent n'existe pas.
C'est seulement un mur qui nous traverse
jusqu'à l'instant où c'est nous qui le traversons

*
(...)

–Liliane Wouters, Tantième Expédition ou Le Journal du Scribe
(Bon-A-Tirer, Revue Littéraire en Ligne, Numéro 119)

 Abelardo Morell - Water Alphabet (1998)

Az írnok naplója

- részletek -

A kutyák ugatnak, a karaván halad.

Egy pontba rögzíteni mindent,

nem figyelni a szóbeszédre.

Egy pontba rögzíteni mindent, messzire nézni

még akkor is, ha mindez tükröződés,

még akkor is, ha délibáb, semmi.

*

Csepp voltam a tengerben, tenger

voltam, ki cseppet őriz.

*

Hiszed, hogy birtokolsz, semmid sincs.

Hiszed, hogy haladsz, nem mozdulsz.

Hiszed, hogy ott vagy, elkerülsz.

Hiszed, hogy lakozol, átjársz.

Hiszed, hogy lezárod, elkezded.

*

Tudni kell
mindent elveszteni, önmagad is,
önmagad emlékét is. Elhagyni a
helyet, kilépni az időből,
elvetni a kétes ruhát, eldobni
hat kártyát, elfogadni,
hogy a hetedik a maggal együtt elrohad,
hogy a folyóvíz mindent befed,
hogy a nap kiszárítja a vizet,
hogy a sivatagi szél letörli
nyomát a homokról.

*

Végtelenségig ismétlődő tükör:
a nap ragyog szemünkben, mint az állatok
szemében,
mint minden egyes harmatcseppen.
A hold is tükröződik szemünkben
és a régóta halott csillagok
és az örökké teremtődő világ.

Mindenki magában hordja a Mindent,
egyben talán a Semmit is.

*

A bolond lakja a jelent,

a bölcs a végtelent.

Azt mondom, a jelen nem létezik,

tegnap s holnap közt haladunk

pókszőtte fonálnál finomabb

fonálon,

tegnap és holnap közt

csak lélegzetnyi tér.

Nem, a jelen nem létezik,

csupán egy fal, mi rajtunk áthalad,

míg rajta át nem haladunk.

Ferenczi László fordítása

[Forrás: *, * ]