Ingmar Bergman - The Seventh Seal / A hetedik pecsét

Ingmar Bergman: The Seventh Seal (1957)

"Egészen kicsi koromtól kezdve súlyos halálfélelem gyötört, mely serdülőkoromban és korai húszas éveimben olykor az elviselhetetlenségig fokozódott. Állandó rettegésben tartott a gondolat, hogy a halál után meg fogok szűnni, hogy be kell majd lépnem egy sötét kapun, hogy van valami amit nem látok előre, aminek nem vagyok ura, ami ellen nem tehetek semmit. A halálfélelem elleni harc első megnyilvánulása éppen az volt, hogy hirtelen összeszedtem a bátorságom és megjelenítettem a Halált mint fehér bohócot, aki beszél, sakkozik, és akiben voltaképpen nincs semmi titokzatos."

"A zárókép, amelyben a Halál táncolva elviszi magával a vándorokat, szintén a "Hovs hallar" sziklás partfokán készült. Alkonyodott és csomagoltunk, mert vihar közeledett. Hirtelen észrevettem egy különös felhőt. Gunnar Fischer beállította a kamerát. A színészek közül már többen visszamentek a szálláshelyükre. Néhány díszletmunkás és turista állt be helyettük táncolni, de fogalmuk se volt róla, miről van szó. A később oly híressé vált kép egy néhány perces improvizáció szülötte."

A Halállal (Bengt Ekerot) A hetedik pecsét-ben

Nehéz elgondolni, hogy az ember léte átalakul nemlétté.

...

Az ember előbb van, azután nincs. A korábban oly ijesztőnek és rejtélyesnek hitt túlvilág nem létezik. Minden e világi. Minden bennünk van, bennünk történik, és át tudunk folyni egymásba: és ez így van jól. 

A filmgyár döntése alapján A hetedik pecsét-re aggaták fel a svéd film fénykorát idéző jubileumi ünnepség egész katasztrofális pompáját. Holott a film nem ilyen alkalomra készült. A film megsemisítő fogadtatásban részesült. Mindent megtettem, hogy megakadályozzam ezt a merényletet, de tehetetlen voltam. Örvénylett körülöttem az érdektelenség és a káröröm.

Később A hetedik pecsét bejárta az egész világot. Azt tapasztaltam, hogy nagy hatást gyakorolt azokra az emberekre, akik úgy érezték, hogy a film az ő dilemmáikat és gyötrelmeiket jeleníti meg. 

De az ünnepi bemutatót nem felejtem el soha.

__________

[Ingmar Bergman, Képek, Európa Könyvkiadó, 1992 (207., 202-203. old) fordította Kúnos László]


.

Ingmar Bergman (14 July 1918 – 30 July 2007) - Interview

Part 2 / Part 3 / Part 4 / Part 5 / Part 6

(via europecinema)

Henry David Thoreau (July 12, 1817 – May 6, 1862)

If you would learn to speak all tongues and conform to the customs of all nations, if you would travel farther than all travellers, be naturalized in all climes, and cause the Sphinx to dash her head against a stone, even obey the precept of the old philosopher, and Explore thyself. 

  ~

It is by a mathematical point only that we are wise, as the sailor or the fugitive slave keeps the polestar in his eye; but that is sufficient guidance for all our life. We may not arrive at our port within a calculable period, but we would preserve the true course. 

 ~

In the long run men hit only what they aim at. Therefore, though they should fail immediately, they had better aim at something high. 

 ~

Say what you have to say, not what you ought. Any truth is better than make-believe.

-from Walden by Henry David Thoreau

.

Stefan George (12 July 1868 – 4 December 1933)

Wir schreiten auf und ab im reichen flitter

Wir schreiten auf und ab im reichen flitter
Des buchenganges beinah bis zum tore
Und sehen aussen in dem feld vom gitter
Den mandelbaum zum zweitenmal im flore.

Wir suchen nach den schattenfreien bänken
Dort wo uns niemals fremde stimmen scheuchten
In träumen unsre arme sich verschränken
Wir laben uns am langen milden leuchten

Wir fühlen dankbar wie zu leisem brausen
Von wipfeln strahlenspuren auf uns tropfen
Und blicken nur und horchen wenn in pausen
Die reifen früchte an den boden klopfen.

Föl s le járunk

Föl s le járunk sugarak özönében

a bükksornak csaknem a kapujáig,

s elnézzük a rácsnál, hogy kint a réten

a mandulafa másodszor virágzik.

Van még árnyéktalan pad. Ugye, jó itt?

Idegen hangtól szív itt sose retten.

Álmodó karunk összekulcsolódik.

Felüdülünk a tündöklő szinekben.

Hálásan érezzük, hogy mint eső, mint

szelid zápor, fény csurog, szinte csobban,

s csak akkor nézünk fel, mikor időnkint

az érett gyümölcs halkan földre koppan.

Szabó Lőrinc fordítása

_______

[In: Szabó Lőrinc: Örök barátaink I., 

Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 322. old.]

.

Pablo Neruda - Arte Magnética

 

DE tanto amar y andar salen los libros.
Y si no tienen besos o regiones
y si no tienen hombre a manos llenas,
si no tienen mujer en cada gota,
hambre, deseo, cólera, caminos,
no sirven para escudo ni campana:
están sin ojos y no podrán abrirlos,
tendrán la boca muerta del precepto.

Amé las genitales enramadas
y entre sangre y amor cavé mis versos,
en tierra dura establecí una rosa
disputada entre el fuego y el rocío.

Por eso pude caminar cantando.

Ars Magnetica

From so much loving and journeying, books emerge.
And if they don't contain kisses or landscapes,
if they don't contain a man with his hands full,
if they don't contain a woman in every drop,
hunger, desire, anger, roads,
they are no use as a shield or a bell:
they have no eyes, and won't be able to open them,
they have the dead sound of precepts.

I loved the entangling of genitals,
and out of blood and love I carved my poems.
In hard earth I brought a rose to flower,
fought over by fire and dew.

That's how I could keep on singing.

Translated by Alastair Reid

MÁGNESES MŰVÉSZET 

Útból s szerelemből lesznek a könyvek.

S ha nem volnának bennük csókok, tájak,

s nem volna bennük férfi, tele kézzel,

s ha nem volna minden cseppjükben asszony,

éhség, harag, utak és perzselő vágy,

nem lennének jók pajzsnak és haragnak,

szemük se lenne s nem tudnák kinyitni,

ajkuk halott lenne a sok szabálytól.

A lombok nemző sátrait szerettem

s vér és szerelem közt ástam a versig,

egy rózsát ültettem sziklás talajba,

melyért tűz és harmat közt verekedtem.

Ezért járhattam útamon dalolva.

Somlyó György fordítása

________

[Pablo Neruda: Válogatott versek, Magyar Helikon, 1974, 505. old.]

.

Max Jacob (July 12, 1876 – March 5, 1944)

.
CHAPEAU

Une volée de pigeons sur un pommier,
une volée de chasseurs, il n'y a plus de pigeons,
une volée de voleurs, il n'y a plus de pommes,
il ne reste plus qu'un chapeau d'ivrogne
pendu à la plus basse branche.
Bon métier que celui de marchand de chapeaux,
marchand de chapeaux d'ivrognes.
On en trouve partout dans les fossés
sur les prés, sur les arbres.
Il y en a toujours des neufs, chez Kermarec
marchand de chapeaux à Lannion.
C'est le vent qui travaille pour lui.
De petit tailleur que je suis
je me ferai marchand de chapeaux,
le cidre travaillera pour moi.
Quand je serai riche comme Kermarec
j'achèterai un verger de pommes à cidre
et des pigeons domestiques,
si j'étais à Bordeaux je boirais du vin
et je marcherais tête nue au soleil.

[Max Jacob (1876-1944), Poèmes de Morven le Gaëlique, Gallimard]


LE DEPART

Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.

Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.

Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier,
Notre servante avec sa coiffe blanche,
Adieu vergers.

Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et mon Paris.


Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.

Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.

Adieu le linge à la haie en piquants
Près du clocher! Oh! que de fois le peins-je -
Que tu connais comme t'appartenant
Adieu le linge!

Adieu lambris! Maintes portes vitrées.
Sur le parquet miroir si bien verni
Des barreaux blancs et des couleurs diaprées
Adieu lambris!

Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier
Notre servante avec sa coiffe blanche
Adieu vergers.

Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! Adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et non Paris.

[Max Jacob, in Le laboratoire central, 1921]

***

KALAP

Egy raj galamb az almafán,

Egy raj vadász s már nincs galamb,

egy raj tolvaj s már nincsen alma,

csak egy korhely csálé kalapja

lóg a legalsó ágra akasztva.

Nem rossz üzlet a kalaposság:

a korhely is hord kalapot, hát

mindig találni ütött-kopott,

árokban, réten, fán hagyott

kalapot.

Mindig kerül helyettük új:

árulja őket Kermarec úr

s a szél is neki dolgozik.

Kis szabóként gürcöljek itt?

Kalaposüzletet nyitok:

a részeg vevőkre -számítok!

Ha gazdag leszek, mint Kermarec,

Bordeauxba megyek, bort iszom,

s földhöz vágom a kalapom.

Képes Géza fordítása

[In: Képes Géza, Fordított világ, 214. old., Magvető, Bp., 1973]

BÚCSÚZÓ VERS

Ég veled tó és te fehér galambhad, kerek

dúcodban mérgesen s mélyen burukkoló!

csőrök csapnak, s kihullott tollak lengenek;

ég veled tó.

Ég veled ház és te kék tető! sok barát

járt ide s intett neked; tudták, kaput társz.

Messziről is jöttek, havon és sáron át,

ég veled ház!

Ég veled ing, keritésen lengő vásznak

sora! fehérre mosott fehérnemüink!

melyeken arany legyek szerteszét másznak;

ég veled ing!

Ég veled fal s te ajtó, megsimogatlak.

A padlón ragyogsz fehér rostélyaiddal

és hétfelé szaladt színeiddel, ablak!

Ég veled fal.

Ég veled kert s fák, kik meghajoltok mélyen,

gyümölcs a fűben, melyet a zápor levert!

Tavon vitorlás, ég veled büszkeségem!

Ég veled kert.

Ég veled folyó, hátadon fény szaladgál!

ég veled hegy! fehér út! eltűntök máris!

ti vagytok az én otthonom régóta már

és nem Párizs.

Radnóti Miklós fordítása

[In: Francia Költők Antológiája II. kötet, 651-652. old., Európa Könyvkiadó, Bp., 1962 ]

Max Jacob by Rogi André (1937)

RMN

Poèmes de Max Jacob
La Disque Vert - numéro spécial Max Jacob (1923)

.

Olav H. Hauge : Your Way

No-one has marked out the road

you are to take

out in the unknown

out in the blue.

This is your road.

Only you

will take it. And there's no

turning back.

And you haven't marked your road

either.

And the wind smooths out your tracks

on desolate hills.

Translated by Robin Fulton

-

[Olav H. Hauge, Leaf-Huts and  Snow-Houses]

Vancsó Zoltán: 'The Unnoticed Path' (exhibition)

 photovancso

A TE UTAD

[DIN VEG]

Senki se járt ezen az úton,

csak a tiéd

ott kinn az ismeretlen,

a köd, az ég.

A te utad, indulni kell,

bárhova fut,

csakis te járhatod meg és

nincs visszaút.

Hogy merre mentél, senkinek se

mutassa jel,

lábad nyomát, ha fúj a szél,

hadd fújja el.

Székely Magda fordítása

_________
[In: Téli levél, Európa Könyvkiadó, Bp., 1976]
.

Marcel Proust (10 July 1871 – 18 November 1922)

"L'écoulement du temps en lui-même ne l'intéresse pas. D'ailleurs il ne parle jamais de prises de vues cinématographiques mais bien de clichés, d'instantanés. Homme de discontinuité, Proust est un photographe, ses descriptions sont toujours des images fixes, des instantanés, seuls capables de rendre perceptibles le changement survenu, le temps écoulé, le vieillissement."

[Brassaï: Marcel Proust sous l’emprise de la photographie, Paris, Gallimard, 1997]

[Brassaï: Proust in the Power of Photography, translated by Richard Howard]

 

 Marcel Proust c. 1900

© Sygma/Corbis

*****

Mais, quand d’un passé ancien rien ne subsiste, après la mort des êtres, après la destruction des choses, seules, plus frêles mais plus vivaces, plus immatérielles, plus persistantes, plus fidèles, l’odeur et la saveur restent encore longtemps, comme des âmes, à se rappeler, à attendre, à espérer, sur la ruine de tout le reste, à porter sans fléchir, sur leur gouttelette presque impalpable, l’édifice immense du souvenir.

[Marcel Proust: À la recherche du temps perdu (Du côté de chez Swann), 1913]

But when from a long-distant past nothing subsists, after the people are dead, after the things are broken and scattered, still, alone, more fragile, but with more vitality, more unsubstantial, more persistent, more faithful, the smell and taste of things remain poised a long time, like souls, ready to remind us, waiting and hoping for their moment, amid the ruins of all the rest; and bear unfaltering, in the tiny and almost impalpable drop of their essence, the vast structure of recollection. 

[Excerpt from Remembrance of Things Past (In Search of Lost Time)  by Marcel Proust / Swan's Way, translated from the French by C. K. Scott-Moncrieff]

De mikor a régmúltból többé már semmi se marad, az élőlények halála után, a dolgok pusztulása után, egyedül az íz és az illat élnek még tovább sokáig, törékenyebben, de elevenebben, anyagtalanabbul, szívósabban és hívebben mindennél – mintha csak lelkek volnának, amelyek idézik, várják, remélik, minden egyébnek romjai felett, s amelyek moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét.

[Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában / I. Swann, 57-58. old. fordította Gyergyai Albert, Európa Könyvkiadó, Bp., 1983]

(...) le génie, même le grand talent, vient moins d'éléments intellectuels et d'affinement social supérieurs à ceux d'autrui, que de la faculté de les transformer, de les transposer. (...) ceux qui produisent des oeuvres géniales ne sont pas ceux qui vivent dans le milieu le plus délicat, qui ont la conversation la plus brillante, la culture la plus étendue, mais ceux qui ont eu le pouvoir, cessant brusquement de vivre pour eux-mêmes, de rendre leur personnalité pareille à un miroir, de telle sorte que leur vie si médiocre d'ailleurs qu'elle pouvait être mondainement et même, dans un certain sens, intellectuellement parlant, s'y reflète, le génie consistant dans le pouvoir réfléchissant et non dans la qualité intrinsèque du spectacle reflété.

[Marcel Proust: À la recherche du temps perdu  (À l'ombre des jeunes filles en fleurs)]

(...) genius, and even what is only great talent, springs less from seeds of intellect and social refinement superior to those of other people than from the faculty of transposing, and so transforming them. (...) the men who produce works of genius are not those who live in the most delicate atmosphere, whose conversation is most brilliant or their culture broadest, but those who have had the power, ceasing in a moment to live only for themselves, to make use of their personality as of a mirror, m such a way that their life, however unimportant it may be socially, and even, in a sense, intellectually speaking, is reflected by it, genius consisting in the reflective power of the writer and not in the intrinsic quality of the scene reflected.

[Excerpt from Remembrance of Things Past (In Search of Lost Time)  by Marcel Proust / Within a budding grove, translated from the French by C. K. Scott-Moncrieff]

"(...) a lángész s még a nagy tehetség is nem annyira a magasabb rendű társadalmi finomultságban vagy a szellemi fölényben gyökerezik, hanem abban a képességben, hogy mindezt átmentse és átformálja. (...) nem azokból lesznek a remekművek alkotói, akik a legszebb légkörben élnek, a legfennköltebben társalognak, s a legmélyebb műveltséggel bírnak, hanem akik hirtelen lemondanak arról, hogy csak magukért éljenek, képesek egész énjüket egyetlen tükörré változtatni, úgy, hogy egész életük vissza tudjon benne tükröződni – bármily közepes is ez az élet nagyvilági, vagy, más értelemben, akár szellemi szempontból –, mivel a lángész a tükröződőképességben, nem pedig a tükrözött kép magánvaló értékében rejlik. "

[Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában / II. Bimbózó lányok árnyékában, 151. old., Európa Könyvkiadó, Bp., 1983., fordította Gyergyai Albert]

.

József Attila - Harmatocska (Rosée)

HARMATOCSKA

Guggolva ringadoz

a málnatő, meleg

karján buggyos, zsiros

papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;

tömött, fonott falomb.

Hegyek párája rezg

a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,

zümmögve, mint a rét.

Milyen könnyű a menny!

A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,

vagy tán csak jó vagyok

s reszketek, mint a fű

és mint a csillagok.

1929 aug.

✹


ROSÉE

Un framboisier accroupi
Se balance et, sur la branche,
En boule dort à demi
Un papier gras qui se penche.

Soir de perle, doux tableau,
Les feuillages s'entrelacent;
Avec la brume plus haut,
Mon chant tremble dans l'espace.

Bourdonnant comme le pré,
J'ai travaillé sans relâche.
Que le ciel est donc léger!
L'atelier sombre à la tâche.

Je suis las, un peu béat,
Ou bon seulement peut-être.
Je bats comme l'herbe bat,
L'étoile qui vient de naître.

1929               

Adaptation: Eugéne Guillevic



ROSÉE

Accroupi, se balance
Un framboisier. Sur lui,
Un papier gras poursuit
Sa douce somnolence.

Feuillages s'enlaçant!
Beau soir de perle fine!
Brume sur la colline
Où plane aussi mon chant!

Bourdon dans la prairie,
Sans trève j'ai trimé.
Que le ciel est léger
Sur ma forge assombrie!

Je suis las, un peu sot...
-  Ou bon, que vous en semble?  -
Comme l'herbe je tremble
Et l'étoile, là-haut...

Adaptation: Jean Rousselot

________

A vers születéséről rendelkezünk szemtanúi vallomással. Németh Andor is, felesége is beszámol az esetről. Németh Andorné így: „Volt úgy, hogy nem maradtunk a Japánban. Egy tavaszi vasárnap délután elhatároztuk, hogy egészséges életet élünk, sétálunk egy nagyot. Gyalog mentünk át Budára, a Lánchídon keresztül. De a nagy sétából amit tervbe vettünk, csak ennyi lett. A Horváth-kertben már megállapodtunk, leültünk a tejcsarnokban, kávét rendeltünk. Attila papírt szedett elő, verset kezdett írni. Sokáig ültünk ott. Estefelé elkészült a verssel. Olvasd fel, Attila – sürgettük.... 

[tovább: Tverdota György: Harmatocska (Holmi, 2005)]

.

Jean Cocteau

(5 July 1889 – 11 October 1963)

Je n'aime pas dormir

Je n’aime pas dormir quand ta figure habite,

La nuit, contre mon cou;

Car je pense à la mort laquelle vient si vite

Nous endormir beaucoup.

Je mourrai, tu vivras et c’est ce qui m’éveille!

Est-il une autre peur?

Un jour ne plus entendre auprès de mon oreille

Ton haleine et ton coeur.

Quoi, ce timide oiseau, replié par le songe

Déserterait son nid,

Son nid d’où notre corps à deux têtes s’allonge

Par quatre pieds fini.

Puisse durer toujours une si grande joie

Qui cesse le matin,

Et dont l’ange chargé de construire ma voie

Allège mon destin.

Léger, je suis léger sous cette tête lourde

Qui semble de mon bloc,

Et reste en mon abri, muette, aveugle, sourde,

Malgré le chant du coq.

Cette tête coupée, allée en d’autres mondes,

Où règne une autre loi,

Plongeant dans le sommeil des racines profondes

Loin de moi, près de moi.

Ah! je voudrais, gardant ton profil sur ma gorge,

Par ta bouche qui dort

Entendre de tes seins la délicate forge

Souffler jusqu’à ma mort.

AZ ÁLOM ELKERÜL

Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.

Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyübb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélekzeted velem.

E félénk nagy madár, ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el?

Örökké tarthat-é ily boldogság, vagy egyszer,
egy reggel megszakad?
Az útam építő védangyal nékem ezzel
könnyíti sorsomat.

Könnyü e szinte már testemből nőtt nehéz fej
s mindig is könnyü volt,
megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,
pedig kakas rikolt.

Most más világban él e fej, hol más a törvény
és más az értelem,
fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,
távol s mégis velem.

Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,
míg szád is álmodik,
a fínom fujtatót melled kis műhelyében,
egész halálomig.

Radnóti Miklós fordítása

_________

[In: Szerb Antal: Száz vers, Magvető, Bp.]

Jean Cocteau et le Sphinx, dans «Le Testament d’Orphée», les Baux de Provence

by Lucien Clergue (1959)

Artnet

Jean Cocteau by Philippe Halsman (1940s)

by Philippe Halsman

by Giséle Freund (Paris, 1939)

Collection Centre Pompidou 

 by Herbert List (1944)
Mutualart

by Man Ray (Emmanuel RADNITZKY, dit) 

Jean Cocteau et son portrait en fil de fer,1926 (vers)

Collection Centre Pompidou 

'From The Blood of a Poet' (Surrealist study of Jean Cocteau posing with a fake arm)
by Jean Cocteau

 Berenice Abbott: Cocteau with Mask (1927)

Berenice Abbott : Hands of Jean Cocteau (1927)

 MOMA

With a large ceramic plate by Cocteau

Jean  Cocteau: Irises and Dianthus. 1951

VOUS QUI N'AVEZ...

Vous qui n'avez connu les douleurs ni les joies
De mes quatre saisons
Puissent mes mots sortir de mon cheval de Troie
Et brûler vos maisons.

Soit maudit le figuier qui refuse des figues
Pour apaiser ma faim
Me délivre la mort de ce monde d'intrigues
Et que je vive enfin.

TI, KIK...

Ti, kik az engem ért örömről, fájdalomról
Tudni se vágytatok,
Lépjen ki már szavam trójai falovamból
S gyújtsa fel házatok.

Átkozott fügefa, mely nem kinál fügével,
Mikor éhen veszek.
Halál, e cselszövő vad világból vigyél el,
Úgy talán még élhetek.

Somlyó György fordítása 

________

[In: Somlyó György: Szélrózsa 2., 134. o., Magvető, Bp., 1965]