(September 26, 1888 – January 4, 1965)
"Every poet would like, I fancy, to be able to think that he had some direct social utility.
By this... I do not mean that he should meddle with the tasks of the theologian, the preacher, the economist, the sociologist or anybody else; that he should do anything but write poetry, poetry not defined in terms of something else. He would like to be something of a popular entertainer, and be able to think his own thoughts behind a tragic or a comic mask. He would like to convey the pleasures of poetry, not only to a larger audience, but to larger groups of people collectively; and the theatre is the best place in which to do it. There might, one fancies, be some fulfilment in exciting this communal pleasure, to give an immediate compensation for the pains of turning blood into ink. As things are, fundamentally they must always be, poetry is not a career, but a mug's game. No honest poet can ever feel quite sure of the permanent value of what he has written: he may have wasted his time and messed up his life for nothing. All the better, then, if he could have at least the satisfaction of having a part to play in society as worthy as that of the music-hall comedian."
By this... I do not mean that he should meddle with the tasks of the theologian, the preacher, the economist, the sociologist or anybody else; that he should do anything but write poetry, poetry not defined in terms of something else. He would like to be something of a popular entertainer, and be able to think his own thoughts behind a tragic or a comic mask. He would like to convey the pleasures of poetry, not only to a larger audience, but to larger groups of people collectively; and the theatre is the best place in which to do it. There might, one fancies, be some fulfilment in exciting this communal pleasure, to give an immediate compensation for the pains of turning blood into ink. As things are, fundamentally they must always be, poetry is not a career, but a mug's game. No honest poet can ever feel quite sure of the permanent value of what he has written: he may have wasted his time and messed up his life for nothing. All the better, then, if he could have at least the satisfaction of having a part to play in society as worthy as that of the music-hall comedian."
—T. S. Eliot, extract from 'Conclusion' in The Use of Poetry and the Use of Criticism (London, 1933)
TS Eliot arriving in Britain from America on board the Queen Mary
14 Jun 1956
Photo by Evening Standard/Getty Images
"Úgy vélem minden költő szeretné, ha azt hihetné, hogy közvetlen társadalmi hasznot hajt. Ezzel... nem arra célzok, hogy a költő a hittudós, a prédikátor, a közgazdász, a szociológus vagy akárki más hatáskörébe avatkozzék; hogy bármi egyébbel foglalkozzék, mint versek írásával, versekével, amelyeket semmilyen más tétel nem határoz meg. A költő valamiféle népszerű szórakoztató szeretne lenni, aki tragikus vagy komikus álarc mögött saját gondolatait gondolhatja el. A költészet örömében nemcsak nagyobb olvasóközönséget, de emberek nagyobb csoportját közösen szeretné részesíteni, s e célra a színház felel meg legjobban. Az ember azt gondolná, a közösségi öröm felkeltése valami beteljesülést eredményezhet, rögtöni kárpótlást a kínokért, hogy vérünket tintává facsarjuk. A dolgok jelenlegi állása szerint, s lényegileg minden időben a költészet nem életpálya, hanem együgyű játék. Soha egyetlen becsületes költő nem lehet biztos abban, hogy amit írt, maradandó értékű: meglehet, hogy hiábavalóan vesztegette el az idejét és életét. Annál jobb, ha legalább megvan az elégtétele, hogy játszik olyan szerepet a társadalomban, mint egy orfeumbéli komédiás."
—T. S. Eliot: 'A költészet haszna és a kritika haszna', (részlet), fordította Sükösd Mihály
.
