Pages

August 29, 2011

J. W. von Goethe: Nähe des Geliebten


Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
  Vom Meere strahlt;
Ich denke dein, wenn sich des Mondes Flimmer
  In Quellen malt.

Ich sehe dich, wenn auf dem fernen Wege
  Der Staub sich hebt;
In tiefer Nacht, wenn auf dem schmalen Stege
  Der Wandrer bebt.

Ich höre dich, wenn dort mit dumpfem Rauschen
  Die Welle steigt;
Im stillen Haine geh ich oft zu lauschen,
  Wenn alles schweigt.

Ich bin bei dir, du seist auch noch so ferne,
  Du bist mir nah!
Die Sonne sinkt, bald leuchten mir die Sterne.
  O wärst du da!


[1796]

J. H. W. Tischbein,  


A Kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!

Szabó Lőrinc fordítása

 J. H. Lips, 1791
_____
In: Szerb Antal: Száz vers
Magvető, Bp.

J. W. von Goethe: Ginkgo Biloba


Ginkgo Biloba

Napkeletről jött a fája,
és most itt kertemben él.
Sejtelemmel nézek rája,
titkot kérd e falevél.

Egyetlenegy teremtmény-e
mely megosztá önmagát?
Vagy egy választott pár lénye
lett eggyé e lombon át?

Verseimben leltem választ
erre, mélyet és nagyot.
Érezhetted bennük már azt:
egy s mégis kettős vagyok.

Harsányi Zsolt fordítása

Marianne Willemer (1784-1860)

Ginkgo Biloba
Dieses Baums Blatt, der von Osten
Meinem Garten anvertraut,
Giebt geheimen Sinn zu kosten,
Wie's den Wissenden erbaut,
Ist es Ein lebendig Wesen,
Das sich in sich selbst getrennt?
Sind es zwey, die sich erlesen,
Daß man sie als Eines kennt?
Solche Frage zu erwiedern,
Fand ich wohl den rechten Sinn,
Fühlst du nicht an meinen Liedern,
Daß ich Eins und doppelt bin?
            [15.9.1815, in "West-östlicher Divan]

August 26, 2011

Kemenczky Judit

(1948. augusztus 9. - 2011. augusztus 19.)







"A színek világába jöttem - és a szeretet országába távozom rövidesen! Rövidesen! És akkor végre pihenni fogok egy forrásnál, páfránylevelek alakját viselő lelkemmel zöld kezemben." 
(A Legújabb Szövetség, B.J.)



ZSebszótár. Ó, Nyelvek Teremtője, azé, ami a szájban tartózkodik folyamatosan és azé is, amelyik a szájból kijőve függetleníti magát és különféle módszerekkel vándorol a világban, tehát minden nyelv és minden nyelvek; a fekete, a fehér, valamint a lángnyelvek alkotója, add, hogy jól használjam a nyelvem, különben nem tudom előadni, amit akarok, pedig nagyon is kétségbeesetten, majdhogynem kényszeresen akarom. És add, hogy úgy használjam, hogy legyenek benne fekete-, fehér- és lángnyelvek is. A fekete, hogy az alkímia aranyával megjeleníthessem rajta azt, amiben hiszek, amit szeretek és aminek elérésére olyan szív dobog bennem, amely nem rettegi a halált, sem a büntetéseket, sem az őrültek zavaros törvényeit, sem a hosszútűrést, sem a feketeség feketeségében való végtelen vándorlás fenyegetéseit, sem a hóhért, sem az akasztott embert, de még a posvány unalmat sem, amiről tudvalévő, hogy rohadtul unalmas. És legyen benne fehér, hogy ki- és letörölhessem vele mindazt a feketeséget, azt a barna mocskot, amiben vándorolni kényszerültem és ami a csontjaim lyukacsos üregébe és pórusaimba is beleette magát, befújta zsíros hamuját, ezért ezt a fehér nyelvet is akarom. És legvégül és mindenekfölött a lángot akarom, hogy megvilágítson minden törvényt és törvénytelenséget, hogy erőt adjon a színtelen és halott nyelvek megélesztéséhez, valamint és legvégül, hogy beleplántálhassam a szent lótuszokat, ezeket a gyöngéd és örökkévaló növényeket, amelyek a teremtés tűzbeszédei. [...]


Rendezett a világképem. Minden felébredés előtt látom a szétrobban világgolyót, EGYBEN, néhány milliméteres elcsúszással működni. Látom a testrészeit, a hegyeket, az erdőket, a folyókat, látom belsőszerveit, látom rajta  megtelepedett és vonzásában keringő  élőlényeket és az űrt, ahol a világszellem közeledik. Amikor kinyitom a szemem, a szétszakadt világtagok vörös forradással összenőnek a felületen és statikus, meditáló tartásban kinyilatkoztatások hangzanak el földajkaiból. Ilyesmik: igyál egy csésze kávét, fésülködj meg, háromnegyed kilenc múlt öt perccel, a szoknyádról tüntesd el a ráömlött vörösbor nyomát, ma sem mondtad el a reggeli hiszekegyet, stb. Amikor visszacsúszom az álomba, egy férfi fogja a kezem és a távolba tekint. Elfelejtem, hogy ez melyik országba történik, tekintetének irányát követve, egyenletes mozdulatokkal úszom a Devon-kor ősnövényei fölé, ütemes szárnycsapásokkal haladok az évezredeken át, ahol nincsenek is országok, semmi más nincs, csak páfrányok, számomra teljesen ismeretlen ősnövényzet, legalábbis én csak ennyit látok. Kezdek fáradni, mintha az idők kezdete óta az idők végezetéig lenne menetjegyem, alattam (most) középkori vidékek, mezőség, erdőrészlet; bottal hadonászó, viaskodó alakzatokat fényképez a szemem, barátságtalan, komor jelenetek, egy szabadtéri színjátékra látok, ami félelmetesen ismerős, érzem, nem akarok itt földetérni, de egyre lassabban, akaratom ellenére, egyre mélyebben repülök, gyengülő szárnycsapásokkal. Miért vagyok ilyen súlyos, amikor nemrég még könnyű voltam? A hasam súrolja a fák lombjait, hirtelen, botladozva ott érek földet, ahol nem akarok, nincs akarat többé a felemás tagjaimban. Harctér. De nem tátok semmit. Nem tudom, a férfi miért vette kezébe a kezemet és nem tudom, miért nézett abba az irányba, ahol most lehuppanok.  Mindezeknek a dolgoknak látszólag semmi értelme sincs. Egyedül vagyok, valakinek az álma lett a valóságom, amihez viszont semmi közöm, legalábbis én úgy gondolom, de ez a gondolat is értelmetlen gondolatok stiláris láncszemeibe kapcsolódik. Kételyeim vannak, de ezeket a kételyeket senki sem hallgatja meg. Így senkinek sem árulom el. Egyedül vagyok a középkorban, a szürkületben, egy kiüresedett csatatéren. Mégis szerelmes vagyok. A vonzás égő spirálterében felismeréseim támadnak és világossá válik: tovább kell menjek. Egyszemélyes út. A szívemben ingázó időjelzők összevissza kalimpálnak, ezeket kell egyeztessem, hogy a férfi közelébe érjek, aki érthetetlen humorral nézi mesterkedéseimet, amikkel leplezni igyekszem, hogy nehezemre esik ebben a lángoló spirálgyűrűben gyakorlatozni. És az sem világos, hogy a halál, vagy az élet volt előbb? [...]

HEGY...
ahol megölöd (magadban) az ÉN-t, a hegy, aminek fénytérképeit rajzoltam vándorlásaim során, a hegy, amelyben a kozmikus erők sugárzása magnetizálódik, a hely, melyre a mennyei források ereszkednek, a hegy, amire fölmész meghalni és újjászületni, a hegy, ahol levetkőzöd az értelem sötét nehézkességét és magadhoz veszed a szellem világosságát, a hegy, ahol az állatok és madarak elrejtőznek az ember elől, a hegy, ahol a források itatják az élőlényeket, a hegy, amelynek sötét gyomrában drága- és féldrágakövek, valamint a gyémántszútra szentbeszédei várnak rád, a hegy, melynek kietlen, néma, hófödte csúcsain a hangok forrásáig ér a szíved, a hegy, ahol az elhagyatottság, a félelem, az őrület kísértetei várakoznak, hogy harcolj velük, a hegy, ahol a gyilkos kiszemeli áldozatát, a hegy, ahol a megbocsátásra szólítanak fel, a hegy, ahonnan nincs visszaút, a beszélő hegy, az irgalmas hegy, Keresztes Szent János hegye, a mohamedán hegy, az Olajfák hegyén a büntetés és bosszú tövisbokrai, a hegy, ahonnan a bárány napja magasba emelkedett, a hegy, ahol a kehely felfogja a kiömlő vért, a hegy, ahol a napfutók futnak, a hegy, ahol az Égben Táncot Járó, a Fehér Ruhás társnő áll, színe vörös, eleme a tűz, tavirózsát és csengettyűt tart, a hegy, ahová férfiak és nők zarándokolnak, sokszázezer férfi és nő, a hegy, ahol a világ hangjai kinyilatkoztatják zenéiket, a hegy, amiről nincsenek ismereteid, a hegy, ahonnan évszázadok múlva lesétálsz,
    ahonnan mégis és mindenek ellenére újra visszatérsz, a hegy, ahol nincs senki más, csak Te meg Én, a hegy, ahová nem vágyódsz, a hegy, ami rádmosolyog, a hegy, ami elfordítja rólad a tekintetét, a hegy, ahol megsemmisülnek a kiváltságosok, a hegy, amit néz a nap [...]

 Kemenczky Judit: Jeanne d'Arc szíve
további munkái ITT


________
A részletek forrása: 
Kemenczky Judit: NapFutók (prózavers), Nyomdacoop, Budapest, 1996 
--
Bohár András: ELRÁGJÁK A GALAMBOK A NAPOT... (Bakucz József és Kemenczky Judit költészetéről)
Kemenczky Judit két verse (Kortárs)
 

Guillaume Apollinaire

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)

À mon bleu ciel

À mon bleu ciel des rêves feuillolent
Et tombent tout près de fleurs qui puent
Je songe pendant que je somnole
D'astres éteints de tigres repus

Toutes les rosés ne sont pas rosés
Tous les saules ne sont pas pleureurs
Or je sais des portes jamais closes
Et des Héros qui ont toujours peur

Tout ce que nous disons est mensonge
Et je ne crois plus aux pâmoisons
Les yeux sont pareils aux éponges
On presse on pleure et Tout est Raison

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)

 
Kék egemről az álmok lombja
Büdös virágokra potyog
Álomban látok álmodozva
Hájas tigrist hűlt csillagot

Nem rózsás minden rózsa szirma
És nem szomorú mind a fűz
Láttam ajtót örökre nyitva
És Hőst kit rettegése űz

Minden szavunk hazug bolondság
Az ájult kéj is tettetés
A szem szivacs sír hogyha nyomják
Égen-földön minden csak Ész

Eörsi István fordítása



Guillaume Apollinaire: Coeur Couronne et Miroir

(26 août 1880 - 9 novembre 1918)






SZÍV KORONA ÉS TÜKÖR
Rónay György fordítása




August 25, 2011

Denise Levertov: The Rights


I want to give you
something I've made

some words on a page — as if
to say 'Here are some blue beads'

or, 'Here's a bright red leaf I found on
the sidewalk' (because

to find is to choose, and choice
is made).       But it's difficult:

so far I've found
nothing but the wish to give. Or

copies of old words? Cheap
and cruel; also senseless:
                           Take

this instead, perhaps — a half
promise: If

I ever write
a poem of a certain temper

(willful, tender, evasive,
sad & rakish)

I'll give it to you.

[Denise Levertov, Collected earlier poems, 1940-1960, New Direction Publishing, 1979]


Bookmobile

Bookmobile (c. 1927)

Italo Calvino

(15 October 1923 – 19 September 1985)

[...] In the shop window you have promptly identified the cover with the title you were looking for. Following this visual trail, you have forced your way through the shop past the thick barricade of Books You Haven't Read which were frowning at you from the tables and shelves, trying to cow you. But you know you must never allow yourself to be awed, that among them there extend for acres and acres the Books You Needn't Read, the Books Made for Purposes Other Than Reading, Books Read Even Before You Open Them Since They Belong To The Category Of Books Read Before Being Written. And thus you pass the outer girdle of ramparts, but then you are attacked by the infantry of the Books That If You Had More Than One Life You Would Certainly Also Read But Unfortunately Your Days Are Numbered. With a rapid maneuver you bypass them and move into the phalanxes of the Books You Mean To Read But There Are Others You Must Read First, the Books Too Expensive Now And You'll Wait Till They're Remaindered, the Books ditto When They Come Out In Paperback, Books You Can Borrow From Somebody, Books That Everybody's Read So It's As If You Had Read Them, Too. Eluding these assaults, you come up beneath the towers of the fortress, where other troops are holding out: 
  the Books You've Been Planning To Read For Ages,
  the Books You've Been Hunting For Years Without Success,
  the Books Dealing With Something You're Working On At The Moment,
  the Books You Want To Own So They'll Be Handy Just In Case,
  the Books You Could Put Aside Maybe To Read This Summer,
  the Books You Need To Go With Other Books On Your Shelves,
  the Books That Fill You With Sudden, Inexplicable Curiosity, Not Easily Justified.

Now you have been able to reduce the countless embattled troops to an array that is, to be sure, very large but still calculable to a finite number; but this relative relief is then undetermined by the ambush of the Books Read Long Ago Which It's Now Time Te Read and the Books You've Always Pretended To Have Read And Now It's Time To Sit Down And Really Read Them.

With a zigzag dash you shake them off and leap straight into the citadel of the New Books Whose Author Or Subject Appeals To You. Even inside this stronghold you can make some breaches in the ranks of the defenders, dividing them into New Books By Authors Or On Subjects Not New (for you or in general) and New Books By Authors Or On Subjects Completely Unknown (at least to you), and defining the attraction they have for you on the basis of your desires and needs for the new and the not new (for the new you seek in the not new and for the not new you seek in the new).

All this simply means that, having rapidly glanced over the titles of the volumes displayed in the bookshop, you have turned toward a stack of If on a winter's night a traveler fresh off the press, you have grasped a copy, and you have carried it to the cashier so that your right to own it can be established.
You cast another bewildered look at the books around you (or, rather: it was the books that looked at you, with the bewildered gaze of dogs who, from their cages in the city pound, see a former companion go off on the leash of his master, come to rescue him), and out you went.[...]

— from Italo Calvino, If on a winter's night a traveller, translation by William Weaver
 Photo: Writer Italo Calvino,  December 5,1974 © Sophie Bassouls/Sygma/Corbis


Italo Calvino and J. L. Borges, c. 1970


"... Már a kirakatban fölfedezted a borítót, rajta a keresett címet. E látható nyomot követve odabent a boltban utat törtél magadnak a Még Nem Olvasott Könyvek sűrű torlaszai közt; a kötetek szemöldökráncolva néztek reád a pultokról és polcokról, igyekeztek megfélemlíteni. De te tudod, hogy nem szabad engedned semmiféle fenyegetésnek, s azt is, hogy ott vannak közöttük — ezrével és ezrével — a Könyvek Melyeknek Olvasásáról Könnyű Szívvel Lemondhatsz, A Más Célra Nem Olvasásra Való Könyvek, Azok A Már Olvasott Könyvek Melyeket Ki Se Kell Nyitni Mert Abba A Csoportba Tartoznak Melyek Már Elolvastattak Mielőtt Megírattak Volna. Miután így átjutottál a külső falakon, rád veti magát a gyalogság: Ama Könyvek Melyeket Ha Több Életed Volna Minden Bizonnyal Szíves Örömest Elolvasnál De Sajnos Éveid Vagy Napjaid Száma Véges. Gyorsan szétugrasztod őket, s máris újabb hadoszlopok néznek veled farkasszemet: Azok A Könyvek Melyeket El Akarsz Olvasni De Előbb Másokat Kellene Még Elolvasnod, A Túlságosan Drága Könyvek Melyeket Inkább Akkor Vennél Meg Amikor Már Féláron Kaphatók, A Könyvek Lásd Fent Amikor Majd Zsebkönyv Kiadásban Jelennek Meg. Az Esetleg Valakitől Kölcsönkérhető Könyvek Azok A Könyvek Melyeket Mindenki Olvasott így Mintha Te Is. Sikeres áttörés után az erődítmény bástyatornyai alá vonulsz, itt még ellenállnak
a Könyvek Melyek Elolvasását Már Régen Tervezed,
a Könyvek Melyeket Évekig Hiába Kerestél,
a Könyvek Melyek Olyasvalamivel Vannak Összefüggésben Ami Pillanatnyilag Foglalkoztat,
a Könyvek Melyeket Azért Szeretnél Birtokolni Hogy Kezedügyében Legyenek Készen Minden Eshetőségre, 
a Könyvek Melyeket Félretehetnél Hogy Esetleg A Nyáron Elolvasd őket,
a Könyvek Melyek Más Könyvek Mellől Hiányoznak A Könyvespolcodon,
a Könyvek Melyek Váratlan Frenetikus És Nehezen Indokolható Kíváncsiságot Keltenek Fel Benned.

Lám, sikerült a várvédők számlálhatatlanságát egy igen nagy, de mégiscsak meghatározott egységre átváltoztatnod, egy véges számra, még ha viszonylagos megkönnyebbülésedet veszélyeztetik is csapdáikkal a Már Oly Régen Olvasott Könyvek Hogy Ideje Volna Újra Olvasni Őket meg Azok A Könyvek Melyekről Mindig Úgy Beszéltél Mintha Olvastad Volna Őket és Amelyek Elolvasására Immár Csakugyan Rászánhatnád Magad.

Gyors ide-oda cikázással szabadulsz, s egy ugrással ott teremsz a fellegvárban, ahol már várnak az Újdonságok Melyeknek Szerzője Vagy Tárgya Vonz. Itt, az erőd bensejében is megoszthatod a védőket, kétfelé sorolva őket: a Nem Új (számodra, illetve abszolút értelemben nem új) Szerzők Vagy Témák Szerinti Újdonságok s a (számodra legalábbis) Tökéletesen Ismeretlen Szerzők Vagy Témák Szerinti Újdonságoknak a csapatára; majd pedig meghatározhatod, melyik miért vonz az újnak és nem újnak vágyával és szükségletével (az újéval, melyet a nem újban, s a nem újéval, melyet az újban keresel). Mindez azt jelenti, hogy tekintetedet gyorsan végigsiklatva a kirakott könyvek címein, egy halom még nyomdafestékszagú Ha egy téli éjszakán egy utazó felé irányítottad lépteidet, fogtál egy példányt, s a pénztárhoz vitted, biztosítandó a tulajdonjogodat felette.

Még egy téveteg pillantást vetettél a körös-körül hemzsegő könyvekre (pontosabban: a könyvek néztek rád tévetegen — a kutyák bámulnak így ki a városi sintértelep ketreceiből, amikor kiváltani jött gazdája pórázán elvonulni látják volt sorstársukat), majd kiléptél a boltból... "

Telegdi Polgár István fordítása

________
Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó, - részlet
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011




.

Nemes Nagy Ágnes

(1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.)



SZOBROKAT VITTEM
    
Szobrokat vittem a hajón,
hatalmas arcuk névtelen.
Szobrokat vittem a hajón,
hogy álljanak a szigeten.
Az orr s a fül porca között
kilencvenfokos volt a szög,
különben rajtuk semmi jel.
Szobrokat vittem a hajón,
és így süllyedtem el.

I CARRIED STATUES

I carried statues on the ship,
their enormous anonymous faces.
I carried statues on the ship
to the island, to take their places.
Between the ear and the nose
was an angle of ninety degrees,
for the rest their faces were blank.
I carried statues on the ship,
and in that way I sank.

Translated by Bruce Berlind


 Nemes Nagy Ágnes sírja Budapesten. Farkasréti temető
Jovánovics György alkotása



KÖZÖTT

A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin szilárdan
támaszkodik madár s madártan,        
az érvek foszló szélein a szárny,     
egy percnyi ég beláthatatlan 
következményű lombjai,
az élő pára fái, felkanyarodva
akár a vágy, a fenti lombba,
percenként hússzor lélegezni
a zúzmarás, nagy angyalokat.
      
És lent a súly. A síkon röghegyek
nagy, mozdulatlan zökkenései,   
amint feküsznek, térdenállnak   
az ormok és a sziklahátak,     
a földtan szobrai,      
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,    
aztán megint a tömbök és a formák,      
meszes csonttól körvonalig     
kővé gyűrődött azonosság.
        
Az ég s a föld között.
 
A sziklák roppanásai.       
Amint a nap átlátszó ércei      
már-már magukba, fémmé a követ,      
ha állat járja, körme füstölög,    
s köröznek fent a sziklafal fölött   
az égő paták füstszalagjai,     
aztán az éj a sivatagban,     
az éj, amint kioltja s kőmivolta   
magváig ér, fagypont alatti éj,    
s amint hasadnak és szakadnak    
a porcok, forgók, kőlapok,    
amint feszítik véghetetlen,         
széthasgató önkívületben      
a fehér s a fekete mindennapos      
néma villámcsapásai –
       
A nap s az éj között.
        
A szaggatások, hasgatások,      
a víziók, a vízhiányok,       
a tagolatlan feltámadások,      
a függőlegesek tűrhetetlen    
feszültségei fent és lent között –
      
Éghajlatok. Feltételek.
        
Között. Kő. Tanknyomok.       
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,      
Két sorba írva, tóban, égen,      
két sötét tábla jelrendszerei,      
csillagok ékezetei –

Az ég s az ég között.


BETWEEN

The great sleeves of air,
air on which the bird
and the science of birds bear
themselves, wings on the fraying argument;
incalculable result
of a moment's leafy silhouette
bark and branch of a haze living upwards
like desire into the upper leaves
to inhale every three seconds
those big, frosty angels.

Downweight. On the plain
the mountain's motionless shocks
as they lie or kneel
peaks and escarpments,
geology's figure-sculpture,
the glen's a moment's distraction
and once more the forms and rocks,
chalky bone to outline
into identity of pleated stone.

Between the sky and the earth.

Creaking of rocks. As
the sun's clear ores
into themselves almost, stone into metal, as
a creature steps on in his claws smoke,
and up above the escarpment
ribbons of burning hoof,
then night in the desert, night as
quenching and reaching
its stony core, night below zero, and as
the tendons, joints, plaques

split and tear, as
they are strained in endless
splitting ecstasy
by routine dumb lightning
in black and white —

Between the day and the night.

Aches and stabbings,
visions, voiceless aqueducts,
inarticulate risings,
unbearable tension
of verticals between up and down.
Climates. Conditions.
Between. Stone. Tanktraces.
A strip of black reed rimming the plain
written in two lines, in the lake, the sky,
two black plaques of signsystem,
diacritic on the stars —

Between the sky and the sky.

Translated  by Hugh Maxton

_________

Nemes Nagy Ágnes digitalizált művei

August 24, 2011

J. L. Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

ELEGY

Oh destiny of Borges
to have sailed across the diverse seas of the world
or across that single and solitary sea of diverse names,
to have been a part of Edinburgh, of Zurich, of the two Cordobas,
of Colombia and of Texas,
to have returned at the end of changing generations
to the ancient lands of his forebears,
to Andalucia, to Portugal and to those counties
where the Saxon warred with the Dane and they mixed their blood,
to have wandered through the red and tranquil labyrinth of London,
to have grown old in so many mirrors,
to have sought in vain the marble gaze of the statues,
to have questioned lithographs, encyclopedias, atlases,
to have seen the things that men see,
death, the sluggish dawn, the plains,
and the delicate stars,
and to have seen nothing, or almost nothing
except the face of a girl from Buenos Aires
a face that does not want you to remember it.
Oh destiny of Borges,
perhaps no stranger than your own.

(1964)

Translated by Donald A.Yates


THE LABYRINTH

Zeus, Zeus himself could not undo these nets
Of stone encircling me. My mind forgets
The persons I have been along the way,
The hated way of monotonous walls,
Which is my fate. The galleries seem straight
But curve furtively, forming secret circles
At the terminus of years; and the parapets
Have been worn smooth by the passage of days.
Here, in the tepid alabaster dust,
Are tracks that frighten me. The hollow air
Of evening sometimes brings a bellowing,
Or the echo, desolate, of bellowing.
I know that hidden in the shadows there
Lurks another, whose task is to exhaust
The loneliness that braids and weaves this hell,
To crave my blood, and to fatten on my death.
We seek each other. Oh, if only this
Were the last day of our antithesis!

Translated by John Updike

ELÉGIA
[ELEGÍA]

Ó, Borges sorsa:
hajózott a világ tengerein,
vagy az egyetlen, magányos, többnevű tengeren,
járt Edinburghban, Zürichben, a két Córdobában,
Kolumbiában és Texasban,
visszatért múló nemzedékek múltán
nemzetségének ősi földjére,
Andalúziába, Portugáliába meg ama grófságokba,
ahol szász küzdött dán ellen, s vérük keveredett,
eltévedt a nyugodt, vörös londoni labirintusban,
megöregedett sok-sok tükörben,
kereste hiába szobrok márványtekintetét;
vizsgált kőnyomatokat, enciklopédiákat, atlaszokat,
látta mindazt, amit emberek látnak,
halált, szürke hajnalt, pusztát,
hunyorgó csillagot,
és nem látott semmit, vagy szinte semmit,
csupán egy Buenos Aires-i lány arcát,
egy arcot, melynek nincs szüksége, hogy emlékezzenek rá.
Ó, Borges sorsa,
tán nem különösebb a tiednél.

Bogotá, 1963
Asztalos Lajos fordítása


A LABIRINTUS
[EL LABERINTO]

Még Zeusz sem ismerné ki magát
az én helyemben, e kőrengetegben.
Hogy ki mindenki voltam, elfeledtem;
sorsom, hogy sivár falak közt utált
utam rójam. Egyenes folyosók,
amik idővel kör alakúakká
görbülnek. Kőből néhány ócska korlát,
amiket a sok év elkoptatott.
Néhány félelmetes nyomot találtam
a sápadt porban. Konkáv délutánok
panaszos bőgést vagy rég elkiáltott
bőgés visszhangját sodorják utánam.
Tudom, az árnyékban vár Valaki,
e Hadészt alkotó hosszú magányok
elcsigázója, ki vérre sóvárog,
s ki halálom falánkan figyeli.
Keressük egymást. De jó volna, ha
a várakozás véget érne ma.

Imreh András fordítása


________
J. L. BORGES: A homály dicsérete, költemények