Francis Carco (1886–1958)

JARDINS

Il a plu. Le jardin, dans l’ombre, se recueille.
Les chrysanthèmes vont mourir sans qu’on les cueille.
Dans les sentiers mouillés, effeuillaisons de fleurs
Trop pâles; sur le sable, où pas un bruit ne bouge,
Évanouissement des grands dahlias rouges.
Murmure indéfini de toutes ces douleurs
De choses écoutant agoniser les fleurs.
Et de blancs pigeonniers veillent le crépuscule…
Mon enfance, de moi, comme tu te recules,
Parmi ce soir qui tombe et ce jardin qui meurt!
Tu pars et tu ne reviendras jamais, peut-être;
Ton souvenir, déjà, n’est plus qu’une rumeur
Dans un halo et qui, bientôt, va disparaître.
Et je reste à rêver, tout seul, à la fenêtre…

La Bohème et mon coeur (1939)


KERTEK

Esett. Mereng a kert az árnyak tompa csendjén.

Meghal összeszedetlen mindmegannyi krizantém.

Nedves ösvényeken már túl sápadt virágok;

Hulltukra bár a porban nincs perdülésnyi jel,

Nagy, vörös dáliák tűnnek ott sorra el.

A dolgok sóhaja végtelen, halk zaj: átfog

Mindent fájdalmasan, mert múlnak e világok.

S galambházak fehére figyeli szürkületkor,

Hogy hátrálsz, ki enyém voltál, gyerekkor,

Hullás estje s halál hajnala hűlt közén!

Elmégy, és vissza se jössz már talán soha;

Emléked végtelen, halk kis zaj-tünemény

Csillagok fényködén, volt-nincs, semmi nyoma...

Marad egy álmodó: nézése, ablaka.

Denise Colomb: Francis Carco a la Librairie Anacréon, Rue de Seine, Paris, 1949 

RMN

DIMANCHE

Ne parlons pas, écoute
La pluie à grosses gouttes
Dégouliner du toit
Et ruisseler aux vitres.
Il pleuvait, souviens-toi,
Comme il pleut dans mes livres.

Un vieux phono grinçait,
Le vent brassait les branches
Par ce sombre dimanche.
De vent âpre et glacé.
Et, soudain, sans qu'on sache
D'où le vent le chassait,
Cet air de cor de chasse...

Romance de Paris (1953)

VASÁRNAP

Ne szólj, hallgasd velem

A nagyszemű esőt,

A csorgó háztetőt,

A zajt az üvegen,

Legyen emléked innen:

Esett, mint könyveimben.

Vén gramofon nyikorgott,

Ágak közt szél kavargott,

Vasárnap-pusztaságra

Emlékezz, zord-sivárra,

S hogy tört egeken át

A szél honnét vadászta

Vadászkürt-dallamát...

Tandori Dezső fordításai



_______

In: Tandori Dezső: Műholdas rózsakert
Orpheusz Könyvek, 1991

.

Cseh Tamás / Bereményi Géza: Corvin köziek (1997)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

GLORIA VICTIS

AZ 1956-OS MAGYAR SZABADSÁGHARC KÖLTŐI VISSZHANGJA A NAGYVILÁGBAN
THE RESPONSE OF POETS THROUGHOUT THE WORLD TO THE HUNGARIAN FIGHT FOR FREEDOM OF 1956

.

Liszt Ferenc (October 22, 1811 – July 31, 1886)

 

  Ferenc (Franz) Liszt - Piano Concerto No 1 E flat major (Esz-dúr zongoraverseny, S 124) Part 1

Martha Argerich, Christoph von Dohnanyi

 Ferenc (Franz) Liszt - Piano Concerto No 1 E flat major (Esz-dúr zongoraverseny, S 124) Part 2

(via)

.

Liszt Ferenc (October 22, 1811 – July 31, 1886)

Baka István:

LISZT FERENC ÉJSZAKÁJA A HAL TÉRI HÁZBAN

A gyertyaláng - rózsálló asszonyöl -
ellobban a sötétség összezáruló
combjai között. A levetett reverenda,
mint kidőlt tintatartó, éjszakával
szennyezi be a szobát. Némán fénylik
Isten díszkardja, a Tejút. Most kellene
meghallanom a szférák zenéjét, de a
mennybe, mint ősszel felázott talajba
a krumpli, belerohadtak a csillagok.

Csend van. Köröttem alszik Magyarország.
S horizontja, e csókra csücsörítő
száj, nagyokat cuppant álmában, és
nyálát csurgatja: Légy hálás, hogy a
miénk vagy, Franci! S én hálás vagyok.
Csak meg ne lásd, hogy a rapszódiák
aranysújtása megfakult molyette
díszmagyarodon, én szegény hazám.
Bemuzsikáltalak az Európa
Grand Hotelbe, s nem vettem észre, hogy
neked a konyhán terítettek. Most már
mindegy. Aludj hát, és csak álmodd
viszontcsókját az égnek. Én
föl nem riasztlak többé. Kulcsra zárva,
mint koporsó, a zongora. A gyertya
megunt kísértését kioltva, némán
nézek a fenn rozsdásodó Tejútra,
s a térre, hol a halaskofák standjain
pikkelyek csillagképei ragyognak -
halbűzös, fejtetőre állított
Mindenség, amelyben az angyalokból
keményítőt főznek vagy krumpliszeszt, és
a kokárda a lőlap közepe.

LISZT FERENC NAPPALA ÉS ÉJSZAKÁJA (Irodalmi Jelen)

.

Sir Georg Solti (21 October 1912 – 5 September 1997)

Mozart, Piano Concerto No. 7 in F Major (for three pianos) - I. Allegro

Solti György, Daniel Barenboim, Schiff András (via) 


http://www.georgsolti.com/

.

Samuel Taylor Coleridge

(English, 21 October 1772 – 25 July 1834)

TIME, REAL AND IMAGINARY

ON the wide level of a mountain's head   
(I knew not where, but 'twas some faery place),   
Their pinions, ostrich-like, for sails outspread,
Two lovely children run an endless race,   
      A sister and a brother!   
      This far outstripp'd the other;   
  Yet ever runs she with reverted face,   
  And looks and listens for the boy behind:   
      For he, alas! is blind!   
O'er rough and smooth with even step he pass'd,
And knows not whether he be first or last.

Source: Barleby

 Samuel Taylor Coleridge by William Say, 

published by Marseille Middleton Holloway, 

after James Northcote, mezzotint, published 2 November 1840

National Portrait Gallery

IDŐ, VALÓSÁGOS ÉS KÉPZELT

Egy fennsíkon (nem emlékszem a tájra,

de valami szép, tündéri helyen)

strucc-szárnyait vitorlaként kitárva

két szép gyerek fut versenyt, végtelen:

       egy fiú meg a húga!

       Társát ez már lehúzta,

  de csak szalad, és folyton hátranéz,

  s a fiút lesi, szálló tünemény,

       mert az, jaj, vak szegény:

mindig egyformán rakja lábait

és nem tudja, hogy nyer-e vagy veszít.

Szabó Lőrinc fordítása

__________

In: Örök barátaink I, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1958



.

Robert Pinsky

(born October 20, 1940)

City Elegies

I. The Day Dreamers

All day all over the city every person
Wanders a different city, sealed intact
And haunted as the abandoned subway stations
Under the city. Where is my alley doorway?

Stone gable, brick escarpment, cliffs of crystal.
Where is my terraced street above the harbor,
Café and hidden workshop, house of love?
Webbed vault, tiled blackness. Where is my park, the path

Through conifers, my iron bench, a shiver
Of ivy and margin birch above the traffic?
A voice. There is a mountain and a wood
Between us — one wrote, lovesick — Where the late

Hunter and the bird have seen us. Aimless at dusk,
Heart muttering like any derelict,
Or working all morning, violent with will,
Where is my garland of lights? My silver rail?


II. Everywhere I Go, There I Am

Hot days of errands and badges, paper, shrill rage
Of sparrows morning and evening. At sunset
A clearing stroll around the square and down
A steep street twisting to the edge of the narrows,

The brick embankment path and the iron rail
The same as always. The water. All through your body
A steady twinkling of ceasing and being, the cells
That die by millions and replicate themselves

So every seven years your substance is new,
But the same score, the same scar making a faint
Crescent along your temple, always fading,
The blood all different but the same from day

To day, the city birds along the harbor
Working the cracks and hedges, the titan moan
Of a tanker blasting and receding, the range
Of noises a fretwork of the bay, the night.

(Robert Pinsky, The figured wheel: new and collected poems, 1966-1996)

Robert Pinsky

Photo: Juliet van Otteren

Városi elégiák
(részlet)

I. Az ábrándozók

Az egész városban minden ember mindig
Más-más városban kóborol, mely lepecsételt, érintetlen és
Kísértetjárta, mint a város alatti elhagyott
Metróállomások. Hol van sikátorom kijárata?

Kőoromzat, téglatöltés, kristályszirt.
Hol van a kikötő fölötti teraszos utcám, a
Kávéház, a rejtőzködő műhely, a szerelem háza?
Pókhálós boltozat, csempézett feketeség. Hol van a

Parkom, a fenyvesen át vezető ösvény, a vaspadom, a
Borostyán rezzenése, a nyírfasövény a forgalom felett?
Egy hang. Hegy és erdő van közöttünk - írta valaki szerelmesen -
Ahol a néhai vadász és egy madár látott meg minket.

Céltalanul az alkonyatban, a szív dadog,
Mint akit elhagytak, vagy dolgozik
Egész délelőtt, megerőszakolja önmagát,
Hol van a fényfüzérem? Ezüst sínpárom?

II. "Akárhova megyek, ott vagyok"

Ügyintézések és okmányok forró napjai, papír,
Reggel, este rikácsoló verebek dühe.
Napnyugtakor megtisztító séta a tér körül
Majd le egy meredek, kanyargós, szűk utcán,

A téglával kirakott ösvény és a vaskorlát
Változatlan. A víz. A létezés és az elmúlás
Folyamatos villogása testedben, a milliónyi
Sejt hal el és születik újra, 

Így minden hetedik évben megújulsz,
Mégis ugyanaz a barázda, ugyanaz a heg idéz
Egyre halványuló félholdat homlokod vonalán,
Másfajta vér és mégis ugyanaz nap mint

Nap, a városi madarak a kikötő repedéseiben és
A sövényen csipegetnek, egy hajókürt óriási
Hörgése zúg fel és halkul el, a zajok
Áthatolnak az öböl díszrácsozatán, az éjszakán.

Gyukics Gábor fordítása

_____
In: Átkelés, Kortárs amerikai költők, 
Nyitott Könyv, Bp., 2007

.

Balassi Bálint (1554. október 20. – 1594. május 30.)

INVENTIO POETICA: GRUES ALLOQUITUR,
A DARVAKNAK SZÓL

1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
       szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
       szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
       megújulnak kínjaim.

2
Látom, utatokot igazítottátok
       arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki
       őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,
       vallyon emlékezik-é?

3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
       veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
       viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled
       ahhoz, akit óhajtok.

4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
       földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
       tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
       Paradicsomot látod.

5
De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek
       néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
       mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette
       tűrök mindent jó kedvvel.

6
Ádjon az jó Isten néki egészséget,
       víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
       áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
       s keserüljön éngemet!

7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
       midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni,
       hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
       tőlük én így izenék.

POETIC INVENTION: TO THE CRANES

Early every day
you fly by this way
calling, calling, my cranes!
As I look at you
from my eyes sorrow
in heavy teardrops rains
and the thought of her
the beloved, the fair
stirs up afresh my pains.

I see that your road
you have directed
away towards the land
which she inhabits
who my good spirits
has stolen, abandoned:
does she ever call
one who was faithful
(I ask myself) to mind?

As an orphan I
in а strange land lie
hid, as а pilgrim lost:
in my clothes dark hues
in my heart great woes
I wear, for mourning dressed:
unlike you I've no
wings on which to go
with you to my dearest.

You have wings, can soar,
land at your pleasure
and settle at your choice
pure water you take
from fair streams to slake
your thirst: the blessed place
where she lives you see
the haunt of г у joy
you behold, paradise.

But please not so fast!
To her be my post
and with а brief word speed
or if that can't be
on your breast let me
write my name in my blood
to show that for her
and none else I bear
all things in cheerful mood.

May the good Lord grant
her all she may want
а long and happy life:
as fields glow with flowers
may bright things be hers
of blessings а full sheaf:
in spring may her ways
be full of roses
though I be full of grief.

In my great trouble

hid in my exile

when I saw cranes flying

in a fair figure

towards where the fair

Julia is lying

prayerfully I sent

this word where they went

I after them crying.

Translation by  Keith Bosley and Peter Sherwood

_______

Balassi Bálint összes költeményei (MEK)

In Quest of the Miracle Stag, The Poetry of Hungary, Ed. by Adam Makkai

.

Arthur Rimbaud

(20 October 1854 – 10 November 1891)

A. Rimbaud by Paul Verlaine

Voyelles

Vowels

A noir, E blanc, I rouge, U vert, O bleu: voyelles,
Je dirai quelque jour vos naissances latentes:
A, noir corset velu des mouches éclatantes
Qui bombinent autour des puanteurs cruelles,

Golfes d’ombre ; E, candeur des vapeurs et des tentes,
Lances des glaciers fiers, rois blancs, frissons d’ombelles;
I, pourpres, sang craché, rire des lèvres belles
Dans la colère ou les ivresses pénitentes;

U, cycles, vibrements divins des mers virides,
Paix des pâtis semés d’animaux, paix des rides
Que l’alchimie imprime aux grands fronts studieux;

O, suprême Clairon plein des strideurs étranges,
Silence traversés des Mondes et des Anges:
- O l’Oméga, rayon violet de Ses Yeux! -

Rêvé pour l'hiver

A Dream for Winter

L'hiver, nous irons dans un petit wagon rose
Avec des coussins bleus.
Nous serons bien. Un nid de baisers fous repose
Dans chaque coin moelleux.

Tu fermeras l'oeil, pour ne point voir, par la glace,
Grimacer les ombres des soirs,
Ces monstruosités hargneuses, populace
De démons noirs et de loups noirs.

Puis tu te sentiras la joue égratignée…
Un petit baiser, comme une folle araignée,
Te courra par le cou...

Et tu me diras : 'Cherche !', en inclinant la tête,
- Et nous prendrons du temps à trouver cette bête
- Qui voyage beaucoup...

 The man sitting on the right is supposed to be Arthur Rimbaud; 

Hôtel de l'Univers, Aden, c. 1880

 

A MAGÁNHANGZÓK SZONETTJE 

Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! - csak egyszer
lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Á!: - bolyhos öv, mely a setét legyek faráról
csillog, ha szörnyü bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser!
I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

Ü!: - az isteni tenger nyugodt, gyürűző tánca,
nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca
a békés homlokon, mit alkimia tép föl. -

Ó!: - szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek,
és Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek,
Oméga! - viola sugár az Ő szeméből.

Tóth Árpád fordítása

ÁLOM, TÉLIRE

Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
     utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
     csókok fészke pihen.

Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
     megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
     s fekete farkasok hadát.

S egyszer csak valami az arcodat kaparja...
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
     aláiramodó.
Hozzám fordulsz: "Keresd!", s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
     aki - nagy utazó!

Szabó Lőrinc fordítása

Frédéric Chopin (1810 - October 17, 1849)

Frédéric Chopin: Nocturne in E flat major Op 9 No 2 
Lívia Rév (b. 1916), piano
(via franzhun)