Csáth Géza (sz. Brenner József, 1887. február 13. - 1919. szept. 11.)

KIS ÉRTEKEZÉS AZ ÉLET JÓ ÉS ROSSZ DOLGAIRÓL

 

Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:

- Az életben a jó és a rossz hasonlóak és mégis ellentétesek; mint a jobb kéz és a bal kéz. A balkezes embernek a bal keze a jobb és a másik a bal. Két jobb kezű ember még sose volt, se két bal kezű. Éppígy általános szabály, hogy az élet nem tejföl és nem csupa szenvedés, hanem a kettőnek a vegyüléke.

Kisgyermekkoromtól kezdve szívembe véstem atyám mondását, amely mint a bölcsességnek apró, de kitűnő gyártmányú mécsese világította be életem útját. Valóban mindenkor azt tapasztaltam, hogy az élet apró gyönyörűségei az apró kellemetlenségek nélkül semmit sem érnének, és csak az a kellemes változatosság, amellyel a sors feltálalja számunkra az eseményeket, csak ez biztosít az unalom ellen. Az egyhangúság, ha valakinek csak a gyönyörök vagy csak a bajok jutnak - egyaránt elviselhetetlen!

Ez az utóbbi tétel már a saját állításom, és mintegy kiegészíti atyám elvét. Nem annyira praktikus jellegű igazság, mint az övé, mert a következtetésnek némileg metafizika íze van, amit talán ismeretelméleti alapokon meg is lehetne támadni. Tudniillik gyakorlati példát nem tudok rá, hogy valaki a gyönyörűségek és élvezetek szűnni nem akaró egymásutánjában unta volna magát, éppúgy, mint ahogy sok ismerősöm között, akiknél kérdezősködtem ez irányban, senkire sem akadtam, aki ferbliben egy kézben négy ászt látott volna. Vannak elméletileg bizonyított igazságok, amelyek még sohasem teljesültek, de mégis az igazság minden ismérvét magukban foglalják.

Mint mondám azonban atyám elve inkább praktikus jellegű. S eme rövid értekezésemet szintén gyakorlati igazságok megbeszélésére szántam. Röviden rátérek tehát, hogy az élet dolgait két főcsoportra osztom: jókra és rosszakra. Sok véleményt volt alkalmam hallani efelől, mégpedig egész jelentéktelen emberekét, amire különösen súlyt helyezek. Feltűnő, hogy férfiak, gyermekek és nők e tekintetben általában eltérően nyilatkoznak.

E helyen azonban csak saját tapasztalataimat mondom el.

Rossz dolognak tartom az étvágytalanságot és kedvetlenséget. A fájdalmas betegséget.

Az új cipőt, amelyet drága pénzen vettünk, és mindamellett szűk. Rossz az az érzés, amelyet a körömmel kapart pléh csikorgása kelt.

Borzasztó a várakozás telefonfülkében, ha automatikus a telefon. Amikor nem lehet csöngetni, mérgelődni, dühöngeni, ha létezésünkről a központ nem akar tudomást venni, nem lehet kiabálni és panaszkodni, csak várni kell, várni izzadó homlokkal és télikabátban. A cigarettafüst a szemünkbe megy, és a szívásban kiesünk a lassú, gazdaságos egyensúlyból. A telefonbeszélgetés így elronthatja az egész napunkat, mert holmi kisebb nikotinmérgezés forrásává lesz.

Rossz dolog, hogy ilyenkor bosszankodunk a cigarettára, és szivartól remélünk néhány megváltó percet. A szivar azután, ha havannára áldozunk (mert mindenáron ki akarunk kecmeregni a bajból), rendesen nem szelel, és befejezi a cigaretta megkezdett munkálkodását.

Rossz dolog villamoson járni télen, a peronon pénzt elejteni, és a sárcipőnket a pad alatt felejteni.

Rossz dolog vasúton utazni, ellenben jó - szénásszekéren és automobilon.

Kötözni való bolond, aki ragaszkodik a pontossághoz, mert az elkésések az ő számára ismét világfájdalmas érzések forrásaivá válnak.

Éppúgy szamárság utánakérdezni, hogy az új tízkoronás kalapunk valóban csak négy koronát ér-e.

Az életet általánosságban illúziók malteranyagával kell felépíteni. Ezek az illúziók szinte jórészt testi érzéseken alapulnak és mégis szellemi javak.

Például az a hit, hogy borotválkozás után valóban újjászületünk, a borbély kezét a földi boldogság egy kis részének letéteményesévé avatja.

Jó dolog frissen áthúzott ágyba feküdni, miután előzőleg langyos kádfürdőben elálmosodtunk.

Jó dolog a hidegről bejövet a kályha mellett kezet dörzsölni és dicsérni a szép fehér havat.

Jó dolog az első hóesés után szánkóba ülni, és tágra nyílt szemekkel őszintén csodálkozni az ismerős tájak varázslatos megváltozásán.

Jó dolog sok fogásból álló ebéden részt venni, keveset enni és örülni a saját mértékletességünkön, utána szivarra gyújtani, és csak harmadrésznyire elszívni.

Jó dolog vidám tavaszi alkonyban Chopint zongorázni, és közben mozdulatlan, vékony, hű leányajkakat szelíden, szeretettel három másodpercre egyszer megcsókolni.

Jó dolog reggel falun korán kelni, és mosdás előtt a harmatos fűben mezítláb, könnyű lélekkel - bensőnkben mosolyogva a csiklandó napfény szépségétől - szaladgálni.

Jó dolog fehérre meszelt szobában, kávé után, régi, de tisztán hangolt kis zongorán Mozart-szonátákat játszani, ingujjra vetkezve, délig.

Jó dolog könnyű influenzával lázban feküdni három napig, és a negyedik nap tettetett lábadozással visszatérni az "életbe".

Sok hasonló megállapítást sorolhatnék fel; ez azonban teljesen céltalan. Az eddigiek nyomán minden értelmes ember könnyen osztályozhatja őket az egyik vagy másik csoportba. Közömbös állapota nincs az embernek. Vagy jól érzem magam, vagy rosszul. "Se jól, se rosszul" - ez hibás disztinkció, az ilyenre azt kell mondani, hogy rossz. A munka, a kötelességteljesítés olykor nehezünkre esik, és akkor rossz; olykor örömet okoz, és akkor jó. A legközömbösebb cselekedeteinkben és állapotainkban is meg lehet találni azt a valamit, ami a mérleget jobbra vagy balra húzza.

Csak egyetlen nehéz pontra óhajtom felhívni olvasóközönségem figyelmét.

Mi a jó? - kérdezem. - Beleszeretni valakibe, vagy kiábrándulni? És melyik a kettő közül a rossz?

Költők, tudósok különböző véleményeinek labirintusában itt a két véglet között terjengő nagy űrt kell fáklyánkkal bevilágítanunk. Vannak esetek, amikor szerelembe esni jó és kiábrándulni fájdalom, viszont máskor a szerelem hoz fejünkre felhőket, és a kiábrándulással érkezik a jókedv éltető melege. És ez egyaránt áll a viszontszerettetés és viszont nem szerettetés eseteire!

Íme, a szerelem mintegy ellentmondásban, antinómiában egyesíti a jó és rossz fogalmat!

Ezekből látható, hogy atyám elve, amelyet az élet jó és rossz dolgairól hangoztatott, és amelyet, balkezesnek születvén egy, a kezekről vett hasonlattal világított meg, valóban jelentékeny gyakorlati értékeket foglal magában. Mint ilyent e kis értekezés alapgondolatául választottam, és a gondolkodó emberek érdeklődésébe ajánlom.

1910

Csáth Géza: Ismeretlen házban - kritikák, tanulmányok, cikkek

A lelki élet alaptörvénye (1914)

Csáth Géza művei - MEK

Napló 1912-1913  

Port

Moly

Hajdú János: Csáth Géza munkássága két évtized könykiadásában és irodalmi recepciójában

Kosztolányi Dezső: Vers - Csáth Gézának

Csáth Géza naplójából, rajzaiból:

Rémalakok

Az ősz hegedűsei

Mesék, amelyek rosszul végződnek

MÁSODIK MESE

Józsefnek hítták. Felnőtt, és nem akadt Putifárnéja. Mit tehetett? Nőgyűlölő lett.

Megjegyzem, hogy József nem Budapesten élt. Komoly meggyőződésem, hogy Budapest megmentette volna Józsefet a nőgyűlölettől. Königsberg azonban nem tudta megmenteni. Mert ő Königsbergben élt.

A Józsefek - íme az emberi tökéletlenség! - nem bírják el, hogy egy Putifárnál házibarátként szerepeljenek, de belebetegszenek, ha e lehetőség nem áll elő. József tehát nőgyűlölő lett. Hirdette az asszonyok megvetését, és vaskos kéziratcsomókban szürke elméleteket dolgozott ki az ő kicsinységük mivoltáról. Emellett majd elolvadt, ha látott egy szép leányt. A leányok azonban nem siettek felé, mert József a saját hibáján kívül kopaszodni kezdett, és semmiképpen se lehetett mondani jó partinak. Egy József!!

És mégis, egy napon tűzbe dobta a kéziratait, kivasaltatta a cilinderét, a szalonkabátját, megfésülködött... és leánynézőbe ment.

Ekkor ötvenkét éves volt. Más világ járt. Már senki se hordta a kleodemeródot, még öreg asszonyok sem, sőt, a franciás fűző is végképpen kiment a divatból. (Ezt csak azért mondom, hogy jellemezzem a kort.) Egy dolog azonban a régi maradt, mert a leány anyja így szólt:

- Ön igen idős, uram, a leányom nem lehet a felesége!

József hazament, levetette a szalonkabátját, kiszedte a kályhából a kéziratok fekete, hamuvá lett roncsait, és tollat vett elő. Beleütötte a hegyét a tintásüvegbe, s nagy betűkkel felírta egy papírosra:

"A női nem bűnei." Írta és kiadja: József.

Azután késő éjszakáig írt.

.

Julio Cortázar (August 26, 1914 – February 12, 1984)

"A szokások, Andrée, a ritmus konkrét formái: az a ritmusadag ami az életben maradásunkhoz kell. Mihelyt kialakult az állandó ciklus, a rendszer, nem is volt olyan szörnyű nyulakat hányni."

Julio Cortázar: Levél egy Párizsban tartózkodó kisasszonynak (részlet) / Carta a una senorita en Paris
Székács Vera fordítása
______
Julio Cortázár: Bestiárium
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2003
Fotó


"Habits, Andrée, are concrete forms of rhythm, are that portion of rhythm which helps to keep us alive. Vomiting bunnies wasn't so terrible once one had gotten into the unvarying cycle, into the method."

--Julio Cortázár, from Letter to a Young Lady in Paris

Ladányi Mihály (1934. február 12. – 1986. szeptember 20.)

ESTÉK

Este kivetem a csapdákat, azután gyertyafénynél
történeteket olvasok a humanizmusról,
hogy "az ember a legcsodálatosabb", meg ilyesmit.

Emlékszem, pár éve szerelmes voltam,
piszkos folyóban lestem a csillagokat
órákon át, s nem kavarta gyomrom csatornaszag.

Szerelmesnek vagy részegnek kell lenni, hogy
elámuljunk időnként önmagunkon,
és nyúl-sírás, ember-mocsok ne ríkasson.

TÖREDÉK

és amikor a szél
magával viszi
az elvérzett felleget

új Nap süt rájuk,
és újra Új Világról szavalnak,
pedig a régi kell nekik,

s a szolgabírók
feltámadása közben
berekedt indulók döngicsélnek,

és mi itt nézzük egymást
tétlenül, tehetetlenül és
gyanakodva megint.

TÉLI VERS

Fagyott tócsák között bukdácsol január
rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
borotválatlanul, soványan ácsorognak.

Köztük énekem is madártalan. Ziháló
lélegzetem páráiból a rosszkedv varja száll föl.
Kétszerkettőnégy király fázó hadában
gondok deres vasát cipeli a hátam.

Tavasz, találj rám!
Legyen földszag a szélben,
vakondtúrás a fűben,

rügyezzenek ki ujjaimból
az elfagyott cirógatások!

MINT A KENYÉR

Kevés az öröm, mint a kenyér a Földön,
de ha te jössz, nekem is törsz belőle,
ha erre jössz, azt mondod csak: egyél - és
boldog szemem arany Napban mosakszik,
és éhes szám a szavakat feledve
ízeddel lesz teli, és falja, falja
az örömöt, mely egyre kevesebb,
mint kenyér a Földön.

RÁOLVASÁS

Adja a kéménynek lila füstöt,
adja a reggelnek tíz kakast,
adj a tócsának fodrozó szelet,

adja a halálnak fehér gyolcsot,
adj az ekének csonttalan mezőt,
s a költőnek esővert életet,

adj az anyáknak jobb fiat,
vénebb hullát a temetőnek,
s a munkásoknak kemény öklöket,

adj az állatnak meleg ólat,
adj az Istennek arany inget,
és kedvesebb hazát mindenkinek.

IKTATVA

Menj el tőlem, szomorúság. Ma délelőtt
belenéztem igazolványaimban,
s világosan kitűnt, hogy Ladányinak hívnak,
1934. február 12-én születtem,
Puskin utca 14-ben lakom,
és be van írva még három gyerek,
meg hogy elvált, meg még pár adat,
de egyáltalán semmi nyoma annak,
hogy álmodozik, reménykedik, csalódik, megöregszik -
rosszul vezetik ezeket az igazolványokat,
így egyedül semmit se tudok tenni ez ellen
talán segítségül kellene kérnem az emberiséget,
de nem tudom, az emberiség hol tartózkodik ma délelőtt,
és mikor fogad szomorúság-ügyben.

OPTIMIZMUS

Nem fojthatnak kétszer
ugyanazon folyóba. 
______
Ladányi Mihály: Csillagok kutyaláncon, Magvető, 1987
Ének a Jóistenhez, Urbis, 2005
Fotó: Irodalmi Jelen

Else Lasker-Schüler (February 11, 1869 – January 22, 1945)

Else Lasker-Schüler

Hinter Bäumen berg ich mich
(I Hide Myself behind Trees)

Bis meine Augen ausgeregnet haben,

Und halte sie tief verschlossen,
Daß niemand dein Bild schaut.

Ich schlang meine Arme um dich
Wie Gerank.

Bin doch mit dir verwachsen,
Warum reißt du mich von dir?

Ich schenkte dir die Blüte
Meines Leibes,

Alle meine Schmetterlinge
Scheuchte ich in deinen Garten.

Immer ging ich durch Granaten,
Sah durch dein Blut

Die Welt überall brennen
Vor Liebe.

Nun aber schlage ich mit meiner Stirn
Meine Tempelwände düster.

O du falscher Gaukler,
Du spanntest ein loses Seil.

Wie kalt mir alle Grüße sind,
Mein Herz liegt bloß,

Mein rot Fahrzeug
Pocht grausig.

Bin immer auf See
Und lande nicht mehr.

Fák mögé rejtőzködöm

Fák mögé rejtőzködöm
míg eláll szemem patakzó esője,

és szorítom pillám,
hogy képed senki se lássa.

Köréd fonom karomat, mint
az inda.

Hisz összenőttem veled,
miért tépsz el magadtól?

Testem rügyeit adtam
ajándékul neked,

és valamennyi lepkémet
a te kertedben hessegettem.

Mindig gránátkőben jártam,
véreden át láttam:

szerelemben ég mindenütt
a világ.

Most azonban templomfalaimat
komorrá verem homlokommal.

Ó te hamis bűvész,
laza kötelet feszítettél.

Milyen hideg minden köszöntés;
mezítlen a szivem,

piros járművem
dörömböl.

Tengeren vagyok
s nem kötök ki soha.

Hajnal Gábor fordítása

Good-Bye

I’d wanted to speak
So many words of love to you.

Now you search restlessly
For miracles lost.

But when my musical clocks play
It’s wedding time.

Oh your sweet eyes
Are my favorite flowers.

And your heart is my kingdom of heaven...
Let me glimpse inside.

You are entirely of glittering mint,
And so softly lost in thought.

I’d wanted to speak
So many words of love to you.

Why didn’t I?

Translated by Johannes Beilharz

Abschied

Ich wollte dir immerzu
Viele Liebesworte sagen,

Nun suchst du ruhlos
Nach verlorenen Wundern.

Aber wenn meine Spieluhren spielen
Feiern wir Hochzeit.

O, deine süßen Augen
Sind meine Lieblingsblumen.

Und dein Herz ist mein Himmelreich...
Laß mich hineinschaun.

Du bist ganz aus glitzernder Minze
Und so weich versonnen.

Ich wollte dir immerzu
Viele Liebesworte sagen,

Warum tat ich das nicht?

BÚCSU

Szerettem volna folyton
szerelmes szavakat szólni neked.

Most elveszett csodákat
keresel nyugtalanul.

de ha játékóráim játszanak,
mennyegzőt tartunk.

Ó, a te édes szemeid
legkedvesebb virágaim.

És szíved a mennyországom...
Engedd, hogy belenézzek.

Csupa csillogó ménta vagy,
és mély merengés.

Szerettem volna folyton
szerelmes szavakat szólni neked.

Miért is nem tettem?

Rónay György fordítása

Else Lasker-Schüler

Ein alter Tibetteppich
(An old Tibetan rug)

Deine Seele, die die meine liebet,
Ist verwirkt mit ihr im Teppichtibet.

Strahl in Strahl, verliebte Farben,
Sterne, die sich himmellang umwarben.

Unsere Fuesse ruhen auf der Kostbarkeit,
Maschentausenabertausendweit.

Suesser Lamasohn auf Moschuspflanzenthron,
Wie lange kuesst dein Mund den meinen wohl
Und Wang die Wange buntgeknuepfte Zeiten schon?

Egy régi tibeti szőnyeg

Lelked és lelkem összeszövődtek,

szerelmünk drága tibeti szőnyeg.

Szerelmes színek, sugárt sugár ér,

csillagok éghosszat rajongnak egymásért.

Lábunk e kincsen pihentetni jó,

sok-sokezernyi puha csomó.

Édes Lámafiú, pézsmaboglár trónuson,

tarka időszövetben arcod arcomon,

szád csókolja számat - mióta, nem tudom.

Hajnal Gábor fordítása

____________

Else Lasker-Schüler. Villogó kavicson

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1972

.

Bertolt Brecht (10 February 1898 – 14 August 1956)

Bertolt Brecht, Paris (1939)

Photo: Joseph Breitenbach / MoMA

THE NECESSITY OF PROPAGANDA

1
It is possible that in our land not everything goes as it should.
But no one can doubt that the propaganda is good.
Even the hungry must admit
that the Minister of Nutrition gives a good speech.

(...)

5

A good propagandist

makes a vacation resort out of a manure pile.

If there’s nothing to eat, he argues

that a slim waist improves everyone’s appearance.

Thousands who hear him talk about the highways

are delighted, as if they had cars.

On the graves of those who starved to death or were killed

he plants laurel bushes. But long before things had come so far,

he spoke of peace, as the cannons rolled by.

6

Only through superb propaganda was it possible

to persuade millions

that the build-up of the army is a work of peace,

each new tank a dove of peace,

and each new regiment new proof

of the love of peace.

7

True, good speeches can do a lot,
but they can’t do everything. You already hear
people saying, it’s a shame that the word “meat”
isn’t enough to fill your belly, and a shame
that the word “suit” does little to keep you warm.
When the Minister of Planning gives his speech praising the superior new yarn,
it must not rain, otherwise
his audience will be left standing in their shirtsleeves.

8

And one other thing that gives one pause
about the purpose of propaganda: the more
propaganda there is in our country,
the less there is of other things.

Translated from German by Jon Swan

A PROPAGANDA SZÜKSÉGESSÉGE

1
Országunkban tán nem megy minden olyan jól, mint ahogy mennie kellene,
De senki nem vonhatja kétségbe, hogy a propaganda jó.
Még az éhezők is kénytelenek elismerni,
Hogy az élelmezési miniszter jól beszél.

(...)

5

A jó propagandista
 trágyadombból kirándulóhelyet csinál.
Ha nincs zsír, bebizonyítja,
Hogy mindenkit megszépít a karcsú derék.
S a sokaság, ha autósztrádákról hallja beszélni,
Úgy örül, mintha autója volna.
Az éhenhaltak és az elesettek sírján
Babérligetet ültet. De jóval ezelőtt
A békéről beszélt, míg tovadübörögtek az ágyuk.

6

Csak példás propaganda győzheti meg
A milliókat arról,
Hogy a Werhmacht kiépítése a béke műve, hogy
Minden új tank egy békegalamb,
És minden új ezred a békeszeretet
Bizonyítéka.

7

Persze: ha sok mindenre jó is a jó beszéd,
Mindent mégse tehet meg. Van aki
Már mondja is: Ejnye, de kár, hogy
A "hús" szó egymaga még nem tömi meg a bendőt,
S a "ruha" szó oly kevés meleget ad.
S amikor a tervminiszter az új, finom gyapjút magasztalja,
Megálljt parancsol az esőnek, nehogy
A hallgatók ingben maradjanak.

8

És még valamiért kell kissé eltűnődni
A propaganda célján: feltűnő ugyanis,
Hogy minél több hazánkban a propaganda,
Annál kevesebb minden egyéb.

Eörsi István fordítása

_______

Bertolt Brecht versei

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976

.

J. M. Coetzee (b. 9 February 1940)

"The children never doubt that the great old trees in whose shade they play will stand forever, that one day they will grow to be strong  like their fathers, fertile like their mothers, that they will live and prosper and raise their own children and grow old in the place where they were born. What has made it impossible for us to live in time like fish in water, like birds in air, like children? It is the fault of Empire! Empire has created the time of history. Empire has located its existence not in the smooth recurrent spinning time of the cycle of the seasons but  in the jagged time of rise and fall, of beginning and end, of catastrophe. Empire dooms itself to live in history and plot against history. One thought alone preoccupies the submerged mind of Empire: how not to end, how not to die, how to prolong its era."

"To the last we have learned nothing. In all of us, deep down, there seems to be something granite and unteachable."
__________
--J. M. Coetzee, Waiting for the Barbarians, 1980.

"A gyerekek nem vonják kétségbe, hogy a hatalmas, öreg fák, melyeknek árnyékában játszadoznak, örökké fognak állni, és egy nap, ha felnőnek, ők is olyan erősek lesznek, mint az apjuk, és termékenyek, mint az anyjuk, bőségben fognak élni, és gyerekeket nevelnek, és megöregednek azon a helyen, ahol születtek.
Miért vált lehetetlenné, hogy úgy éljünk, mint a hal a vízben, mint madár a levegőben, mint a gyerekek? Ez a birodalom vétke. A Birodalom csinált történelmet az időből. A Birodalom nem az évszakok ismétlődő, természetes körforgásának idejébe helyezte létét, hanem a felemelkedés és a bukás, a kezdet és a vég, a katasztrófák széttördelt idejébe. A Birodalom arra ítéli önmagát, hogy a történelemben éljen és összeesküvéseket szőjön a történelem ellen. A Birodalom elvakult agyát csupán egy gondolat foglalkoztatja: hogyan lehet kikerülni a véget, hogyan lehet mind tovább fennmaradni."

(...)
"Az utolsó pillanatig nem tanulunk semmiből. Lelkünk legmélyén mindannyiunkban gránitkemény, taníthatatlan mag rejlik."
__________
J. M. Coetzee, A barbárokra várva, Sebestyén Éva fordítása, Art Nouveau, én.


.

In Memory of Philip Seymour Hoffman

In Memory of Philip Seymour Hoffman from Nelson Carvajal on Vimeo.

Thomas Bernhard (1931-1989)

"Körülbelül egyszer egy héten szabad volt a Hipping-birtokon éjszakáznom, előtte azonban még egy kannában haza kellett vinnem azt a két liter tejet amit a Hipping-birtokon kaptunk. Többnyire, ősszel mindenképp, már egész sötét volt ilyenkor, és mégiscsak egy fél kilométert kellett futnom, először körülbelül félútig le a patakhoz, aztán a másik oldalon megint fel. Akkor féltem. A Hipping-birtoknál nekifutottam, és rohantam, amilyen gyorsan tudtam le a patakhoz, hogy azzal a lendülettel, amit a tüdőmmel szembeni kíméletlenség árán elértem, olyan gyorsan, ahogy csak lehet, a másik oldalon ismét fel-, és így hazajussak. Nagyanyám már várt a tejre és felforralta. Különös diadalt jelentett számomra ezeken a tejfutásokon mindig, hogy futás közben a jobb kezemben tartott tejeskannát egy lendülettel körbeforgattam, a fejem fölé és megint le, úgy, hogy a tej, bár a kannának nem volt teteje, nem tudott kifolyni. Egyszer megpróbáltam valamivel lassabban. A tej rámömlött. Katasztrófát sejtettem.

Néha hetekig Hippingben voltam, a lovászok mellett aludtam új barátommal együtt, a két Hippinger fiú közül az idősebbikkel, akit Hippinger Hansinak hívtak. A szobákban csak ágyak voltak felállítva, a falara kampók voltak felerősítve sorban, amelyeken a legkülönfélébb lószerszámok lógtak. A dunyhák nehezek voltak, de lószőrökön feküdtünk, ma már tudom, hogy ez mit jelent. Fél ötkor keltünk a lovászokkal. A kakasok kukorékoltak, a befogott lovak megrázták magukat. A konyhában elfogyasztott reggeli után, amely kávéból és ugynevezett tejeskalácsból állt, indultunk kifelé. Megismertem a paraszti munkát.

A  távolban, dél körül, felfedeztem nagyapámat, toronyiránt odafutottam hozzá. Nyáron csak vászonöltönyt és pamutkalapot hordott. Soha nem indult el sétapálca nélkül. Megértettük egymást. Néhány lépés vele, és meg voltam mentve. (...) Ezeken a sétákon alapvető beszédtilalom volt érvényben, amelyet nagyapám csak ritkán oldott fel. Ha neki volt kérdése, vagy nekem. Ő volt számomra a nagy magyarázó, az első, a legfontosabb, lényegében az egyetlen. Az állatokra és a növényekre rámutatott a botjával, minden ilyen módon kiemelt állathoz és minden ilyen módon a középpontba állított növényhez kiselőadást fűzött. Fontos, hogy tudjuk, mit látunk. Lassanként tudnunk kell legalább megnevezni mindent. Tudnunk kell, honnan ered. Mi az. Másfelől utálta az olyan embereket, akik mindent tudnak, vagy tudni vélnek. Azok a legveszélyesebbek. (...)

Leült egy fatönkre, és azt mondta: Mindig a legfőbbet szem előtt tartani! De mi volt a legfőbb? Ha körülnéztünk csak a nevetségesség és a szánalmasság vett körül bennünket.  Ez elől a nevetségesség és szánalmasság elől csak elmenekülni érdemes. A legfőbbet szem előtt tartani! Attól kezdve mindig a legfőbbet tartottam szem előtt. De nem tudtam, mi a legfőbb. Vajon ő tudta? Vele a séták folyamatosan csak természettudományból, filozófiából, matematikából. geometriából, tanításból álltak, ami boldoggá tett. Milyen kár, mondta, hogy mindazzal, amit tudunk, nem jutunk előbbre. Az élet egy tragédia, legjobb esetben komédiává tehetnénk.

A Hippinger Hansival bensőséges barátság kötött össze. Annyi idős volt, mint én, nagyapám elismerte értelmi képességeit, és szellemi pályát jósolt neki. Tévedett, Hansinak végül át kellett vennie a gazdaságot, és el kellett temetnie szellemi ambícióit. Ha ma meglátogatom, kezet rázunk, és nincs mit mondanunk egymásnak. Az emlékezet azonban azt mutatja, hogy életünk több évén keresztül, nem is a legjelentéktelenebb években, hanem talán a legdöntőekben egy szív és egy lélek voltunk, ahogy mondják. Szövetség a környezet ellen, amelynek szépségét és gonoszságát egyformán ismertük. A legsúlyosabb titkokat őriztük, a legelképesztőbb terveket gyártottuk. Folyamatosan azokra a kalandokra törekedtünk, amelyek álmaikban megvalósulásra vártak. Kitaláltunk magunknak egy világot, amelynek a bennünket körülvevő világhoz semmi köze nem volt. A szénában kuksoltunk, és tudósítottuk egymást külső körülményeinkről és belső félelmeinkről. Versengve dolgoztunk, a szántóföldön, a tehénistállóban, a disznóknál és a tyúkok között, és egy úgynevezett egyfogatún már ötévesen hordtuk a tejet a tejgazdaságba. A tejjel lementünk, aztán egy kanna savóval jöttünk vissza. Szüleinek szigorúsága rám is érvényes volt, a Hipping-birtokon fegyelem és rend uralkodott, az emberek saját magukkal sem bántak olyan jól, mint a jószággal. Az apa minden alkalommal egy régi bőrszíjjal verte meg a fiát, amelyikkel ő maga már ötven évvel ezelőtt megismerkedhetett a saját apja révén. (...) Mégis a paradicsom volt. És én, amíg ebben a paradicsomban éltem, ennek a ténynek teljesen tudatában voltam. A feltétel nélküli szigor közben mégis biztonságban voltunk, otthon éreztük magunkat. (...) A viharok csak rövid ideig tartottak, a nyíltság, amellyel a Hipping-birtokon mindent tisztáztak, abszolút szükségszerűség volt, nem tűrt ködösítést. Egy pofon, egy szíjcsapás, és az ügy el volt intézve. A következő étkezés már megint teljesen normális állapotban zajlott. Vasárnap voltak a legjobb túrós palacsinták, amelyeket valaha ettem, nagy tepsikben érkeztek közvetlenül az asztalra. Ez volt a csúcspont."

Thomas Bernhard, Egy gyerek (részletek), fordította: Sarankó Márta

________

Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

AbOvo, 2007

Fotó: Erika Schmied

 

.

Thomas Bernhard (February 9, 1931 – February 12, 1989)

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt 
(Behind The Trees There Is A Different World)

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
der Fluß bringt mir die Klagen,
der Fluß bringt mir die Träume,
der Fluß schweigt wenn ich am Abend in den Wäldern
vom Norden träume...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
die mein Vater vertauscht hat für zwei Vogel,
die meine Mutter heimtrug in einem Korb,
die mein Bruder im Schlaf verlor, als er sieben Jahre alt war und müde…

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
ein Gras, das nach Trauer schmeckt, eine schwarze Sonne,
ein Mond der Toten,
eine Nachtigall, die nicht aufhört zu klagen
von Brot und Wein
und Milch in großen Krügen
in der Nacht der Gefangenen.

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
sie gehen in langen Furchen hinunter
in die Dörfer, in die Wälder der Jahrtausende,
morgen fragen sich nach mir,
nach der Musik meiner Gebrechen,
wenn der Weizen fault, wenn nichts von gestern
geblieben ist, von ihren Zimmern, Sakristeien und Wartesälen.

Ich will sie verlassen. Mit keinem
will ich mehr sprechen
sie haben mich verraten, der Acker weiß es, die Sonne
wird mich verteidigen, ich weiß,
ich bin zu spät gekommen...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
dort ist ein anderer Kirtag,
im Kessel der Bauern schwimmen die Toten und um die Tümpel
schmilzt leise der Speck von den roten Skeletten,
dort träumt keine Seele mehr von Mühlrad,
und der Wind versteht
nur den Wind...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
das Land der Fäulnis, das Land
der Händler,
eine Landschaft der Gräber laß hinter dir
und du wirst vernichten, grausam schlafen
und trinken und schlafen
von Morgen zum Abend, vom Abend zum Morgen
und nicht mehr verstehn, nicht den Fluß und nicht die Trauer;
denn hinter den Bäumen
        morgen,
und hinter den Hügeln,
        morgen,
ist eine andere Welt.

Thomas Bernhard, 1968 /  Foto: © Erika Schmied

A FÁK MÖGÖTT EGY MÁS VILÁG VAN

A fák mögött egy más világ van,

jajszókat hoz nekem a folyó,

álmokat hoz nekem a folyó,

hallgat a folyó, ha este az erdőkben

északról álmodom…

A fák mögött egy más világ van,

mit két madárért elcserélt apám,

mit egy kosárban anyám hazahordott,

mit álmában fivérem elveszített, mikor hétéves volt és fáradt…

A fák mögött egy más világ van,

bánat-ízesítette fű, fekete Nap,

halottak Holdja,

egy csalogány, mely panaszát zengi szüntelenül

borról és kenyérről,

s a nagy korsónyi tejről

a foglyok éjjelében.

A fák mögött egy más világ van,

lefelé mennek hosszú barázdákban

évezredek falvaiba, erdeibe,

holnap felőlem kérdeznek,

ínségem muzsikájáról,

ha rothad a búza, ha tegnapról

semmi nem maradt, szobájukról, sekrestyéjükről s várótermeikről.

Elhagyom őket. Már senkivel

nem akarok beszélni,

ők elárultak engem, tudja a szántó, a Nap

véd meg majd engem, tudom,

túl későn jöttem…

A fák mögött egy más világ van,

más búcsú van ott,

a parasztok kondérjában úsznak a holtak, s a tócsák körül

vöröslő csontvázakról halkan olvad a szalonna,

egy lélek sem álmodik ott a malomkerékről,

és a szelet

csak a szél érti meg.

A fák mögött egy más világ van,

a romlás földje, a kufárok

földje,

hagyd magad mögött a sírok vidékét

és megsemmisülsz, kegyetlenül alszol majd,

iszol és alszol

reggeltől estig, estétől reggelig,

és többé semmit nem értesz, sem a folyót, sem a bánatot:

mert reggel,

    a fák mögött,

és reggel

    a dombok mögött

egy más világ van.

Erdélyi Z. János fordítása

______________

Thomas Bernhard: A Hold kardja alatt. Összegyűjtött versek

Napkút Kiadó, Budapest, 2005

.

Edward Lear (1812-1888)

There was a young man of Bengal,

    Who went to a fancy-dress ball.

        He went, just for fun,

        dressed up as a bun,

    and a dog ate him up in the hall. 

Egy hóbortos urat Bengálba
Meghívtak jelmezbálba.
Szólt: sokan lesznek,
Öltözöm keksznek –
S a kutya azonmód
Elrágta.

Illusztráció: James Marshall (1942-1992)

.