Frédéric Chopin (1810 - October 17, 1849)

Frédéric Chopin: Nocturne in E flat major Op 9 No 2 
Lívia Rév (b. 1916), piano
(via franzhun)

Günter Grass

(German, born 16 October 1927)

.

Saturn

In this big house —

from the rats

who know about the drains,

to the pigeons

who know nothing —

I live and suppose much.

Came home late,

opened the house

with my key

and noticed as I hunted for my key

that I needed a key

to enter my own home.

Was quite hungry,

ate a chicken

with my hands

and noticed as I ate the chicken

that I was eating a chicken

which was cold and dead.

Then stooped,

took off both shoes

and noticed as I took off my shoes

that we have to stoop

if we want to take

shoes off.

I lay horizontal,

smoked the cigarette,

and in the darkness was certain

that someone held out his open hand

when I knocked the ashes

from my cigarette.

At night Saturn comes

and holds out his hand.

With my ashes, he

cleans his teeth, Saturn.

We shall climb

into his jaws.

— Translated from German by Michael Hamburger & Christopher Middleton

[Selected Poems, Secker & Warburg, London, 1966]

Günter Grass

Szaturnusz

Ebben a nagy házban

— a patkányoktól kezdve,

akik sokat tudnak a lefolyóról,

a galambokig,

akik semmiről nem tudnak semmit —

lakom, és sok mindent sejtek.

Későn értem haza,

kinyitottam a kulccsal

a lakást, és

kulcskeresés közben rádöbbentem,

hogy kulcsra van szükségem,

ha meg akarom látogatni magamat.

Éhes lehettem, megettem még

egy zsenge csirkét

kézzel,

és a csirke eszegetése közben rádöbbentem,

hogy egy dermedt és halott

csirkét eszem.

Majd előrehajoltam,

s levetettem mindkét cipőmet,

és cipőlehúzás közben rádöbbentem,

hogy előre kell hajolnunk,

ha le akarjuk

húzni a cipőnket.

Vízszintesen feküdtem,

cigarettáztam,

és a sötétben is biztos voltam benne,

hogy valaki föltartja a tenyerét,

amikor lepöccintem

a cigarettámról a hamut.

Éjjelente jön Szaturnusz,

és feltartja a tenyerét.

Hamummal

tisztítja a fogát Szaturnusz.

Torkában

fogunk eltűnni valamennyien.

Tatár Sándor fordítása

_________________

Forrás: 2000 - Irodalmi és társadalmi havilap, 2010. március.

SATURN

In diesem grossen Haus
— von den Ratten,
die um den Abfluss wissen,
bis zu den Tauben,
die nichts wissen —
wohne ich und ahne vieles.

Kam spaet nach Hause,
schloss mit dem Schluessel
die Wohnung auf
und merkte beim Schluesselsuchen,
dass ich einen Schluessel brauche,
um bei mir einkehren zu koennen.

Hatte wohl Hunger,
ass noch ein Huehnchen
mit meinen Haenden
und merkte beim Huehnchenessen,
dass ich ein kaltes und totes
Huehnchen ass.

Bueckte mich dann,
zog beide Schuhe aus
und merkte beim Schuhausziehen,
dass wir uns buecken muessen,
wenn wir die Schuhe
ausziehen wollen.

Waagerecht lag ich,
rauchte die Zigarette
und war im Dunkeln gewiss,
dass jemand die Hand aufhielt,
als ich meiner Zigarette
die Asche abklopfte.

Nachts kommt Saturn
und haelt seine Hand auf.
Mit meiner Asche
putzt seine Zaehne Saturn.
In seinen Rachen
werden wir steigen.

.

Gellu Naum (1915-2001)

Tăcutele dimineţi

Tăcutele dimineţi sau tăcutele nopţi
e un şold e o pulpă e o panteră
încerc să-ţi prind umerii servindu-mă de o vioară
ca de o plasă de fluturi
dar dacă părul tău sună e pentru că visează
dacă pleoapa ta înfloreşte e din cauza vântului
dacă mâna ta urlă este pentru că e noapte
dacă urechile dorm e pentru că sunt flămânde
dacă pantofii tăi râd e pentru că se gândesc
şi umerii tăi dacă zboară e poate pentru că e foarte târziu

Dacă mâna ta tace e pentru că este o scoică
dacă vinele aleargă e din cauza mătrăgunei
dacă pulpa ascultă e pentru că mai sunt frunze
dacă sângele spumegă e vina umbrelelor
Dacă mâna ta ţipă e pentru că moare
dacă umbra ta fâlfâie e pentru că arde
dacă unghia stă pe perdele e pentru că sunt violete
dacă piciorul tău nechează e din cauza norilor
dacă plămânii aţipesc e pentru că e întuneric
şi umerii tăi dacă sugrumă
e cu siguranţă din cauza arborilor

A csöndes reggelek
 

Csöndes reggelek vagy csöndes éjszakák
egy csípő vagy egy comb vagy épp egy párduc
A válladat próbálom megérinteni
mintha egy hegedűért nyúlnék
mintha egy lepkehálóért
és a hajad megszólal mert álmodik
a szempillád kivirágzik mert fúj a szél
a kezed felüvölt mert itt az éjszaka
a füled elszenderedik mert éhes
a cipőd felnevet mert elgondolkodott
s a vállad felröpül mert már későre jár

A kezed elhallgat mert most tengeri kagyló
vérereid vágtatnak a nadragulyától
combod hallgatózik mert még susognak a lombok
véred felhabzik az árnyékok miatt
Ruhád felsikolt mert halálán van
árnyékod verdes mert meggyulladt
körmeid a függönybe mélyednek mert az ibolyaszínű
lábad nyugtalan a felhők miatt
tüdőd elalszik mert sötét van
s ha vállaid úgy érzed fojtogatnak
biztosan a fák miatt van így

Balázs Imre József fordítása 

 

Gellu Naum şi Victor Brauner în anii '30

Source: Gellu Naum website

Culoarul somnului

Am întârziat lângă aceste oglinzi negre. Au uitat să-mi
aducă steaua mea preferată şi ceva călduros. Ei spun:
trebuie totdeauna să ţii steaua în pumn - Cât despre
iubire trebuie să-ţi vopseşti ochii cu mult albastru sau
să-i închizi. Vom crede cel puţin că eşti o stea mare.

Imaginea prezentă spiritului: două mâini în aceeaşi
mănuşe complectamente străvezie şi se pot aduce caii
nu importă ce cai chiar hipocampii.

Ca să pot cunoaşte mai bine noaptea mi-am făcut un
obraz de frunze veştede pe care mi-l pun pe figură
de fiecare dată când ies. Lucru curios în ceea ce pri-
veşte aceasta sunt în întregime de acord cu cei doi
lupi şi cu meduza care locuiesc în sângele meu.

Sânii tăi într-o mână părul tău în toate buzunarele şi
vântul nu mai există.

A te supune dorinţelor. În acest joc poetic şi pentru
asta feroce complicitatea elementelor este asigurată.

Imensul cristal care-ţi serveşte de pleoapă.

[Gellu Naum, Culoarul somnului, poeme, Bucureşti 1944; cu un portret de Victor Brauner]

Álomfolyosó

Elidőztem a fekete tükrök előtt. Elfelejtették elhozni nekem
a kedvenc csillagomat és valami meleget. Azt mondják:
mindig a kezedben kell tartanod a csillagot. És ami
a szerelmet illeti: sok-sok kékkel fesd be inkább szemeid
vagy hunyd le őket. Azt fogjuk hinni majd hogy te lettél a csillag.

A kép jelentkezik a szellemnél: két kéz ugyanabban
a teljességgel átlátszó kesztyűben már csak a lovak hiányoznak
elhozhatnánk őket mindegy milyenek lehetnek akár csikóhalak is.

Hogy jobban megismerhessem az éjszakát készítettem magamnak
egy arcot hullott levelekből sohasem indulok el nélküle. Ritka dolog
ezzel teljesen egyetért a medúza s a két farkas is akik a véremben laknak.

Melled egyik kezemben hajad az összes zsebemben
s a szél már nem is létezik.

Alávetni magad a vágyaknak. Ebben a poétikus játszmában
s e játszma kedvéért cinkosunk lesz minden elem.

S az óriási kristály melyet szemedben viselsz.

Balázs Imre József fordítása

Gellu Naum şi Japonica

Caii de gheaţă

Curând totul se va termina
şi vom călători împreună departe în ger
pe o nesfârşită câmpie
până când caii noştri de gheaţă vor necheza
până când caii noştri de gheaţă se vor topi sub noi

A jéglovak

Nemsokára minden véget ér

és együtt indulunk majd hosszú útra a fagyban
egy végtelen mezőn vezet utunk
amíg jéglovaink felnyihognak majd
amíg jéglovaink elolvadnak alattunk

 Balázs Imre József fordítása

____

Forrás / Sursa : Korunk, Agonia.ro

.

Mészöly Dezső (1918. augusztus 27. - 2011. október 11.)

"Anyanyelvem a vers. Nem emlékszem, mikor s hogyan tanultam meg: amint az ember arra sem tud visszaemlékezni, hogy is tanult meg beszélni?
Most, hogy ezt leírom, magam is csodálkozom, mily ritkán s mily szűk körben szólaltam meg anyanyelvemen.
Volt egy hosszúra nyúlt korszakom, mikor a műfordítás fölébe nőtt a magam munkájának s egész életemnek.
Bánjam utólag? Vagy hálás legyek érte?
Merész álmokat láttató, felséges narkotikum volt a fordítás, komoly fájdalmaknak is hathatós ellenszere...." 

   

(Mészöly Dezső, Önarckép retus nélkül, 1975)

  ~

"Akármiként állítjuk föl a mércét: 

a vers csak úgy szép, ha nem tudni, mért szép." 

(Ars poetica)

  ~

François Villon: NÉGYSORORS VERSEZET

Francnak születtem – megbántam nagyon –,
Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon.–
Egy jó öles kötéllel nyakamon
Immáron seggem súlyát latolom.

Mészöly Dezső fordítása

 ~

EXITUS

Csak hagyjátok az ajtót nyitva rám, és beszélgessetek

tovább nyugodtan, jó fiúk, leányok.

Valami hirtelen álmosság szállt meg, hadd nyújtózzam el

a ruhatár-szobában, itt a bundák közt, a jó

meleg sötétben.

Ne is vegyétek észre majd hajnal felé,

ha a rövidke zeneszünetekben

nem halljátok többé az ismerős,

hullámzó horkolást. A zsivajos,

zajló, kavargó világbuliról

angolosan távozni ősi jog.

_________

Mészöly Dezső: Lyukasóráim, Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp., 1993
Fotó: MTI/Kollányi Péter 



 ~
Főbb művei: 

Villon Magyarországon (1942), 

Villon Testamentuma (fordító, 1943), 

Legenda a dicsőséges feltámadásról (színművek, 1965), 

Villon és a többiek (fordítások, 1966), 

Shakespeare új tükörben (esszék, drámafordítások, 1972), 

Molière műhelyében (1975), 

Önarckép retus nélkül (1975), 

Esszék és asszók (1978), 

A teljes Villon (1980), 

Századok színháza (1982), 

Villon árnyékában (1983), 

Betűk rabságában (1987), 

Új magyar Shakespeare (1988), 

Az igazi Villon (1993), 

Lyukasóráim (1993), 

Sirály a Burgban (1995), 

Shakespeare-napló (1998)

Villon összes versei (kétnyelvű kiadás, 2001)

Magyar ég alatt (esszék, versek, vallomások, 2005)

Angol ég alatt (2006)

Francia ég alatt (2006) 

.

.

.

Harold Pinter (10 October 1930 – 24 December 2008)

 

There are some things one remembers even though they never happened. There are things I remember which may never have happened but as I recall them they take place.
—Anna in Old Times (1971)

"How can you write a happy play? Drama is about conflict and general degrees of perturbation, disarray. I've never been able to write a happy play, but I've been able to enjoy a happy life." (— Harold Pinter)

PARIS

The curtain white in folds,
She walks two steps and turns,
The curtain still, the light
Staggers in her eyes.

The lamps are golden.
Afternoon leans, silently.
She dances in my life.
The white day burns.

1975

 

It Is Here 
(For A)

What sound was that?

I turn away, into the shaking room.

What was that sound that came in on the dark?
What is this maze of light it leaves us in?
What is this stance we take,
to turn away and then turn back?
What did we hear?

It was the breath we took when we first met.

Listen. It is here.

1990

_______

Harold Pinter, Collected Poems and Prose, Grove Press, 1991

Photo: Harold Pinter and Lady Antonia Fraser on their wedding day in Kensington 

.

André Breton (February 19, 1896 - September 28, 1966)

Toujours pour la première fois

Toujours pour la première fois
C’est à peine si je te connais de vue
Tu rentres à telle heure de la nuit dans une maison oblique à ma fenêtre
Maison tout imaginaire
C’est là que d’une seconde à l’autre
Dans le noir intact
Je m’attends à ce que se produise une fois de plus la déchirure fascinante
La déchirure unique
De la façade et se mon cœur
Plus je m’approche de toi
En réalité
Plue la clé chante à la porte de la chambre inconnue
Où tu m’apparais seule
Tu es d’abord tout entière fondue dans le brillant
L’angle fugitif d’un rideau
C’est un champ de jasmin que j’ai contemplé à l’aube sur une route des environs de Grasse
Avec ses cueilleuses en diagonale
Derrière elles l’aile sombre tombante des plants dégarnis
Devant elles l’équerre de l’éblouissant
Le rideau invisiblement soulevé
Rentrent en tumulte toutes les fleurs
C’est toi aux prises avec cette heure trop longue jamais assez trouble jusqu’au sommeil
Toi comme si tu pouvais être
La même à cela près que je ne te rencontrerai peut-être jamais
Tu fais semblant de ne pas savoir que je t’observe
Merveilleusement je ne suis plus sûr que tu le sais
Ton désœuvrement m’emplit lex yeux de larmes
Une nuée d’interprétations entoure chacun de tes gestes
C’est une chasse à la miellée
Il y a des rocking-chairs sur un pont il y a des branchages qui risquent de t’égratingner dans la forét
Il y a dans une vitrine run Notre-Dame-de-Lorette
Deux belles jambes croisées prises dans de hauts bas
Qui sévasent au centre d’un grand trèfle blanc
Il y a une échelle de soie déroulée sur le lierre
Il y a
Qu’à me pencher sue le précipice et de ton absence
J’ai trouvé le secret
De t’aimer
Toujours pour le première fois
 
(L’Air de l’eau, 1934)
 

André Breton: L'AIR DE L'EAU. Paris, Cahiers d'Art, 1934. dec.

 

Dora Maar: Jacqueline Lamba accoudée à la fenêtre, circa 1935. (Christie's)

 

Paris, Éd. Gallimard, 2010
Collection Témoins de l'art

 

 

L'AMOUR FOU. Paris, Gallimard, Collection Métamorphoses, 1937.

 ~

Mindig mintha első alkalommal 
 
Mindig mintha első alkalommal
Alig ismerlek látásból téged
Az éj bizonyos órájában visszatérsz az ablakomhoz ferdén álló házba
Teljesen képzeletbeli az a ház
Egyik pillanatról a másikra ott
A sértetlen sötétben
Arra várok hogy bekövetkezik ismét az elbűvölő hasadás
Páratlan hasadása
A homlokzatnak és a szivemnek
Minél jobban közeledem hozzád
A valóságban
A kulcs annál jobban énekel az ismeretlen szoba ajtajában
Ahol egyedül jelensz meg nekem
Először teljesen olvadt vagy a ragyogásban
Függöny menekülő angyala
Jázminföldet láttam hajnalban az úton Grasse környékén
Rajta átlós irányú sorban haladtak a jázminszedő asszonyok
Mögöttük a lefosztott növények leomló komor szárnya
Előttük az elkápráztató szöglete
A függöny láthatatlanul fölemelkedik
Rendezetlenül bezúdul az összes virág
Te vagy az viaskodva e túl hosszú az alvásig sosem eléggé borús órával
Mintha ugyanaz lehetnél
Attól eltekintve most hogy talán sohasem találkozom veled
Úgy teszel mintha nem tudnád szemmel tartalak
S oly csodálatosan nem is vagyok már biztos abban hogy tudod
Henyélésedtől szemem könnybe lábad
Halom magyarázat burkolja körül minden mozdulatod
Vadászat ez a mézharmatért
Vannak hintaszékek egy hídon vannak gallyak melyek téged próbálnak megkarcolni az erdőn
A Notre-Dame-de-Lorette utcában egy kirakatban
Van két keresztbe rakott hosszú harisnyába bújtatott szép női láb
S szétnyílnak azok egy nagy fehér lóhere közepén
Van egy selyemlétra a repkényen kiterítve
Van
Hogy jelenléted és hiányod reménytelen egyesülésének
Szakadéka fölé hajolhatok
Fölfedezem a titkát
Hogy úgy szeresselek
Mindig mintha az első alkalommal.

Parancs János fordítása

(A víz dala, 1934)

[A MÁGNESES MEZŐK, André Breton és Philippe Soupault versei, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984]

 

Claude Cahun: Jacqueline Lamba and André Breton

 André Breton et Jacqueline Lamba à la Villa Air-Bel

Always for the first time

Always for the first time
Hardly do I know you by sight
You return at some hour of the night 
to a house at an angle to my window
A wholly imaginary house
It is there that from one second to the next
In the inviolate darkness
I anticipate once more the fascinating rift occurring
The one and only rift
In the facade and in my heart
The closer I come to you
In reality
The more the key sings at the door of the unknown room
Where you appear alone before me
At first you coalesce entirely with the brightness
The elusive angle of a curtain
It's a field of jasmine I gazed upon at dawn on a road in the vicinity of Grasse
With the diagonal slant of its girls picking
Behind them the dark falling wing of the plants stripped bare
Before them a T-square of dazzling light
The curtain invisibly raised
In a frenzy all the flowers swarm back in
It is you at grips with that too long hour never dim enough until sleep
You as though you could be
The same except that I shall perhaps never meet you
You pretend not to know I am watching you
Marvelously I am no longer sure you know
You idleness brings tears to my eyes
A swarm of interpretations surrounds each of your gestures
It's a honeydew hunt
There are rocking chairs on a deck there are branches that may well scratch you in the
forest
There are in a shop window in the rue Notre-Dame-de-Lorette
Two lovely crossed legs caught in long stockings
Flaring out in the center of a great white clover
There is a silken ladder rolled out over the ivy
There is
By my leaning over the precipice
Of your presence and your absence in hopeless fusion
My finding the secret
Of loving you
Always for the first time

Man Ray: André Breton, 1935

Collection Centre Pompidou 

Essai de film chez Lise Deharme / André Breton, "Et il signa...", 1935

Yves Tanguy, André Breton, Jacqueline Lamba - Cadavre exquis,1938/28

.

Benjamin Fondane

Barbu Fundoianu (November 14, 1898 – October 2, 1944)

Victor Brauner: The Head of Benjamin Fondane, 1931

Man Ray, Portrait de Benjamin Fondane, 1928, photographie (©Man Ray Trust).
 

HERTA

I

În târg miroase a ploaie, a toamnă şi a fân.
Vântul nisip aduce, fierbinte, în plămân,
şi fetele aşteaptă în uliţa murdară
tăcerea care cade în fiecare seară,
şi factorul, cu gluga pe cap, greoi şi surd.
Căruţe fugărite de ploaie au trecut,
şi liniştea în lucruri de mult mucegăieşte.
În case oameni simpli vorbesc pe ovreieşte.
Gâşte, cu pantofi galbeni, vin lent după-un zaplaz;
auzi cum ploaia stinge fanarele cu gaz,
cum învecheşte frunza în clopote de-aramă –
auzi tăcereA lungă şi gri care e toamnă
şi diligenţa care vine din Dorohoi.
Pustiu, din ses, se urca cirezile de boi,
si cum mugesc, cu capul intors, de parc-ar suge –
cu ochii rosii, cuprins de spaima, muge.

IV

Bătrânii de la casa cea veche ne-au ieşit
în poartă, la grilajul de iederă coclit,
şi-aveau în ochi un zâmbet de iaz, de şes, cuminte.
Îţi mai aduci aminte? Îţi mai aduci aminte?
Livada zvârlea pietre în zarzări şi-n caişi.
Gutuie, după geamuri, cu pielea linsă, îşi
Spuneau cuvinte-n care se-mpreunau piane.
Divanul, ca o pară se înmuia, motane,
şi era bine-n vechiul fotoliu moldovean,
cu frunze de lemn smulse din lustru an de an.
Ne-ascund atât de bine albumele cu clampă
de-alamă, tinereţea! Trecutu-i lângă lampă
şi plină e oglinda cu cute în obraz.
E-aşa de lungă vremea de când nu mai e azi
şi stearpăşi molâie ca o convalescenţă. (...)

HERTA

I

A kisvárosban ősz-szag, esőszag, szénaszag.

A szél szállongó, forró homokkal fojtogat,

a piszkos utcán lányok – félénken előjönnek,

várják a rájuk hulló, a minden-esti csöndet,

várják a csuklyás postást, a roggyant-süketet.

Már elvonultak zápor hajszolta szekerek,

s itt a dolgok nyugalma kedvére penészedhet.

Egyszerű emberek bent zsidóul beszélgetnek.

Libák sárgás saruban kászálódnak elő;

hallani: a gázlánggal mint végez az eső,

hallani rézharangok díszének megvénültét,

s az őszt, e némaságot, véget nem érőt, szürkét,

s a delizsánszot – éppen jön Dorohoi felől.

S egy-egy csoport ökör amint a színre tör,

és felbőg nyújtott szájjal keresvén tán az emlőt –

rémülten, vörös szemmel a kisváros is felbőg.

IV

A vén ház vén lakói kitárták a kaput,

hol a rácson vadszőlő rozsdás indája fut,

s szemük mosolygó volt, mint réti tó csillogása.

Emlékszel még reája? Emlékszel még reája?

Kövek szálltak, barackot, szilvát célba vevők.

Kikent-kifent birsalmák az ablakod előtt

zongora-zengzetű szót váltottak egymás híván.

A kandúrt elringatta lágy körteként a dívány,

s játékszereid voltak az öreg moldvai

karosszékben a csillár letört fa-lombjai.

Rézkapcsos régi album, be híven el is rejted

az ifjúságot! Múltunk töpreng a lámpa mellett,

s arcodról ráncot ráncra gyűjt tükröd untalan.

Az idő is hogy megnyúlt, mióta nem ma van,

s mintegy lábadozásként meddőn és lustán tesped.
Esténként ugyanazt a postakocsit kell lesned,
s a kiszálló zsidók is mindig ugyanazok.
S tudják otthon: New Yorkba mikor mennek hajók,
s hogy a zátonyt vízhordta embercsontok belepték.
Világítótorony gyúl, zsaluk közt ijesztget még,
s vége. A rácsra rozsdás vadszőlő szára fut,
két fiatal kopogtat, s te tárod a kaput.
Szemed csöndes, mosolygó, mint tóvíz csillogása
a puszta síkon ősszel. Emlékszel még reája?

1922

Majtényi Erik fordítása

Société d'études Benjamin Fondane

_________
B. Fundoianu: A KÖLTŐ ÉS ÁRNYÉKA, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972
L'album de Benjamin Fondane

.

Tomas Tranströmer

(Born 15 April 1931, Stockholm, Sweden)

The Nobel Prize in Literature 2011 is awarded to Tomas Tranströmer "because, through his condensed, translucent images, he gives us fresh access to reality". (Nobelprize.org)

 *

VIHAR
STORM

Vándor és őstölgy akad össze itten,
mint kövült szarvas nagy erős agancsát
nyújtja, és mélyzöld színű vár a háttér:
   ősszel a tenger.

Északon zápor, hol a vackor érik.
Ébren éj mélyén figyel itt az ember
és a csillagkép-sereg imbolyog fenn
   tölgy-terebélyesen.

Weöres Sándor fordítása


C-DÚR
C-DUR

Mikor kilépett az utcára a találka után,
hó kavargott a levegőben.
Mialatt szeretkeztek,
eljött a tél.
Fehéren világított az éjszaka.
Sietésre ösztökélte az öröm.
Lejtett az egész város.
Elsuhanó mosolyok –
mosolygott mindenki a felhajtott gallérok mögött.
Lehetett!
És a kérdőjelek Isten létéről kezdtek el énekelni.
Úgy vélte.

Elszabadult egy dallam
s hosszú léptekkel
a kavargó hóban járt.
A C-hang felé vándorolt minden.
A C felé irányult egy remegő iránytű
Egy teljes óra a fájdalmak felett.
Könnyű volt!
Mindenki mosolygott a felhajtott gallérok mögött.

Thinsz Géza fordítása

A FÉLKÉSZ ÉG
DEN HALVFARDIGA HIMLEN

A csüggedés félbeszakítja útját.
A rettegés félbeszakítja útját.
A keselyű félbeszakítja szárnyalását.

Előcsurran a szorgos fény,
a kísértetek is kortyintanak egyet.

És előkerülnek festményeink,
jégkori műtermeink vörös állatai.

Előbb-utóbb mindannyian körültekintünk.
Százszámra járunk a napon.

Félig kitárt ajtó valahány ember,
a térre nyílik, amely mindnyájunké.

A végtelen táj alattunk.

Víz fénylik a fák közt.

Földre nyíló ablak a tó.

Thinsz Géza fordítása


PRELÚDIUMOK
PRELUDIER

I
Visszaretten a hólatyakon átcsoszogó valami.
Töredéke annak, ami még hátra van.
Egy fal ház nélkül. Valami szem nélkül. Kemény.
Egy arc fogakból.
Egy magányos fal. Vagy tán ott a ház?
csak én nem látom?
A jövő: üres házak serege,
tapogatózva keresnek utat a hólatyakban.

II
Két igazság közeledik egymáshoz. Egyik
   belülről, másik kívülről,
s ahol összeakadnak, ott az alkalom,
   hogy megláthasd önmagad.
Aki rájön, mi készül,
   rémülten felkiált: "Megálljatok!
Történjék bármi, csak ne kelljen megismernem
   önmagam."

S akad egy hajó, mely ki akar kötni – épp
   itt kísérli meg –
ezerszer is megkísérli.

Erdő sötétjéből hosszú csáklya
   vetődik be a nyitott ablakon
a vendégek közé, kik táncoltak fölhevülésig.


III

A lakást, melyben életem java részét leéltem, ki kell rámolni. Most már egészen üres. A horgony fölhúzva – s bár tovább tart a gyász –, ez a legkönnyebb lakás a városban. Az igazság megvan bútorok nélkül. Körülutaztam az életet és visszatértem a kiindulópontra: egy kiürített szobába. Amik itt történtek velem, a falakon jelennek meg mint egyiptomi freskók, jelenetek egy sírkamra mélyén. De egyre inkább kifakulnak. Tudniillik, túl erős a fény. Az ablakok kitágultak. Az üres lakás égnek irányított nagy látcső. Csend van, mint egy kvéker ájtatosságon. A hátsó udvar galambjait hallani csak, ők turbékolnak.

Károlyi Amy fordítása


ÁTLÁTVA A TEREPEN
MARKGENOMSKADANDE

A fehér nap kiömlik a szmogra,
a csuromvizes fény letapogatódzik

a legalsó szememhez: mélyen
a város alatt fölfelé tekintek,

alulról nézem az utcákat, a házak alaprajzát, –
mintha légi felvétel lenne, hadviselő város,

csak megfordítva – vakondfénykép:
fülledt színű, néma négyszögek.

Ott születnek a határozatok. A holtak csontjai
nem különböztethetők meg az élőkétől.

Kitágul a napfény,  beárad
a repülők kabinjába és a borsóhüvelyekbe.

Thinsz Géza fordítása


OKTÓBERI VÁZLAT
SKISS I OKTOBER

Rozsdától szeplős a vontatóhajó. Mit keres itt, messze kint a parton?
Hajó: súlyosodó, eloltott lámpa a hidegben.
De villognak a fák vad színei! Jelek a túlsó partra.
Talán valaki azt akarja, hogy érte menjenek.

Útban hazafelé: sarjadó tintagombák a pázsiton.
Valaki régóta zokogott egymagában, lenn a sötétben:
felnyújtja segélykérő ujjait.
A földé vagyunk.

Thinsz Géza fordítása




A RÁDIUSZ MENTÉN
LANGS RADIEN

I
Napfényben csillámlik a jégfedte folyó.
itt a világ kupolája.
A csend.

Ülök egy partra húzott felborított csónakon
s a csönd mákonyát nyeldesem, lassan
forog velem a világ.

II
A végtelenbe tágul egy kerék, körbe fordul.
Itt a középen csaknem
mozdulatlan.

Kívülebb kirajzolódik a mozgás: lépések a havon
a homlokzatok mentén vánszorgó
írás.

Az autóút mennydörgő forgalma
és a zajtalan forgalom:
a hazajáró lelkeké.

Távolabb: a tragédia álarcai, ellenszélben
a sebesség robajában – távolabb;
a rohanás

hol a szerelem legvégső szavai párolognak -
acélszárnyakon kúszó
vízcseppek –

kiáltozó arcélek - összecsörrennek a leakasztott
fejhallgatók –
kamikaze!

III
Csillámlik és hallgat a jégfedte folyó.
Az árnyak mélyen fekszenek itt
hang nélkül.

Robbanás volt minden egyes léptem, amíg ideértem
átfesti a csönd
átfesti.

Thinsz Géza fordítása



TITKOK AZ ÚTON
HEMLIGHETER PA VAGEN

Napfény hullt az alvó férfi arcára.
Élénkebb lett az álma,
de nem ébredt fel.

Árnyék hullt a férfi arcára, aki
a nap heves, türelmetlen sugarában
járt-kelt a többiekkel.

Mintha záporeső kerekedne, hirtelen besötétült.
Egy szobában álltam, mely magában foglalt minden pillanatot –
pillangómúzeum.

És mégis, a nap épp oly heves, mint azelőtt.
Türelmetlen ecsetvonásokkal festi a világot.

Thinsz Géza fordítása
_____
[SZÉDÍTŐ TÁJ, TIZENEGY SVÉD KÖLTŐ, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974]

További versei magyarul: itt , itt és itt.

Photo © Ulla Montan. 

Courtesy: Albert Bonniers Förlag

His official site 

The books and writers Tomas Tranströmer page

SECRETS ON THE WAY

Daylight struck the face of a man who slept.
His dream was more vivid
but he did not wake.

Darkness struck the face of a man who walked
among the others in the sun's strong
impatient rays.

It was suddenly dark, like a downpour.
I stood in a room that contained every moment –
a butterfly museum.

And the sun still as strong as before.
Its impatient brushes were painting the world.

Translation by Robin Fulton

________

[Tomas Tranströmer, The Great Enigma: New Collected Poems, New Directions Publishing, 2006]

ALLEGRO

After a black day, I play Haydn,

and feel a little warmth in my hands.

The keys are ready. Kind hammers fall.

The sound is spirited, green, and full of silence.

The sound says that freedom exists

and someone pays no tax to Caesar.

I shove my hands in my haydnpockets

and act like a man who is calm about it all.

I raise my haydnflag. The signal is:

“We do not surrender. But want peace.”

The music is a house of glass standing on a slope;

rocks are flying, rocks are rolling.

The rocks roll straight through the house

but every pane of glass is still whole.

ALLEGRO

Fekete nap végén Haydnt játszom
és derűs meleget érez a kezem.

Kedve van a billentyűknek. Lágy kalapács üt.
Zöld a hangja, élénk és nyugodt.

Van szabadság, mondja a hang,
s hogy a császárnak nem fizet valaki adót.

Haydn-zsebembe csúsztatom kezem,
azt utánozva, aki nyugalommal néz a világra.

Felvonom a Haydn-zászlót – és ez azt jelenti:
"Nem adjuk meg magunkat. De békét akarunk."


Lejtőn álló üvegház a zene,
hol kövek szállnak, kövek gördülnek.


És a kövek átzuhognak a házon,
de mindegyik ablak ép marad.


Thinsz Géza fordítása



.

Alastair Reid - The O-Filler

(Scottish, b. 1926)

One noon in the library, I watched a man—
imagine!—filling in O's, a little, rumpled
nobody of a man, who licked his stub of pencil
and leaned over every O with a loving care,
shading it neatly, exactly to its edges,
until the open pages
were pocked and dotted with solid O's, like villages
and capitals on a map. And yet, so peppered,
somehow the book looked lived in and complete.

That whole afternoon, as the light outside softened,
and the library groaned woodenly,
he worked and worked, his o-so-patient shading
descending like an eyelid over each open O
for page after page. Not once did he miss one,
or hover even a moment over an a,
or an e or a p or a g. Only the O's—
oodles of O's, O's multitudinous, O's manifold,
O's italic and roman.
And what light on his crumpled face when he discovered—
as I supposed — odd woords, like zoo and ooze,
polo, oolong and odontology!

Think now, in that limitless library,
all round the steep-shelved walls, bulging in their bindings,
books stood, waiting. Heaven knows how many
he had so far filled, but no matter, there still were
uncountable volumes of O-laden prose, and odes
with inflated capital O's (in the manner of Shelley),
O-bearing Bibles and biographies,
even whole sections devoted to O alone,
all his for the filling. Glory, glory, glory!
How lovely and open and endless the world must have seemed to him,
how utterly clear-cut! Think of it. A pencil
was all he needed. Life was one wide O.

Anyway, why in the end should O's not be closed
as eyes are? I envied him. After all,
sitting across from him, had I accomplished
anything as firm as he had, or as fruitful?
What could I show? a handful of scrawled lines,
and afternoon yawned and wondered away,
and a growing realization that in time
even my scribbled words would come
under his grubby thumb, and the blinds be drawn
on all my O's. And only this thought for comfort—
that when he comes to this poem, a proper joy
may amaze his wizened face, and, O, a pure pleasure
make his meticulous pencil quiver.

AZ O-KITÖLTŐ

Egy délután a könyvtárban megfigyeltem

hogy valaki — képzeld — kitöltögeti az O-kat;

aszott, semmi kis ember: ceruzacsonkját nyalogatva

odahajolt minden O fölé féltő gonddal,

takarosan bevonalkázta őket,

pont a szélükig, míg tele nem pettyeződtek

a nyitott oldalak tömör O-kal, mint a térkép

városokkal, fővárosokkal. És így meghintve mégis

a könyv lakottnak tetszett és hiánytalannak.

Egész délután, míg odakinn apadozott a fény,

a könyvtár meg fásan nyöszörgött,

ő dolgozott, csak dolgozott, ó-de-türelmes árnyékolása

szemhéjként ereszkedett rá minden egyes nyitott O-ra

lap lap után. Egyet se hagyott ki,

és soha egy pillanatra se tévedt egy a

vagy e vagy p vagy g fölébe. Csak O-k —

O-k garmadája, O-tömkeleg, O-ami-csak-kell,

antikva O és kurzív.

S hogy felragyogott gyűrött arca, ha rátalált

— gondolom én — olyan különös szavakra, mint lokomotív,

póló, poroszló és ólomkoporsó!

Gondold csak el A véghetetlen könyvtár,

körös-körül meredeken a polcok, és rajtuk kötésüket kellető

könyvek állnak és várnak. Ég tudja, mennyit

töltött ki már, de megszámlálhatatlan

kötet van hátra, csupa-O próza és dagályos

O-kal kezdődő ódák (Shelley modorában),

O-termő bibliák és életrajzok,

sőt egész szakaszok egyedül az O-nak szentelve,

mind, hogy kitöltse. Glória, glória, glória!

Milyen tökéletesen szabadnak és végtelennek láthatja ő a világot,

milyen tágasnak, milyen kereknek! Gondolj bele. Egyéb se

kell neki, csak egy ceruza. A világ egyetlen tágas O.

És ha mindennek vége, mért ne lehetne becsukni

az O-t, mint egy szemet? Irigyeltem őt, mert hát vele szemben,

az asztal túlsó oldalán, mit vittem véghez jómagam

olyan szilárdat, mint ő, vagy gyümölcsözőt?

Mit tudtam felmutatni? Egy rakás irkafirka verssort,

egy végigásítozott és -tűnődött délutánt,

és az érdeklődő felismerést, hogy idővel

azok a szavak is, amiket én körmöltem, odakerülhetnek

koszos hüvelykujja alá, és valamennyi O-mra

függöny húzódik, s vigaszul csak az a gondolat szolgál,

hogy amikor ehhez a vershez ér, sajátságos öröm

hökkenti meg tán ráncos arcát, és ó, tiszta gyönyör

reszketteti meg pedáns ceruzáját.

Várady Szabolcs fordítása

_________

In: Várady Szabolcs, A rejtett kijárat

Budapest: Európa Könyvkiadó, 2003 


.

Samuel Beckett (1906-1989)

"But what's all this about not being able to die, live, be born, that must have some bearing, all this about staying where you are, dying, living, being born, unable to go forward or back, not knowing where you come from, or where you are, or where you're going, or that it's possible to be elsewhere, to be otherwise, supposing nothing, asking yourself nothing, you can't, you're there, you don't know who, you don't know where, the thing stays where it is, nothing changes, within it, outside it, apparently, apparently."
.

– Samuel Beckett, from 'The Unnamable', p. 363.

Samuel Beckett seated in Café, Paris, 1985 by John Minihan

"De mi ez az egész, hogy az ember képtelen meghalni, élni, megszületni, bizonyára van valami szerepe, hogy ott marad, ahol éppen van, haldoklik, él, megszületik, képtelen haladni, képtelen hátrálni, nem tudva honnan jön, hol van, hová megy, s hogy máshol is lehetne, másként is létezhetne, nem feltételezve semmit, nem kérve semmit, nem lehet, ott van, nem tudni, ki ő, sem azt, hogy hol van, a tárgy ott marad, nem változik benne semmi, körülötte sem, látszólag, látszólag nem." 

Török Gábor fordítása

– Samuel Beckett,  A megnevezhetetlen (részlet), 482. old.

__________ 

Samuel Beckett, Three Novels: Molloy, Malone Dies, The Unnamable, Grove Press, 2009 

Samuel Beckett, Molloy, Malone meghal, A megnevezhetetlen, Magvető, Bp., 1987

Fotó: MutualArt 

--

Samuel Beckett bibliográfia (MEK)

Exhibition - Fanthoms from Anywhere  (Harry Ransom Center)

Apmonia (The Modern Word)

.