George Szirtes (Hungarian-born British, b. 1948)

Morning in the Square

The square is empty in the early sunlight.
What is it waiting for? It seems to lack
animation — a delivery van
turns the corner like the shadow of a bird in flight.

It is a kind of delicate mourning —
remaining quiet as if out of respect
for a ritual that has been going on
since the sunset of the pervious evening.

Best not to take too much from such retreats
though everything that's peaceful seems to gather
in a broad piazza and the day's arriving
with a shiver down the narrow side streets.

George Szirtes

Reggel a téren

A tér üres a hajnalsugarakban.
Vár vajon valamire? Nincs vidám
zajongás — egy kis teherkocsi épp
fordul, mint tűnő madár-árny, a sarkon.

Minthogyha tapintatos gyászt viselne,
s azért is volna csöndes, tiszteletből,
betartva egy szertartást tegnap óta,
azóta, hogy lebukott a nap este.

Jobb nem hajbókolni ily csend előtt,
bár mindazt, ami béke, mintha tágas
piazza gyűjtené egybe, s az új nap
szűk mellékutcákból borzong elő.

Kántor Péter fordítása

[George Szirtes, English Words / Angol szavak, Corvina Kiadó, 2009]

[A magyar változat megtalálható a George Szirtes versei c. kötetben is (Európa Könyvkiadó, Bp., 1987)]
© George Szirtes
..............................................................................................................................................................................................................................

C. P. Cavafy (Greek, April 29, 1863 – April 29, 1933)

.

Ithaka

As you set out for Ithaka

hope your road is a long one,

full of adventure, full of discovery.

Laistrygonians, Cyclops,

angry Poseidon—don’t be afraid of them:

you’ll never find things like that on your way

as long as you keep your thoughts raised high,

as long as a rare excitement

stirs your spirit and your body.

Laistrygonians, Cyclops,

wild Poseidon—you won’t encounter them

unless you bring them along inside your soul,

unless your soul sets them up in front of you.

Hope your road is a long one.

May there be many summer mornings when,

with what pleasure, what joy,

you enter harbors you’re seeing for the first time;

may you stop at Phoenician trading stations

to buy fine things,

mother of pearl and coral, amber and ebony,

sensual perfume of every kind—

as many sensual perfumes as you can;

and may you visit many Egyptian cities

to learn and go on learning from their scholars.

Keep Ithaka always in your mind.

Arriving there is what you’re destined for.

But don’t hurry the journey at all.

Better if it lasts for years,

so you’re old by the time you reach the island,

wealthy with all you’ve gained on the way,

not expecting Ithaka to make you rich.

Ithaka gave you the marvelous journey.

Without her you wouldn't have set out.

She has nothing left to give you now.

And if you find her poor, Ithaka won’t have fooled you.

Wise as you will have become, so full of experience,

you’ll have understood by then what these Ithakas mean.

Translated by Edmund Keeley and Philip Sherrard

[Source: Poetry Foundation]

Konsztandinosz P. Kavafisz

Ithaka

Ha majd elindulsz Ithaka felé,

válaszd hozzá a leghosszabb utat,

mely csupa kaland és felfedezés.

A Küklopszoktól és Laisztrügonoktól,

s a haragvó Poszeidóntól ne félj.

Nem kell magad védened ellenök,

ha gondolatod tiszta és egyetlen

izgalom fűti tested s lelkedet.

A Laisztrügonokkal, Küklopszokkal, a bősz

Poszeidónnal sosem találkozol,

hacsak lelkedben nem hordozod őket,

hacsak lelked nem áll velük utadba.

Válaszd hozzá a leghosszabb utat.

Legyen minél több nyári hajnalod,

mikor — mily hálás örömmel! — először

szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.

Állj meg a föníciai pultok előtt,

válogass a jó portékák között,

ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt

és mindennemű édes illatot,

minél többet az édes illatokból.

Járj be minél több egyiptomi várost,

s tanulj tudósaiktól szüntelen.

Csak minden gondolatod Ithaka legyen;

végső célod, hogy egyszer oda juss,

de ne siess az úttal semmiképp.

Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,

hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,

az út aratásával gazdagon,

s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.

Neki köszönöd a szép utazást,

mit nélküle sosem tehettél volna meg,

hát mi mást várhatnál még Ithakától?

Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;

a szerzett tudásból s tapasztalatból

máris megtudhattad, mit jelent Ithaka!

Somlyó György fordítása

[In A bolond gránátalmafa, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1984]

...............................................................................................................................................................................................................................

John Keats (English, 31 October 1795 – 23 February 1821)

.

After dark vapours have oppress'd our plains

Jan. 1817.

After dark vapours have oppress'd our plains
   For a long dreary season, comes a day
   Born of the gentle South, and clears away
From the sick heavens all unseemly stains.
The anxious mouth, relieved from its pains,
   Takes as a long-lost right the feel of May,
   The eyelids with the passing coolness play.
Like rose leaves with the drip of summer rains.
And calmest thoughts come round us — as, of leaves
   Budding, — fruit ripening in stillness, — autumn suns
Smiling at eve upon the quiet sheaves, —
Sweet Sappho's cheek, — a sleeping infant's breath, —
   The gradual sand that through an hour-glass runs, —
A woodland rivulet, — a Poet's death.

[Life, letters, and literary remains, of John Keats]

Portrait of John Keats in Rome, shortly before his death in February 1821, 

by his friend Joseph Severn

 
Köd múltán

Ha nem sír a köd már a sík körül,
és eltűnik a tél haragja végül,
jön egy nap Délről és a beteg égrül
minden picinyke foltot letörül.

A zord idő engesztelőn nevet,
a Május majd általveszi örökjét,
s úgy legyezi pillánkat a hüvösség,
mint rózsát az enyelgő permeteg.

És álmok intenek — egy szebb valóság — 
érő gyümölcsök — bimbók, gyenge rózsák — 
egy alvó gyermek halk lehellete — 

a homokórán andalgó zene —
Sappho bús bája — ábránd, béke, hála —  
ligeti csermely — s egy költő halála.

Kosztolányi Dezső fordítása

[Kosztolányi Dezső: Idegen költők, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966]
..............................................................................................................................................................................................................................

Oscar Wilde (Irish, 1854-1900)

.

THE ARTIST

ONE evening there came into his soul the desire to fashion an image of THE PLEASURE THAT ABIDETH FOR A MOMENT. And he went forth into the world to look for bronze. For he could think only in bronze.

But all the bronze of the whole world had disappeared, nor anywhere in the whole world was there any bronze to be found, save only the bronze of the image of THE SORROW THAT ENDURETH FOR EVER.

Now this image he had himself, and with his own hands, fashioned, and had set it on the tomb of the one thing he had loved in life. On the tomb of the dead thing he had most loved had he set this image of his own fashioning, that it might serve as a sign of the love of man that dieth not, and a symbol of the sorrow of man that endureth for ever. And in the whole world there was no other bronze save the bronze of this image.

And he took the image he had fashioned, and set it in a great furnace, and gave it to the fire.

And out of the bronze of the image of THE SORROW THAT ENDURETH FOR EVER he fashioned an image of THE PLEASURE THAT ABIDETH FOR A MOMENT. 

[Source: Poems in Prose by Oscar Wilde] 

 A MŰVÉSZ

Egy este elfogta a vágy, hogy megmintázzon egy szobrot, a Pillanat gyönyörének szobrát. Útnak indult, hogy hozzá bronzot kerítsen. Elgondolni sem tudta másból.

    Akkorra azonban az egész világ bronzkészlete kifogyott, sehol a világon nem maradt egy darabnyi sem, egyetlen szobor, a Végtelen szomorúság kivételével.

    Ezt a szobrot pedig ő maga mintázta, a két kezével, és annak az egyetlen lénynek a sírjára állította, akit az életben a legjobban szeretett. A legjobban szeretett lény sírjára állította a maga mintázta szobrot, hadd szolgáljon emlékül az emberi szeretetnek, amely nem pusztul el, és jelképül az emberi szomorúságnak, mely örökkévaló. De ezen az egy szobron kívül nem maradt több bronz az egész világon.

    Fogta hát a maga mintázta szobrot, és egy nagy kemencébe, a lángok közé vetette.

    A bronzból pedig, a Végtelen szomorúság anyagából, megmintázta a Pillanat gyönyörének szobrát.

Lázár Júlia fordítása

[Ír költők antológiája, Budapest, Kozmosz Könyvek, 1988]

.............................................................................................................................................................................................................................

Seamus Heaney (Irish, born 1939)

.
SONG

A rowan like a lipsticked girl.
Between the by-road and the main road
Alder trees at a wet and dripping distance
Stand off among the rushes.

There are the mud-flowers of dialect
And the immortelles of perfect pitch
And that moment when the bird sings very close
To the music of what happens.

[Source: Internet Poetry Archive]

Seamus Heaney by Irish photojournalist Bobbie Hanvey

DAL

A berkenye rúzsozott lány.
A főút és a mellékút között
Messzi nyirkos sásmezőkön
Nedves égerfák merednek.

Tájszólás mocsárvirágai,
Telten zengő örökzöldek.
És az a pillanat, mikor a madár
Szinte azt énekli, ami van.

Gerevich András fordítása

[Forrás: Nagyvilág Folyóirat, 2009. november]
..............................................................................................................................................................................................................................

Imre Oravecz (Hungarian, b. February 15, 1943)

.

Kezdetben volt

                          a te, volt az ott, volt az akkor, volt a kék égbolt, volt a napsütés, volt a tavasz, volt a meleg, volt a rét, volt a virág, volt a fa, volt a fű, volt a madár, volt az erdő, volt a bátorság, volt a határozottság, volt a könnyedség, volt a bizalom, volt az odaadás, volt a gazdagság, volt az öröm, volt a derű, volt a nevetés, volt az ének, volt a beszéd, volt az imádság, volt a dícséret, volt a tisztelet, volt az egyetértés, volt az édesség, volt a tisztaság, volt a szépség, volt az igenlés, volt a hit, volt a remény, volt a szeretet, volt a jövő, aztán a teből ő, az ottból itt, az akkorból most, a kék égboltból fekete füst, a napsütésből eső, a tavaszból tél, a melegből hideg, a rétből mocsár, a virágból kóró, a fából hamu, a fűből avar, a madárból préda, az erőből gyengeség, a bátorságból gyávaság, a határozottságból bizonytalanság, a könnyedségből nehézkesség, a bizalomból gyanakvás, az odaadásból önzés, a gazdagságból szegénység, az örömből bánat, a derűből ború, a nevetésből sírás, az énekből kornyikálás, a beszédből dadogás, az imádságból káromlás, a dicséretből átok, a tiszteletből megvetés, az egyetértésből viszály, az édességből keserűség, a tisztaságból szenny, a szépségből varangy, az igenlésből tagadás, a hitből kétkedés, a reményből kétségbeesés, a szeretetből gyűlölet, a jövőből múlt lett, és kezdődött elölről az egész. 

[Oravecz Imre: 1972. szeptember, Pécs, Jelenkor, 2003, 3. kiadás]

Imre Oravecz

IN THE BEGINNING

                                      there was you, there was there, there was then, there was blue sky, there was sunshine, there was spring, there was warm, there was meadow, there was flower, there was tree, there was grass, there was bird, there was forest, there was courage, there was determination, there was gracefulness, there was trust, there was giving, there was richness, there was pleasure, there was gaiety, there was laughter, there was song, there was talk, there was prayer, there was praise, there was respect, there was harmony, there was sweetness, there was cleanliness, there was beauty, there was affirmation, there was faith, there was hope, there was love, there was future, then the you became she, the there became here, then became now, blue sky became black smoke, sunshine became rain, spring became winter, warm became cold, meadow became swamp, flower became dry stalk, tree became ash, grass became stubble, bird became prey, strength became weakness, courage became cowardice, determination became vagueness, gracefulness became awkwardness, trust became suspicion, giving became selfishness, richness became poverty, pleasure became sorrow, gaiety became sadness, laughter became weeping, song became squawking, talk became stuttering, prayer became swearing, praise became cursing, respect became scorn, harmony became discord, sweetness became bitterness, cleanliness became filth, beauty became a toad, affirmation became negation, faith became doubt, hope became despair, love became hate, future became past, and the whole thing began all over again.

             -- Excerpts from When You Became She by Imre Oravecz, translated from the Hungarian by Bruce Berlind

..............................................................................................................................................................................................................................

Nádasdy Ádám (Hungarian, born Febr. 15, 1947)

Féltérden
On one knee (tr. by David Hill)

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.

Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.

Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.

Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

Nádasdy Ádám

..............................................................................................................................................................................................................................

Else Lasker-Schüler (Jewish German, February 11, 1869 – January 22, 1945)

.
Dämmerung

Ich halte meine Augen halb geschlossen,
Graumütig ist mein Herz und wolkenreich.
Ich suche eine Hand, der meinen gleich...
Mich hat das Leben, ich hab es verstoßen
Und lebe angstvoll nun im Übergroßen
Im irdischen Leibe schon im Himmelreich.
Und in der Flühe war ich blütenreich
Und über Nacht froh aufgeschossen,
Vom Zauber eines Traumes übergossen –
Nun färben meine Wangen meine Spiegel bleich.

Else Lasker-Schüler  

Online Bibliography

ALKONYAT

Most így hagyom szemem, félig lezárva
Szivemen ónos-felhős szürkeség
Kezem társat keres: rokon kezét
Én és az élet: egymásból kizárva
És szorongok túl nagy távlatba tárva
És földi testben már enyém az ég.
Hordtam hajnalom virágözönét
S éjjel boldogan sarjadtam sudárra,
Záporozott rám egy álom varázsa -
Most tükrök sápasztják arcom szinét.

Tandori Dezső fordítása

[Else Lasker-Schüler: VILLOGÓ KAVICSON, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1972]

..............................................................................................................................................................................................................................

Sylvia Plath (American, October 27, 1932 – February 11, 1963)

- 

Last Words 

I do not want a plain box, I want a sarcophagus
With tigery stripes, and a face on it
Round as the moon, to stare up.
I want to be looking at them when they come
Picking among the dumb minerals, the roots.
I see them already -- the pale, star-distance faces.
Now they are nothing, they are not even babies.
I imagine them without fathers or mothers, like the first gods.
They will wonder if I was important.
I should sugar and preserve my days like fruit!
My mirror is clouding over --
A few more breaths, and it will reflect nothing at all.
The flowers and the faces whiten to a sheet.

I do not trust the spirit. It escapes like steam
In dreams, through mouth-hole or eye-hole. I can't stop it.
One day it won't come back. Things aren't like that.
They stay, their little particular lusters
Warmed by much handling. They almost purr.
When the soles of my feet grow cold,
The blue eye of my tortoise will comfort me.
Let me have my copper cooking pots, let my rouge pots
Bloom about me like night flowers, with a good smell.
They will roll me up in bandages, they will store my heart
Under my feet in a neat parcel.
I shall hardly know myself. It will be dark,
And the shine of these small things sweeter than the face of Ishtar.

  Sylvia Plath

           Végszavak

          Nem akarok egyszerű ládát, tigriscsíkos
          Szarkofág kell, arc legyen rajta,
          Holdkerek, hogy fölmeredhessek.
          Látni akarom majd, ha jönnek,
          Vájkálva néma sók közt, a gyökerek.
          Majd látom is őket - sápadt, csillag-távoli arcok.
          Most ők még semmik, még nem is csecsemők.
          Apa-anya nélkül képzelem őket, mint az első isteneket.
          Eltűnődnek majd, fontos voltam-e.
          Cukrozzam napjaim eltett gyümölcsként?
          Tükröm felhősödik -
          Még pár lélegzet, s nem ver vissza semmit.
          Minden virág s arc lepedővé fehérül.

          Nem bízom a lélekben. Gőzként szökik
          Álmokon, szem-száj üregén. Nem tarthatom fel.
          Egy nap nem jön vissza. A dolgok mások.
          Ők maradnak, kis részlet-ragyogásuk
          Fölmelegszik a sok érintéstől. Szinte dorombolnak.
          Ha a talpam áthül és fázik,
          Türkizem kék szeme vígasz.
          Maradjanak velem a rézedények! Piros lábasaim
          Viruljanak körülöttem, jószagú éji virágok.
          Bebugyolálnak majd, szivem odarakják
          A lábam alá, takaros dobozban.
          Alig ismerek magamra. Sötét lesz,
          S az apró dolgok fénye édesebb, mint Istar arca.

         (1961)

          Tandori Dezső fordítása
[Sylvia Plath versei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002]
..............................................................................................................................................................................................................................

Boris Pasternak (Russian, February 10, 1890 – May 30, 1960))

-

Winter Night

Snow, snow the whole world over,
Sweeping it, end to end.
The candle burned on the table,
the candle burned.

Like a crowd of summer midges
flying to the flame,
droves of snowflakes swarmed
against the window pane.

Snow-blasts moulded circles,
arrows on the glass.
The candle burned on the table,
the candle burned.

Against the ceiling’s brightness
dark shadows falling,
crossed ankles, crossed wrists,
destinies crossing.

And two shoes dropped
with a thud to the floor,
and waxen tears dropped
from candle to dress.

And in the grey-white, snowy
darkness, all was lost.
The candle burned on the table,
the candle burned.

A draught from the corner
blew: temptation’s heat
raised, like an angel,
a crucifix of wings.

Snow all through February,
and time and again
the candle burned on the table,
the candle burned.

Translated by A. S. Kline

B. Pasternak: Twenty-Two Poems

TÉLI ÉJSZAKA

Förgeteg zúdít vastagon

havat a tájra.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Hópiheraj, mint láng körül

nyáron a lepke,

kerengve ablakomra gyűl

fehér seregbe.

És borul tőle ablakom

zúzos virágba.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Remegő árnyék imbolyog

a mennyezetre.

Keresztbefont lábak, karok,

sorsok - keresztbe.

És két cipő egymás után

koppan a földre.

És végigcsordul a ruhán

a gyertya könnye.

És zuhan a világ vakon

havas homályba.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Néha betör egy szélroham,

feléje nyargal,

s a láng szárnyat bont boldogan,

akár egy angyal.

Február zúdít vastagon

havat a tájra.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Rab Zsuzsa fordítása

[Borisz Paszternak versei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1979]

..............................................................................................................................................................................................................................