Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10.)

Göncz Árpád, a műfordító – 2010. november (Ekultúra) 

-részlet-

ekultura.hu: Elnök Úr számos műfajban, Faulknertől Tolkienen át Arthur C. Clarke-ig rengeteg írót ültetett át magyarra. Ön szerint mitől lesz fordításra érdemes egy mű, és mennyire fontos, hogy az eredeti a magyar kultúra és irodalom részévé váljon?

Göncz Árpád: Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik.

A fordítás ekképp birtokbavétel is: a művek – s a művekkel együtt formai elemek, kifejezőeszközök s tartalmi elemek: élményvilág, életszemlélet, gondolkodásmód – birtokbavétele. A befogadó nyelv irodalmának kitágítása.

ekultura.hu: És mi szükséges a jó fordításhoz?

Göncz Árpád: Akár irodalomról, akár szobrászatról, zeneszerzésről, táncról beszéljünk, a művészi mondanivaló közléséhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége kell. Ha a mondanivaló igényli: mesterfokú képessége. Amihez tehetség, tanulás, gyakorlás egyaránt szükséges.

A fordításnak úgy kell az idegen tartalmat az új befogadó közeg számára közvetítenie, hogy az ott is az eredeti mű hatását keltse. Ehhez pedig – bizonyos szinten felül – új, a fordító anyanyelvén még nem vagy csak csírájukban létező nyelvi kifejezőeszközök kellenek. A fordítás tehát a fordítótól, ha nem is mindig, de igen gyakran több találékonyságot, a forma és tartalom összhangja érdekében nagyobb nyelvi hajlékonyságot követel, mint az eredeti követelt írójától. Valójában a jól fordított szöveg nem felületén hasonlít az eredetihez, hanem a magvában azonos vele.

ekultura.hu: Mennyire szükséges és lehetséges a szöveghűség?

Göncz Árpád: A fordító – hisz ez a dolga – mondatról mondatra igyekszik megfejteni s a maga nyelvén visszaadni mindazt, ami a mű szövegének mélyén, a mondat szavaiban, a szavai egymás közötti viszonyában, kölcsönhatásában rejlik. Értelmez, és arra törekszik, hogy a maga nyelvén alkossa meg minden egyes mondat – hangzását, értelmét tekintve – egyenértékű változatát. S nem a hasonmását! Nem is a magyarázatát. Célja, hogy a lefordított szöveg olvasata legyen ugyanaz, mint az eredetié.

Ebből következően a realista prózától a vers-prózáig haladva a fordítás hűségének kívánalma a szószerintiség felől mindinkább a formahűség felé tolódik el. Persze ez is, az is értelmi hűség, hiszen a versmondathoz közelítő prózai mondat mindössze abban különbözik a realista próza mondatától, hogy mondandójának hatásos közvetítésére fokozott mértékben folyamodik formai kifejezőeszközökhöz – szóhalmozáshoz, gondolatrímekhez, kihagyásos szerkezetekhez, sajátos zenei lejtéshez, ahol a szó közvetlen értelemközvetítő szerepét részben a szerkezet, a hangzás közvetett – kimondhatatlanul kimondatlant talán erősebben sugalló – szerepe váltja fel.

Közben a fordító képtelen kibújni a bőréből; anyanyelve bőréből. Minden nyelv fejlődése, alakulása a szókincs gyarapodása, fogalmibbá válása, a nyelvi formák szegényedése, a színek fakulása a sajátos színek eltűnése irányába halad. Az angol – ebben – jóval „előbbre” jár, mint a magyar. Ebből következik, hogy aki angolból fordít magyarra, óhatatlanul képet lát olyan szavakban is, amelyekben az angol – az író – már csak fogalmat. És esetleg képzavart ott, ahol az angol – az író – kristálytiszta egyértelműséget, egybecsengést. És ahol képet érez, képet lát, ott önkéntelenül is képet fordít. Így válik a mi szövegünk színesebbé, mint – angol szemnek, angol fülnek – az eredeti. De pontosan csak annyira színessé, annyival színesebbé, amennyire nyelvünk jelenlegi állapota, viszonylagos életkora diktálja. Ezt a többletet hívom én a félig értett – túlértett – szövegek bájának, hímporának.

ekultura.hu: Melyik fordítására a legbüszkébb?

Göncz Árpád: Faulkner és Golding fordításaimra. Különösen Faulkner igen nehéz kihívást jelentett. És büszke vagyok arra is, hogy egyszer kaptam egy olyan levelet, amelyen a nevem így szerepelt: „His Excellency Fordította Göncz Árpád, President of the Republic of Hungary”. Nyilván egy könyvben látták így, és azt hitték, valami előnév.

  

A teljes interjú itt olvasható.

 

Isten éltesse sokáig! 

.

Thomas Bernhard (February 9, 1931 – February 12, 1989)

 

Thomas Bernhard, Obernathal 1982 © Sepp Dreissinger

"A nagyapák minden ember tanítói, tulajdonképpeni filozófusai, mindig ők rántják szét a függönyt, amit a többiek folyton összehúznak. Ha velük vagyunk együtt, látjuk, mi van valójában, nem a nézőteret látjuk csupán, de a színpadot is, és látunk mindent a színpad mögött. A nagyapák teremtik meg évezredek óta az ördögöt ott, ahol nélkülük csak a jóisten létezne. Általuk tapasztaljuk meg teljes egészében a színjátékot, nem csak nyomorúságos, hazug maradékaiban, komédiaként. A nagyapák dugják be az unoka fejét oda, ahol legalább valami érdekes, ha nem éppen valami elementáris látható, és folyamatosan a lényegre irányuló figyelmükkel, ők váltanak meg bennünket abból az ínségből, amelyben nagyapák nélkül kétségtelenül hamar meg kellene fulladnunk."

- Egy gyerek (részlet), fordította Sarankó Márta, In: Thomas Bernhard, Önéletrajzi írások (Autobiographische Schriften), Ab Ovo Kiadó, 2007

* * *

"Die Großväter sind die Lehrer, die eigentlichen Philosophen jedes Menschen, sie reißen immer den Vorhang auf, den die andern fortwährend zuziehen. Wir sehen, sind wir mit ihnen zusammen, was wirklich ist, nicht nur den Zuschauerraum, wir sehen die Bühne, und wir sehen alles hinter der Bühne. Die Großväter erschaffen seit Jahrtausenden den Teufel, wo ohne sie nur der liebe Gott wäre. Durch sie erfahren wir das ganze vollkommene Schauspiel, nicht nur den armseligen verlogenen Rest als Farce. Die Großväter stecken den Enkelkopf da hin, wo es mindestens etwas Interessantes, wenn auch nicht immer Elementares zu sehen gibt, und erlösen uns durch diese ihre fortwährende Aufmerksamkeit auf das Wesentliche aus der trostlosen Dürftigkeit, in welcher wir ohne Großväter zweifellos bald ersticken müssten."

- Thomas Bernhard, Ein Kind (Autobiographische Schriften, 1982)

J.M. Coetzee (born 9 February 1940)

 "The more things change the more they remain the same. History repeating itself, though in a more modest vein. Perhaps history has learned a lesson."

- J.M. Coetzee, from "Disgrace' (1999)

***

"Minél inkább változnak a dolgok, annál inkább marad minden a régiben. A történelem önmagát ismétli, csak egyszerűbb formában. A történelem talán levonta a tanulságot."

- J.M. Coetzee, Szégyen, fordította George Gábor, Art Nouveau, Pécs, 2007

Elizabeth Bishop (February 8, 1911 – October 6, 1979)

Elizabeth Bishop (circa 1954) 

Photo © Vassar College Archives and Special Collections. 

THE MAP

Land lies in water; it is shadowed green.
Shadows, or are they shallows, at its edges
showing the line of long sea-weeded ledges
where weeds hang to the simple blue from green.
Or does the land lean down to lift the sea from under,
drawing it unperturbed around itself?
Along the fine tan sandy shelf
is the land tugging at the sea from under?

The shadow of Newfoundland lies flat and still.
Labrador's yellow, where the moony Eskimo
has oiled it. We can stroke these lovely bays,
under a glass as if they were expected to blossom,
or as if to provide a clean cage for invisible fish.
The names of seashore towns run out to sea,
the names of cities cross the neighboring mountains
-the printer here experiencing the same excitement
as when emotion too far exceeds its cause.
These peninsulas take the water between thumb and finger
like women feeling for the smoothness of yard-goods.

Mapped waters are more quiet than the land is,
lending the land their waves' own conformation:
and Norway's hare runs south in agitation,
profiles investigate the sea, where land is.
Are they assigned, or can the countries pick their colors?
-What suits the character or the native waters best.
Topography displays no favorites; North's as near as West.
More delicate than the historians' are the map-makers' colors.

 * * *

A TÉRKÉP

A föld a vízben: zöld-árnyalta zöld.
Ez itt a szélén zátony, vagy csupán árny,
mutatja, hol fut hínárlepte párkány,
s csügg gyom a vízbe, szimpla kékbe zöld.
Vagy tán lenyúl a föld, a tengert emelni lentről,
s szégyentelen körben magára vonja,
a part finom homokja
mentén a tengert húzza-vonja lentről?

Újfundland árny: lapos és mozdulatlan.
Sárgállik Labrador, hol álmatag eszkimók
bezsírozták. Mind e sok szép öbölre
üveg borul, mint délszaki világra,
vagy mint akvárium nem látható halaknak.
A parti városok neve kifut a vízre,
másoké közeli hegyláncokat szel át
- a nyomdász itt olyan izgalmat élhetett át,
mint amikor csekély ok heves érzést kavar.

Két félsziget csippenti ujja közé a tengert,
mint nők, ha morzsolgatnak méterárut.

A térkép-víz nyugodtabb, mint a föld:
hullám-természetét a földnek adta.
Norvégia nyula délnek vágtat riadtan,
arcélekkel figyel a tenger felé a föld.
Kapják vagy választják az országuk színüket?
Ahogy a jellegükből, tengerükből fakad?
A földrajz nem kivételez: Észak sincs messzebb, mint Nyugat.
Történésznél a térképész használ árnyaltabb színeket.

Rakovszky Zsuzsa fordítása

______
Elizabeth Bishop: A képzeletbeli jéghegy, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

.

René Char - Feuillets d'Hypnos (1943-44)

Man Ray: René Char c. 1934

 1 - Autant que se peut, enseigne à devenir efficace, pour le but à atteindre mais pas au delà. Au delà est fumée. Où il y a fumée il y a changement.

10 - Toute l’autorité, la tactique et l’ingéniosité ne remplacent pas une parcelle de conviction au service de la vérité. Ce lieu commun, je crois l’avoir amélioré.

56 - Le poème est ascension furieuse; la poésie, le jeu des berges arides.

59 - Si l'homme ne fermait pas souverainement les yeux, il finirait par ne plus voir ce qui vaut d'être regardé.

63 - On ne se bat bien que pour les causes qu’on modèle soi-même et avec lesquelles on se brûle en s’identifiant.

69 - Je vois l'homme perdu de perversions politiques, confondant action et expiation, nommant conquête son anéantissement.

83 - Le poète, conservateur des infinis visages du vivants.

104 - Les yeux seuls sont encore capables de pousser un cri.

115 - Au jardin des Oliviers, qui était en surnombre?"

127 - Viendra le temps où les nations sur la marelle de l’univers seront aussi étroitement dépendantes les unes des autres que les organes d’un même corps, solidaires en son économie. Le cerveau, plein à craquer de machines, pourra-t-il encore garantir l’existence du mince ruisselet de rêve et d’évasion? L’homme, d’un pas de somnambule, marche vers les mines meurtrières, conduit par le chant des inventeurs…

129 - Nous sommes pareils à ces crapauds qui dans l'austère nuit des marais s'appellent et ne se voient pas, ployant à leur cri d'amour toute la fatalité de l'univers.

152 - Le silence du matin. L'appréhension des couleurs. La chance de l'épervier.

172 - Je plains celui qui fait payer à autrui ses propres dettes en les aggravant du prestige de la fausse vacuité.

177 - les enfants réalisent ce miracle adorable de demeurer des enfants et de voir par nos yeux.

205 - Le doute se trouve à l’origine de toute grandeur. L’injustice historique s’évertue à ne pas le mentionner. Ce doute-là est génie. Ne pas le rapprocher de l’incertain qui, lui, est provoqué par l’émiettement des pouvoirs de la sensation.

226 - Un jugement qui engage ne fortifie pas toujours.

227 - L'homme est capable de faire ce qu'il est incapable d'imaginer. Sa tête sillonne la galaxie de l'absurde.

231 - Peu de jours avant son supplice, Roger Chaudon me disait: “Sur cette terre, on est un peu dessus, beaucoup dessous. L’ordre des époques ne peut être inversé. C’est au fond ce qui me tranquillise, malgré la joie de vivre qui me secoue comme un tonnerre…

237 - Dans nos ténèbres, il n'y a pas une place pour la Beauté. Toute la place est pour la Beauté.

- René Char - Extraits des Feuillets d’Hypnos  (1943-44) in "Fureur et mystère" Paris, Ed. Gallimard, 1967

* * *

1 - Amennyire lehetséges, taníts hatékonnyá válni az elérendő célig, de ne azon túl. Az azon túl füst. S ahol füst van, ott változás van.

10 - Nincs az a tekintély, taktika és találékonyság, amely helyettesítené akár egy darabkáját is az igazság szolgálatában álló meggyőződésnek. Ezt a közhelyet, azt hiszem, megjavítottam.

56 - A vers féktelen emelkedés, a költői szépség a sivár partok játéka.

59 - Ha az ember nem hunyná le olykor tökéletesen a szemét, végül már azt sem látná meg, ami méltó a megnézésre.

63 - Csak azokért az ügyekért harcolunk igazán, amelyeket saját magunk alakítunk, és azonosulva velük, együtt égünk.

69 - Látom az embert, akit tönkretett a politikai romlottság, s összetéveszt cselekvést és bűnhődést, s hódításnak nevezi megsemmisülését.

83 - A költő az élő számtalan arcának őre.

104 - Már csak a szem képes kiáltani.

115 - Az Olajfák hegyén ki volt fölösleges?

127 - Eljön majd az idő, amikor a világ játékhálóján a nemzetek ugyanolyan szorosan függnek majd egymástól, ahogy ugyanannak a testnek különböző, de háztartásában egymással szolidáris szervei.
Vajon a gépekkel pattanásig teli agy biztosítani tudja-e majd akkor is az álom és menekülés keskeny patakjának létezését? Az ember holdkóros léptekkel a gyilkos aknák felé halad, a feltalálók dalától vezérelve...

129 - Azokhoz a varangyos békákhoz vagyunk hasonlók, melyek a mocsarak éjében szólítgatják és nem látják egymást, miközben szerelmes vartyogásukat a világegyetem minden végzete fölé rendelik.

152 - A hajnal csöndje. A színek rettegése. A karvaly lehetősége.

172 - Sajnálom azt, aki mással fizetteti meg saját adósságát, s így azt a hazug üresség erkölcsi fölényével súlyosbítja.

177 - A gyerekek megvalósítják az imádatra méltó csodát: gyerekek maradnak, és a mi szemünkkel látnak.

205 - A kétely megtalálható minden nagyság eredeténél. A történelmi igazságtalanság elszántan arra törekszik, hogy elkerülje az említését. Ez a kétely a zsenialitás jegye. Nem szabad összekeverni a bizonytalannal, amit az érzékelés erőinek szétszóródása idéz elő.

226 - Az elkötelező döntés nem mindig erősít.

227  - Az ember képes megcsinálni azt, amit elképzelni képtelen. Feje az abszurditás tejútját szeli.

231 - Pár nappal a kivégzése előtt Roger Chaudon mondta nekem: "Ezen a földön egy kicsit fönt vagyunk, és sokat lent. Nem lehet megfordítani a korszakok rendjét. Valójában ez nyugtat meg, annak ellenére, hogy az életöröm úgy ráz engem, mint a mennydörgés..."

237 - Sötétségünkben nincs helye a Szépségnek. Minden hely az övé.

- René Char: Hüpnosz jegyzetei (részletek), fordította Parancs János

René Char, 14 juin 1907 - 19 février 1988

_____
René Char: A könyvtár lángban áll, Európa Könyvkiadó, Bp., 1989

Charles Dickens (7 February 1812 – 9 June 1870)

.

 

"That was a memorable day to me, for it made great changes in me. But, it is the same with any life. Imagine one selected day struck out of it, and think how different its course would have been. Pause you who read this, and think for a moment of the long chain of iron or gold, of thorns or flowers, that would never have bound you, but for the formation of the first link on one memorable day."

- Charles Dickens, from 'Great Expectations' (1867 Edition), Chapter IX (via Project Gutenberg)

***

"Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másként fordult volna minden. Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára. Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt tégedet, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül."

- Charles Dickens: Szép remények (részlet), fordította Bartos Tibor, Magvető, Bp., 2004

Charles Dickens by (George) Herbert Watkins, c. 1858

© Hulton-Deutsch Collection

 

"Thus, a strain of gentle music, or the rippling of water in a silent place, or the odour of a flower, or the mention of a familiar word, will sometimes call up sudden dim remembrances of scenes that never were, in this life; which vanish like a breath; which some brief memory of a happier existence, long gone by, would seem to have awakened; which no voluntary exertion of the mind can ever recall." 

- Charles Dickens, excerpt from 'Oliver Twist' (1838), Chapter XXX. (via Project Gutenberg)

***

"Olykor egy-két lágy hangfoszlány vagy a fodrosodó víz csillogása, egy virág illata vagy valami véletlenül elejtett kedves szó hirtelen távoli képek emlékét ébreszti fel bennünk, amelyeket a valóságban sosem láttunk. Aztán eltűnnek, mint a lehelet, de egy pillanatig boldogabb időkre emlékezünk, olyan jelenetekre, amelyeket puszta akarattal sosem tudtunk volna felidézni lelkünkben."
 

- Charles Dickens: Twist Olivér, Harmincadik fejezet (részlet), fordította Bálint György (MEK)

Bereményi Géza - Cseh Tamás: Tangó

 via

Jacques Prévert (4 February 1900 – 11 April 1977)

Jacques Prévert et objets de son atelier, ca. 1950

Photo: Robert Doisneau

Le Jardin

Des milliers et des milliers d'années
Ne sauraient suffire
Pour dire
La petite seconde d'éternité
Où tu m'as embrassé
Où je t'ai embrassèe
Un matin dans la lumière de l'hiver
Au parc Montsouris à Paris
A Paris
Sur la terre
La terre qui est un astre.

***

Park

Százezerszer százezer év

Sem lenne elég

Leírni

Az öröklét pici percét

Amikor átöleltelek

Amikor átöleltél

Egy fénylő téli reggelen

A Montsouris Parkban Párizsban

Párizsban

A keringő földön

A keringő földön a végtelenben.

Tamkó Sirató Károly fordítása

Photo: André Villers (1957)

PARIS AT NIGHT

Trois allumettes une à une allumées dans la nuit
La premiére pour voir ton visage tout entier
La seconde pour voir tes yeux
La dernière pour voir ta bouche
Et l'obscuritè tout entière pour me rappeler tout cela
En te serrant dans mes bras.

***

PARIS AT NIGHT

Három gyufaszálat lobbantottam fel az éjben:

Az elsőt hogy lássam az arcod
Egy másikat hogy lássam szemedet
S egy harmadikat hogy lássam a szádat
Aztán beborított minket az éj s most mind-mind vissza idézem
Míg két karom átfog

Végh György fordítása

_______

Jacques Prévert, Paroles, Ed. Gallimard, 1949

Jacques Prévert: Maszkabál, Európa, 1984

Gertrude Stein (February 3, 1874 – July 27, 1946)

Man Ray, Gertrude Stein and Picasso's Portrait (1922)

"I was and still am satisfied with my portrait, for me it is I, and it is the only reproduction of me which is always I, for me." (Gertrude Stein) 

***

 

"The minute you or anybody else knows what you are you are not it, you are what you or anybody else knows you are and as everything in living is made up of finding out what you are it is extraordinarily difficult really not to know what you are and yet to be that thing.” 

 - Gertrude Stein, excerpt from 'Everybody's Autobiography'.

Seeing Gertrude Stein: Five Stories  (NPG)

UbuWeb: Gertrude Stein

Gertrude Stein reads her "If I told him - a completed portrait of Picasso" (vimeo)

Tender Buttons (Bartleby)

27 Rue de Fleurus, Paris, 1920

via Beinecke

"So Paris was the place that suited those of us that were to create the twentieth century art and literature naturally enough." (G. S., 'Paris France, Personal Recollections')

Alice B. Toklas and Gertrude Stein with Pepe and Basket I

Billignin, France, 1932

Gertrude Stein and Alice B. Toklas Papers

via Beinecke Rare Book and Manuscript Library

"As long as the outside does not put a value on you it remains outside but when it does put a value on you then it gets inside or rather if the outside puts a value on you then all your inside gets to be outside." - from 'Everybody's Autobiography'

"Rose is a rose is a rose is a rose." 

- Sacred Emily (1913)

Georg Trakl: Childhood

(Georg Trakl, 3. Februar 1887; † 3. November 1914)

KINDHEIT


Voll Früchten der Hollunder; ruhig wohnte die Kindheit
In blauer Höhle. Über vergangenen Pfad,
Wo nun bräunlich das wilde Gras saust,
Sinnt das stille Geäst; das Rauschen des Laubs

Ein gleiches, wenn das blaue Wasser im Felsen tönt.
Sanft ist der Amsel Klage. Ein Hirt
Folgt sprachlos der Sonne, die vom herbstlichen Hügel rollt.

Ein blauer Augenblick ist nur mehr Seele.
Am Waldsaum zeigt sich ein scheues Wild und friedlich
Ruhn im Grund die alten Glocken und finsteren Weiler.

Frömmer kennst du den Sinn der dunklen Jahre,
Kühle und Herbst in einsamen Zimmern;
Und in heiliger Bläue läuten leuchtende Schritte fort.

Leise klirrt ein offenes Fenster; zu Tränen
Rührt der Anblick des verfallenen Friedhofs am Hügel,
Erinnerung an erzählte Legenden; doch manchmal erhellt sich die Seele,
Wenn sie frohe Menschen denkt, dunkelgoldene Frühlingstage.


-Aus der Sammlung Sebastian im Traum

***

Childhood

The elderbush laden with fruit; calmly childhood dwelled
In a blue cave. Over the bygone path,
Where the wild grass now brownly swishes,
Silent branches ponder; the rustle of leaves

Like when blue water resounds in stone.
Gentle is the blackbirds' lament. Speechlessly,
A shepherd follows the sun that rolls down the autumn hill.

A blue moment is only more soul.
A shy deer appears along the forest edge and peacefully
The old bells and gloomy hamlets rest in the valley.

More devoutly you know the meaning of the dark years,
Coolness and autumn in lonely rooms;
And shining footsteps ring forth in holy blueness.

Softly an open window rattles; tears flow
At the sight of the cemetery in ruins by the hill,
Memories of retold legends; but sometimes the soul brightens
When it thinks happy people, dark-gold spring days.

-from 'Sebastian In Dream', Translation by Jim Doss & Werner Schmitt

(via Loch Raven Review)

***

Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza; kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tünődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hüvössét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csendesen zörren egy tárt ablak; könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szived; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

Radnóti Miklós fordítása

A "Sebestyén álomban" c. kötetből
__________
Georg Trakl válogatott versei, Kozmosz Könyvek, 1972