Lorand Gaspar

(b. 1925, Marosvásárhely / Târgu Mureș, Romania)

.

Voici des mains

Pose-les dans une brève secousse de ton corps

avec un pot de basilic

et l’espace fouillé d'oiseaux,

quand l’aube sur nos corps mouillés

les doigts sentent encore l’origan.

J'ai seulement des choses très simples

le soleil s'est découpé peu à peu comme

ma mère découpait le pain,

nous mettons la soupe sur la table

(ces choses au-dehors qui tombent lentement,

le jasmin, la neige, l'enfance)

goût de piments rouges et les dents heureuses

nos corps nous tiennent encore chaud quelque temps

dans l'âge avancé de la nuit.

(Iconostase)

*

Mort où tant de vie s'égare

de nos faibles yeux abandonnée.

Torrent tu nous étonnes

étincelant et boueux

de bouche en bouche

le doux et l'amer

cailloux et bois

achevés repris.

Ces photos floues

que le temps a bougées.

La lumière se cherche sur nos mains

et soudain tout est plume

neige neige –

Le même vent traîné dans le feu

La même nuit avec la même texture de branches

d'un bonheur inavoué.

La même croissance dans les gestes

et l'effeuillement des mains sur la peau

trouées soudaines dans les formes

quand l'espace nous entend –

(Écailles)

*

Ce bruit de mots

que tu es venu sécher

sur ces pistes où le vent

se prépare avec les soins la minutie

d’un entomologiste penché sur les coléoptères –

ce que j’aimais par-dessus tout

clarté d’herbes du bonheur fragile

c’était en somme l’invention de la tige

poussée téméraire, vulnérable

occupée seulement à croître.

-

Que dans une très douce syllabe

Je puisse diluer toute violence et tout or

Ce pur froment de moi-même tu.

L'effritement est à mes doigts.

(Le jardin de pierres)

Lorand Gaspar

Íme két kéz

tested futó remegésébe helyezd el őket

melléjük cserép bazsalikomot állíts

s a madarak-feltúrta teret

mikor nedves testünkre virrad

s ujjaink origanótól illatoznak.

Nagyon egyszerű dolgok vannak csak birtokomban

a nap lassanként felszeletelte magát

amint anyám szelte a kenyeret

a levest asztalra tesszük

(pár dolog odakünn lassan lehull

jázmin hó és gyerekkor)

pirospaprika íze boldog-mohó fogak

testünk még forró marad egy ideig

az éj előrehaladott korában.

(Ikonosztáz)

*
Halál amelyben annyi élet tévelyeg

gyenge szemünk magára hagyta.

Zuhatag csodálunk

szikrázó csupa sár

szájból szájba

édes és keserű

kavics és fadarab

bevégzett felbukkanó.

Homályos fénykép

idő elmozdította.

A fény magát keresgéli kezünkön

egyszerre tollpihe minden

hó és hó –

Be nem vallott boldogság

egyazon tüzébe hempergetett fuvallat

egyazon éjszaka egyazon ág-szövedéke.

Mozdulatok egyazon növekedése

és elpergő kéz tapintása a bőrön

váratlan irtások a formák tömbjeiben

mikor meghallgat bennünket a tág tér –

(Pikkelyek)

*
Szavak neszét

jöttél szárítani

e csapásokon hol a szél

oly aprólékos gonddal készülődik

mint rovarok fölé hajló bogarász –

amit szerettem mindenekelőtt

törékeny boldogság növényi ragyogása

ennyi volt végülis a szárak leleménye

merész és sebezhető törekvés

hogy nőjön arra van gondja csupán.

-

Bár egyetlen puha lágy szótagban

feloldhatnék minden aranyat durvaságot

e magam elől is elhallgatott tiszta búzát.

Ujjaim hegyén mi elpereg –

(Sziklakert)

Lackfi János fordításai

_________

Lorand Gaspar, Az anyag negyedik halmazállapota 
(Le quatrieme état de la matiere)
Válogatott versek
Múlt és Jövő Könyvek, Budapest, 1999

J. L. Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

The Art of Poetry

[ARTE POÉTICA]

To gaze at a river made of time and water

And remember Time is another river.

To know we stray like a river

and our faces vanish like water.

To feel that waking is another dream

that dreams of not dreaming and that the death

we fear in our bones is the death

that every night we call a dream.

To see in every day and year a symbol

of all the days of man and his years,

and convert the outrage of the years

into a music, a sound, and a symbol.

To see in death a dream, in the sunset

a golden sadness—such is poetry,

humble and immortal, poetry,

returning, like dawn and sunset.

Sometimes at evening there’s a face

that sees us from the deeps of a mirror.

Art must be that sort of mirror,

disclosing to each of us his face.

They say Ulysses, wearied of wonders,

wept with love on seeing Ithaca,

humble and green. Art is that Ithaca,

a green eternity, not wonders.

Art is endless like a river flowing,

passing, yet remaining, a mirror to the same

inconstant Heraclitus, who is the same

and yet another, like the river flowing.

Translated by Anthony Kerrigan

 Jorge Luis Borges, Self-portrait

ARS POETICA

[ARTE POÉTICA]

Nézni a folyót, mely idő meg víz,

és tudni, hogy az idő is folyó,

s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,

s az arcok is elfutnak, mint a víz.

Az ébrenlétről tudni: másik álom,

mely csak álmodja álmát, s a halál,

melytől a test retteg, az a halál,

a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

Napról, évről érezni, puszta jelkép,

jelképe csak a napnak és az évnek,

s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,

mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

Halálban álmot látni, s ha az alkony

jő, benne bús aranyt, ez a költészet,

szegény és halhatatlan. A költészet,

mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

Esténként néha felmerül egy arc,

ránkvillantja egy homályos tükör,

a művészet, akár ez a tükör,

s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

Mondják, Ulysses, unva a csodákat,

sírt örömében, látva Ithakát,

a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát

idéz a művészet, nem a csodákat.

Olyan, akár a végtelen folyó,

mely megy s marad, s tükrében ugyanaz

a Hérakleitosz látszik, ugyanaz

s mindig más, mint a végtelen folyó.

Somlyó György fordítása

______
J.L. Borges válogatott művei, A homály dícsérete (költemények)

Roald Dahl

(13 September 1916 – 23 November 1990)

Television

The most important thing we've learned,
So far as children are concerned,
Is never, Never, NEVER let
Them near your television set –
Or better still, just don't install
The idiotic thing at all.
In almost every house we've been,
We've watched them gaping at the screen.
They loll and slop and lounge about,
And stare until their eyes pop out.
(Last week in someone's place we saw
A dozen eyeballs on the floor.)
They sit and stare and stare and sit
Until they're hypnotised by it,
Until they're absolutely drunk
With all that shocking ghastly junk.
Oh yes, we know it keeps them still,
They don't climb out the window sill,
They never fight or kick or punch,
They leave you free to cook the lunch
And wash the dishes in the sink –
But did you ever stop to think,
To wonder just exactly what
This does to your beloved tot?
IT ROTS THE SENSE IN THE HEAD!
IT KILLS IMAGINATION DEAD!
IT CLOGS AND CLUTTERS UP THE MIND!
IT MAKES A CHILD SO DULL AND BLIND
HE CAN NO LONGER UNDERSTAND
A FANTASY, A FAIRYLAND!
HIS BRAIN BECOMES AS SOFT AS CHEESE!
HIS POWERS OF THINKING RUST AND FREEZE!
HE CANNOT THINK – HE ONLY SEES!
'All right!' you'll cry. 'All right!' you'll say,
'But if we take the set away,
What shall we do to entertain
Our darling children? Please explain!'
We'll answer this by asking you,
'What used the darling ones to do?
'How used they keep themselves contented
Before this monster was invented?'
Have you forgotten? Don't you know?
We'll say it very loud and slow:
THEY... USED... TO... READ! They'd READ and READ,
AND READ and READ, and then proceed
To READ some more. Great Scott! Gadzooks!
One half their lives was reading books!
The nursery shelves held books galore!
Books cluttered up the nursery floor!
And in the bedroom, by the bed,
More books were waiting to be read!
Such wondrous, fine, fantastic tales
Of dragons, gypsies, queens, and whales
And treasure isles, and distant shores
Where smugglers rowed with muffled oars,
And pirates wearing purple pants,
And sailing ships and elephants,
And cannibals crouching 'round the pot,
Stirring away at something hot.
(It smells so good, what can it be?
Good gracious, it's Penelope.)
The younger ones had Beatrix Potter
With Mr. Tod, the dirty rotter,
And Squirrel Nutkin, Pigling Bland,
And Mrs. Tiggy-Winkle and-
Just How The Camel Got His Hump,
And How the Monkey Lost His Rump,
And Mr. Toad, and bless my soul,
There's Mr. Rate and Mr. Mole-
Oh, books, what books they used to know,
Those children living long ago!
So please, oh please, we beg, we pray,
Go throw your TV set away,
And in its place you can install
A lovely bookshelf on the wall.
Then fill the shelves with lots of books,
Ignoring all the dirty looks,
The screams and yells, the bites and kicks,
And children hitting you with sticks –
Fear not, because we promise you
That, in about a week or two
Of having nothing else to do,
They'll now begin to feel the need
Of having something to read.
And once they start – oh boy, oh boy!
You watch the slowly growing joy
That fills their hearts. They'll grow so keen
They'll wonder what they'd ever seen
In that ridiculous machine,
That nauseating, foul, unclean,
Repulsive television screen!
And later, each and every kid
Will love you more for what you did. 

André Kertész, Paris, 1929
*

Tanács a televíziózással kapcsolatban

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévéműsort lássanak –
Sőt, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytől, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fő az étel, hűl a lekvár –
De azon eltűnődtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!

"Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?"
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezű, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók...
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött –
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtől lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ők – juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítő, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.

Varró Dániel fordítása 

Forrás: NapSziget

 Author Roald Dahl and Son Theo at Home *

Photo: Leonard Mccombe

Pier Paolo Pasolini

(March 5, 1922 – November 2, 1975)

Il dí da la me muàrt

Il giorno della mia morte

...se il chicco di grano, caduto
in terra,non morirà, rimarrà solo,
ma se morirà darà molto frutto
(San Giovanni, Vangelo 12.24 - Citato
da Dostoevskij)

In una città, Trieste o Udine,
per un viale di tigli,
quando cambiano colore
le foglie.
uno è vissuto,
con la forza di un giovane uomo,
nel cuore del mondo, e dava,
a quei pochi uomini che conosceva,
tutto.

Poi, per amore di quelli che erano ragazzetti,
come lui,
– fino a poco prima
che sul suo capo le stelle
cambiassero la loro luce –
avrebbe voluto dar la sua vita
per tutto il mondo sconosciuto
– lui, sconosciuto, piccolo santo,
granello perduto nel campo.

E invece ha scritto poesie di santità,
credendo che così
il cuore gli si ingrandisse.
I giorni sono passati
a un lavoro
che ha rovinato la santità
del suo cuore:
il granello non è morto,
e lui è restato solo.

www.pasolini.hu

Halálom napja

 
...ha a búzaszem nem hull
a földbe, és nem hal el, egymaga
marad, de ha elhal, sok termést hoz.
Szt. János Evangéliuma 12.24.
(Dosztojevszkijtől idézve)

Trieszt vagy Udine városában,
egy hársfasor alatt,
mikor levelek varázslatában
megérkezik a tavasz...
fiatalon
és erősen ott élt valaki bent
a világ szívében,
és a keveseknek, akiket
ismert, mindent odaadott.

Később a hozzá hasonló szép
fíúk szerelméért
– épp csak mielőtt még
új fényt szórtak volna
rá a csillagok –
az egész ismeretlen világnak
akarta volna adni életét,
ismeretlenül, kicsi szentként: ő,
mezőbe elhalt búzaszem.

És a szentségről írt
ehelyett verseket,
mert azt hitte, hogy így
szíve majd nagyobb lesz.
Olyan munkában múlt
az élet, mely kiölte
szentségét szívének:
a búzaszem nem halt el,
és ő egyedül maradt.

___________

[Pier Paolo Pasolini: Egy halott énekei (Ciants di un muárt)
Vál., ford., és az utószót írta Parcz Ferenc

Új Mandátum Könyvkiadó, 1994]

Source: Corbis

Walt Whitman

(May 31, 1819 – March 26, 1892)
 

.

 

  Josef Sudek: Tree branch with water drops. 1960s.

(Source: MutualArt)

Soon Shall the Winter's Foil Be Here

Soon shall the winter's foil be here;
Soon shall these icy ligatures unbind and melt—A little while,
And air, soil, wave, suffused shall be in softness, bloom and
growth—a thousand forms shall rise
From these dead clods and chills as from low burial graves.
Thine eyes, ears—all thy best attributes—all that takes cognizance
of natural beauty,
Shall wake and fill. Thou shalt perceive the simple shows, the
delicate miracles of earth,
Dandelions, clover, the emerald grass, the early scents and flowers,
The arbutus under foot, the willow's yellow-green, the blossoming
plum and cherry;
With these the robin, lark and thrush, singing their songs—the
flitting bluebird;
For such the scenes the annual play brings on.

—from Leaves of Grass (1891-92) 

Josef Sudek: Spring Apple Blossom

(Source: MutualArt)

Fonákra fordul nemsoká a tél

Fonákra fordul nemsoká a tél,
A jég-csomók kibomlanak s felengednek — és nemsoká
A föld, a lég, a víz lágy hullámokba olvad, sarjadás,
virágzás száz s ezer formája szökken
A holt rögökből és fagyokból, mint mély temetőkből,
Szemed s füled — e legjava tulajdonod — mind amivel a szépségre felérzel,
Ébred és megtelik. S előtted áll a választék a föld drága csodáiból:
Pitypang és lóhere, a smaragd gyep, minden korai illat és szirom,
A kis virág a láb alatt, a füzek sárga-zöldje, szilva, cseresznye virága,
S velük vörösbegy, pacsirta, rigó, felcsattanó dalukkal, felrebbenő kékmadár—
Mert ily képekkel jő az év nagy színjátéka újra.

Somlyó György fordítása

________
In: Szélrózsa I-II. Magvető, 1973

Bertolt Brecht

(1898-1956)



DAS LIED VON DER UNZULÄNGLICHKEIT MENSCHLICHEN STREBENS
[Song of the Insufficiency of Human Endeavour]

Der Mensch lebt durch den Kopf
Der Kopf reicht ihm nicht aus
Versuch es nur; von deinem Kopf
Lebt höchstens eine Laus.
Denn für dieses Leben
Ist der Mensch nicht schlau genug.
Niemals merkt er eben
Allen Lug und Trug.

Ja, mach nur einen Plan
Sei nur ein grosses Licht!
Und mach dann noch'nen zweiten Plan
Gehn tun sie beide nicht.
Denn für dieses Leben
Ist der Mensch nicht schlecht genug.
Doch sein höh' res Streben
Ist ein schöner Zug.

Ja, renn nur nach dem Glück
Doch renne nicht zu sehr!
Denn alle rennen nach dem Glück
Das Glück rennt hinterher.
Denn für dieses Leben
Ist der Mensch nicht anspruchslos genug
Drum ist all sein Streben
Nur ein Selbstbetrug.


Der Mensch ist gar nicht gut
Drum hau ihn auf den Hut.
Hast du ihn auf den Hut gehaut
Dann wird er vielleicht gut.
Denn für dieses Leben
Ist der Mensch nicht gut genug
Darum haut ihn eben
Ruhig auf den Hut.
~
[Die Dreigroschenoper / The Threepenny Opera]

Music: Kurt Weill  (1900-1950) / Sung by Bertolt Brecht

Song of the Insufficiency of Human Endeavour

Mankind lives by its head
Its head won't see it through
Inspect your own. What lives off that?
At most a louse or two.
For this bleak existence
Man is never sharp enough.
Hence his weak resistance
To its tricks and bluff.

Aye, make yourself a plan
They need you at the top!
Then make yourself a second plan
Then let the whole thing drop.
For this bleak existence
Man is never bad enough
Though his sheer persistence
Can be lovely stuff.

Aye, race for happiness
But don't you race too fast.
When all start chasing happiness
Happiness comes in last.
For this bleak existence
Man is never undemanding enough.
All his loud insistence
Is a load of guff.

Man could be good instead
So slug him on the head
If you can slug good and hard
He may stay good and dead.
For this bleak existence
Man's not good enough just yet.
You'll need no assistance.
Slug him on the head.
English translation by Ralph Mannheim and John Willett *

Dal az emberi nagyratörés elégtelenségéről

1

Az ember fejjel él
De ez nem egyszerű
A te fejedből meg nem él
Legföljebb egy tetű.
Mert az ember-ész is
Furcsa tréfa, semmi más.
Túljár rajta mégis
E világcsalás.

2

Szőj pompás terveket
Vagy új lángelme légy!
És száz új ötleted lehet
De minddel mire mégy?
Mert a rosszaságod
Furcsa tréfa, semmi más.
Hisz magasba vágyol
És ez szép vonás.

3

A boldogság után
Csak fuss, ha fürge vagy!
Mind fut a boldogság után
Az meg hátul szalad.
Mert szegény igényed
Furcsa tréfa, semmi, semmi más
És nagyratörésed
Csak önámítás.


Az ember oly kaján
Hát vígan vágd kupán
Egy-két pofon nem árt neki
Úgy jó lesz majd talán.
Mert a földi jóság
Furcsa tréfa, semmi más
És nagyobb valóság
Néha egy rugás.
________
[Bertolt Brecht: Koldusopera, részlet, Vas István fordítása]

Octavio Paz

(Mexican, March 31, 1914 – April 19, 1998)

.

Two Bodies

Two bodies face to face
are at times two waves
and the night is an ocean.

Two bodies face to face
are sometimes two stones
and the night a desert.

Two bodies face to face
are at times two roots
laced into the night.

Two bodies face to face
are sometimes two knives
and night strikes sparks.

Two bodies face to face
are two stars falling
in an empty sky.

Translated by Muriel Rukeyser

Motion
(Movimento)

If you are the amber mare
          I am the road of blood
If you are the first snow
          I am he who lights the hearth of dawn
If you are the tower of night
          I am the spike burning in your mind
If you are the morning tide
          I am the first bird's cry
If you are the basket of oranges
          I am the knife of the sun
If you are the stone altar
          I am the sacrilegious hand
If you are the sleeping land
          I am the green cane
If you are the wind's leap
          I am the buried fire
If you are the water's mouth
          I am the mouth of moss
If you are the forest of the clouds
          I am the axe that parts it
If you are the profaned city
          I am the rain of consecration
If you are the yellow mountain
          I am the red arms of lichen
If you are the rising sun
          I am the road of blood

Touch

My hands
open the curtains of your being
clothe you in a further nudity
uncover the bodies of your body
My hands
invent another body for your body 

Translated by Eliot Weinberger

*

DOS CUERPOS

Dos cuerpos frente a frente
son a veces dos olas
y la noche es océano.

Dos cuerpos frente a frente
son a veces dos piedras
y la noche es desierto.

Dos cuerpos frente a frente
son a veces raíces
en la noche enlazadas.

Dos cuerpos frente a frente
son a veces navajas
y la noche relámpago.

Dos cuerpos frente a frente
son dos astros que caen
en un cielo vacío.


PALPAR

Mis manos
abren las cortinas de tu ser
te visten con otra desnudez
descubren los cuerpos de tu cuerpo
Mis manos
inventan otro cuerpo a tu cuerpo

 *
 

 
KÉT TEST

Két összesímuló test
néha két lomha hullám
és tengerük az éj.

Két összesimuló test
néha két puszta szirt,

sivatagjuk az éj.

Két összesimuló test
néha két mély gyökér,
mely belenő az éjbe.

Két összesimuló test
néha két mennydörgés, és
villámlásuk az éj.

Két összesimuló test
két csillag, mely aláhull
az üres egeken.

HULLÁMZÁS

Ha te borostyánszínű kanca vagy
     Én a vér útja vagyok
Ha te az első hó vagy
    Én a hajnal üszkének szítója
Ha te az éjszaka tornya vagy
    Én izzó szeg a homlokodon
Ha te a hajnali dagály vagy
    Én az első madárfütty
Ha te kosár narancs
    Én az obszidián-kés
Ha te a szikla-oltár
    Én a szentségtörő kéz
Ha te a part szegélye
    Én a kizöldellő nád
Ha te a felkelő szél
    Én az eltemetett tűz
Ha te a vizek szája vagy
    Én a moha szája vagyok
Ha te a felhők ligete
    Én a balta mely belecsapódik
Ha te a meggyalázott város
    Én az eső mely megszenteli
Ha te a sárga hegycsúcs
    Én a zuzmó rőt karja 
Ha te a kelő nap az égen
    Én a vér útja vagyok

TAPINTÁS

Kezem

Szétvonja lényeged előtt a függönyt

Egy másik meztelenségedbe pillant

Felkutatja tested más testeit

Kezem

Testednek új testet fedez fel

Somlyó György fordításai

_____________

Szélrózsa I-II, Magvető, Bp., 1973

Octavio Paz, Early poems, 1935-1955, 1973
The collected poems of Octavio Paz, 1957-1987, Ed. by Eliot Weinberger, 1991

Rainer Maria Rilke

(1875-1926)


Evening

The sky puts on the darkening blue coat
held for it by a row of ancient trees;
you watch: and the lands grow distant in your sight,
one journeying to heaven, one that falls;

and leave you, not at home in either one,
not quite so still and dark as the darkened houses,
not calling to eternity with the passion
of what becomes a star each night, and rises;

and leave you (inexpressibly to unravel)
your life, with its immensity and fear,
so that, now bounded, now immeasurable,
it is alternately stone in you and star.

Translated by Stephen Mitchell

*

Abend

Der Abend wechselt langsam die Gewänder,
die ihm ein Rand von alten Bäumen hält;
du schaust: und von dir scheiden sich die Länder,
ein himmelfahrendes und eins, das fällt;

und lassen dich, zu keinem ganz gehörend,
nicht ganz so dunkel wie das Haus, das schweigt,
nicht ganz so sicher Ewiges beschwörend
wie das, was Stern wird jede Nacht und steigt -

und lassen dir (unsäglich zu entwirrn)
dein Leben bang und riesenhaft und reifend,
so dass es, bald begrenzt und bald begreifend,
abwechselnd Stein in dir wird und Gestirn. 

*

Este

 

Az este lassan leveti ruháit,
miket a vén fák karja tart alul;
nézel: s a táj előtted ketté válik,
ez égbe lendül, az mélységbe hull. 

S magad maradsz: egészen egyiké sem,
nem oly sötét, mint ez a néma ház,
s nem úgy az öröklét igézetében,
mint esti csillag, mely az égre hág. 

S veled marad (szó szét nem fejti ezt)
bús életed, mely érik égig érőn,
míg néha korlátoltan, néha értőn,
hol kő lesz benned, hol meg égitest. 

Farkasfalvy Dénes fordítása 

 Ének: Cseh Tamás (1943-2009) Szöveg: Bereményi Géza 

Megyek az utcán

Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.

Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.

Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.

Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.

Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.

És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.

Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.

Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.

2004, 2004,
itt van az év, ez az az év,
hogy semmit se adj, semmit végy,
2004 van fél hét felé.

Megyek utcámon, lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
megyek egy fényes ház felé,
jó lesz majd ottan hét felé.

Jó lesz a kedvem majd,
rántom az ajtókat,
bútorok ott majd bent
mind elém térdelnek,

és azt kell éreznem,
hogy célba érkeztem,
és talán lefekszem,
végre is lefekszem.

És talán lefekszem,
a földön elfekszem,
és azt kell éreznem,
nincs már mit végeznem.

Hát ilyen az utcán, lefelé,
nyitott kabátban, hazafelé,
érezve, hogy minden csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.

Antonio Machado

(July 26, 1875 – February 22, 1939)

.

PROVERBIOS Y CANTARES - XXIX 

Caminante, son tus huellas
el camino y nada más;
Caminante, no hay camino,
se hace camino al andar.
Al andar se hace el camino,
y al volver la vista atrás
se ve la senda que nunca
se ha de volver a pisar.
Caminante no hay camino
sino estelas en la mar.

*

Wanderer, your footsteps are
the road, and nothing more;
wanderer, there is no road,
the road is made by walking.
By walking one makes the road,
and upon glancing behind
one sees the path
that never will be trod again.
Wanderer, there is no road—
Only wakes upon the sea.

Translated by Betty Jean Craige

*

Vándor, lábaid nyoma
az út s nem más.
Vándor, nincs út,
az út maga a vándorlás.
Vándorlásból születik az út,
s visszatekintvén
látszik az ösvény
melyet senki sem taposhat többé.
Vándor, nincs út
csak barázdák a víz tetején.

Nemes Krisztina fordítása 

*

 

PARÁBOLAS
IV. CONSEJOS

Sabe esperar, aguarda que la marea fluya
—así en la costa un barco— sin que al partir te inquiete.
Todo el que aguarda sabe que la victoria es suya;
porque la vida es larga y el arte es un juguete.
Y si la vida es corta
y no llega la mar a tu galera,
aguarda sin partir y siempre espera,
que el arte es largo y, además, no importa.

JÓ TANÁCS

Csak tudj remélni, várni az eljövő dagályra
— mint a bárka a parton — nyugton sorodra várj még.
Aki tud várni, tudja: máris övé a pálma;
mert hosszan tart az élet, s a mű csak röpke játék.
S ha az élet a hajódhoz
— mert oly rövid — nem hozza el a tengert,
csak várj sorodra, csak remélj, ne menj el,
mert hosszan tart a mű, és a többi úgyse fontos.


Somlyó György fordítása
 _________
In: Szélrózsa I-II, Magvető, Bp., 1973