Kálnoky László

(1912. szeptember 5. – 1985. július 30.)

Az a kis ember ott belül
      
Az a kis ember ott belül
ugrál, torz fintort vág, nevet;
fejedben lakik, agyvelőd
az ágya, ablaka szemed.
Ha torkod sírás fojtogatja,
s keserűséged könnybe gyűl,
szemtelen hangján felkacag
az a kis ember ott belül.
      
Az a kis ember ott belül
tarka zászlókkal integet.
Nem látja más, csak te tudod,
mi van a homlokod megett:
cirkuszporond és arzenál,
hol minden együvé vegyül,
mert rendet sohasem csinál
az a kis ember ott belül.

Az a kis ember ott belül
szájas demagóg, lázadó.
Te vagy a buta nép neki,
téged uszít és téged óv.
Kigúnyol hagyományt, tekintélyt,
és ha a hallgató bedűl,
kaján szamárfület mutat
az a kis ember ott belül.

Az a kis ember ott belül
élősdid, kis belső tetű,
húsodtól s véred italától
torkiglakott tekintetű.
Megvárja, míg a szív megáll,
a szemgolyón át elrepül,
és egy új testbe költözik
az a kis ember ott belül.

Kálnoky László digitalizált művei

A műfordító halála

Egyre gyakrabban látom képzeletben,
milyen leszek húsz évvel öregebben:
ütött-kopott, őszes-kopasz, sovány;
egy eszpresszó a dolgozószobám,
ott körmölök, a koffein
eufóriáját zabálva,
s meszesedő érfalaim
figyelmeztetnek a halálra.
Mégsem agyszélhűdés, embólia
leselkedik rám. Furcsább lesz a végem:
szilánkra kell annak hasadnia,
aki fordított teljes életében.
Ha meghalok, fakadjatok kacajra,
szíveteket a részvét meg ne csalja.
Mondjatok rám kemény ítéletet:
„Végre megkapta, amit keresett
ez a bolond, ki buzgón töltögette
saját vérét idegen szellemekbe,
s ha rendelésre új munkába kezdett,
lefarigcsált szívéből egy gerezdet.
Talán kincset kapott, de nem kimélte,
s mint a krumplicukrot, olcsón kimérte.
Belül így lett mindegyre üresebb,
már nem tartotta semmi… szétesett.
S most mi? Szemétdombra való salak.”

Ne legyetek hozzám irgalmasak!

Forrás: Fortepan (c. 1908)

Jules Supervielle (1884-1960)

On entend l'aveu du vent qui se voudrait une forme

On entend l'aveu du vent qui se voudrait une forme
Pour que chacun le connaisse même durant qu'il se tait
Et qu'il puisse, abeille, entrer au cœur soyeux de la rose
Sans modifier un rêve suavement ordonné.

[Le Corps Tragique, Gallimard, 1959]

*

Hallani a szél vallomását

Hallani a szél vallomását, ahogy formát kíván magának,
hogy megismerjék akkor is, ha hallgat,
s behatolhasson, méheként, a rózsa selymes szivébe,
nem módosítva benne lágyan rendezett álmát.

Rónay György fordítása

[A világ hajnala, Európa, 1965/ A tragikus test, 1959]

 Reismann Mariann (1911-1991): Petőfi könyvesbolt, Budapest, 1945

(Magyar Fotográfiai Múzeum)

Ryōkan Taigu / Oravecz Imre

A single path among ten thousand trees,
A misty valley hidden among a thousand peaks.
Not yet autumn but already leaves are falling;
Not much rain but still the rocks grow dark.
With my basket I hunt for mushrooms;
With my bucket I draw pure spring water.
Unless you got lost on purpose
You would never get this far.

*

Magányos gyalogút a miriád fa közt
Ezer, ködben úszó hegytető
Még nincs ősz, de itt már
hullanak a falevelek
Nem esett eső
De a sziklatömbök mindig nedvesek
Kosárral kezemben gombázni megyek
Vagy egy kövek közt fakadó forrásnál
megtöltöm vizeskulacsomat
Soha senki nem talál ide
Legfeljebb csak ki eltéved

Ryokan, Oravecz Imre fordítása

About the Ability for Pleasure
by Irme Oravecz

Ryokan, the 18th century Japanese poet
spent decades in the woods as a hermit,
suffered from cold, from loneliness,
from human deficiency, from mortality,
but all along he enjoyed the pleasures of life:
the purl of the brooks, the song of the birds,
rice wine, dusk,
the touch of a chestnut unfolding from its shell,
the rolling of raindrops on the leaves.

I wish
I could maintain such an ability for decades.

Tranlated by Michael Castro and Gábor Gyukics

Az örömre való képességről

Ryokan, 18. századi japán költő

évtizedeket töltött remeteként az erdőben,

és szenvedett a hidegtől, magánytól,

az emberi tökéletlenségtől, elmúlástól,

de mindvégig élvezte az élet örömeit:

a patak csobogását, a madarak énekét, rizsbort, az alkonyt,

a héjából kibomlott gesztenye tapintását,

az esőcseppek gördülését a banánleveleken,

de jó volna,

ha én is sokáig meg tudnám őrizni e képességemet.