Forrás: Fortepan (c. 1908)
September 2, 2011
Jules Supervielle (1884-1960)
On entend l'aveu du vent qui se voudrait une forme
On entend l'aveu du vent qui se voudrait une forme
Pour que chacun le connaisse même durant qu'il se tait
Et qu'il puisse, abeille, entrer au cœur soyeux de la rose
Sans modifier un rêve suavement ordonné.
[Le Corps Tragique, Gallimard, 1959]
Rónay György fordítása
[A világ hajnala, Európa, 1965/ A tragikus test, 1959]
On entend l'aveu du vent qui se voudrait une forme
Pour que chacun le connaisse même durant qu'il se tait
Et qu'il puisse, abeille, entrer au cœur soyeux de la rose
Sans modifier un rêve suavement ordonné.
[Le Corps Tragique, Gallimard, 1959]
*
Hallani a szél vallomását
Hallani a szél vallomását, ahogy formát kíván magának,
hogy megismerjék akkor is, ha hallgat,
s behatolhasson, méheként, a rózsa selymes szivébe,
nem módosítva benne lágyan rendezett álmát.
Hallani a szél vallomását, ahogy formát kíván magának,
hogy megismerjék akkor is, ha hallgat,
s behatolhasson, méheként, a rózsa selymes szivébe,
nem módosítva benne lágyan rendezett álmát.
[A világ hajnala, Európa, 1965/ A tragikus test, 1959]
September 1, 2011
Ryōkan Taigu / Oravecz Imre
A single path among ten thousand trees,
A misty valley hidden among a thousand peaks.
Not yet autumn but already leaves are falling;
Not much rain but still the rocks grow dark.
With my basket I hunt for mushrooms;
With my bucket I draw pure spring water.
Unless you got lost on purpose
You would never get this far.
A misty valley hidden among a thousand peaks.
Not yet autumn but already leaves are falling;
Not much rain but still the rocks grow dark.
With my basket I hunt for mushrooms;
With my bucket I draw pure spring water.
Unless you got lost on purpose
You would never get this far.
*
Magányos gyalogút a miriád fa közt
Ezer, ködben úszó hegytető
Még nincs ősz, de itt már
hullanak a falevelek
Nem esett eső
De a sziklatömbök mindig nedvesek
Kosárral kezemben gombázni megyek
Vagy egy kövek közt fakadó forrásnál
megtöltöm vizeskulacsomat
Soha senki nem talál ide
Legfeljebb csak ki eltéved
Ezer, ködben úszó hegytető
Még nincs ősz, de itt már
hullanak a falevelek
Nem esett eső
De a sziklatömbök mindig nedvesek
Kosárral kezemben gombázni megyek
Vagy egy kövek közt fakadó forrásnál
megtöltöm vizeskulacsomat
Soha senki nem talál ide
Legfeljebb csak ki eltéved
Ryokan, Oravecz Imre fordítása
About the Ability for Pleasure
by Irme Oravecz
Ryokan, the 18th century Japanese poet
spent decades in the woods as a hermit,
suffered from cold, from loneliness,
from human deficiency, from mortality,
but all along he enjoyed the pleasures of life:
the purl of the brooks, the song of the birds,
rice wine, dusk,
the touch of a chestnut unfolding from its shell,
the rolling of raindrops on the leaves.
I wish
I could maintain such an ability for decades.
by Irme Oravecz
Ryokan, the 18th century Japanese poet
spent decades in the woods as a hermit,
suffered from cold, from loneliness,
from human deficiency, from mortality,
but all along he enjoyed the pleasures of life:
the purl of the brooks, the song of the birds,
rice wine, dusk,
the touch of a chestnut unfolding from its shell,
the rolling of raindrops on the leaves.
I wish
I could maintain such an ability for decades.
Tranlated by Michael Castro and Gábor Gyukics
Ryokan, 18. századi japán költő
évtizedeket töltött remeteként az erdőben,
és szenvedett a hidegtől, magánytól,
az emberi tökéletlenségtől, elmúlástól,
de mindvégig élvezte az élet örömeit:
a patak csobogását, a madarak énekét, rizsbort, az alkonyt,
a héjából kibomlott gesztenye tapintását,
az esőcseppek gördülését a banánleveleken,
de jó volna,
ha én is sokáig meg tudnám őrizni e képességemet.
August 31, 2011
Marina Tsvetaeva
(8 October 1892–31 August 1941)
AHOGY A JOBB A BAL KEZET LELI
Ahogy a jobb a bal kezet leli–
lelked a lelkemhez oly közeli.
Összesimultunk, áldott-melegen,
ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.
De vihar kél – s pokolmély szakadék
tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.
1918. július 10.
Baka István fordítása
~
TEREM A VERS, MINT CSILLAG ÉS A RÓZSA
Terem a vers, mint csillag és a rózsa,
s akár a szépség, oly szükségtelen.
S a koszorús apoteózisokra
csak egy a válasz: – Ki küldte nekem?
Alszunk – s a kőlapon keresztül égi
vendég emel föl négyszirmú csodát.
Értsd meg, világ! A dalnak álma érti
a csillagtörvényt s a virágformulát.
1918. augusztus 14.
Translated by Ilya Shambat
_________
Ahogy a jobb a bal kezet leli–
lelked a lelkemhez oly közeli.
Összesimultunk, áldott-melegen,
ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.
De vihar kél – s pokolmély szakadék
tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.
1918. július 10.
Baka István fordítása
~
Like right and left arms, here,
Your soul to my soul is near.
In bliss and warmth we to each other cling
Like right wing and left wing.
But whirlwind rises – and lay the abyss
From left to right between the wings!
Your soul to my soul is near.
In bliss and warmth we to each other cling
Like right wing and left wing.
But whirlwind rises – and lay the abyss
From left to right between the wings!
*
TEREM A VERS, MINT CSILLAG ÉS A RÓZSA
Terem a vers, mint csillag és a rózsa,
s akár a szépség, oly szükségtelen.
S a koszorús apoteózisokra
csak egy a válasz: – Ki küldte nekem?
Alszunk – s a kőlapon keresztül égi
vendég emel föl négyszirmú csodát.
Értsd meg, világ! A dalnak álma érti
a csillagtörvényt s a virágformulát.
1918. augusztus 14.
Baka István fordítása
~
Poems grow like stars and like roses–
Like beauty not meant for home.
And to the wreaths and the apotheosis
The same answer: Where are they from?
We sleep–and then, as through the cobbles–
The heavens' guest and its four petals loom.
O, world, take note! A sleeping bard discovers
The law of star, the formula of bloom.
1 August 1918
Like beauty not meant for home.
And to the wreaths and the apotheosis
The same answer: Where are they from?
We sleep–and then, as through the cobbles–
The heavens' guest and its four petals loom.
O, world, take note! A sleeping bard discovers
The law of star, the formula of bloom.
1 August 1918
Translated from the Russian by Nina Kossman
*
VERSEK AZ ÁRVÁNAK
Ment az utcán egy gyerek,
fagytól kéken reszketett,
ment az utcán egy anyóka,
ő az árvát kézen fogta...
1.
A múló archoz csak keret
a hegyek jeges tiarája.
A várfalon ma kezemet
beletúrtam a borostyán hajába.
Ma fenyőtörzsek rácsa állt
előttem minden utamon keresztbe.
Ma fölvettem egy tulipánt:
mint gyermekáll, simult a tenyerembe.
Rab Zsuzsa fordítása
2.
Ölellek téged hegykoszoruval,
e csipkés gránitkoronával.
(Mulattatlak a szív szavaival –
enyhüljön fojtó éjed álma!)
E hűbéres-kastély köveivel,
a repkény prémmeleg kezével –
tudod, a repkény hány követ ölel
száznégy kezével-csermelyével?
De én se lonc, se repkény nem vagyok!
Még te – ki mindenemnél drágább –
se vagy fogoly, szabadon járhatod
gondolataim minden táját!
... Ölel virágok és kutak köre,
hová a kő – már őszen - csobban!
Oltalmazód az árvaság öle:
magányom késő ősze ott van!
(Így szőtt a szőke fürtjeimbe szált
a szál után ezüstlő őszöm!)
... S folyó ölel, mely kettős ágra vált,
hogy szigetét ölelje őszen.
Savoya s Piemont magába zár,
és – hegygerinceket repesztve –
ölellek téged én a láthatár
kékségével – a két kezemmel!
1936. augusztus 21. és 24. között
Baka István fordítása
~
Poems to Orphans
Baby walked along the road
Shivering and turning blue
An old woman walked that road
She took pity on the orphan...
1
Icy tiara of mountains –
Is a frame to sight transitory.
On the castle's granite today
I traced parting to ivy.
I have chased today on all roads
Towering figures of pines.
I have taken a tulip today
Like a child to the chin.
2
With surrounding of mountains I hug you,
With the granite crown of rocks.
(That you breathe easier and sleep tighter
I am busying you with talk.)
With the sides of a feudal castle,
With the ivy hands of down –
You know – in four hundred streams and rivers
Is the ivy, hugging the stone?
But I'm not woodbine - and not ivy!
Even you, dearer than my hand,
Are not flattened - and freely let out
Onto every side of my mind!
Round the flower-bed, round the well too,
Where to gray-haired ones stone will come,
With the round pledge of an orphan –
With the loneliness my round!
(Thus not one silver braid did weave
Into my light-brown braids!)
And with river, into two parting –
Island to create – and embrace.
With entire Savoy and Piedmont
And – cracking the ridge a bit –
I embrace you with blue horizon,
With two arms I embrace you yet.
Baby walked along the road
Shivering and turning blue
An old woman walked that road
She took pity on the orphan...
1
Icy tiara of mountains –
Is a frame to sight transitory.
On the castle's granite today
I traced parting to ivy.
I have chased today on all roads
Towering figures of pines.
I have taken a tulip today
Like a child to the chin.
2
With surrounding of mountains I hug you,
With the granite crown of rocks.
(That you breathe easier and sleep tighter
I am busying you with talk.)
With the sides of a feudal castle,
With the ivy hands of down –
You know – in four hundred streams and rivers
Is the ivy, hugging the stone?
But I'm not woodbine - and not ivy!
Even you, dearer than my hand,
Are not flattened - and freely let out
Onto every side of my mind!
Round the flower-bed, round the well too,
Where to gray-haired ones stone will come,
With the round pledge of an orphan –
With the loneliness my round!
(Thus not one silver braid did weave
Into my light-brown braids!)
And with river, into two parting –
Island to create – and embrace.
With entire Savoy and Piedmont
And – cracking the ridge a bit –
I embrace you with blue horizon,
With two arms I embrace you yet.
Translated by Ilya Shambat
_________
The Best of Marina Tsvetayeva (translated by Ilya Shambat)
Marina Tsvetaeva (Words Without Borders)
Heritage of Marina Tsvetayeva
Marina Cvetajeva versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 2007
Rainer Maria Rilke
(4 December 1875 – 29 December 1926)
We're Only Mouth
We're only mouth. Who sings the distant heart
that dwells whole at the core of all things?
Its great pulse is parceled out among us
into tiny beatings. And its great pain
is, like its great jubilation, too much for us.
So, again and again, we tear ourselves loose
and are only mouth.
But all at once
the great heartbeat secretly breaks in on us
so that we scream—,
and then are being, transformation, visage.
Translated by Edward Snow
We're only mouth. Who sings the distant heart
that dwells whole at the core of all things?
Its great pulse is parceled out among us
into tiny beatings. And its great pain
is, like its great jubilation, too much for us.
So, again and again, we tear ourselves loose
and are only mouth.
But all at once
the great heartbeat secretly breaks in on us
so that we scream—,
and then are being, transformation, visage.
Translated by Edward Snow
*
WIR SIND NUR MUND
Wir sind nur Mund. Wer singt das ferne Herz,
das heil inmitten aller Dinge weilt?
Sein grosser Schlag ist in uns eingeteilt
in kleine Schläge. Und sein grosser Schmerz
ist, wie sein grosser Jubel, uns zu gross.
So reissen wir uns immer wieder los
und sind nur Mund.
Aber auf einmal bricht
der grosse Herzschlag heimlich in uns ein,
so dass wir schrein —,
und sind dann Wesen, Wandlung und Gesicht.
*
CSAK SZÁJ VAGYUNK
Csak száj vagyunk. Ki zeng a messze szívvel,
mely ott dereng minden dolgok közén?
Nagy lüktetése bennünk hull szerény
ütésekre. Fájdalma túl nagy ívvel
hajol felénk, az ujjongása szintúgy.
Ezért, hogy mindig újra eltaszítjuk,
s csak száj vagyunk. De a nagy dobbanás
titkon betör, s ott van egyszerre nálunk,
és felkiáltunk —
és lét vagyunk és arc és változás.
Tandori Dezső fordítása
[Rainer Maria Rilke versei, Európa Könyvkiadó, 1983]
Muzot, 1926
.
[Rainer Maria Rilke versei, Európa Könyvkiadó, 1983]
.
Edmond Jabès
(April 12, 1912 – January 2, 1991)
Az vagy, aki ír, és akit írnak.
~
Gyermekkoromban, mikor először írtam le a nevem, tudtam, hogy könyvet írok.
~
A távolság mindaddig fény marad, amíg úgy véled, nincsenek határok. Így magunk vagyunk a távolság.
~
Egy ajtó mint egy könyv.
Hol nyitva, hol zárva.
Belépsz, olvasol.
Belépsz. A könyv marad.
~
A gyermekkor vízzel áztatott föld, ahol kis papírhajók lebegnek....
~
Isten úgy pihen az emberben
mint ember a fa tövében
és az árnyék, Isten akaratából
ember a fában és fa az emberben.
~
A lélek hasonlatos a csend hegyéhez, amit a szó megemel. Ha nem elég izmos, a hegy leomlik.
~
Az éj kitörli a színeket. Felragyogtatja a lélek színét.
~
A szabadság szele éppoly erős, mint az őrületé.
~
Csak önmagunk menthetjük meg önmagunkat. Ennyi az esélyünk.
~
A szárazság idején a szó a víz, s egy barát arca a várva várt felhők.
~
A Jót a Rossztól csak a szív okossága alapján tudjuk megkülönböztetni.
~
A gyermekkor elámult szavak kolóniája.
~
Tegnap, mint pont egy vonalon.
________________
Edmond Jabès: A kérdések könyve (részletek), fordította Simonffy Zsuzsa
Az vagy, aki ír, és akit írnak.
~
Gyermekkoromban, mikor először írtam le a nevem, tudtam, hogy könyvet írok.
~
A távolság mindaddig fény marad, amíg úgy véled, nincsenek határok. Így magunk vagyunk a távolság.
~
Egy ajtó mint egy könyv.
Hol nyitva, hol zárva.
Belépsz, olvasol.
Belépsz. A könyv marad.
~
Az írással próbálod felszabadítani magad. Micsoda tévedés! Minden szó egy újabb kapcsolatról lerántott fátyol.
~A gyermekkor vízzel áztatott föld, ahol kis papírhajók lebegnek....
~
Miért van az, hogy a nekünk kirótt út — vagy esetleges útjaink — ellenére általában azt választjuk, amely egyre távolabb visz eredeti célunktól, oda, ahol nem vagyunk — de talán mégis ott is vagyunk? — hacsak nem az ihlet vezérel, amikor a befogadás vagy a kegyelem állapotában leledzünk — ám ez ritka, hihetetlenül ritka — és azok, akik ebben a kegyelmi állapotban vannak, nem tudnak róla; úgy értem, fogalmuk sincs, meddig részesülnek benne. Annál is inkább, mivel a kegyelem állapotában gyakran eltévesztjük az utat, letérünk a megszokott útról, hogy aztán titkosabb, rejtelmesebb utakon vándoroljunk tovább. Valamennyiünknek megvan a maga kijelölt útja, s a leghosszabbak lesznek a legrövidebbek a megismerés kiterített térképén.
~ Isten úgy pihen az emberben
mint ember a fa tövében
és az árnyék, Isten akaratából
ember a fában és fa az emberben.
~
A könyv, amelyben a világegyetemnek nincs helye, nem lehet könyv; mert olyan könyv volna, amely a legszebb lapokat nélkülözné, a baloldaliakat, ahol a legsötétebb kavics is tükröződik.
~A lélek hasonlatos a csend hegyéhez, amit a szó megemel. Ha nem elég izmos, a hegy leomlik.
~
Az éj kitörli a színeket. Felragyogtatja a lélek színét.
~
A szabadság szele éppoly erős, mint az őrületé.
~
Csak önmagunk menthetjük meg önmagunkat. Ennyi az esélyünk.
~
A szárazság idején a szó a víz, s egy barát arca a várva várt felhők.
~
A múltnak őrzi minden nyom, minden simogatás vagy seb hangját, amit a földön vagy magunk körül, vagy egy lényen hagytunk. Egy szobát különféle neszek töltenek meg, s a csend rendezi őket. Csak akkor hallod meg, amikor hasonlóan a buja éjjeli lepke rebbenéséhez, a lámpa vonzásába kerülvén lángra kapnak. Tested, mint az enyém ezernyi láthatatlan jelért felelős, csak mi mesélhetjük és hallgathatjuk el a történetüket.
~ A Jót a Rossztól csak a szív okossága alapján tudjuk megkülönböztetni.
~
Itt vagy; de e hely oly beláthatatlan, hogy az egymás mellett akkora távolságot jelent, hogy nem láthatjuk, s nem hallhatjuk egymást.
~A gyermekkor elámult szavak kolóniája.
~
Tegnap, mint pont egy vonalon.
________________
Edmond Jabès: A kérdések könyve (részletek), fordította Simonffy Zsuzsa
Múlt és Jövő Könyvek, 1999
.
Subscribe to:
Posts (Atom)