Pages

January 10, 2010

Philip Levine (b. Jan. 10, 1928)

Ask for Nothing

by Philip Levine

Instead walk alone in the evening
heading out of town toward the fields
asleep under a darkening sky;
the dust risen from your steps transforms
itself into a golden rain fallen
earthward as a gift from no known god.
The plane trees along the canal bank,
the few valley poplars, hold their breath
as you cross the wooden bridge that leads
nowhere you haven’t been, for this walk
repeats itself once or more a day.
That is why in the distance you see
beyond the first ridge of low hills
where nothing ever grows, men and women
astride mules, on horseback, some even
on foot, all the lost family you
never prayed to see, praying to see you,
chanting and singing to bring the moon
down into the last of the sunlight.
Behind you the windows of the town
blink on and off, the houses close down;
ahead the voices fade like music
over deep water, and then are gone;
even the sudden, tumbling finches
have fled into smoke, and the one road
whitened in moonlight leads everywhere.

published in The Simple Truth  
(Pulitzer Prize in Poetry, 1995)
More

~
Philip Levine
(b. Jan. 10, 1928)

Ne kérj semmit

Helyette sétálj egyedül este,
menj ki a városból a rétek felé,
aludj a sötétedő ég alatt;
a lépteid felverte por átalakul
föld felé hulló arany esővé,
egy ismeretlen isten ajándékaként.
A kanális mentén a platánok
és az a pár völgyi nyárfa visszafogja lélegzetét,
miközben átlépdelsz a fahídon,
ami sehova nem vezet, ahol még nem jártál,
mert ez a séta megismétlődik
egyszer vagy többször naponta.
Ezért látsz a távolban,
túl az alacsony dombok első emelkedőin
férfiakat és nőket öszvérhátra kapni,
lóháton, néhányat gyalog, az elveszett család,
nem imádkoztál, hogy láthasd őket, ők
imádkoznak, hogy láthassanak,
kántálnak és énekelnek,
hogy az utolsó napsugárba csalják a holdat.
Mögötted a város ablakai pislákolnak,
bezáródnak a házak,
előtted a mély víz felett
zeneszerűen halnak el a hangok, és eltűnnek aztán;
még a gyors, bukdácsoló pintyek
is belemenekülnek a füstbe, és az egyetlen út,
holdfényben fehéren, mindenhova vezet.

Gyukics Gábor fordítása


In ÁTKELÉS. Kortárs amerikai költők. Nyitott Könyvműhely,  Budapest, 2007
..............................................................................................................................................................................................................................

January 9, 2010

Stevie Smith (English, 1902 – 1971)

The Jungle Husband

Dearest Evelyn, I often think of you
Out with the guns in the jungle stew
Yesterday I hittapotamus
I put the measurements down for you but they got lost in the fuss
It's not a good thing to drink out here
You know, I've practically given it up dear.
Tomorrow I am going alone a long way
Into the jungle. It is all grey
But green on top
Only sometimes when a tree has fallen
The sun comes down plop, it is quite appalling.
You never want to go in a jungle pool
In the hot sun, it would be the act of a fool
Because it's always full of anacondas, Evelyn, not looking ill-fed
I'll say. So no more now, from your loving husband Wilfred.

New Selected Poems of Stevie Smith



Stevie Smith
photographer: Carl Sutton
getty image

LEVÉL AZ ŐSERDŐBŐL

Kedves Evelyn, itt puskázok miközben
eszembe jutsz az őserdei gőzben
tegnap én vízitapír
felírtam neked a méreteket de a nagy zűrben eltűnt a papír
nem jó, ha iszik az ember idekinn
szóval lényegében abbahagytam Evelyn.
Holnap nagy útra térek, egyedül,
az őserdőbe. Csupa szür-
ke, csak a teteje zöld
és néha mikor egy fa lezuhan,
idecsúszik a nap, zsupsz, iszonyuan.
Sose másszon az ember az őserdei tóba
ilyen melegben, marha lépés volna
mivel sok benn az óriáskígyó, Evelyn, és megeszi, akit illet,
bizony. Ezzel zárom soraim, szerető férjed Wilfred.

Gergely Ágnes fordítása

[Stevie Smith: HÁT NEM JÖN EL...?, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986]
[Válogatta, fordította és az utószót írta Gergely Ágnes]
..............................................................................................................................................................................................................................

January 6, 2010

Carl Sandburg (American, January 6, 1878 – July 22, 1967)

HAPPINESS

I ASKED the professors who teach the meaning of life to tell
     me what is happiness.
And I went to famous executives who boss the work of
     thousands of men.
They all shook their heads and gave me a smile as though
     I was trying to fool with them
And then one Sunday afternoon I wandered out along
     the Desplaines river
And I saw a crowd of Hungarians under the trees with
     their women and children and a keg of beer and an accordion.
 ~
Cornhuskers / Chicago Poems

~


Carl Sandburg by William A. Smith
Oil on canvas, 1959
National Portrait Gallery, Smithsonian Institution
~

BOLDOGSÁG

Kértem professzorokat, akik az élet értelmét
    tanítják, mondják meg, mi a boldogság.
Elmentem híres kormányzati tényezőkhöz, akik
    emberek ezreinek irányítják a munkáját.
Fejöket rázták mind és mosolyogtak rám, mintha
    ugratni akarnám őket.
Egy vasárnap délután kimentem a Desplaines folyó
    partjára.
És láttam egy csomó magyart a fák alatt,
    feleségestől és gyerekestől, meg egy
    hordócska sört és egy harmonikát.

Szabó Lőrinc fordítása

[In AMERIKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990]
..............................................................................................................................................................................................................................

Walter Benjamin (German-Jewish, 15 July 1892 – 27 September 1940)

.
IX

                 My wing is poised to beat
                 but I would gladly return home
                 were I to stay to the end of days
                  I would still be this forlorn
                         -- Gershom Scholem, “Greetings from Angelus" [tr. Richard Sieburth]


There is a painting by Klee called Angelus Novus. It shows an angel who seems about to move away from something he stares at. His eyes are wide, his mouth is open, his wings are spread. This is how the angel of history must look. His face is turned toward the past. Where a chain of events appears before us, he sees on single catastrophe, which keeps piling wreckage upon wreckage and hurls it at his feet. The angel would like to stay, awaken the dead, and make whole what has been smashed. But a storm is blowing from Paradise and has got caught in his wings; it is so strong that the angel can no longer close them. This storm drives him irresistibly into the future to which his back is turned, while the pile of debris before him grows toward the sky. What we call progress is this storm.

Translation: Harry Zohn
Walter Benjamin "On the Concept of History," 1940
~

Paul Klee
Angelus Novus
1920
Oil transfer and watercolor on paper, 31.8 x 24.2 cm

 ~


                        Szárnyam kész elröppenni már,
                        én visszafordulok,
                        mert szerencsém nem volna, bár
                        maradnék holtig ott.
                                   Gerhard Scholem: Angelus üdvözlete
                                                    [Tótfalusi István fordítása]

Van Kleenek egy Angelus Novus című képe. Angyalt ábrázol, aki mintha rámeredne valamire és el akarna hátrálni tőle. Szeme tágra nyílik, szája nyitva, szárnyai kifeszülnek. Ilyen lehet a történelem angyala. Arcát a múlt felé fordítja. Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz, s mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy feltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és oly erővel, hogy nem tudja többé összezárni őket. E vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben az égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak. -- (A TÖRTÉNELEM FOGALMÁRÓL IX)

Bence György fordítása

[In Walter Benjamin: ANGELUS NOVUS, Értekezések, Kísérletek, Bírálatok.]
[Válogatta és a jegyzeteket írta Radnóti Sándor. Magyar Helikon, 1980]
..............................................................................................................................................................................................................................

Walt Whitman

Walter ('Walt') Whitman by Napoleon Sarony
albumen cabinet card, circa late 1880s - NPG


ROAMING IN THOUGHT
(After reading HEGEL)

Roaming in thought over the Universe, I saw the little that is
         Good steadily hastening towards immortality,
And the vast all that is call'd Evil I saw hastening to merge itself
         and become lost and dead.


MÍG GONDOLATBAN BEBARANGOLTAM
(Hegel olvasása után)

Míg gondolatban bebarangoltam a Mindenséget, láttam
    azt a keveset, ami jó, amint gátolhatatlanul rohan a
    halhatatlanság felé,
S mindazt a mérhetetlen sokat, amelynek neve Rossz, amint
    rohan a pusztulás felé, alámerül s megsemmisül.

1881

Szabó Magda fordítása

Walt Whitman ÉNEK MAGAMRÓL, Kriterion, 1989
.............................................................................................................................................................................................................................

January 5, 2010

John Ashbery

Late Echo
by John Ashbery

Alone with our madness and favorite flower
We see that there really is nothing left to write about.
Or rather, it is necessary to write about the same old things
In the same way, repeating the same things over and over
For love to continue and be gradually different.

Beehives and ants have to be re-examined eternally
And the color of the day put in
Hundreds of times and varied from summer to winter
For it to get slowed down to the pace of an authentic
Saraband and huddle there, alive and resting.

Only then can the chronic inattention
Of our lives drape itself around us, conciliatory
And with one eye on those long tan plush shadows
That speak so deeply into our unprepared knowledge
Of ourselves, the talking engines of our day.

(source)

John Ashbery
Photo: Steve Pyke
Gelatin silver print, 2005
Published in the New Yorker, November 7, 2005
~

Kései visszhang

Magunkban tébolyunkkal és kedvenc virágunkkal
Belátjuk, hogy nem maradt írnivaló.
Illetve, hogy az írnivaló mindig ugyanaz,
Ugyanúgy ismételni ugyanazt újra és újra
Hogy élhessen a szerelem, és lassan mássá legyen.

Méhbolyokat és hangyákat vizsgálunk újra
Örökké, s a nap színét vesszük számításba
Százszor és százszor, nyáron át télig,
Hogy üteme hihető szarabanddá lassuljon,
És levackolja magát itt, élénk-pihenőn.

Csak ekkor burkolhat körbe életünk
Krónikus figyelmetlensége, békítőn
S fél szemmel a hosszú, puha árnyékokra ügyelve,
Melyek oly mélyen szólnak készületlen
Önismeretünkbe, napjaink beszélgetőgépébe.

Kodolányi Gyula fordítása

In AMERIKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Európa Könyvkiadó, 1990
..............................................................................................................................................................................................................................

January 4, 2010

Irving Layton (Canadian, March 12, 1912 – January 4, 2006)

.
Butterfly on Rock

The large yellow wings, black-fringed,
were motionless

They say the soul of a dead person
will settle like that on the still face

But I thought: The rock has borne this;
this butterfly is the rock’s grace,
its most obstinate and secret desire
to be a thing alive made manifest

Forgot were the two shattered porcupines
I had seen die in the bleak forest.
Pain is unreal; death an illusion:
There is no death in all the land,
I heard my voice cry;
And brought my hand down on the butterfly
And felt the rock move beneath my hand.





Lepke a sziklán

A szárny sárga volt, fekete szegéllyel,
és rezzenéstelen

Mondják, a holtak lelke ilyen,
a mozdulatlan arcra telepedve

Én úgy gondoltam: a szikla hordta ki;
a szikla dísze ez a lepke,
a kézzelfogható elevenség
makacs és titkos álma

Az erdőbeli két sünt elfeledtem,
ahogy döglődtek ott, agyondobálva.
A fájdalom irreális, a halál illúzió -
hallottam saját hangomat. -
Halál? Nincs is olyan.
S a lepkét kézfedőmmel lefedtem, óvatosan,
és mozgott a szikla kezem alatt.

Imreh András fordítása

[Forrás: Nagyvilág Világirodalmi Folyóirat, XLVI. évfolyam, 6. szám 2001. június]
..............................................................................................................................................................................................................................

Wystan Hugh Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)


Wystan H. Auden, standing outside gate of his home.
Photographer: Harry Redl, 1969, Kirchstetten, Austria

MUSÉE DES BEAUX ARTS

by Wystan Hugh Auden

About suffering they were never wrong,
The Old Masters: how well they understood
Its human position: how it takes place
While someone else is eating or opening a window or just walking dully along;
How, when the aged are reverently, passionately waiting
For the miraculous birth, there always must be
Children who did not specially want it to happen, skating
On a pond at the edge of the wood:
They never forgot
That even the dreadful martyrdom must run its course
Anyhow in a corner, some untidy spot
Where the dogs go on with their doggy life and the torturer's horse
Scratches its innocent behind on a tree.
In Breughel's Icarus, for instance: how everything turns away
Quite leisurely from the disaster; the ploughman may
Have heard the splash, the forsaken cry,
But for him it was not an important failure; the sun shone
As it had to on the white legs disappearing into the green
Water; and the expensive delicate ship that must have seen
Something amazing, a boy falling out of the sky,
had somewhere to get to and sailed calmly on.

1940

Pieter Brueghel 
Landscape with the Fall of Icarus
c. 1558 (180 Kb); Oil on canvas, mounted on wood, 73.5 x 112 cm; 
Musees royaux des Beaux-Arts de Belgique, Brussels

MUSÉE DES BEAUX ARTS

A szenvedés felől sosem tévedtek ők,
a Régi Mesterek: milyen remekül
ismerték emberi rangját; hogy zajlik le, amíg
más épp táplálkozik, vagy ablakot nyit, vagy épp unottan jár egyedül,
hogy, míg a vének szenvedélyes áhítattal várják
a Csodás Születést, örökké lenni kell oly
gyerkőcöknek, akiknek semmi szükségük erre,
korcsolyázván az erdőszéli tavon:
sosem feledik ők,
hogy még a szörnyű mártírság is valahol a sarokban,
holmi kietlen zugban kell leperegjen,
hová a kutyák kullognak kutyalétükkel, hol a hóhér lova
egy fához dörzsöli ártatlan farát. 
Például Brueghel Icarusában: hogy fordul el minden,
rá sem hederítve, a pusztulástól; hallhatta pedig
a loccsanást az a pór, s a szörnyű kiáltást,
ám a kudarc neki mit se jelentett; a Nap éppúgy
izzott, amiként a fehér, zöld vízbe tünő lábszárra is
egyben; s a fínom-mívű, drága hajónak is, ámbár
látnia kellett holmi furát, egy ifjat lezuhanni az égből:
dolga akadt valahol, s békén továbbsuhant.

Jékely Zoltán fordítása

In ANGOL KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000
Válogatta, szerkesztette és az életrajzi jegyzeteket írta Kappanyos András
.............................................................................................................................................................................................................................

January 2, 2010

Fernando Pessoa: The Book of Disquiet

(...) I often come across pages I wrote in my youth, when I was seventeen or twenty, and some of them reveal an expressive power I can't remember having back then. There are certain phrases and sentences written in the wake of my adolescence that seem like the product of the person I am now, with all that I've learned in the intervening years. I see I'm the same as I was. And since in general I feel that I've greatly progressed from what I was, I wonder where the progress is, if back then I was the same as now. (...)

       My God, my God, who am I watching? How many am I? Who is I? What is this gap between me and myself?

-- translated by Richard Zenith

Fernando Pessoa: The Book of Disquiet 
google book


(...) Gyakorta rábukkanok olyan dolgokra, amelyeket nagyon fiatalon írtam - tizenhét esztendős koromból származó töredékekre, húsz esztendős koromból származó töredékekre. Egyikben-másikban olyan kifejező erő van, amellyel emlékezetem szerint nem rendelkeztem életemnek abban az időszakában. Kamaszkorom után nem sokkal később készült írásaim egyes mondataiban, bizonyos bekezdéseiben akad egy s más, ami olyan hatást kelt, mintha a mai, az évek és a dolgok által kimunkált lényemből fakadna. Rájövök, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam. De mert úgy érzem, hogy a mai napig sokat fejlődtem ahhoz képest, ami voltam, azt kérdezem, hol a fejlődés, ha akkor ugyanaz voltam, ami ma vagyok. (...)

    Istenem, Istenem, kit is szemlélek én? Hányan vagyok? Ki az, aki én vagyok? Mi ez a távolság, amely magamtól magamig húzódik?


Pál Ferenc fordítása

Fernando Pessoa (Bernardo Soares) A KÉTSÉGEK KÖNYVE, Kráter, Pomáz, 2007 
............................................................................................................................................................................................................................

January 1, 2010

Miroslav Holub (Czech poet, immunologist, 13 September 1923 – 14 July 1998)


.
Brief Thoughts on Maps


Albert Szent-Gyorgyi, who knew a lot about maps
    according to which life is on its way somewhere or other,
    told us this story from the war
    due to which history is on its way somewhere or other:

The young lieutenant of a small Hungarian detachment in the Alps
    sent a reconnaissance unit out into the icy wasteland.
    It began to snow
    immediately, snowed for two days and the unit
    did not return. The lieutenant suffered: he had dispatched
    his own people to death.

But the third day the unit came back.
    Where had they been? How had they made their way?
    Yes, they said, we considered ourselves
    lost and waited for the end. And then one of us
    found a map in his pocket. That calmed us down.
    We pitched camp, lasted out the snowstorm and then with the map
    we discovered our bearings.
    And here we are.

The lieutenant borrowed this remarkable map
    and had a good look at it. It was not a map of the Alps
    but of the Pyrenees.

Goodbye now.


-- Times Literary Supplement, February 4, 1977

~

RÖVID ELMÉLKEDÉS A TÉRKÉPEKRŐL

Szentgyörgyi Albert eleget tudott a térképekről,
    amelyek szerint az élet halad. Valamerre.
    Ő mesélte az alábbi háborús történetet,
    s tudvalévő, hogy a történelem a háborúkon keresztül halad. Valamerre.

Az Alpokban valamelyik kis magyar katonai alakulat parancsnoka, egy fiatal hadnagy,
    felderítő járőrt küldött ki a jeges pusztaságba.
    Rögtön ezután
    havazni kezdett, két napig havazott, és a járőr
    nem tért vissza. A hadnagy szenvedett: a halálba
    küldte az embereit.

De harmadnap a felderítő járőr visszatért.
    Hol voltak? Hogy találták meg az utat?
    Igen, felelték a katonák, már
    elveszettnek hittük magunkat és vártuk a véget. De ekkor egyikünk
    térképet talált a zsebében. Ez megnyugtató volt.
    Letáboroztunk, kivártuk a havazás végét, aztán a térkép
    megmutatta a helyes irányt.
    És most itt vagyunk.

A hadnagy elkérte azt a csodálatos térképet, hogy
    áttanulmányozza. Nem az Alpok térképe volt,
    hanem a Pireneusoké.
...
Viszontlátásra.


Zádor András fordítása

In HANG SZÓLÍT, Vigilia Kiadó, Budapest, 1993

Alfred Stieglitz: Kitty Stieglitz, Central Park, New York
1901. Photogravure, 9 9/16 x 11 15/16" (24.3 x 30.4 cm). 
Purchase. © 2009 Estate of Alfred Stieglitz / Artists Rights Society (ARS), New York

..............................................................................................................................................................................................................................