Pages

August 30, 2011

Yehuda Amichai

(born Ludwig Pfueffer, May 3, 1924 – September 22, 2000)
 
Inside the Apple

You visit me inside the apple.
Together we can hear the knife
parting around and around us, carefully,
so the peel won't tear.

You speak to me. I trust your voice
because it has lumps of hard pain in it
the way real honey
has lumps of wax from the honeycomb.

I touch your lips with my fingers:
that too is a prophetic gesture.
And your lips are red, the way a burnt field
is black.
It's all true.

You visit me inside the apple
and you'll stay with me inside the apple
until the knife finishes its work.

*


AZ ALMA BELSEJÉBEN

Meglátogatsz az alma belsejében.
Együtt halljuk a kést, ahogyan
körbe-körbe hámozgat, ügyelve, hogy a héj
el ne szakadjon.

Beszélsz hozzám, megnyugtató a hangod,
mert súlyos fájdalmak csomósodnak benne,
akár a valódi mézben a lép
viaszdarabjai.

Megérintem ujjammal ajkadat,
prófétai ujjmozdulat ez is.
És vöröslik ajkad, mint fölgyújtott fekete föld.
Minden igaz.

Meglátogatsz az alma belsejében.
És velem maradsz az alma belsejében,
míg a hámozó kés munkáját be nem végzi.

Kányádi Sándor fordítása


*


Try To Remember Some Details

Try to remember some details. Remember the clothing
of the one you love
so that on the day of disaster you'll be able to say: last seen
wearing such-and-such, brown jacket, white hat.
Try to remember some details. For they have no face
and their soul is hidden and their crying
is the same as their laughter,
and their silence and their shouting rise to one height
and their body temperature is between 98 and 104 degrees
and they have no life outside this narrow space
and they have no graven image, no likeness, no memory
and they have paper cups on the day of their rejoicing
and disposable paper plates.

Try to remember some details. For the world
is filled with people who were torn from their sleep
with no one to mend the tear,
and unlike wild beasts they live
each in his lonely hiding place and they die
together on battlefields
and in hospitals.
And the earth will swallow all of them,
good and evil together, like the followers of Korah,
all of them in their rebellion against death,
their mouths open till the last moment,
and blessing and cursing in a single
howl. Try, try
to remember some details.


~









Yehuda Amichai, The Art of Poetry No. 44, Interviewed by Lawrence Joseph (The Paris Review)






___________
Kányádi Sándor: Csipkebokor az alkonyatban, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999


.

August 29, 2011

Bookmobile horse and cart Washington D.C. via  Crossett Library Bennington College

Maurice Maeterlinck

(29 August 1862 – 6 May 1949)
II.
Et s'il revenait un jour
  Que faut-il lui dire?
 
Dites-lui qu'on l'attendit
  Jusqu'à s'en mourir...

Et s'il m'interroge encore
  Sans me reconnaître?
 
Parlez-lui comme une sœur,
  II souffre peut-être...

Et s'il demande où vous êtes
  Que faut-il repondre?
 
Donnez-lui mon anneau d'or
  Sans rien lui répondre...

Et s'il veut savoir pourquoi
  La salle est déserte?
 
Montrez-lui la lampe éteinte
  Et la porte ouverte...

Et s'il m'interroge alors
  Sur la dernière heure?
 
Dites-lui que j'ai souri
  De peur qu'il ne pleure...


Maurice Maeterlinck 


Ha visszajön

És mit mondjak, ha egy napon
majd visszaérkezik?
Azt mondd, hogy vártam rá nagyon
utolsó percemig.

És hogyha kérdezgetne még
és nem ismerne meg?
Mint nővér, úgy beszélj vele,
tán szenved és beteg.

S ha érdeklődnék, merre vagy,
mit mondjak arra, szólj!
Aranygyűrűmet add neki,
semmit se válaszolj.

S ha majd megkérdi, hogy miért
oly elhagyott szobád?
Mutasd a hunyt lámpát neki
s a ház tárt ajtaját.

S ha végső órád kérdené
a későn érkező?
Mondd, mosoly volt az arcomon,
csak hogy ne sírjon ő.
 
Áprily Lajos fordítása


_______
Áprily Lajos: Az Aranyszarvas, 
Válogatott versfordítások, 1964

Rita Dove: Demeter’s Prayer to Hades



This alone is what I wish for you: knowledge.
To understand each desire has an edge,
to know we are responsible for the lives
we change. No faith comes without cost,
no one believes without dying.
Now for the first time
I see clearly the trail you planted,
what ground opened to waste,
though you dreamed a wealth
of flowers.
               There are no curses – only mirrors
held up to the souls of gods and mortals.
And so I give up this fate, too.
Believe in yourself,
go ahead – see where it gets you.


Rita Dove, born August 28, 1952


Ez az egyetlen, amit kívánok neked: tudás.
Hogy értsd, minden vágynak éle van,
hogy tudd, felelősek vagyunk az életért,
amit megváltoztatunk. A hitnek ára van,
haldoklás nélkül senki sem hisz.
Most, először
tisztán látom kitervelt utad,
a vesztébe nyíló földet,
bár vagyon és virág
volt álmod.
Nincsenek átkok – tükrök vannak
istenek és halandók lelkéhez szorítva.
Így feladom ezt a sorsot is.
Higgy magadban,
menj – lásd, merre visz.

Gyukics Gábor fordítása

J. W. von Goethe: Nähe des Geliebten


Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
  Vom Meere strahlt;
Ich denke dein, wenn sich des Mondes Flimmer
  In Quellen malt.

Ich sehe dich, wenn auf dem fernen Wege
  Der Staub sich hebt;
In tiefer Nacht, wenn auf dem schmalen Stege
  Der Wandrer bebt.

Ich höre dich, wenn dort mit dumpfem Rauschen
  Die Welle steigt;
Im stillen Haine geh ich oft zu lauschen,
  Wenn alles schweigt.

Ich bin bei dir, du seist auch noch so ferne,
  Du bist mir nah!
Die Sonne sinkt, bald leuchten mir die Sterne.
  O wärst du da!


[1796]

J. H. W. Tischbein,  


A Kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!

Szabó Lőrinc fordítása

 J. H. Lips, 1791
_____
In: Szerb Antal: Száz vers
Magvető, Bp.

J. W. von Goethe: Ginkgo Biloba


Ginkgo Biloba

Napkeletről jött a fája,
és most itt kertemben él.
Sejtelemmel nézek rája,
titkot kérd e falevél.

Egyetlenegy teremtmény-e
mely megosztá önmagát?
Vagy egy választott pár lénye
lett eggyé e lombon át?

Verseimben leltem választ
erre, mélyet és nagyot.
Érezhetted bennük már azt:
egy s mégis kettős vagyok.

Harsányi Zsolt fordítása

Marianne Willemer (1784-1860)

Ginkgo Biloba
Dieses Baums Blatt, der von Osten
Meinem Garten anvertraut,
Giebt geheimen Sinn zu kosten,
Wie's den Wissenden erbaut,
Ist es Ein lebendig Wesen,
Das sich in sich selbst getrennt?
Sind es zwey, die sich erlesen,
Daß man sie als Eines kennt?
Solche Frage zu erwiedern,
Fand ich wohl den rechten Sinn,
Fühlst du nicht an meinen Liedern,
Daß ich Eins und doppelt bin?
            [15.9.1815, in "West-östlicher Divan]

August 26, 2011

Kemenczky Judit

(1948. augusztus 9. - 2011. augusztus 19.)







"A színek világába jöttem - és a szeretet országába távozom rövidesen! Rövidesen! És akkor végre pihenni fogok egy forrásnál, páfránylevelek alakját viselő lelkemmel zöld kezemben." 
(A Legújabb Szövetség, B.J.)



ZSebszótár. Ó, Nyelvek Teremtője, azé, ami a szájban tartózkodik folyamatosan és azé is, amelyik a szájból kijőve függetleníti magát és különféle módszerekkel vándorol a világban, tehát minden nyelv és minden nyelvek; a fekete, a fehér, valamint a lángnyelvek alkotója, add, hogy jól használjam a nyelvem, különben nem tudom előadni, amit akarok, pedig nagyon is kétségbeesetten, majdhogynem kényszeresen akarom. És add, hogy úgy használjam, hogy legyenek benne fekete-, fehér- és lángnyelvek is. A fekete, hogy az alkímia aranyával megjeleníthessem rajta azt, amiben hiszek, amit szeretek és aminek elérésére olyan szív dobog bennem, amely nem rettegi a halált, sem a büntetéseket, sem az őrültek zavaros törvényeit, sem a hosszútűrést, sem a feketeség feketeségében való végtelen vándorlás fenyegetéseit, sem a hóhért, sem az akasztott embert, de még a posvány unalmat sem, amiről tudvalévő, hogy rohadtul unalmas. És legyen benne fehér, hogy ki- és letörölhessem vele mindazt a feketeséget, azt a barna mocskot, amiben vándorolni kényszerültem és ami a csontjaim lyukacsos üregébe és pórusaimba is beleette magát, befújta zsíros hamuját, ezért ezt a fehér nyelvet is akarom. És legvégül és mindenekfölött a lángot akarom, hogy megvilágítson minden törvényt és törvénytelenséget, hogy erőt adjon a színtelen és halott nyelvek megélesztéséhez, valamint és legvégül, hogy beleplántálhassam a szent lótuszokat, ezeket a gyöngéd és örökkévaló növényeket, amelyek a teremtés tűzbeszédei. [...]


Rendezett a világképem. Minden felébredés előtt látom a szétrobban világgolyót, EGYBEN, néhány milliméteres elcsúszással működni. Látom a testrészeit, a hegyeket, az erdőket, a folyókat, látom belsőszerveit, látom rajta  megtelepedett és vonzásában keringő  élőlényeket és az űrt, ahol a világszellem közeledik. Amikor kinyitom a szemem, a szétszakadt világtagok vörös forradással összenőnek a felületen és statikus, meditáló tartásban kinyilatkoztatások hangzanak el földajkaiból. Ilyesmik: igyál egy csésze kávét, fésülködj meg, háromnegyed kilenc múlt öt perccel, a szoknyádról tüntesd el a ráömlött vörösbor nyomát, ma sem mondtad el a reggeli hiszekegyet, stb. Amikor visszacsúszom az álomba, egy férfi fogja a kezem és a távolba tekint. Elfelejtem, hogy ez melyik országba történik, tekintetének irányát követve, egyenletes mozdulatokkal úszom a Devon-kor ősnövényei fölé, ütemes szárnycsapásokkal haladok az évezredeken át, ahol nincsenek is országok, semmi más nincs, csak páfrányok, számomra teljesen ismeretlen ősnövényzet, legalábbis én csak ennyit látok. Kezdek fáradni, mintha az idők kezdete óta az idők végezetéig lenne menetjegyem, alattam (most) középkori vidékek, mezőség, erdőrészlet; bottal hadonászó, viaskodó alakzatokat fényképez a szemem, barátságtalan, komor jelenetek, egy szabadtéri színjátékra látok, ami félelmetesen ismerős, érzem, nem akarok itt földetérni, de egyre lassabban, akaratom ellenére, egyre mélyebben repülök, gyengülő szárnycsapásokkal. Miért vagyok ilyen súlyos, amikor nemrég még könnyű voltam? A hasam súrolja a fák lombjait, hirtelen, botladozva ott érek földet, ahol nem akarok, nincs akarat többé a felemás tagjaimban. Harctér. De nem tátok semmit. Nem tudom, a férfi miért vette kezébe a kezemet és nem tudom, miért nézett abba az irányba, ahol most lehuppanok.  Mindezeknek a dolgoknak látszólag semmi értelme sincs. Egyedül vagyok, valakinek az álma lett a valóságom, amihez viszont semmi közöm, legalábbis én úgy gondolom, de ez a gondolat is értelmetlen gondolatok stiláris láncszemeibe kapcsolódik. Kételyeim vannak, de ezeket a kételyeket senki sem hallgatja meg. Így senkinek sem árulom el. Egyedül vagyok a középkorban, a szürkületben, egy kiüresedett csatatéren. Mégis szerelmes vagyok. A vonzás égő spirálterében felismeréseim támadnak és világossá válik: tovább kell menjek. Egyszemélyes út. A szívemben ingázó időjelzők összevissza kalimpálnak, ezeket kell egyeztessem, hogy a férfi közelébe érjek, aki érthetetlen humorral nézi mesterkedéseimet, amikkel leplezni igyekszem, hogy nehezemre esik ebben a lángoló spirálgyűrűben gyakorlatozni. És az sem világos, hogy a halál, vagy az élet volt előbb? [...]

HEGY...
ahol megölöd (magadban) az ÉN-t, a hegy, aminek fénytérképeit rajzoltam vándorlásaim során, a hegy, amelyben a kozmikus erők sugárzása magnetizálódik, a hely, melyre a mennyei források ereszkednek, a hegy, amire fölmész meghalni és újjászületni, a hegy, ahol levetkőzöd az értelem sötét nehézkességét és magadhoz veszed a szellem világosságát, a hegy, ahol az állatok és madarak elrejtőznek az ember elől, a hegy, ahol a források itatják az élőlényeket, a hegy, amelynek sötét gyomrában drága- és féldrágakövek, valamint a gyémántszútra szentbeszédei várnak rád, a hegy, melynek kietlen, néma, hófödte csúcsain a hangok forrásáig ér a szíved, a hegy, ahol az elhagyatottság, a félelem, az őrület kísértetei várakoznak, hogy harcolj velük, a hegy, ahol a gyilkos kiszemeli áldozatát, a hegy, ahol a megbocsátásra szólítanak fel, a hegy, ahonnan nincs visszaút, a beszélő hegy, az irgalmas hegy, Keresztes Szent János hegye, a mohamedán hegy, az Olajfák hegyén a büntetés és bosszú tövisbokrai, a hegy, ahonnan a bárány napja magasba emelkedett, a hegy, ahol a kehely felfogja a kiömlő vért, a hegy, ahol a napfutók futnak, a hegy, ahol az Égben Táncot Járó, a Fehér Ruhás társnő áll, színe vörös, eleme a tűz, tavirózsát és csengettyűt tart, a hegy, ahová férfiak és nők zarándokolnak, sokszázezer férfi és nő, a hegy, ahol a világ hangjai kinyilatkoztatják zenéiket, a hegy, amiről nincsenek ismereteid, a hegy, ahonnan évszázadok múlva lesétálsz,
    ahonnan mégis és mindenek ellenére újra visszatérsz, a hegy, ahol nincs senki más, csak Te meg Én, a hegy, ahová nem vágyódsz, a hegy, ami rádmosolyog, a hegy, ami elfordítja rólad a tekintetét, a hegy, ahol megsemmisülnek a kiváltságosok, a hegy, amit néz a nap [...]

 Kemenczky Judit: Jeanne d'Arc szíve
további munkái ITT


________
A részletek forrása: 
Kemenczky Judit: NapFutók (prózavers), Nyomdacoop, Budapest, 1996 
--
Bohár András: ELRÁGJÁK A GALAMBOK A NAPOT... (Bakucz József és Kemenczky Judit költészetéről)
Kemenczky Judit két verse (Kortárs)
 

Guillaume Apollinaire

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)

À mon bleu ciel

À mon bleu ciel des rêves feuillolent
Et tombent tout près de fleurs qui puent
Je songe pendant que je somnole
D'astres éteints de tigres repus

Toutes les rosés ne sont pas rosés
Tous les saules ne sont pas pleureurs
Or je sais des portes jamais closes
Et des Héros qui ont toujours peur

Tout ce que nous disons est mensonge
Et je ne crois plus aux pâmoisons
Les yeux sont pareils aux éponges
On presse on pleure et Tout est Raison

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)

 
Kék egemről az álmok lombja
Büdös virágokra potyog
Álomban látok álmodozva
Hájas tigrist hűlt csillagot

Nem rózsás minden rózsa szirma
És nem szomorú mind a fűz
Láttam ajtót örökre nyitva
És Hőst kit rettegése űz

Minden szavunk hazug bolondság
Az ájult kéj is tettetés
A szem szivacs sír hogyha nyomják
Égen-földön minden csak Ész

Eörsi István fordítása



Guillaume Apollinaire: Coeur Couronne et Miroir

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)






SZÍV KORONA ÉS TÜKÖR
Rónay György fordítása




August 25, 2011

Denise Levertov: The Rights


I want to give you
something I've made

some words on a page — as if
to say 'Here are some blue beads'

or, 'Here's a bright red leaf I found on
the sidewalk' (because

to find is to choose, and choice
is made).       But it's difficult:

so far I've found
nothing but the wish to give. Or

copies of old words? Cheap
and cruel; also senseless:
                           Take

this instead, perhaps — a half
promise: If

I ever write
a poem of a certain temper

(willful, tender, evasive,
sad & rakish)

I'll give it to you.

[Denise Levertov, Collected earlier poems, 1940-1960, New Direction Publishing, 1979]