W. H. Auden

(21 February 1907 – 29 September 1973)

WH Auden, 1963. / Photo: Cecil Beaton

 Corbis

*

As I Walked Out One Evening

As I walked out one evening,
Walking down Bristol Street,
The crowds upon the pavement
Were fields of harvest wheat.

And down by the brimming river
I heard a lover sing
Under an arch of the railway:
"Love has no ending.

"I'll love you, dear, I'll love you
Till China and Africa meet,
And the river jumps over the mountain
And the salmon sing in the street,

"I'll love you till the ocean
Is folded and hung up to dry
And the seven stars go squawking
Like geese about the sky.

"The years shall run like rabbits,
For in my arms I hold
The Flower of the Ages,
And the first love of the world."

But all the clocks in the city
Began to whirr and chime:
"O let not Time deceive you,
You cannot conquer Time.

"In the burrows of the Nightmare
Where Justice naked is,
Time watches from the shadow
And coughs when you would kiss.

"In headaches and in worry
Vaguely life leaks away,
And Time will have his fancy
To-morrow or to-day.

'Into many a green valley
Drifts the appalling snow;
Time breaks the threaded dances
And the diver's brilliant bow.

"O plunge your hands in water,
Plunge them in up to the wrist;
Stare, stare in the basin
And wonder what you've missed.

"The glacier knocks in the cupboard,
The desert sighs in the bed,
And the crack in the tea-cup opens
A lane to the land of the dead.

"Where the beggars raffle the banknotes
And the Giant is enchanting to Jack,
And the Lily-white Boy is a Roarer,
And Jill goes down on her back.

"O look, look in the mirror
O look in your distress;
Life remains a blessing
Although you cannot bless.

"O stand, stand at the window
As the tears scald and start;
You shall love your crooked neighbour
With your crooked heart."

It was late, late in the evening,
The lovers they were gone;
The clocks had ceased their chiming,
And the deep river ran on.

British poet W.H. Auden smoking cigarette. 1956

Alfred Eisenstaedt / LIFE 


*

Esti séta

Az út az esti sétán
lassan sötétedett,
köröttem, mint a búza
ringott a néptömeg.

S amint a hídhoz értem,
a telt folyó fölött,
szerelmes ének szállott:
"Drágám, a Vágy örök!

Szeretlek, mígcsak Kína
meg Afrika össze nem ér,
átszökken a víz a hegyormon,
az úton  a hal dala kél.

Szeretlek, mígcsak a tenger
meg nem szárad fenn valahol,
s a Göncöl,  mint libafalka,
az égen ríva lohol.

Elszállhatnak az évek,
de minket összefűz,
ó, Századok Virága,
az első földi tűz."

De így szóltak az órák
zümmögve csendesen:
"Vigyázz, az álnok vén Időt
nem tiprod el sosem.

Lidérces odvak mélyén
hol pőrén áll a Jog,
az Idő vár, lesekszik –
csókolsz? Köhögni fog.

Kín és gond közt az élet
unottan elfolyik,
de az Idő ma-holnap
beváltja vágyait.

A szél a völgybe gázol,
és hóvihar kereng;
ki elmerül, ki táncol,
míg Ő azt mondja: Csend!

Ó, nézz, meredj a vízbe,
amint kezedre dől,
ámulj, örülj, hogy futhatsz
az álmaid elől:

az ágyban a puszta sóhajt,
a polcon reccsen a jég,
s a csorba pohárból ásít
a holtak földje feléd;

hol a koldus bankjegyet árul,
az ártatlan gyermek üvölt,
Jancsit megejti a bűbáj,
és Julcsát elejti a föld.

Ó, nézz hát a tükörbe,
ínséged tükre az;
az élet így is áldás,
habár áldást nem adsz.

Állj az ablakhoz – lám, a könny
arcodon átszalad.
Szeresd nyomorult szíveddel
nyomorult társadat!"

Az órák most megálltak,
kihalt az éji part.
A párok messze jártak,
a víz tovább rohant.

Gergely Ágnes fordítása

_________
Gergely Ágnes, Lélekvesztő
Európa Könyvkiadó, Bp., 1986
W. H. Auden, Collected Poems, 1991

Radnóti Miklós

(1909-1944)
.

 Radnóti Miklós - Gyarmati Fanni, 1935

Photo: Rédner Miklós

Images

You're like a bough, so silky-whispery

arched over me,

and poppyseed to taste,

spice and mystery,

and like the seasons' ever rippling waves

you are exciting,

and so soothing, serene,

like tombstones on their graves,

or like a lifelong friend, with all to share,

yet I'm still mystified

when I inhale the scent

that haunts your heavy hair,

and when you're blue, I fret, don't leave me here

wayward willowy smoke–

and when you are lightning coloured

you give me quite a fear,

and like the tempest when the sun breaks through:

dark golden glow–

when you get cross, you are

exactly like an 'oo',

a booming, looming, long and gloomy sound,

and in response

I sketch sunny loops out of smiles

to circle you around.

1941

Translated by Peter Zollman

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, 1937

Molnár Ferenc Liliom c. darabjából, Liliomnak és Juliskának öltözve

Fotó: Reismann

*

Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, –
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

1941. november 16.

_______

Radnóti Miklós összegyűjtött versei és versfordításai, Osiris, 2002

In Quest of the Miracle Stag, The Poetry of Hungary, 2000

Wislawa Szymborska

(b. 1923)
.

Children of Our Age

We are children of our age,
it's a political age.

All day long, all through the night,
all affairs – yours, ours, theirs –
are political affairs.

Whether you like it or not,
your genes have a political past,
your skin, a political cast,
your eyes, a political slant.

Whatever you say reverberates,
whatever you don't say speaks for itself.
So either way you're talking politics.

Even when you take to the woods,
you're taking political steps
on political grounds.

Apolitical poems are also political,
and above us shines a moon
no longer purely lunar.
To be or not to be, that is the question.
And though it troubles the digestion
it's a question, as always, of politics.

To acquire a political meaning
you don't even have to be human.
Raw material will do,
or protein feed, or crude oil,

or a conference table whose shape
was quarreled over for months;
Should we arbitrate life and death
at a round table or a square one?

Meanwhile, people perished,
animals died,
houses burned,
and the fields ran wild
just as in times immemorial
and less political.

Translated by Stanislaw Baranczak and Clare Cavanagh

[Wislawa Szymborska, Poems New and Collected (2001)]

*

A kor gyermekei

A kor gyermekei vagyunk,
S ez a kor – politikus.

Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
a nappaliak, meg az éjjeliek,
mind, mind politikai ügyek.

Akarod, vagy nem akarod,
génjeidnek politikai múltja van,
bőrödnek politikai színárnyalata,
szemednek politikai látásmódja.
Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
amiről hallgatsz, annak a jelentése
így, vagy úgy – politikai.

Még az erdőben barangolva is
politikai lépéseket teszel
a politika talaján.

Az apolitikus versek is politikusak,
s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.
Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
Politikától vemhes.

Még csak emberi lénynek sem kell lenned,
ahhoz, hogy politikai jelentőséged legyen.
Elég, ha kőolaj vagy,
erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
vagy akár konferencia-asztal, amelynek alakjáról
hónapokig tart a vita.
Közben emberek pusztultak el,
állatok múltak ki,
házak leégtek,
és elvadultak a földek,
éppúgy, mint a régi időkben,
amelyek kevésbé voltak politikusak.

Gömöri György fordítása
________
In Az év műfordításai, Magyar Napló, 2006

André Gide

(22 November 1869 – 19 February 1951)
.

André Gide at his Paris apartment, October, 1947

Source: LIFE/ Yale Joel

"Believe those who are seeking the truth; doubt those who find it."
"Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták."

-
"It is better to be hated for what you are than to be loved for something you are not."
"Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint hogy szeressenek azért, aki nem."
 
*

"A heretic among heretics, I was always drawn to the most devious opinions, the farthest sidepaths of thought, the wildest detours. Nothing interested me in a mind but what made it different from the others. I went so far as to forbid myself sympathy, which seemed to me the mere recognition of a common emotion. No, not sympathy, Nathaniel — but love. (...) It was the fear of losing love that made me sometimes sympathize with sorrows, troubles, sufferings that otherwise I could hardly have borne. (...) Our acts attach themselves to us as its glow does to phosphorus. They consume us, it is true, but they are the source of our splendor.  And if our souls have been of any worth, it is because they have burned more ardently than others." (from The Fruits of the Earth / Les Nourritures terrestres, 1897)

 ~

"The true European spirit is opposed to the isolating infatuation with nationalism; it is equally opposed to that depersonalization that internationalism would like. Over a long period I have often said: one best serves the general interest by being the most particular; and this holds true for countries as well as for individuals. But this truth must be reinforced by the following: one finds oneself by giving up oneself. And so long as politics dominates and subjugates ethics, we are not permitted to glimpse the truth of this last statement as applied to countries." (from The Future of Europe)

*


"Eretnek minden eretnek között, engem mindig a végletes vélemények, az eszmék végső útvesztői, a különbözőségek vonzottak. Mindenkiben csak az érdekelt, ami megkülönböztette másoktól. — Még a rokonszenvet is száműztem magamtól a végén, mert csak egy közönséges érzés elösmerését láttam benne. — Nem rokonszenv, — szeretet kell. (...) Csak ha attól kellett félnem, hogy híjával maradok a szeretetnek, csak olyankor voltam képes rokonszenvvel tűrni a tűrhetetlent, gondokat, fájdalmakat, bánatokat.  (...) Tetteink úgy ragadnak hozzánk, mint a foszforhoz a lángja. Felégetnek bennünket, igaz, de őtőlük való a fényünk. S a lelkünk majd annyit ér, amennyivel lángolóbban égett, mint másoké."

 ~

"Az igazi európai szellem nem ismeri a nemzeti gőg elszigeteltségét; éppoly kevéssé ismeri azt a személytelenséget, amely a nemzetköziség óhaja. Sokszor mondtam már s igen régen: minél sajátosabbak vagyunk, annál jobban szolgáljuk az általánosság érdekeit; s ez nemcsak az országokra, hanem az egyénekre is ráillik. Viszont ezt az igazságot meg kell egy másikkal erősíteni: Akkor találjuk meg magunk, ha lemondunk magunkról. Ez azonban addig nem lesz érvényes az országokra, amíg nem lehet remélnünk, hogy a morál felszabadul a politika uralma alól."  (Forrás: André Gide: Vallomások)

Kányádi, Sándor

(Transylvanian poet and translator, b. 1929)

Prologue

there is a land with beauty graced
landscapes where the bitter taste
that fouls my mouth is purified
there is a land deep deep inside
where words-of-the-field are flowering
like edelweiss the phrases cling
for dear life to the mountain cliffs
the brooks are my blood relatives
they purl and whisper in my heart
[in winter I freeze over hard
to shelter them] like tiny mice
they clink my armour-plate of ice
the summers autumns winters springs
are my forebears and afterlings
there is a land without within
I wear it as I wear my skin
tormented but still beauty-graced
landscapes where the bitter taste
that fouls my mouth is purified
there is a land deep deep inside

1982


History Lesson

I tried to explain
history to the stones
they were silent

I tried it with the trees
and they nodded

I tried it with the garden
it smiled at me gently

history is the four
seasons it was saying
spring summer
autumn and winter

it's winter's turn now

1985
Translated by Peter Zollman

[Sándor Kányádi: THERE IS A LAND, Selected Poems, Corvina Books Ltd, 2000]

Szász Endre (1926-2003): Kányádi Sándor

Előhang

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

1982


Történelemóra

a történelmet próbáltam
magyarázni a köveknek
hallgattak

próbáltam a fáknak
bólogattak

próbáltam a kertnek
szelíden rámmosolygott

a történelem négy
évszakból áll mondta
tavaszból nyárból
őszből és télből

most éppen tél jön

1985

_________

[Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

Magyar Könyvklub, Budapest, 2000]

Czeslaw Milosz

(June 30, 1911 – August 14, 2004)
.


The Thistle, the Nettle

(...) the thistle and the tall nettle,
and the childhood enemy, belladonna.
O. Milosz

The thistle, the nettle, the burdock, and belladonna
Have a future. Theirs are wastelands
And rusty railroad tracks, the sky, silence.

Who shall I be for men many generations later?
When, after the clamor of tongues, the award goes to silence?

I was to be redeemed by the gift of arranging words
But must be prepared for an earth without a grammar,

For the thistle, the nettle, the burdock, the belladonna,
And a small wind above them, asleepy cloud, silence.
 
 *

And Yet the Books

And yet the books will be there on the shelves, separate beings,
That appeared once, still wet
As shining chestnuts under a tree in autumn,
And, touched, coddled, began to live
In spite of fires on the horizon, castles blown up,
Tribes on the march, planets in motion.
"We are", they said, even as their pages
Were being torn out, or a buzzing flame
Licked away their letters. So much more durable
Than we are, whose frail warmth
Cools down with memory, disperses, perishes.
I imagine the earth when I am no more:
Nothing happens, no loss, it’s still a strange pageant,
Women’s dresses, dewy lilacs, a song in the valley.
Yet the books will be there on the shelves, well born,
Derived from people, but also from radiance, heights.

Translated by Czeslaw Milosz and Robert Hass

 Czeslaw Milosz 

Photo by Renata Gorczyńska

Source: http://www.milosz365.eu/

Bogáncskóró, csalán

„le chardon et la haute
Ortie et l’ennemie d’enfance belladonna”
Oscar Milosz

Bogáncskóró, csalán, lapu és nadragulya –
Ezeknek van jövőjük. Az üres rét övék,
S a rozsdás sínek is, meg fönn az ég, s a csönd.

Ki leszek azoknak, akik századokkal utánam születnek,
Mikor a nyelvek zsivaja után a csönd lesz csak becses?

Úgy hittem, engem megvált a szó-fűzés adománya,
De késznek kell lennem a nyelvtantalan földre

Amelyen bogáncs nő, csalán, lapu és nadragulya
S fölöttük szellő leng, álmos felhő és csönd honol.

Gömöri György fordítása

[Czeslaw Milosz, Ahogy elkészül a világ. AB-ART, Pozsony, 2001. ]


*

De a könyvek
(Ale książki)

De a könyvek ott lesznek a polcokon, valódi lények,
Amik egyszer megjelentek, frissen, még nyirkosan,
Mint ősszel a fák alatt a fénylő gesztenyék,
És megérintették, megsimogatták, létezni kezdtek
A láthatáron az esti pírban, a légbetörő várak,
A menetelő törzsek, a mozgó bolygók ellenére.
Vagyunk - mondták, még akkor is, amikor kitépték lapjaikat,
Vagy lobogó láng nyaldosta a betűket.
Mennyivel tartósabbak minálunk, akiknek nyomorék tüze
Kihuny az emlékezettel együtt, szétszóródik, elenyészik.
Elképzelem a  Földet, amikor én már nem leszek,
És semmi, semmiféle hiány, további csodálatos látvány,
Női ruhák, nedves jázmin, dal a völgyben.
De a könyvek ott lesznek a polcokon, a jól megszületettek,
Az emberekből, de a világosságból és a magasságból is.

Dabi István fordítása

R. M. Rilke

Palm
by Rainer Maria Rilke


Interior of the hand. Sole that has come to walk
only on feelings. That faces upward
and in its mirror
receives heavenly roads, which travel
along themselves.
That has learned to walk upon water
when it scoops,
that walks upon wells,
transfiguring every path.
That steps into other hands,
changes those that are like it
into a landscape:
wanders and arrives within them,
fills them with arrival.

Translation by Stephen Mitchell

Handinneres

Inneres der Hand. Sohle, die nicht mehr geht
als auf Gefühl. Die sich nach oben hält
im Spiegel
himmlische Straßen empfängt, die selber
wandelnden.
Die gelernt hat, auf Wasser zu gehn,
wenn sie schöpft,
die auf den Brunnen geht,
aller Wege Verwandlerin.
Die auftritt in anderen Händen,
die ihresgleichen
zur Landschaft macht:
wandert und ankommt in ihnen,
sie anfüllt mit Ankunft.

Photograph by Peter Rose Pulham (1910-1956), 1930s

[Source: Sotheby's]

Tenyér

Kéz bensője. Talp, mely nem jár, csupán
érzésekre. Fölfele tárul és
e tükörben
égi utak képét fogadja, melyek
maguk is vándorolnak.
S megtanult vízen járni,
ha merít,
és kútra jár,
minden utak változtatója.
Felbukkan más kezekben,
melyeket maga-módja
tájakká alakít:
bolyong s hozzájuk ér,
és megtölti őket megérkezéssel.

Tandori Dezső fordítása

______
In: Tandori Dezső, Föld és Vadon, Válogatott versfordítások
Európa, 1978

Joseph Brodsky

(24 May 1940 – 28 January 1996)
.

DIDO AND AENEAS

Дидона и Эней

The great man stared through the window
but her entire world ended with the border
of his broad Greek tunic, whose abundant folds
resembled the sea on hold.
And he still stared out through the window, and his gaze
was so far away from here, that his lips were immobile
like a seashell where the roar is hidden, and the horizon
in his goblet was still.

But her love
was just a fish—perhaps which might
plunge into the sea in the pursuit of the ship,
and knifing the waves with the supple body,
perhaps yet overtake him—but he,
he in this thoughts already strode upon the land.
And the sea became a sea of tears.
But, as one knows, precisely at the moment
of despair, the auspicious wind begins to blow.
And the great man left Carthage.
She stood before the bonfire, which her soldiers
had kindled by the city walls,
and she envisioned between the flame and smoke of the fire
how Carthage silently crumbled
ages before Cato’s prophecy.

Translation by Zara M. Torlone 


*

ODYSSEUS TO TELEMACHUS 

Одиссей Телемаку

My dear Telemachus,
                   The Trojan War 
is over now; I don't recall who won it. 
The Greeks, no doubt, for only they would leave
so many dead so far from their own homeland. 
But still, my homeward way has proved too long. 
While we were wasting time there, old Poseidon, 
it almost seems, stretched and extended space.

I don't know where I am or what this place 
can be. It would appear some filthy island, 
with bushes, buildings, and great grunting pigs. 
A garden choked with weeds; some queen or other. 
Grass and huge stones... Telemachus, my son! 
To a wanderer the faces of all islands 
resemble one another. And the mind 
trips, numbering waves; eyes, sore from sea horizons, 
run; and the flesh of water stuffs the ears. 
I can't remember how the war came out; 
even how old you are—I can't remember.

Grow up, then, my Telemachus, grow strong. 
Only the gods know if we'll see each other 
again. You've long since ceased to be that babe 
before whom I reined in the plowing bullocks. 
Had it not been for Palamedes' trick 
we two would still be living in one household. 
But maybe he was right; away from me 
you are quite safe from all Oedipal passions, 
and your dreams, my Telemachus, are blameless. 

Translated from the Russian by George L. Kline

A Book of Luminous Things: An International Anthology of Poetry, 

Edited by Czeslaw Milosz, Harcourt Brace & Co., 1998

 Joseph Brodsky, 1979
 Source: Beinecke Rare Book and Manuscript Library

* Nowhere Man (Adam Kirsch / Tablet Magazine) 
* Joseph Brodsky, The Art of Poetry No. 28 (Interviewed by Sven Birkerts / The Paris Review, 1982)





Dido és Æneas

A nagy ember az ablaknál merengett,
s a nőnek egy világ határa volt
a férfi széles görög tunikája,
melynek redőzete az elcsitult
tengert idézte.
                     Az ablak előtt
állt Æneas, s tekintete oly távol
volt már e várostól, hogy ajkai
bezárultak, mint kagyló héja, melyben
moraj lakik, s a serleg horizontja
is moccanatlan volt.
                              Dido szerelme
halacska volt csak – képes volna tán
hajója tajtékzó nyomát követni
a karcsú test, s szilaj hullámokat
hasítva utolérhetné – de ő
képzeletében már a partra lépett.
S a tenger könnytengerré változott.
De, köztudott, a kétségbeesés
pillanatában támad fel gyakorta
a kedvező szél... Így hát a nagy ember
elhagyta Karthágót.
                              Dido csak állt
a máglyánál, melyet a katonái
gyújtottak meg a városfal tövében,
és nézte, hogy a tűzben délibábként
remegve, füst és lángok közt, hogyan
dől össze, hull szét hangtalan Karthágó

sok évvel Cato jóslata előtt.

1969

*


Odüsszeusz Télemakhosznak

Télemakhoszom,
                               Trója ostroma
már véget ért. Nem emlékszem, ki győzött.
Talán a görögök, hisz ennyi hullát
mi, görögök, hagyunk csak idegenben...
És mégis, a hazafelé vivő út
túl hosszú lett számomra, mintha csak
Poszeidón, míg ott vesztegettük az
időt, a távot megnyújtotta volna.
Így hát nem is tudom, hová vetődtem,
milyen vidék ez. Egy koszos sziget,
viskók, bozótok, disznóröfögés,
egy elvadult kert, valami királyné,
fű és kövek... Kedves Télemakhosz,
egyik sziget olyan, akár a másik,
ha túl soká bolyongsz már, és agyad
hullámszámlálgatástól kótyagos lett,
a szennyes láthatártól könnyezik
szemed, s a víz füled bedugaszolja.
Nem emlékszem, hogy végződött az ostrom,
és nem tudom már, hány éves lehetsz.

Nőj nagyra, Télemakhoszom! Csupán
az istenek tudják, találkozunk-e.
Már nem vagy az a kisded, ki előtt
igavonókat fékeztem meg egykoron.
Ha Palamédész nem jön, együtt élnénk.
De tán igaza volt, mert nélkülem
az oidipuszi vágyak elkerültek,
és álmaid se bűnösek, fiam.

1972


Baka István fordításai

Forrás

Reiner Kunze

(German, b. 16 august 1933)

EINLADUNG ZU EINER TASSE JASMINTEE

Treten Sie ein, legen Sie Ihre
Traurigkeit ab, hier
dürfen Sie schweigen 

~
    \__/D

INVITATION TO A CUP OF JASMINE TEA 

Come in,
take off your sadness,
here you may be silent

Translated by Ewald Osers

 

*

MEGHÍVÁS EGY CSÉSZE JÁZMINTEÁRA

Lépjen csak be, a bánatát
tegye le ide, itt
hallgathat

Nagy László fordítása

Jacques Prévert

(4 February 1900 – 11 April 1977)
.

Tentative de description d’un dîner de têtes à Paris-France

Ceux qui pieusement...
Ceux qui copieusement...
Ceux qui tricolorent
Ceux qui inaugurent
Ceux qui croient
Ceux qui croient croire
Ceux qui croa-croa
Ceux qui ont des plumes
Ceux qui grignotent
Ceux qui andromaquent
Ceux qui dreadnoughtent
Ceux qui majusculent
Ceux qui chantent en mesure
Ceux qui brossent à reluire
Ceux qui ont du ventre
Ceux qui baissent les yeux
Ceux qui savent découper le poulet
Ceux qui sont chauves à l’intérieur de la tête
Ceux qui bénissent les meutes
Ceux qui font les honneurs du pied
Ceux qui debout les morts
Ceux qui baïonnette... on
Ceux qui donnent des canons aux enfants
Ceux qui donnent des enfants aux canons
Ceux qui flottent et ne sombrent pas
Ceux qui ne prennent pas le Pirée pour un homme
Ceux que leurs ailes de géants empêchent de voler
Ceux qui plantent en rêve des tessons de bouteille sur la grande muraille de Chine
Ceux qui mettent un loup sur leur visage quand ils mangent du mouton
Ceux qui volent des œufs et qui n’osent pas les faire cuire
Ceux qui ont quatre mille huit cent dix mètres de Mont Blanc, trois cents de Tour Eiffel,
     vingt-cinq centimètres de tour de poitrine et qui en sont fiers
Ceux qui mamellent de la France

Ceux qui courent, volent et nous vengent, tous ceux-là, et beaucoup d’autres, entraient fièrement à l’Élysée 

     en faisant craquer les graviers, tous ceux-là se bousculaient, se dépêchaient, car il y avait un grand dîner 

     de têtes et chacun s’était fait celle qu’il voulait.

     L’un une tête de pipe en terre, l’autre une tête d’amiral anglais; il y en avait avec des têtes de boule puante, des têtes de Galliffet, des têtes d’animaux malades de la tête, des têtes d’Auguste Comte, des têtes de Rouget de Lisle, des têtes de sainte Thérèse, des têtes de fromage de tête, des têtes de pied, des têtes de monseigneur et des têtes de crémier.

     Quelques-uns, pour faire rire le monde, portaient sur leurs épaules de charmants visages de veaux, et ces visages étaient si beaux et si tristes, avec les petites herbes vertes dans le creux des oreilles comme le goémon dans le creux des rochers, que personne ne remarquait.

     Une mère à tête de morte montrait en riant sa fille à tête d’orpheline au vieux diplomate ami de la famille qui s’était fait la tête de Soleilland.

      C’était véritablement délicieusement charmant et d’un goût si sûr que lorsque arriva le Président avec une somptueuse tête d’œuf de Colomb ce fut du délire.   [...]


*

AN ENDEAVOR TO DESCRIBE A DINNER OF HEADS AT PARIS-FRANCE

Those who piously...
Those who copiously...
Those who tricolor
Those who inaugurate
Those who believe
Those who believe they believe
Those who caw-caw
Those who have quills
Those who eke out
Those who andromache
Those who dreadnought
Those who uppercase
Those who sing in time
Those who brush to a shine
Those who have a paunch
Those who drop their eyes
Those who can carve chicken
Those who are bald on the inside of their head
Those who bless the pack
Those who ride to hounds
Those who over the top
Those who. x bayonets
Those who give cannons to children
Those who give children to cannons
Those who stand united and do not fall divided
Those who know a hawk from a handsaw
Those whose ginat's wings keep them from flying
Those who in dreams plant shards of broken bottles on the great wall
  of China
Those who put a wolf over their face when they eat mutton
Those who steal eggs and who dare not cook them
Those who have fifteen thousand seven hundred and eighty-one feet
  of Mount Blanc, nine hundred and eighty-four of Eiffel Tower, ten
  inches around the chest and are proud of it
Those who suckle on France
Those who run, fly and avenge us, all those and a lot of others
  proudly entered the presidential palace al Elysée, cruching gravel
  underfoot, all of them shoved one another, hurried, because there
  was a grand festival of swelled heads and each one had made up
  the one he wanted.
  One a clay pipe head, another an English admiral's head, there
were some with stink bomb heads, Gallifet heads, heads of animals
sick in the head, Auguste Comte heads, Rouget de Lisle heads,
Saint Theresa heads, heads of head cheese, foot heads, monsigneur
heads and milkman heads.
  Some, to make everyone laugh, wore their charming calf faces, and
they were such dears and so sad, with little green grass spears in the
crevices of their ears like seaweed in the crevices of rocks, that no
one noticed them.
  A mother in a death's head laughingly showed off her daughter
with an orphan's head to the old friend-of-the-family diplomat who
had made himself a Jack-the-Ripper head.
  It was really exquisitely charming and of such good taste that
when the President arrives with a sumptuous Columbus egg head
it was positively ecstatic. [...]

 **

Attempt at a Description of a Supper of Various Heads in Paris, France

Those who piously...
Those who copiously...
Those who wave the flag
Those who inaugurate
Those who believe
Those who believe they believe
Those who when they speak might as well go caw caw caw
Those who dress in fancy feathers without a flaw
Those who spare neither tooth nor claw
Those who orate
Those who gunboatate
Those who punctuate
Those who keep perfect time
Those who polish until whatever it is sparkles and shines
Those who throw out their bellies in their pride
Those who avoid your eyes
Those who are not afraid to take the bull by the balls when he's dead
Those who've grown bald on the inside of their heads
Those who give their blessings to all the churning masses
Those who distribute the kicks in the asses
Those who prop up and stuff up the dead with their great regret
Those who bayonet
Those who let their children play with guns
Those who let guns play with their children
Those who float who refuse ever to sink

Those who believe the best of all mankind though here and there some few may stink

Those whose gigantic wings alone prevent them from superhuman flight

Those whose only dream is sticking pieces of broken bottle on the top of the Great Wall of China at midnight

Those who cover up their faces in wolves'-heads when chewing on a lambchop

Those who make off with the eggs but refuse to take the responsibility for whipping up the omelette

Those who own four thousand eight hundred and ten yards of Mount Blanc, three hundred of the Eiffel  

      Tower, twenty-five centimeters of chest expansion and what's more those who are proud of it

Those who suckle at the bosom of the nation

      Those who do the running, the raiding, and the revenging on our behalf, the whole mob of them, and a lot more besides, who proudly enter the President's Residence, crunching along the gravel road, all pushing and shoving, all hurrying each other along, because there is to be a great banquet of heads right now and everyone can choose the head that best fits his taste.

      One head the head of a clay pipe, the other the head of an English Admiral; as a side dish there are heads made out of bombs, the heads of Galliffet, the heads of gentle beasts with bad headaches, Auguste Comte-heads, Rouget de Lisle-heads, Saint Theresa-heads, heads made out of heads of headcheese even, heads of feet, heads of men of the cloth, milkmen-heads.

      Some of them, just for a laugh, carried on their shoulders delightful little calf-faces, and these faces were so lovely and so sad — with little sprigs of parsley sticking out of their ears like seaweed sprouting from reefs deep beneath the seas — that nobody even noticed them.

      A mother, wearing a dead skull's head, smilingly presented her daughter, wearing an orphan's head, to a venerable old diplomat friend of the family who had on the head of Soleilland.

      It was truly deliciously charming and all in such perfect taste that when the President arrived wearing an overstuffed Columbus'-egg head everybody went absolutely crazy. [...]


Translated by Michael Benedikt

 James Ensor: Self-portrait with Masks, 1899

Oil on canvas, 47 1/4 x 31 1/2''

Kísérlet egy maszkabállal egybekötött díszvacsora leírására
Párizs - Franciaország

/részlet/


Aki nagyon jámboron…
Aki nagyon jó boron…
Aki nemzetszínlel
Aki avatottan avat fel
Aki hisz
Aki picit hisz
Aki hiszi-a-piszi
Aki kopaszt és tollasodik
Aki kicsi de jó halakat fog
Aki hitvesileg mintaszerű
Aki csatacirkál
Aki nagybetűzget
Aki karénekel
Aki bekenőkefélget
Aki pocakot ereszt
Aki szemlesütve jár
Aki példásan szeleteli a sültcsirkét
Aki belül-kopasz fejjel lépked
Aki megáldja a kutyafalkát
Aki bokából tiszteleg
Aki talpra halott hí a haza
Aki szuronyt …gezz
Aki ágyút ad a gyerekeknek
Aki gyerekeket ad az ágyúknak
Aki száz lábbal kél át a vizeken
Aki nem téveszti össze az allegóriát a filagóriával
Aki megbotlik óriás két szárnyában ha lép
Aki álmában üvegcserepet dugdos a Kínai Nagy Fal tetejébe
Aki farkas-álarcot tesz fel báránypörköltevéshez
Aki tojást csór de nem meri megsütni

Aki négyezernyolcszáztíz méter Mont-Blanc-t, háromszáztíz méter Eiffel-tornyot s huszonöt  centiméter   

      mellbőséget mutat fel, méghozzá büszkén

Aki enyém az ország a hatalom és a dicsőség

     Aki megy, fut, rohan és értünk bosszút áll, ezek meg sokan mások fennen bevonultak, nagy kavics-nyiszorgatás közepett, az Élysée-palotába, mind ott tipródott, ott tülekedett, mert maszkabállal egybekötött díszvacsora rendeztetett, s ki minek óhajtott öltözni, annak öltözhetett.

     Emez itt borostyánból jópipa-arcot vágott magának, amaz angol-tengernagy-képpel feszít; volt ott bűzlabdacs-maszka, főosztály-fő, fejbeteg lábasjószág-fő, azafő-amiafazékban-fő, egypár Rouget de Lisle nemzeti himnuszszerző maskara, egypár mártír Szent Terézia és lábas-fejű, fejsajt- és fejadag-maszkák, itt-ott egy törzsfő, kútfő.

     Némelyek, mulattatásként, angyali borjúkoponyát akasztottak a nyakukba, s szelíd-szomorú szempillájuk meg a fül-lukon kikandikáló édes moha-pamat miatt fel se tűntek senkinek.

     Egy halálfej-mama kacagva mutatta árvalánynak álcázott csemetéjét a család régi diplomata-barátjának, aki a Hasfelmetsző Jack maszkját viselte.

     Mindez igen édes-bájos-aranyos volt, és olyannyira ízlésesnek mondható, hogy midőn az Elnök Úr is megjelent, ritka-szép Kolombusz-Tojása-fővel a nyakában, méltán tört ki az ováció.

[...]

Tardos Tibor fordítása

Brassaï (Halász Gyula): Le poète Jacques Prévert, 1948

RMN

_________
In: Jacques Prévert: Maszkabál
Budapest: Európa Könyvkiadó, 1984
The Poetry of Surrealism: An Anthology, Little Brown & Co., 1974
Jacques Prévert, Paroles, Gallimard, 2000 [1949]