(Az oldalak kattintással nagyíthatóak.)
______
Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Fordította és kiegészítette Bognár Róbert, tipográfiai stílusgyakorlatokkal megformálta Szántó Tibor
Helikon Kiadó, 1988
February 21, 2012
Raymond Queneau (21 February 1903 – 25 October 1976)
Részletek a "Stílusgyakorlatok"-ból
(Az oldalak kattintással nagyíthatóak.)
______
Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Fordította és kiegészítette Bognár Róbert, tipográfiai stílusgyakorlatokkal megformálta Szántó Tibor
Helikon Kiadó, 1988
(Az oldalak kattintással nagyíthatóak.)
______
Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Fordította és kiegészítette Bognár Róbert, tipográfiai stílusgyakorlatokkal megformálta Szántó Tibor
Helikon Kiadó, 1988
W. H. Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)
W.H.Auden by Cecil Beaton, 1953
© Cecil Beaton Studio Archive, Sotheby's London
via NPG
Bucolics II.
Woods
for Nicolas Nabokov
Sylvan meant at savage in those primal woods
Piero di Cosimo so loved to draw,
Where nudes, bears, lions, sows with women's heads
Mounted and murdered and ate each other raw,
Nor thought the lightning-kindled bush to tame
But, flabbergasted, fled the useful flame.
Reduced to patches owned by hunting squires
Of villages with ovens and a stocks,
They whispered still of most unsocial fires,
Though Crown and Mitre warned their silly flocks
The pasture's humdrum rhythms to approve
And to abhor the licence of the grove.
Guilty intention still looks for a hotel
That wants no details and surrenders none;
A wood is that, and throws in charm as well,
And many a semi-innocent, undone,
Has blamed its nightingales who round the deed
Sang with such sweetness of a happy greed.
Those birds, of course, did nothing of the sort,
And, as for sylvan nature, if you take
A snapshot at a picnic, O how short
And lower-ordersy the Gang will look
By those vast lives that never took another
And are not scared of gods, ghosts, or stepmother.
Among these coffins of its by-and-by
The Public can (it cannot on a coast)
Bridle its skirt-and-bargain-chasing eye,
And where should an austere philologist
Relax but in the very world of shade
From which the matter of his field was made.
Old sounds re-educate an ear grown coarse,
As Pan's green father suddenly raps out
A burst of undecipherable Morse,
And cuckoos mock in Welsh, and doves create
In rustic English over all they do
To rear their modern family of two.
Now here, now there, some loosened element,
A fruit in vigor or a dying leaf,
Utters its private idiom for descent,
And late man, listening through his latter grief,
Hears, close or far, the oldest of his joys,
Exactly as it was, the water noise.
A well-kempt forest begs Our Lady's grace;
Someone is not disgusted, or at least
Is laying bets upon the human race
Retaining enough decency to last;
The trees encountered on a country stroll
Reveal a lot about a country's soul.
A small grove massacred to the last ash,
An oak with heart-rot, give away the show:
This great society is going smash;
They cannot fool us with how fast they go,
How much they cost each other and the gods!
A culture is no better than its woods.
August 1952
-Wystan Hugh Auden, Collected poems, Vintage International, Vintage Books, 1991
Bukolikák
2.
ERDŐK
Vadonnak mondták, mit úgy szeretett
rajzolni rég Piero di Cosimo,
hol egymást hágta, ölte, ette meg
tigris, bocs, emse, csupasz őslakó;
nem óvták ott bokor villám-tüzét,
hasznos lángtól futottak szanaszét.
Az úri irtovány, a maradék
a kalodás, kemencés faluba
susogta még nomád tüzek hirét,
ám bamba nyáját Mitra, Korona
rét lomha ritmusára bízta csak,
gyűlöltetvén mi erdei-szabad.
Oly szállodát a bűn ma is keres,
mely adatot nem kér, és nem is ád;
im az erdő! s hozzá mily kellemes;
nem egy ál-szűz átkozta tanuját,
a csalogányt, ki közben odafent
mohó vágyról édes dalt énekelt.
A madár gondja persze másmilyen -
s ha már az erdő hű természetét
lesed, csinálj fényképet pikniken,
mily törpe banda ül a sok derék
lény közt, ki mind sértő gúny nélkül ád,
s nem fél eget, lidércet, mostohát.
E jövendő koporsók közt a nép
fékezheti (mint tengernél sose)
szoknyákon, árun kapkodó szemét;
zord filológushoz mi illene
jobb nyughelyül, mint épp ez árnyvilág,
mely adta mestersége anyagát.
Ős hangokon tanul a durva fül,
mig Pán zöld atyja sebtében kopog
megfejthetetlen morzét; walesiül
csufolkodnak a pajkos kakukok,
nyers-angolul galambok hírlelik
két-gyerekes modern ház gondjait.
Néhány elem lazul, hol ott, hol itt,
pompás gyümölcs, haldokló falevél
közli bukása kellő érveit,
késett ember, kit késő bánat ér,
ős örömet hall távol és közel,
s mint rég, a víz neszére fölfigyel.
Egy jólfésült erdő Miasszonyunk
kegyelmét kéri; tán mégis akad,
ki még fogadni mer, hogy nyomorult
fajunk tisztességéből fönnmarad.
Egy-egy fa, mit sétán az ember ér,
a táj lelkéről sokat elbeszél.
A kőrisfáig irtott kis liget,
a korhadt szívü tölgy leleplezi:
nagy társadalmunk széthull, tönkremegy,
nem csaphatnak be gyors győzelmei,
s nem, hogy közért, s az Égért mit adott!
Erdőinél egy kultúra se jobb.
Fodor András fordítása
_____
Wystan Hugh Auden válogatott versei, Kozmosz Könyvek, 1980
.
February 20, 2012
William Carlos Williams
(September 17, 1883 – March 4, 1963)
.
To a Solitary Disciple
Rather notice, mon cher, that the moon is titled above the point of the steeple than that its color is shell-pink. Rather observe that it is early morning than that the sky is smooth as a turquoise. Rather grasp how the dark converging lines of the steeple meet at a pinnacle — perceive how its little ornament tries to stop them— See how it fails! See how the converging lines of the hexagonal spire escape upward— receding, dividing!— petals that guard and contain the flower! Observe how motionless the eaten moon lies in the protective lines. It is true: in the light colors of the morning brown-stone and slate shine orange and dark blue But observe the oppressive weight of the squat edifice! Observe the jasmine lightness of the moon.
Hans Namuth: Photograph of William Carlos Williams, c. 1955
Yale Collection of American Literature, Beinecke Rare Book and Manuscript Library
Egy magányos tanítványhoz
Inkább azt vedd észre,
mon cher, hogy a hold
eldől a templom-
torony gombja fölött
mint azt, hogy a színe
rózsás.
Inkább azt figyeld,
hogy kora reggel van
mint azt, hogy az ég
sima
akár a türkiz.
Inkább azt fogd fel
ahogy a templomtorony
sötét, összetartó
vonalai
találkoznak a csúcson —
érzékeld ahogy
a csekély díszítmény
útjukba akar állni —
lásd meg hogy hasztalan!
Lásd meg ahogy a hatszögletű
torony összetartó vonalai
fölfelé menekülnek —
szétválva, távolodva —
csészelevél
mely őrzi és befogja
a virágot!
Figyeld meg
a fölzabált hold
milyen mozdulatlanul
hever a védővonalak közt.
Való igaz:
a reggel
könnyű színeiben
homokkő és pala
narancsot, sötétkéket fénylik.
De figyeld meg
milyen nyomasztó súlyú
a zömök építmény!
Figyeld meg
a hold jázminos
könnyűségét.
Gergely Ágnes fordítása
________
[In: LÉLEKVESZTŐ, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986]
.
Constantin Brancusi (19 februarie 1876 — d. 16 martie 1957)
(Constantin Brâncuși)
"Simplicity is not an objective in art, but one achieves simplicity despite oneself by entering into the real sense of things. What is real is not the external form but the essence of things. Starting from this truth it is impossible for anyone to express anything essentially real by imitating its exterior surface."
_______
L'Oiseau dans l'espace, marbre noir (1931-1936),1936 (vers)
Femme se regardant dans un miroir, vue de dos (1909)
Vue de trois quarts de la maquette de la Porte du Baiser,1935
Le Baisser, 1923
Mlle Pogany III vue de face, marbre (1931),1931 (vers)
La Colonne sans fin à Târgu Jiu,1938
Autoportrait dans l'atelier : les Colonnes sans fin de I à IV, Le Poisson (1930), Leda (1926), en surimpression avec le tronc de marronnier aux rejets,1934 (vers)
Source: RMN & Musee national d'art moderne, Centre Pompidou
February 16, 2012
André Breton: Sunflower
(February 19, 1896 - September 28, 1966)
Sunflower
for Pierre Reverdy
The traveler who crossed Les Halles at summer’s end
Walked on tiptoe
Despair rolled its great handsome lilies across the sky
And in her handbag was my dream that flask of salts
That only God’s godmother had breathed
Torpors unfurled like mist
At the Chien qui Fume
Where pro and con had just entered
They could hardly see the young woman and then only at an angle
Was I dealing with the ambassadress of saltpeter
Or with the white curve on black background we call thought
The Innocents’ Ball was in full swing
The Chinese lanterns slowly caught fire in chestnut trees
The shadowless lady knelt on the Pont-au-Change
On Rue Gît-le-Coeur the stamps had changed
The night’s promises had been kept at last
The carrier pigeons and emergency kisses
Merged with the beautiful stranger’s breasts
Jutting beneath the crepe of perfect meanings
A farm prospered in the heart of Paris
And its windows looked out on the Milky Way
But no one lived there yet because of the guests
Guests who are known to be more faithful than ghosts
Some like that woman appear to be swimming
And a bit of their substance becomes part of love
She internalizes them
I am the plaything of no sensory power
And yet the cricket who sang in hair of ash
One evening near the statue of Etienne Marcel
Threw me a knowing glance
André Breton it said pass
Translation by Mark Polizzotti
Tournesol
La voyageuse qui traversa les Halles à la tombée de l'été
Marchait sur la pointe des pieds
Le désespoir roulait au ciel ses grands arums si beaux
Et dans le sac à main il y avait mon rêve ce flacon de sels
Que seule a respiré la marraine de Dieu
Les torpeurs se déployaient comme la buée
Au Chien qui fume
Ou venaient d'entrer le pour et le contre
La jeune femme ne pouvait être vue d'eux que mal et de biais
Avais-je affaire à l'ambassadrice du salpêtre
Ou de la courbe blanche sur fond noir que nous appelons pensée
Le bal des innocents battait son plein
Les lampions prenaient feu lentement dans les marronniers
La dame sans ombre s'agenouilla sur le Pont-au-Change
Rue Git-le-Coeur les timbres n'étaient plus les mêmes
Les promesses de nuits étaient enfin tenues
Les pigeons voyageurs les baisers de secours
Se joignaient aux seins de la belle inconnue
Dardés sous le crêpe des significations parfaites
Une ferme prospérait en plein Paris
Et ses fenêtres donnaient sur la voie lactée
Mais personne ne l'habitait encore à cause des survenants
Des survenants qu'on sait plus dévoués que les revenants
Les uns comme cette femme ont l'air de nager
Et dans l'amour il entre un peu de leur substance
Elle les intériorise
Je ne suis le jouet d'aucune puissance sensorielle
Et pourtant le grillon qui chantait dans les cheveux de cendres
Un soir près de la statue d'Etienne Marcel
M'a jeté un coup d'oeil d'intelligence
André Breton a-t-il dit passe
(L’Amour Fou, 1937)
Napraforgó
Pierre Reverdynek
Az utazó hölgy aki átvágott a Vásárcsarnokon a nyár leszálltakor
Lábujjhegyen haladt
A kétségbeesés az égen görgette gyönyörű és hatalmas kontyvirágait
És kézitáskájában hevert az álmom az az illatos üveg
Amit egyedül csak az Isten keresztanyja szagolt
A kábulat szétterült mint a pára
A Pipázó kutyában
Ahová belépett épp a pro és a kontra
A fiatalasszonyt ők nem láthatták csak oldalról és rosszul úgy ahogy
Vajon a salétrom női nagykövetével akadt dolgom
Vagy amit gondolatnak hívunk a fekete alapon fehér görbület asszonyával
Javában folyt az ártatlanok bálja
Az árnyék nélküli hölgy letérdelt a Pénzváltók hídján
Git-le-Coeur utca az ütőcsengők már nem voltak ugyanazok
Beteljesültek végre az éjszakai ígéretek
A postagalambok a segélyezési csókok
Odaröppentek a szép ismeretlen kebleire
Amiket a tökéletes jelentések selyme alatt dárda járt át
Párizs kellős közepén egy major virágzott
És a tejútra nyíltak ablakai
De nem lakott még benne senki a váratlan vendégek miatt
Akik a szóbeszéd szerint a kísérteteknél is ragaszkodóbbak
Egyesek mint ez az asszony mintha úsznának
És lényegükből egy kevés átáramlik a szerelembe
Ami belső tartalmak felé űzi őket
Nem vagyok én játékszere semmiféle érzéki hatalomnak
Mégis a hamu hajzatában cirpelő tücsök
Étienne Marcel szobra mellett az egyik este
Értelmesen rám tekintett
André Breton mondta menj tovább
Parancs János fordítása
(Földfény, 1923)
____________
A MÁGNESES MEZŐK, André Breton és Philippe Soupault versei, Magvető, Budapest, 1984
Man Ray: Untitled (Sunflower), 1936
Sunflower
for Pierre Reverdy
The traveler who crossed Les Halles at summer’s end
Walked on tiptoe
Despair rolled its great handsome lilies across the sky
And in her handbag was my dream that flask of salts
That only God’s godmother had breathed
Torpors unfurled like mist
At the Chien qui Fume
Where pro and con had just entered
They could hardly see the young woman and then only at an angle
Was I dealing with the ambassadress of saltpeter
Or with the white curve on black background we call thought
The Innocents’ Ball was in full swing
The Chinese lanterns slowly caught fire in chestnut trees
The shadowless lady knelt on the Pont-au-Change
On Rue Gît-le-Coeur the stamps had changed
The night’s promises had been kept at last
The carrier pigeons and emergency kisses
Merged with the beautiful stranger’s breasts
Jutting beneath the crepe of perfect meanings
A farm prospered in the heart of Paris
And its windows looked out on the Milky Way
But no one lived there yet because of the guests
Guests who are known to be more faithful than ghosts
Some like that woman appear to be swimming
And a bit of their substance becomes part of love
She internalizes them
I am the plaything of no sensory power
And yet the cricket who sang in hair of ash
One evening near the statue of Etienne Marcel
Threw me a knowing glance
André Breton it said pass
Translation by Mark Polizzotti
Andre Breton: Self Portrait, Automatic Writing 1930 (Mutualart)
Tournesol
La voyageuse qui traversa les Halles à la tombée de l'été
Marchait sur la pointe des pieds
Le désespoir roulait au ciel ses grands arums si beaux
Et dans le sac à main il y avait mon rêve ce flacon de sels
Que seule a respiré la marraine de Dieu
Les torpeurs se déployaient comme la buée
Au Chien qui fume
Ou venaient d'entrer le pour et le contre
La jeune femme ne pouvait être vue d'eux que mal et de biais
Avais-je affaire à l'ambassadrice du salpêtre
Ou de la courbe blanche sur fond noir que nous appelons pensée
Le bal des innocents battait son plein
Les lampions prenaient feu lentement dans les marronniers
La dame sans ombre s'agenouilla sur le Pont-au-Change
Rue Git-le-Coeur les timbres n'étaient plus les mêmes
Les promesses de nuits étaient enfin tenues
Les pigeons voyageurs les baisers de secours
Se joignaient aux seins de la belle inconnue
Dardés sous le crêpe des significations parfaites
Une ferme prospérait en plein Paris
Et ses fenêtres donnaient sur la voie lactée
Mais personne ne l'habitait encore à cause des survenants
Des survenants qu'on sait plus dévoués que les revenants
Les uns comme cette femme ont l'air de nager
Et dans l'amour il entre un peu de leur substance
Elle les intériorise
Je ne suis le jouet d'aucune puissance sensorielle
Et pourtant le grillon qui chantait dans les cheveux de cendres
Un soir près de la statue d'Etienne Marcel
M'a jeté un coup d'oeil d'intelligence
André Breton a-t-il dit passe
(L’Amour Fou, 1937)
Napraforgó
Pierre Reverdynek
Az utazó hölgy aki átvágott a Vásárcsarnokon a nyár leszálltakor
Lábujjhegyen haladt
A kétségbeesés az égen görgette gyönyörű és hatalmas kontyvirágait
És kézitáskájában hevert az álmom az az illatos üveg
Amit egyedül csak az Isten keresztanyja szagolt
A kábulat szétterült mint a pára
A Pipázó kutyában
Ahová belépett épp a pro és a kontra
A fiatalasszonyt ők nem láthatták csak oldalról és rosszul úgy ahogy
Vajon a salétrom női nagykövetével akadt dolgom
Vagy amit gondolatnak hívunk a fekete alapon fehér görbület asszonyával
Javában folyt az ártatlanok bálja
Az árnyék nélküli hölgy letérdelt a Pénzváltók hídján
Git-le-Coeur utca az ütőcsengők már nem voltak ugyanazok
Beteljesültek végre az éjszakai ígéretek
A postagalambok a segélyezési csókok
Odaröppentek a szép ismeretlen kebleire
Amiket a tökéletes jelentések selyme alatt dárda járt át
Párizs kellős közepén egy major virágzott
És a tejútra nyíltak ablakai
De nem lakott még benne senki a váratlan vendégek miatt
Akik a szóbeszéd szerint a kísérteteknél is ragaszkodóbbak
Egyesek mint ez az asszony mintha úsznának
És lényegükből egy kevés átáramlik a szerelembe
Ami belső tartalmak felé űzi őket
Nem vagyok én játékszere semmiféle érzéki hatalomnak
Mégis a hamu hajzatában cirpelő tücsök
Étienne Marcel szobra mellett az egyik este
Értelmesen rám tekintett
André Breton mondta menj tovább
Parancs János fordítása
(Földfény, 1923)
____________
A MÁGNESES MEZŐK, André Breton és Philippe Soupault versei, Magvető, Budapest, 1984
Pierre Reverdy (1889-1960)
La poésie pourrait bien être, en fin de compte, de tous les arts, le plus inavouable; je pense que, pour beaucoup, elle n'est pas autre chose qu'un alibi, une sorte d'expédient pour se maintenir en porte à faux entre deux échelons de la vie sous toutes ses formes – sociale, sentimentale, matérielle. La vie a gagner – par la poésie, on ne la gagne pas, ce n'est donc pas un métier. La vie politique – on sait quel piteux ménage la politique et la poésie ont toujours fait. Quant aux sentiments, c'est la le pire écueil, il s'agit de les exploiter sans glisser dans le honteux travers d'étaler sans pudeur les plus intimes, sans exhiber ses plaies, ni non plus les truquer et trop habilement tirer parti de ses faiblesses. Il s'agit enfin de se sauver sans se perdre – bref, il s'agit de vivre a coté – c'est bien ce que je disais.
L'art et la poésie ne sont là que pour puiser dans la nature ce que la nature ne fait pas. La poésie est dans ce qui n'est pas. Dans ce qui nous manque. Dans ce que nous voudrions qui fût. Elle est en nous à cause de ce que nous ne sommes pas. De ce que nous voudrions être. D'où nous voudrions être et où nous ne sommes pas.
Au contact du réel, la poésie s'évanouit comme un fantôme au grand jour.
Le réel est, par sa présence, tueur de poésie – par son absence, source de poésie. La poésie, c'est le bouche - abîme du réel désiré qui manque.
L'art et la poésie ne sont là que pour puiser dans la nature ce que la nature ne fait pas. La poésie est dans ce qui n'est pas. Dans ce qui nous manque. Dans ce que nous voudrions qui fût. Elle est en nous à cause de ce que nous ne sommes pas. De ce que nous voudrions être. D'où nous voudrions être et où nous ne sommes pas.
Au contact du réel, la poésie s'évanouit comme un fantôme au grand jour.
Le réel est, par sa présence, tueur de poésie – par son absence, source de poésie. La poésie, c'est le bouche - abîme du réel désiré qui manque.
(Pierre Reverdy, En Vrac)
Pierre Reverdy by Brassaï (Halász Gyula, 1899-1984)
Pierre Reverdy: Erről-arról
Valamennyi művészet közt végül is alighanem a költészet a legbevallhatatlanabb; azt hiszem, sokak számára puszta alibi, ügyeskedő mód arra, hogy társadalmilag, érzelmileg, anyagilag fönntartsák magukat. Ami a megélhetést illeti - a költészetből nem lehet megélni, tehát a költészet nem mesterség. A politikát illetőleg - tudjuk, milyen szánalmas volt mindig is a politika és a költészet házassága. Az érzelmeket tekintve pedig - (itt volt a legkínosabb nehézség): kihasználni az érzelmeket, anélkül, hogy a legbensőbbek szégyenletes kitálalására vetemednénk, sebeinkkel hivalkodnánk vagy éppenséggel álsebekkel szélhámoskodnánk, és túl könnyedén kamatoztatnánk a gyöngeségeinket. Egyszóval megmenteni, anélkül, hogy kockáztatnánk a bőrünket - lapítva élni - erről van szó.
A művészet és a költészet azért van, hogy a természetből merítse, amit a természet nem hoz létre.
A költészet abban van, ami nincs. Ami hiányzik. Amiről szeretnénk, ha lenne. Annak folytán van bennünk, ami nem vagyunk. Annak folytán, ami szeretnénk lenni. Ahol lenni szeretnénk, és ahol nem vagyunk.
Ha a valóval érintkezik, a költészet elenyészik, mint kísértet a napvilágon.
A való, jelenlétével gyilkosa - távollétével forrása a költészetnek. A költészet szakadékszája a hiányzó valónak, amire vágyunk.
Rónay György fordítása
_________
In: A líra ma, Vallomások, esszék, Gondolat, Budapest, 1968
.
February 15, 2012
David Jou (Sitges, 1953): Dark matter
(Matèria fosca)
Nem egyszer úgy tűnt, hogy megfogható az anyag,
hogy protonok, neutronok és elektronok zárják be a világot,
erősen, véglegesen,
belemerítve egy foton- és neutron-fürdőbe.
De egyre jobban megtudtuk, hogy forognak a galaxisok:
éspedig oly gyorsan, hogy szét kellene esniük,
darabokra kellene hullaniuk és eltűnniük a sötétben
anélkül, hogy harmonikusan folytatnák a táncukat.
Mi tartotta vissza őket? Mi akadályozta meg széthullásukat?
És felfedeztük a sötét anyagot, mint a szerelmet,
mint a fényben láthatatlan, erővel
el nem távolítható titkos testek
állandó vonzását.
És úgy történt, ahogyan történik a szerelmekkel,
állandóan növekednek,
egyre erősebben jelen vannak,
túlzottan is felülmúlva azt, miről azt hittük, hogy a világ,
még mielőtt megismertük volna,
megsokszorozva azt, amiről azt hittük, hogy ismerjük.
A neve – sötét, a tömege – sötét ...
vagy, mint annyi szerelem, semmi több, csak egy álom.
Dabi István fordítása
hogy protonok, neutronok és elektronok zárják be a világot,
erősen, véglegesen,
belemerítve egy foton- és neutron-fürdőbe.
De egyre jobban megtudtuk, hogy forognak a galaxisok:
éspedig oly gyorsan, hogy szét kellene esniük,
darabokra kellene hullaniuk és eltűnniük a sötétben
anélkül, hogy harmonikusan folytatnák a táncukat.
Mi tartotta vissza őket? Mi akadályozta meg széthullásukat?
És felfedeztük a sötét anyagot, mint a szerelmet,
mint a fényben láthatatlan, erővel
el nem távolítható titkos testek
állandó vonzását.
És úgy történt, ahogyan történik a szerelmekkel,
állandóan növekednek,
egyre erősebben jelen vannak,
túlzottan is felülmúlva azt, miről azt hittük, hogy a világ,
még mielőtt megismertük volna,
megsokszorozva azt, amiről azt hittük, hogy ismerjük.
A neve – sötét, a tömege – sötét ...
vagy, mint annyi szerelem, semmi több, csak egy álom.
Dabi István fordítása
______
David Jou: Az univerzum írásai, "versek a tudományról" (MEK)
Joanna Mieszko-Wiórkiewicz (b. 1954)
5.
mówią
że
nie wystarczy patrzeć
żeby widzieć
nie wystarczy słuchać
żeby usłyszeć
ale wystarczy pięknie deklamować
żeby przekonać pospólstwo
psu
rzucić kość
hienie
padlinę
mędrcom
księgę
kumoszkom
fatałaszki
każdemu według jego potrzeb
rzucić
6.
mówią
że
Pitagoras syn Mnesarchosa
najmocniej ze wszystkich poświęcił się
badaniom
i gdy już pojadł wszelkie rozumy
zmieniły go one
w nadętego przemądrzalca
który sponad własnego pępka
nie dostrzegał
kierunku
w którym kroczyły jego stopy
7.
mówią
że Wszechświat
mówią
że Słońce
mówią
że Prawo
mówią
że Dusza
tymczasem jak okiem sięgnąć
Głupota
Pustka
Arogancja
Rozpacz
© Abelardo Morell: Víziábécé (1998)
/részlet/
azt mondják
hogy
nem elég nézni
hogy lássunk
nem elég hallgatni
hogy halljunk
de elég szépen szavalni
hogy a csőcseléket meggyőzzük
a kutyának
csontot hajítani
a hiénának
dögöt
a bölcseknek
könyvet
a kofáknak
színes rongyot
mindenkinek szükségéhez mérten
valamit odavetni
6
azt mondják
hogy
Mneszarkhosz fia Püthagorasz
mind közül a legjobban
adta át magát a kutatásnak
és mikor már minden bölcsességet magába szívott
ezek
fölfuvalkodott bölcsködővé tették
aki köldöke fölött
nem is látja
merre
viszik léptei
7
azt mondják
hogy Világmindenség
azt mondják
hogy Nap
azt mondják
hogy Törvény
azt mondják
hogy Lélek
miközben karnyújtásnyira
a Hülyeség
az Üresség
az Arrogancia
a Kétségbeesés
Galambos Csaba fordítása
_________
Magyarul: Nagyvilág Folyóirat, 2011. június
.
February 13, 2012
Seamus Heaney: The Railway Children
When we climbed the slopes of the cutting
We were eye-level with the white cups
Of the telegraph poles and the sizzling wires.
Like lovely freehand they curved for miles
East and miles west beyond us, sagging
Under their burden of swallows.
We were small and thought we knew nothing
Worth knowing. We thought words travelled the wires
In the shiny pouches of raindrops,
Each one seeded full with the light
Of the sky, the gleam of the lines, and ourselves
So infinitesimally scaled
We could stream through the eye of a needle.
VASÚTI GYEREKEK
Ha felmásztunk az irtás meredélyén,
A távírópóznákon szem-magasba
Került a porcelán meg a sercegő drót.
Gyönyörű kalligráfia keletre,
Nyugatra, ameddig a szem ellát.
Belógott a fecskék súlya alatt.
Kicsik voltunk, azt hittük, nem tudunk
Semmit. Azt hittük, a szavak a fényes
Cseppekben villamosoznak a dróton,
Mindegyik kerek magban ott az égfény,
A ragyogó sínek és mi magunk,
Olyan parányira lekicsinyítve,
Hogy átfértünk volna egy tű fokán.
Imreh András fordítása
Ha felmásztunk az irtás meredélyén,
A távírópóznákon szem-magasba
Került a porcelán meg a sercegő drót.
Gyönyörű kalligráfia keletre,
Nyugatra, ameddig a szem ellát.
Belógott a fecskék súlya alatt.
Kicsik voltunk, azt hittük, nem tudunk
Semmit. Azt hittük, a szavak a fényes
Cseppekben villamosoznak a dróton,
Mindegyik kerek magban ott az égfény,
A ragyogó sínek és mi magunk,
Olyan parányira lekicsinyítve,
Hogy átfértünk volna egy tű fokán.
Imreh András fordítása
______
Seamus Heaney: Hűlt hely, Kalligram, Pozsony, 2010
Subscribe to:
Posts (Atom)