Pages

September 10, 2010

H. D. (Hilda Doolittle)

(American, September 10, 1886 – September 27, 1961)
.
Rose, harsh rose,
marred and with stint of petals,
meagre flower, thin,
sparse of leaf, 

more precious
than a wet rose
single on a stem—
you are caught in the drift. 

Stunted, with small leaf,
you are flung on the sand,
you are lifted
in the crisp sand
that drives in the wind. 

can the spice rose
drip such acrid fragrance
hardened in a leaf?



Whirl up, sea—
whirl your pointed pines,
splash your great pines
on our rocks,
hurl your green over us,
cover us with your pools of fir. 

*

Mysteries Remain

The mysteries remain,
I keep the same
cycle of seed-time
and of sun and rain;
Demeter in the grass,
I multiply,
renew and bless
Bacchus in the vine;
I hold the law,
I keep the mysteries true,
the first of these
to name the living, dead;
I am the wine and bread.

I keep the law,
I hold the mysteries true,
I am the vine,
the branches, you,
and you.

 *

At Baia

I should have thought
in a dream you would have brought
some lovely, perilous thing,
orchids piled in a great sheath,
as who would say (in a dream)
I send you this,
who left the blue veins
of your throat unkissed.

Why was it that your hands
(that never took mine)
your hands that I could see
drift over the orchid heads
so carefully,
your hands, so fragile, sure to lift
so gently, the fragile flower stuff­
ah, ah, how was it

You never sent (in a dream)
the very form, the very scent,
not heavy, not sensuous,
but perilous­perilous­
of orchids, piled in a great sheath,
and folded underneath on a bright scroll
some word:

Flower sent to flower;
for white hands, the lesser white,
less lovely of flower leaf,

or

Lover to lover, no kiss,
no touch, but forever and ever this. 

 *


Tengeri rózsa

Rózsa, érdes rózsa,
sérült, gyér szirmú,
vézna, sovány virág,
levele-fosztott,

becsesebb, mint
egy nedves rózsa,
egyetlen a szárán — 
az áramlat elragadott.

Csonkán, csökött levéllel
odavetve a homokra,
magával emel
a csikorgó föveny,
ha szárnyra kapja a szél.

Képes-e a levéllé
száradt füszerrózsa
ily csípős illatot ontani?


*

Oreád

Kavarogj fel, tenger,
hegyes fenyőiddel,
csapkodd nagy fenyveid
a szirtjeinkhez,
borítsd be zöldeddel,
tűlevél-tócsáiddal fedj be.

Tótfalusi István fordításai

*
A misztériumok fennmaradnak

A misztériumok fennmaradnak,
betartom a vetési idő,
a nap és az eső
ciklusát változatlan.
Demétert a mezőben
megsokszorozom,
megújítom, megáldom
Bacchust a szőlőtőben.
A törvényt megtartom,
igazát a misztériumoknak,
a legelső, hogy nevet adjak
az élőnek és a holtaknak;
én vagyok a kenyér, a vörösbor.

Megtartom a törvényt,
a misztériumok igazát,
vagyok a szőlőtőke
a lombkoronák,
te és te.

*

Baiánál

Láthattam volna álmomban,
hogy hozol nekem egy nagy tokban
valami drágát és veszélyest,
nagy halom orchideát,
mintha azt mondanád (álmomban),
"Én küldöm teneked,
aki csókolatlan hagyta
nyakadon a kék ereket."

Hogy történhetett, hogy a kezed
(ami a kezem sohase fogta meg),
láttam a kezed, ahogy
az orchideafejek fölött lebeg,
olyan gyöngéden,
a kezed, olyan törékenyen, óvatosan,
de biztosan emelve törékeny virágtömeget —
ó, ó, hogy lehetett

Sosem küldtél (álmomban)
orchideát, sem az illatát,
ami nem érzéki, nem édes,
de veszélyes — veszélyes — 
felhalmozva egy nagy tokban,
alatta kis papírtekercs sem található,
rajta pár röpke szó:

"Virágot a virágnak,
szirmoknál fehérebb
és édesebb kezekbe",

vagy

"Szív küldi szívnek szívesen,
nem csók, nem ölelés, örök szerelem."

Mezey Katalin fordításai

Author: Man Ray
Source: Beinecke Rare Book and Manuscript Library


[In. Amerikai költők antológiája, Európa, Bp., 1990]
..............................................................................................................................................................................................................................

September 9, 2010

Cesare Pavese

(Italian, September 9, 1908 – August 27, 1950) 
.

Death Will Come with Your Eyes

Death will come with your eyes—
this death that accompanies us
from morning till night, sleepless,
deaf, like an old regret
or a stupid vice. Your eyes
will be a useless word,
a muted cry, a silence.
As you see them each morning
when alone you lean over
the mirror. O cherished hope,
that day we too shall know
that you are life and nothing.

For everyone death has a look.
Death will come with your eyes.
It will be like terminating a vice,
as seen in the mirror
a dead face re-emerging,
like listening to closed lips.
We'll go down the abyss in silence.

Translated by Linh Dinh


Verrà la morte e avrà i tuoi occhi

Verrà la morte e avrà i tuoi occhi
questa morte che ci accompagna
dal mattino alla sera, insonne,
sorda, come un vecchio rimorso
o un vizio assurdo. I tuoi occhi
saranno una vana parola,
un grido taciuto, un silenzio.
Cosí li vedi ogni mattina
quando su te sola ti pieghi
nello specchio. O cara speranza,
quel giorno sapremo anche noi
che sei la vita e sei il nulla.


Per tutti la morte ha uno sguardo.
Verrà la morte e avrà i tuoi occhi.
Sarà come smettere un vizio,
come vedere nello specchio
riemergere un viso morto,
come ascoltare un labbro chiuso.
Scenderemo nel gorgo muti.



22 marzo '50

Cesare Pavese
(Source)

Jön a halál

Jön a halál s szeme a te szemed lesz,
az a halál, amely álmatlanul
kisér minket reggeltől estig,
kongón, akár egy régi bánat
vagy képtelen bűn. És üres szó
lesz akkor a szemed, vagy elfúlt
kiáltás, néma hallgatás lesz.
Minden reggel így látod őket,
mikor magad fölé hajolsz csak
a tükörben. Drága reménység,
ama napon megtudjuk azt is,
hogy élet vagy s te vagy a semmi.

A halál mindenkire ránéz.
Jön a halál, s szeme a te szemed lesz.
Olyan lesz, mint ha bűnt követsz el,
mintha egyszerre a tükörben
holt arcot látnál felmerülni,
mintha egy zárt ajakra hallgatsz.
Némán bukunk alá az árral.

Somlyó György fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................

September 8, 2010

Eduard Mörike

.
(German, September 8, 1804 – June 4, 1875)



 Septembermorgen

Im Nebel ruhet noch die Welt,
Noch träumen Wald und Wiesen:
Bald siehst du, wenn der Schleier fällt,
Den blauen Himmel unverstellt,
Herbstkräftig die gedämpfte Welt
In warmem Golde fließen.

*

September Morning

The world still  rests in misty white
and wood and field are dreaming;
the veil is rent - before the sight
the azure heavens flood with light
and silent earth in autumn might
with molten gold is streaming.

 *

Szeptemberi reggel

Még ködben alszik lenn a rét
s az erdő lombja, halkan:
de nézd, foszol már fátyla szét,
meglátod édes, kék egét,
s a lanka hömpölyögve ég
a lenge, langy aranyban.

Kosztolányi Dezső fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................

September 7, 2010

Dame Edith Sitwell

(British, September 7, 1887 – December 9, 1964)
.
STREET SONG

"Love my heart for an hour, but my bone for a day—
At least the skeleton smiles, for it has a morrow:
But the hearts of the young are now the dark treasure of Death
And summer is lonely.

Comfort the lonely light and the sun in its sorrow,
Come like the night, for terrible is the sun
As truth, and the dying light shows only the skeleton's hunger
For peace, under the flesh like the summer rose.

Come through the darkness of death, as once through the branches
Of youth you came, through the shade like the flowering door
That leads into Paradise, far from the street, — you, the unborn
City seen by the homeless, the night of the poor.

You walk in the city ways, where Man's threatening shadow
Red-edged by the sun like Cain, has a changing shape
Elegant like the Skeleton, crouched like the Tiger,
With the age-old wisdom and aptness of the Ape.

The pulse that beats in the heart is changed to the hammer,
That sounds in the Potter's Field. Where they build a new world
From our Bone, and the carrion-bird days' foul dropping and clamour—
But you are my night, and my peace—

The holy night of conception, of rest, the consoling
Darkness when all men are equal, — the wrong and the right,
And the rich and the poor are no longer separate nations,—
They are brothers in night."

This was the song I heard; but the Bone is silent!
Who knows if the sound was that of the dead light calling,—
Of Ceasar rolling onward his heart, that stone,
Or the burden of Atlas falling.

Dame Edith Sitwell by Cecil Beaton, 1920s
(Source: NPG)


UTCAI DAL

"Egy óráig szeresd szívem, de egy napig a csontomat —
a csontváz mosolyog, hiszen övé a holnap:
de az ifjak szívei most a halál homályos kincsei
s a nyár olyan magányos.

A bánatos napot s árva fényt csak vígasztaljad,
jöjj, jöjj, miként az éj, mivel szörnyű a nap,
mint az igazság s a haldokló fény csak a csontváz éhségét mutatja —
békére vágyik ott a hús alatt, mely nyári rózsaszín.

Jöjj a halál sötétjén át, mint hajdanán az ifjúság
ág-lombjain keresztül, át árnyak között, virágos kapukon át,
mik az Édennek kapui, nézd a szegények éjszakáin
a hazátlanoknak meg sem született városát.

A város utcáin sétálsz, hol az Ember riasztó árnyát
vörös szegéllyel vonja be a nap s változtatja alakját, mint Káin,
elegáns, mint a Csontváz, s hajlékony, akár a Tigris,
a bölcsessége kortalan, s ügyes, mint a Majom.

A szívverése kalapácsütéssé változik;
a szegények temetőjén hangzik, hol új világ emelkedik
a csontjainkból és dögmadár-napok lármáiból —
te vagy a békém, éjszakám, —

a fogantatás és a nyugalom, a vigasztaló sötét
szent éje, hol egyenlő minden ember, — mind: a rossz s a jó,
s nem külön nemzetség többé a gazdag és szegény,
testvérek ők, az éj ha jő."

Mit hallottam, ez volt a dal; de néma ám a Csont.
A halott fény hívó hangját ki ismeri? —
Cézárét, ki szivét kőként előre görgeti,
vagy a hanyatló Atlasz terheit?

Végh György fordítása

[In. Végh György: Modern Orfeusz]


 Dame Edith Sitwell talking w. actress Marilyn Monroe.
Hollywood, CA, US, 1953
Photo: George Silk / LIFE
..............................................................................................................................................................................................................................

Elinor Wylie

(American, September 7, 1885 – December 16, 1928)
.

BEAUTY

Say not of Beauty she is good,
Or aught but beautiful,
Or sleek to doves' wings of the wood
Her wild wings of a gull.

Call her not wicked; that word's touch
Consumes her like a curse;
But love her not too much, too much,
For that is even worse.

O, she is neither good nor bad,
But innocent and wild!
Enshrine her and she dies, who had
The hard heart of a child.

*

FULL MOON

My bands of silk and miniver
Momently grew heavier;
The black gauze was beggarly thin;
The ermine muffled mouth and chin;
I could not suck the moonlight in.

Harlequin in lozenges
Of love and hate, I walked in these
Striped and ragged rigmaroles;
Along the pavement my footsoles
Trod warily on living coals.

Shouldering the thoughts I loathed,
In their corrupt disguises clothed,
Morality I could not tear
From my ribs, to leave them bare
Ivory in silver air.

There I walked, and there I raged;
The spiritual savage caged
Within my skeleton, raged afresh
To feel, behind a carnal mesh,
The clean bones crying in the flesh.


Elinor Wylie
Photo: Nickolas Muray / GEH


SZÉPSÉG

A szépséget jónak ne hívd,
Szép: ez a neve csak,
Galambszárnyakká ne simítsd
E sirályszárnyakat.

Gonosznak se mondd, mert e szó
Átokként megveri,
S ne szeresd jobban, mint való:
Ez még rosszabb neki.

Ó, a szépség se jó, se rossz,
De ártatlan, de vad,
szíve, mint gyermeké, dacos,
meghal, ha nem szabad.


*

TELIHOLD

Szalagjaim, hermelinem
Elnehezültek hirtelen.
Fátylam vékony volt és szegény,
Szájam, nyakam fedte a prém,
Holdfény nem áramlott belém.

A szeretet, a gyűlölet
Rombuszaiba öltözött
Bohóc, e nyűtt blablákba bújt,
Mentem, talpam alatt az út
A kövek között ki-kigyúlt.

Nyomta vállam a sok hamis,
Álruhás gond — már untam is.
A véges lét ki nem szakadt
Bordáimból, hogy olvatag
Ivorként légben ússzanak.

Mentem hát és tomboltam ott,
S a csontvázamban ordított
A képzelt vad, hogy a húsfonat
Mögött érezze a csupasz,
Kiáltó, végső csontokat.

Tábor Eszter fordításai

[In. Amerikai költők antológiája, Európa Könyvkiadó, 1990]
..............................................................................................................................................................................................................................

September 4, 2010

Antonin Artaud

(September 4, 1896,  – March 4, 1948)
.
     If only one could taste one's void, if one could really rest in one one's void, and this void were not a certain kind of being but not quite death either.
    It is so hard to no longer exist, to no longer be in something. The real pain is to feel one's thought shift within oneself. But thought as a fixed point is certainly not painful.
    I have reached the point where I am no longer in touch with life, but still have all the appetites and the insistent titillation of being.
    I have only one occupation left: to remake myself.

—from The Nerve Meter [Le Pèse-nerfs], 1925

Photo: Denise Colomb

   Ha legalább élvezetet lelhetnénk a magunk semmijében, ha megpihenhetnénk ebben a semmiben, és ha e semmi nem lenne valamilyen formája a létezésnek, de azért nem volna a halál sem.
   Oly nehéz nem létezni többé, nem lenni ott valamiben. Az igazi kínlódás érezni, ahogy a gondolat mozdul bennünk. A nyugvóponton lévő gondolat bizonyára nem jelent szenvedést.
   Arra a pontra jutottam, ahol már nem férek hozzá az élethez, de azért bennem van a lét minden mohósága és állandó bizsergése.
   Már semmi más nem foglalkoztat: csak az, hogy újra legyek.

Részlet Az "ideg-mérleg"-ből, Somlyó György fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................

Ady Endre

(Hungarian,  November 22, 1877 - January 27, 1919)
.

PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

[Ady Endre összes költeményei]



André Kertész: Un poeme de Ady
 ['Párisban járt az ősz' ( Itt járt az ősz )]
(Source)


AUTUMN PASSED THROUGH PARIS

Autumn slipped into Paris yesterday,
came silently down Boulevard St Michel,
In sultry heat, past boughs sullen and still,
and met me on its way.

As I walked on to where the Seine flows by,
little twig songs burned softly in my heart,
smoky, odd, sombre, purple songs. I thought
they sighed that I shall die.

Autumn drew abreast and whispered to me,
Boulevard St Michel that moment shivered.
Rustling, the dusty, playful leaves quivered,
whirled forth along the way.

One moment: summer took no heed: whereon,
laughing, autumn sped away from Paris.
That it was here, I alone bear witness,
under the trees that moan.

Translated by Doreen Bell



[Hundred Hungarian Poems, Albion Editions, Manchester, 1976]


*

AUTUMN SLIPPED INTO PARIS

Autumn slipped into Paris yesterday,
gliding silently down Rue Saint Michel,
beneath the noonday Dog and hush of trees
she met me with her spell.

I had been sauntering toward the Seine;
small-fry kindling-songs smouldered in my head,
purple and pensive, strange and smokey-hued;
that I'll soon die, they said.

Then autumn whispered something from behind.
The road of Saint Michel began to shake.
Wish, wish - the jesting leaves arose in swirls
along the gusty wake.

One moment - summer had not even blenched,
and autumn fled away with mocking ease.
She came, but that she came, alone I knew
beneath the moaning trees.

Translated by Anton N. Nyerges and Adam Makkai


[In Quest of the 'Miracle Stag': The Poetry of Hungary]


*



ADY Endre
Fotó: Székely Aladár
..............................................................................................................................................................................................................................

September 3, 2010

E. E. Cummings

(American, October 14, 1894 – September 3, 1962)

.
dying is fine)but Death


dying is fine)but Death

?o
baby
i

wouldn't like

Death if Death
were
good:for

when(instead of stopping to think)you

begin to feel of it,dying
's miraculous
why?be

cause dying is

perfectly natural;perfectly
putting
it mildly lively(but

Death

is strictly
scientific
& artificial &

evil & legal)

we thank thee
god
almighty for dying
(forgive us,o life!the sin of Death


e. e. cummings


[MEGHALNI OKÉ) DE A HALÁL]

meghalni oké)de a Halál


bébi
én még

akkor se szeretném

a Halált ha
haláljó
volna:mert

mikor (töprengés helyett)

érzed:meghalni
csodás
mi-

ért? mert meghalni

tök természetes;tök
- enyhén szólva -
Életes(de a

Halál

szigorúan
tudományos
& művi &

gonosz & törvényes)

köszönjük néked
Mindenható
hogy meghalunk

(ó élet!bocsásd meg a Halál bűnét

Tandori Dezső fordítása



 e.e. cummings: chocorua beyond autumn foliage, n.d.
(source: eecummingsart.com) 
..............................................................................................................................................................................................................................

September 2, 2010

Andreas Embirikos

(Greek, September 2, 1901 - August 3, 1975)
.
WINTER GRAPES

They took away her toys and lover. Well then she bowed her head and almost died. But
the thirteen destinies like
her fourteen years smote the fleeing calamities. No one spoke. No one ran to protect her
against the overseas
sharks which had already cast an evil shadow over her like a fly staring with malice on a
diamond or a land
enchanted. And so the story was heartlessly forgotten as always happens when a forest
ranger forgets his
thunderbolt in the woods.

[© Translation: 1972, Kimon Friar / Source: Poetry International Web]



TÉLI SZŐLŐ

Elvették játékait, szeretőjét. Fejét leeresztette hát,
hogy már-már belepusztult. De tizenhárom gyökere és
tizennégy esztendője szétvágta a múlandó tragédiát.
Senki se szólt rá. Senki se rohant felé, hogy oltalmazza
tengerentúli cápáktól, melyek már kiszemelték őt, ahogy kiszemel
gyémántot légy, vagy egy elvarázsolt hazát.
Így süllyedt irgalmatlanul feledésbe ez a történet,
ahogy szokott mindig, ha ott felejti
villámait az erdőn az erdőkerülő.

Fodor András fordítása

[In. A bolond gránátalmafa, Újgörög költők antológiája, Kozmosz Könyvek, 1984]
..............................................................................................................................................................................................................................

September 1, 2010

Blaise Cendrars

Frédéric Louis Sauser 
(Swiss novelist and poet naturalized French in 1916, September 1, 1887 - January 21, 1961) 
.
AU COEUR DU MONDE

(Fragment)

Ce ciel de Paris est plus pur qu'un ciel d'hiver lucide de froid.
Jamais je ne vis de nuits plus sidérales et plus touffues que ce printemps
Où les arbres des boulevards sont comme les ombres du ciel,
Frondaisons dans les rivières mêlées aux oreilles d'éléphant,
Feuilles de platanes, lourds marronniers.

Un nénuphar sur la Seine, c'est la lune au fil de l'eau.
La Voie Lactée dans le ciel se pâme sur Paris et l'étreint
Folle et nue et renversée, sa bouche suce Notre-Dame.
La Grande Ourse et la Petite Ourse grognent autour de Saint-Merry.
Ma main coupée brille au ciel dans la constellation d'Orion.
Dans cette lumière froide et crue, tremblotante, plus qu'irréelle,
Paris est comme l'image refroidie d'une plante
Qui réapparaît dans sa cendre. Triste simulacre.
Tirées au cordeau et sans âge, les maisons et les rues ne sont
Que pierre et fer en tas dans un désert invraisemblable.

Babylone et la Thébaïde ne sont pas plus mortes, cette nuit, que la ville morte de Paris
Bleue et verte, encre et goudron, ses arêtes blanchies aux étoiles.
Pas un bruit. Pas un passant. C'est le lourd silence de guerre.
Mon oeil va des pissotières à l'oeil violet des réverbères.
C'est le seul espace éclairé où trainer mon inquiétude.
C'est ainsi que tous les soirs je traverse tout Paris à pied
Des Batignolles au Quartier Latin comme je traverserais les Andes
Sous les feux de nouvelles étoiles, plus grandes et plus consternantes.
La Croix du Sud plus prodigieuse à chaque pas que l'on fait vers elle émergeant de l'ancien monde
Sur son nouveau continent.
Je suis l'homme qui n'a plus de passé. — Seul mon moignon me fait mal, —
J'ai loué une chambre d'hôtel pour être bien seul avec moi-même.
J'ai un panier d'osier tout neuf qui s'emplit de mes manuscrits.
Je n'ai ni livres ni tableau, aucun bibelot esthétique.

Un journal traine sur ma table.
Je travaille dans une chambre nue, derrière une glace dépolie,
Pieds nus sur du carrelage rouge, et jouant avec des ballons et une petite trompette d'enfant:
Je travaille à la Fin du Monde.


***

La Nuit Monte

J’ai bien observé comment cela se passait
Quand le soleil est couché
C’est la mer qui s’assombrit
Le ciel conserve encore longtemps une grande clarté
La nuit monte de l’eau et encercle lentement tout l’horizon
Puis le ciel s’assombrit à son tour avec lenteur
Il y a un moment où il fait tout noir
Puis le noir de l’eau et le noir du ciel reculent
Il s’établit une transparence éburnéenne avec des reflets dans l’eau et des poches obscures au ciel
Puis le Sac à Charbon sous la Croix du Sud
Puis la Voie Lactée


Christophe Colomb

Ce que je perds de vue aujourd'hui en me dirigeant vers l'est c'est ce
que Christophe Colomb découvrait en se dirigeant vers l'ouest
C'est dans ces parages qu'il a vu un premier oiseau blanc et noir qui
l'a fait tomber à genoux et rendre grâces à Dieu
Avec tant d'émotion
Et improviser cette prière baudelairienne qui se trouve dans son journal de bord
Et où il demande pardon d'avoir menti tous les jours à ses compagnons en leur indiquant un faux point
Pour qu'ils ne puissent retrouver sa route

[Extraits de 'Feuilles de route', 1924, Au Coeur du Monde, Gallimard, 1947]


Blaise Cendrars. c. 1945
  Photo: Robert Doisneau


A VILÁG SZÍVÉBEN

(Részlet)

Párizs ege tisztább, mint a hidegtől fényes téli ég.
Sohasem láttam még csillagosabb és bujább éjszakákat, mint ezen a tavaszon.
Olyanok a körút fái most, akár az égnek árnyai,
folyók vizén elefántfülekkel keverednek a lombok,
platánlevelek, terhes vadgesztenyefák.

Vízililiom a Szajnán, a hold ez a víz tükörén.
Az égből a Tejút Párizsra ájul és átöleli
bolond és meztelen, aléltan a Notre Dame-ot szívja szája.
A Nagymedve és a Kismedve amott Saint-Merry táján dörmög,
levágott kezem ragyog az Orionnál.
Ebben a hideg és nyers fényben reszkető, valószínűtlen
Párizs akár egy megfagyott növény,
amely hamvában újraéled. Szomorú bálvány,
kimért és időtlen, a házak és az utcák
csak kő és vashalom egy képzelt pusztaságban.
Babylon és Théba sem oly halott, mint Párizs ezen az éjszakán.
Zöld és kék, tinta és kátrány, tetői felfehérlenek a csillagokra.
Zaj se hallik. Járókelő se lép. Háború súlyos csöndje ez.
Szemem a vizeldéken és az utcalámpák kék szemein tétováz.
Ezek csupán a világos helyek, melyeken nyugtalanságom elpihenhet.

Így megyek át minden este Párizson gyalog
Batignolles-tól a Quartier Latinig, mintha az Andeseken mennék keresztül,
nagyobb és döbbenetesebb új csillagok fénye alatt.
A Dél Keresztje, ahogy lépkedek felé, egyre csodálatosabban merül fel a régi világból
s új földrészre néz le itt.
Ember vagyok, kinek nincs múltja többé. —
Csupán a csonkaságom fáj —
szobát béreltem egy szállodában, hogy magam egészen egyedül lehessek magammal,
Vadonatúj fűzfakosaram van, kézirataimmal teli.
Könyvem nincs, képem sincs, nincs semmiféle esztétikai játékom nekem.

Újság fekszik az asztalomon.
Puszta szobában dolgozom, egy vak tükör mögött,
Meztelen lábam a vörös kőkockákon. Léggömbökkel játszom
   és egy kicsiny gyermektrombitával;
a VILÁG VÉGÉN dolgozom.

Radnóti Miklós fordítása


Úti levelek
FEUILLES DE ROUTE

(Részlet)

FÖLSZÁLL AZ ÉJ

Jól megfigyeltem hogy történik ez
Mikor lemegy a nap
Először a tenger sötétül el
Az ég soká megőrzi még a fényét
Az éj a vízből száll fel és lassan elönti a láthatárt
Aztán lassanként az ég is elsötétül
Van egy pillanat mikor egész sötét lesz
Elefántcsont derengés kél a víz csillámai s az ég homályos zsebei között
Aztán a Szeneszsák Dél Keresztje alatt
Aztán a Tejút

KOLUMBUSZ KRISTÓF

Amit én ma szem elől vesztek Kelet felé haladva az tűnt
    Kolumbusz Kristóf szemébe amint nyugat felé haladt
Ezen a partvidéken pillantotta meg az első fehér és fekete madarat amitől
    térdre hullt és oly meghatottan
Adott hálát az égnek
És azt a baudelaire-i imát rögtönözte amely hajónaplójában olvasható
S amelyben bocsánatért esedezik amért mindennap hazudott bajtársainak
    és hamis helyzetjelentést adott
Nehogy megtalálják visszafelé az utat

Somlyó György fordításai

Blaise Cendrars (1950s) 
Photo: Ida Kar / NPG

[Francia Költők Antológiája, II. kötet, Európa Könyvkiadó, Bp., 1962]
[Somlyó György: Az Utazás, Magvető, Budapest, 1984]
..............................................................................................................................................................................................................................