Milton Acorn (Canadian, March 30, 1923 – August 20, 1986)

Self-Portrait

I've got quite a face, thank God
for smiling or scowling;
tho the smile doesn't earn me much
(so knowingly innocent

and forgiving of all
they bewilderingly find themselves to be
people wonder what they've done
and edge away from me)

– but the scowl – that's different!
especially when I strick a cigar in it.
If they have any plans
for bringing me crashing down on it

They give them up. Either way
no one believes in the puddle of mother's milk
that almost floats my heart, or how
the miracle of a human being's existence

disarms me. I guess I see enough evil
as it is, without it being tossed like acid
into my eyes
– the way most people get it.

*

Knowing I Live in a Dark Age

Knowing I live in a dark age before history,
I watch my wallet and
am less struck by gunfights in the avenues
than by the newsie with his dirty pink chapped face
calling a shabby poet back for his change.

The crows mobbing the blinking, sun-stupid owl;
wolves eating a hamstrung calf hind end first
keeping their meat alive and fresh...these
are marks of foresight, beginnings of wit;
but Jesus wearing thorns and sunstroke
beating his life and death into words
to break the rods and blunt the axes of Rome:
this and like things followed.

Knowing that in this advertising rainbow
I live like a trapeze artist with a headache,
my poems are no aspirins... they show
pale bayonets of grass waving thin on dunes;
the paralytic and his lyric secrets;
my friend Al, union builder and cynic,
hesitating to believe his own delicate poems
lest he believe in something better than himself:
and history, which is yet to begin,
will exceed this, exalt this
as a poem erases and  rewrites its poet.

Milton Acorn

ÖNARCKÉP

Hát arcom, az van, hála Isten:
tudok mosolyogni, nézni zordan;
bár a mosollyal nem sokra megyek,
(oly ártatlan, mindentudó,

és mindent megbocsát, amit
az emberek zavartan észlelnek magukban,
nem értik hát, mit követhettek el,
s gondosan elkerülnek),

– na de a morc pofa – az már valami!
(Hát még mikor szivart bökök a közepébe!)
Ha úgy gondolták, jól tennék, ha nagy
puffanással ráejtenének, hát most

föladják ezt a tervet. Így se, úgy se
hiszi el senki, hogy a szívem anyatej
tócsájában ázik, sem azt,
hogy lefegyverez az emberi létezés

csodája. Azt hiszem, láttam elég gonoszt már,
anélkül is, hogy mint a sósavat
öntsék a szemembe – pedig
így szokta kapni szinte minden ember.

*

MERT SÖTÉT KORBAN ÉLEK

Mert tudom, sötét, történelem előtti korban élek,
vigyázok hát a pénztárcámra, és
az utcai lövöldözés nem lep meg úgy,
mint az, hogy az újságos, piszkos, fagycsípte arccal
visszahívja, az ottfelejtett apróért a kopott költőt.

Hogy a varjak megrohanják a naptól kába baglyot,
s a kikötött borjú húsát a farkasok
előbb hátulról rágják le, hogy eleven és friss maradjon... mindezek
előrelátás jelei, az ész csírái;
de azután Jézus, tövistől, napszúrástól
gyötrött fejjel, kimondva életét és halálát,
hogy kicsorbítsa Róma bárdjait, vesszőit összetörje:
ez következett, és más hasonlók.

Mert jól tudom: e reklám-szivárvány tetején
mint fejfájós kötéltáncos, úgy élek,
s a vers nem aszpirin... füvek finom
pengéit mutatja, ahogy a dűnéken rezegnek;
a paralitikust és lírai titkait;
barátomat, Alt, cinikust és szakszervezeti aktivistát,
ki saját gyöngéd verseiben hinni nem mer,
nehogy hinnie kelljen valami magánál különbben:
és a történelem, mely még csak most jön el,
mindezt majd meghaladja,
ahogy a vers letörli s újraírja a költőt.

Rakovszky Zsuzsa fordításai

[In: Gótika a vadonban, Kanadai angol nyelvű költők, Európa Könyvkiadó, 1983]

..............................................................................................................................................................................................................................

János Pilinszky (Hungarian, 1921 – 1981)

.
                 HERE AND NOW

                 I look at the lawn, maybe the lawn.
                 The grass moves. Wind or shower maybe,
                 or simply the fact that you are
                 moves the world, here, now.

Translated by Bruce Berlind and Mária Kőrösy

 János PILINSZKY

                    ITT ÉS MOST

                    A gyepet nézem, talán a gyepet.
                    Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
                    vagy egyszerűen az, hogy létezel
                    mozdítja meg itt és most a világot.

[Pilinszky János összes versei, Osiris, Budapest, 2003]

..............................................................................................................................................................................................................................

Ágnes Nemes Nagy (Hungarian, 1922-1991)

DEFEND IT

Defend it if you can, admit: it was worth it,
it was worth it, admit that it's good like this,
it was worth every uphill scramble,
the wise resolve, the striving,
the slow switch-blade knife,
that instructor of treachery,
admit, admit that it was worth it, the mind's
candy-striped flashy love
that slices into a dark room,
it was worth this choking
gasp of breath, this illusion
of reason, this mute word,
abstraction, distinction,
the heart that convulsively bursts into flame,
the heart in pot-bellied snow-clouds,
as if inside, while the snow stabs down,
a town were burning endlessly,
say to the moment it was worth it,
while unremittingly on the two shoulders,
on the two wrists, on the two feet
of the indefensible terror's
torn wounds they ooze open
spilling black blood —

Translated by Bruce Berlind

Ágnes NEMES NAGY

VÉDD MEG

Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassu kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasító
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó,
a szív, hasas hófellegekben,
minthogyha bent, míg vág a hó,
egy város égne véghetetlen,
megérte, mondd a pillanatnak,
míg a két vállon szüntelen,
a két csuklón, két lábfejen
a védhetetlen iszonyatnak
fekete vérrel csorduló
tépett sebei fölfakadnak —

[Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, Osiris, Budapest, 2003] 

..............................................................................................................................................................................................................................

Jorge Luis Borges (Argentine, August 24, 1899 – June 14, 1986)

.  
"The methodical task of writing distracts me from the present state of men. The certitude that everything has been written negates us or turns us into phantoms. I know of districts in which the young men prostrate themselves before books and kiss their pages in a barbarous manner, but they do not know how to decipher a single letter. Epidemics, heretical conflicts, peregrinations which inevitably degenerate into banditry, have decimated the population. I believe I have mentioned suicides, more and more frequent with the years. Perhaps my old age and fearfulness deceive me, but I suspect that the human species – the unique species – is about to be extinguished, but the Library will endure: illuminated, solitary, infinite, perfectly motionless, equipped with precious volumes, useless, incorruptible, secret.
      I have just written the word "infinite." I have not interpolated this adjective out of rhetorical habit; I say that it is not illogical to think that the world is infinite. Those who judge it to be limited postulate that in remote places the corridors and stairways and hexagons can conceivably come to an end  – which is absurd. Those who imagine it to be without limit forget that the possible number of books does have such a limit. I venture to suggest this solution to the ancient problem: The Library is unlimited and cyclical. If an eternal traveler were to cross it in any direction, after centuries he would see that the same volumes were repeated in the same disorder (which, thus repeated, would be an order: the Order). My solitude is gladdened by this elegant hope."

   
Translated by J. E. I.

 [J. L. Borges: The Library of Babel]

  

 J. L. Borges in Central Park, N.Y.C., 1969

Photographer: Diane Arbus

    "(...) a rendszeres írás eltereli figyelmemet az emberek mai helyzetéről. a bizonyosságtól, hogy minden meg van írva, megsemmisülünk, vagy elbizakodottá válunk. ismerek olyan helyeket, ahol az ifjak leborulnak a könyvek elé, és barbárul csókolgatják a lapokat, közben pedig egyetlen betűt sem képesek megfejteni. a járványok, eretnek viszálykodások, az óhatatlanul banditizmussá fajuló zarándoklatok jócskán megtizedelték a lakosságot. azt hiszem, már említettem az öngyilkosságokat, melyeknek száma évről évre több. talán az öregség és a félelem vezet félre, de azt gyanítom, hogy az emberi faj – az egyetlen – kihalóban van, és a könyvtár fennmarad: kivilágítva, magányosan, végtelenül, tökéletes mozdulatlanságban, értékes köteteivel, haszontalanul, ronthatatlanul, titkosan. 

     leírtam imént a szót: végtelenül. Nem csupán retorikai megszokásból iktattam ide; állítom, hogy nem illogikus végtelennek gondolni a világot. akik végesnek hiszik, azt tételezik fel, hogy a folyosók, lépcsők és hatszögek valahol a messzeségben felfoghatatlan módon megszűnnek, ami abszurdum. akik pedig határtalannak képzelik, elfelejtik, hogy a könyvek lehetséges száma nem végtelen. e régi problémára én azt a megoldást bátorkodom sugallni: a könyvtár határtalan és periodikus. ha egy örökké élő utazó bármely irányban átutazna rajta, évszázadok múltán meggyőződhetne róla, hogy egyazon kötetek ismétlődnek egyazon rendetlenségben (amely, így ismétlődve, renddé, a renddé válik). ez a nemes remény édesíti meg magányom."

mar del plata, 1941

Boglár Lajos fordítása

- részlet J. L. Borges Bábeli könyvtár c. novellájából

[In: Körkörös romok, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1972]

 Lori Nix

Library

..............................................................................................................................................................................................................................

Charles Bukowski (American, August 16, 1920 – March 9, 1994)

Writing

often it is the only

thing

between you and

impossibility.

no drink,

no woman's love,

no wealth

can

match it.

nothing can save

you

except

writing.

it keeps the walls

from

failing.

the hordes from

closing

in.

it blasts the

darkness.

writing is the

ultimate

psychiatrist,

the kindliest

god of all the

gods.

writing stalks

death.

it knows no

quit.

and writing

laughs

at itself,

at pain.

it is the last

expectation,

the last

explanation.

that's

what it

is.

Charles Bukowski

Írás

Gyakran ez az egyetlen

dolog

közted és a

lehetetlen között.

sem ital

sem egy nő szerelme

sem vagyon

nem

versenyezhet vele.

Semmi nem

menthet meg

csak az

írás.

Ez tartja helyén

a plafont,

sakkban

a hordákat,

hogy be ne kerítsenek.

Ez robbantja szét

a sötétséget.

Az írás

az egyedüli

pszichológus

a legkedvesebb

Isten

minden Istenek közt

Az írás kísérti

a halált

nem ismeri

a lemondást.

Az írás

kineveti

önmagát

s a fájdalmat.

Ez az utolsó

elvárás

az utolsó

magyarázat.

Ez az

ami.

Gyukics Gábor fordítása 

[In: FÉLMEZTELEN MÚZSA / HALF-NAKED MUSE, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000]
..............................................................................................................................................................................................................................

Billy Collins (American, b. March 22, 1941)

.

 Billy Collins

Photo by Steven Kovich

Budapest

My pen moves along the page
like the snout of a strange animal
shaped like a human arm
and dressed in the sleeve of a loose green sweater

I watch it sniffing the paper ceaselessly
intent as any forager that has nothing on its mind
but the grubs and insects
that will allow it to live another day

It wants only to be here tomorrow
dressed, perhaps, in the sleeve of a plaid shirt
nose pressed against the page
writing a few more dutyful lines

while I gaze out the window
and imagine Budapest
or some other city
where I have never been

Billy Collins, former US Poet Laureate and one of America's best-selling poets, 

reads his poem "Budapest" with animation by Julian Grey of Headgear.

KOVÁCS András Ferenc (Transylvanian Hungarian, b. 1959)

.
Senkiföldrajz

megszokható a hosszútávfutó fák
ütemes kék lihegése
a gladiátori menny dróthálója
mögött elhessenő pusztaságon
a vak szél
lebegő lantjátéka a póznasoron
győzedelmes csatavesztéskor
az örökösen átmeneti
az átmenetileg örökölhető
szó fegyverszünetében
megszokható a szellem
marathóni magánya
a homloklebeny surranó
árnyéka balhitek sarában
a menekülő
hátsóudvarok történelme
a fellobogózott roncstelepek
a temetők hadiüzenete
a kövek kitelepítése
a holtak száműzetése
megszokható hősi haláluk
a feledés provinciáiban
a sírkertek belháborújában
hol minden moccanó kavics megdöntött forradalmi sztélé
a fogadalmak senkiföldjén
eszmék senkiföldrajzában
az ígérgetések földjén
hatalmi hegyvízrajzban
ismeretlen partszakaszokon
megszokható az ország
a hatalom a dicsőség
a felszámolt bakterházak
kutyaólak tyúkketrecek
az eltűntnek nyilvánított
végállomasok emlékművei
a semmisnek nyilvánított
szabadság menetrendjei
az agylabirintusban a tudat
önkéntes zúzdáiban
megszokható az önkéntelen
táj törlődése
az önkény senkiföldrajzában
a beomlott alagutak
a váratlan váltók
a könyörtelen megváltók
egymást felváltó szobrok istenek
egyetlenegy bevált talapzaton
cserélt reklámok és röpiratok
megszokható törvények
színeváltozása
vasúti szabályzatok
mennybemenetele
az elaknásított emlékezetből
kihajolni veszélyes
elhajolni veszélyes meghajolni
ajánlott igazságosság
áldozatkészség sigsögságség
kokárdás szemétkonténerek
honvédelmi parádéján
drótháló mögött a szó
fegyverszünetében
lélekszakadtig
hány idegen diadalból
hány ismerős vereségbe
fák szelek holtak utazók
a senkiföldrajzban
az örökösen átmeneti
az átmenetileg örökíthető
két lábon járó néma apokalipszis
megszokható

 Kovács András Ferenc

Forrás: PIM

No man's landscape

adjusting to the rhythmic gasps of blue
of long-distance running trees
to the prairies whisked away
behind the gladiatorial sky’s wire-net
to the floating lute toccata
of the blind wind on the serial poles
in the victory of defeat
the inherently transient
the transiently inheritable
in the cease-fire of the word
adjusting to the spirit’s
marathon loneliness
to the sliding shadow of frontal lobes
in the muddy bogs of delusion
to the history
of fugitive backyards
to scrapyards bedecked in flags
to the war declarations of graveyards
to the deportation of stones
to the exile of the dead
adjusting to their heroic dead
in the backwaters of oblivion
in the civil wars of the cemeteries
where every stirring pebble
becomes the stele of revolution
in the no-man’s land of resolutions
in the no-man’s landscape of ideas
in the land of empty promises
in a powerful hydro-geography
along unknown littoral sectors
adjusting to the kingdom
the power and the glory
to obliterated sentinel-boxes
kennels and poultry-coops
to memorials to terminus stations
declared missing
to timetables for freedom
declared null and void
in the voluntary pulp-engines
of labyrinthine consciousness
adjusting to the involuntary
eradication of regions
in the no-man’s landscape of absolutism
the collapsed tunnels
the unexpected transformers
the merciless transcendentalists
transmutable gods and sculptures
on the same transposable pedestals
exchangeable ads and pamphlets
adjusting to the law’s
transfiguration
to the railway regulations’
ascension
hanging out of memory’s
mine-field is dangerous
hanging about is dangerous hanging the head
is recommended righteousness
generosity nessnessecityosity
in the civil defence parade
of the cockaded litter bins
behind wire-net fences
in the cease-fire of the word
to the point of breathlessness
from how many foreign triumphs
into how many familiar defeats
trees winds corpses travellers
in no man’s landscape
the inherently transient
the transiently hereditary
mute two-legged apocalypse
adjusting to it all

Translated by Kinga Dornacher and Stephen Humphreys

Source

..............................................................................................................................................................................................................................

César Vallejo (Peruvian, March 16, 1892 – April 15, 1938)

.
There Are Days, There Comes to Me an Exuberant, Political Hunger

Me viene, hay días, una gana ubérrima, política

There are days, there comes to me an exuberant, political hunger
to desire, to kiss tenderness on both cheeks,
and there comes to me from afar a demonstrative
desire, another desire to love, willingly or by force,
whoever hates me, whoever tears up his paper, the little boy,
the woman who weeps for the man who was weeping,
the king of wine, the slave of water,
whoever hid in his wrath,
whoever sweats, whoever passes by, whoever shakes his person in my soul.
And I desire, therefore, to adjust
the braid of whoever talks to me; the soldier's hair;
the light of the great; the greatness of the child.
I desire to iron directly
a handkerchief for whoever is unable to cry
and, when I am sad or happiness aches me,
to mend the children and the geniuses.

I desire to help the good one become a little bad
and I have an urge to be seated
to the right of the left-handed, and to respond to the mute,
trying to be useful to him
as I can, and likewise I desire very much
to wash the cripple's foot,
and to help my one-eyed neighbor sleep.

Ah to desire, this one, mine, this one, the world's,
interhuman and parochial, mature!
It comes perfectly timed,
from the foundation, from the public groin,
and, coming from afar, makes me hunger to kiss
the singer's muffler,
and whoever suffers, to kiss him on his frying pan,
the deaf man, fearlessly, on his cranial murmur,
whoever gives me what I forgot in my breast,
on his Dante, on his Chaplin, on his shoulders.

I desire, finally,
when I'm at the celebrated edge of violence
or my heart full of chest, I would desire
to help whoever smiles laugh,
to put a little bird right on the evildoer's nape,
to take care of the sick annoying them,
to buy from the vendor,
to help the killer kill — a terrible thing—
and I would desire to be good to myself
in everything.

Translated by Clayton Eshleman


Latin American Poetry

Vannak napok, mikor

Vannak napok, mikor pazarló, mostoha vágy fog el,
hogy szeressek, hogy kétfelől arconcsókoljam a szerelmet,
s elfog egy másik is, egy távolabbi,
hivalgó szeretnivágyás, akarva-akaratlan,
az iránt, aki gyűlöl, aki eltépi a kisfiú papírját,
aki zokog a zokogóért,
a bor királya, víz rabja iránt,
az iránt, aki dühébe gubózott,
ki izzad s aki elmegy, ki lelkemben borzolja lényét.
S szeretném, miért is ne, megigazgatni
fürtjeit annak, akivel beszélek; a katona haját;
fényét a nagynak; és nagyságát a kicsinynek.
Szeretnék zsebkendőt vasalni
annak, ki sírni sem tud,
s ha szomorú vagyok, vagy kínoz az öröm,
foltozni a gyerekeknek meg a zseniknek.

Szeretném segíteni a jót, hogy egy kicsit rosszabb lehessen
és sietek leülni
jobbjára a balognak, a némának felelni,
segítségére lenni abban,
amiben épp kell. S fölöttébb szeretném
megmosni a féllábú lábát
és segíteni a szomszéd bandzsát, hogy elaludjon.

Ó, ez a szeretet, ez az enyém, e világnyi,
emberközti és jövőteli, ősi!
Szőrmentiben jön,
a mélységek küldik, a közös ágyék,
s messziről jőve arra késztet, hogy megöleljem
sálján az énekest,
a szenvedőt, lohogó fazekában,
a süketet, agyának rémisztő zsivajában;
s ki adja azt, mit lelkemben feledtem,
Dantéján, Chaplinjén, a vállán.

Végül pedig szeretném,
az erőszak híres határához elérve,
vagy a mellel teli szívhez, szeretném
nevetni segíteni a mosolygót,
madarat rakni a gonosz kölyök nyakába,
beteget ápolni, ha nem is kér belőle,
venni az eladótól,
segíteni a gyilkost — rémség — a gyilkolásban,
s szeretnék kicsit jó lenni magamhoz
mindezeken túl.

Somlyó György fordítása

[In Szélrózsa I-II, Magvető, Budapest, 1973]

..............................................................................................................................................................................................................................

Frigyes Karinthy (Hungarian, 1887-1938)

"Struggle for life"

Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint -
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.

Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el -
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.

Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton -
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.

Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.

Struggle for Life

Brother, it seems, you have been beaten.
As Law decrees and Precept goes -
Your corpse is sniffed round by hyenas
And circled by the hungry crows.

It's not the pack who were the stronger,
Smaller beasts beat you to tatters -
And who fights now over your carcass:
Jackdaw? Jackal? Hardly matters.

Your fist when it was time to use it
Always stopped halfway in the air -
Was it charity? Weakness? May be.
Fear? Pride? Modesty? I don't care.

Or mere disgust, perhaps. So be it.
Good. Amen. I accept the terms.
I prefer that worms should eat me
Rather than I should feed on worms.

Translated by Peter Zollman

..............................................................................................................................................................................................................................

Rainer Maria Rilke (Austrian, 1875-1926)

Early Spring

Harshness vanished. A sudden softness
has replaced the meadows' wintry grey.
Little rivulets of water changed
their singing accents. Tendernesses,

hesitantly, reach toward the earth
from space, and country lanes are showing
these unexpected subtle risings
that find expression in the empty trees.

Translated by Albert Ernest Flemming

Koratavasz

Kérgek tűnnek. Kímélet szivárog

szét a rétek szürkén tárt során.

Hangsúlyt váltanak kis vízfolyások.

Gyengédségek, tétován,

nyomulnak a földhöz közelébb.

Út-ujjak mutatnak fáradatlan.

Egy fa rád villantja láthatatlan

sarjadó tekintetét.

Tandori Dezső fordítása

[Rainer Maria Rilke versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983]

..............................................................................................................................................................................................................................