Dennis Brutus (1924-2009)

Dennis Brutus

Nightsong City

by Dennis Brutus

Sleep well, my love, sleep well:
The harbour lights glaze over restless docks,
Police cars cockroach through the tunnel streets;

From the shanties creaking iron-sheets
Violence like a bug-infested rag is tossed
And fear is immanent as sound in the wind-swung bell;

The long day’s anger pants from sand and rocks;
But for this breathing night at least,
My land, my love, sleep well.


Városringató

Jóéjt, szerelmem, szép jóéjszakát:
hagymázas kikötők a nyüzsgő dokk felett,
rendőrautók csótánysora a fulladt utakon,

a kalyibákban vaslemez sikong,
akár a tetves rongy, erőszak hentereg,
és félelem tapad, mint szélbe szélzugás,

kő és homok felgyűlt haragja átliheg
egy szusszanásnyi éjt a házakon,
hazám, szerelmem, szép jóéjszakát.

Gergely Ágnes fordítása


In LÉLEKVESZTŐ Válogatott versfordítások 1954-1984, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986
.............................................................................................................................................................................................................................

Al Purdy - Wilderness Gothic

Across Roblin Lake, two shores away,
they are sheathing the church spire
with new metal. Someone hangs in the sky
over there from a piece of rope,
hammering and fitting God's belly-scratcher,
working his way up along the spire
until there's nothing left to nail on­-
Perhaps the workman's faith reaches beyond:
touches intangibles, wrestles with Jacob,
replacing rotten timber with pine thews,
pounds hard in the blue cave of the sky,
contends heroically with difficult problems
of gravity, sky navigation and mythopoeia,
his volunteer time and labour donated to God,
minus sick benefits of course on a non-union job­-

Fields around are yellowing into harvest,
nestling and fingerling are sky and water borne,
death is yodelling quiet in green woodlots,
and bodies of three young birds have disappeared
in the sub-surface of the new county highway­-

That picture is incomplete, part left out
that might alter the whole Dürer landscape:
gothic ancestors peer from medieval sky,
dour faces trapped in photograph albums escaping
to clop down iron roads with matched greys:
work-sodden wives groping inside their flesh
for what keeps moving and changing and flashing
beyond and past the long frozen Victorian day.
A sign of fire and brimstone? A two-headed calf
born in the barn last night? A sharp female agony?
An age and a faith moving into transition,
the dinner cold and new-baked bread a failure,
deep woods shiver and water drops hang pendant,
double yolked eggs and the house creaks a little­-
Something is about to happen. Leaves are still.
Two shores away, a man hammering in the sky.
Perhaps he will fall.

1968

(Source) 

Al Purdy

(December 30, 1918 – April 21, 2000)

GÓTIKA A VADONBAN

Roblin tavon túl, két parttal arrébb,
bádogozzák a templom tornyát.
Valaki egy kötél végén
lóg a magasban, kopácsol,
illesztgeti Isten lóvakaróját,
araszol fölfelé a tornyon
míg elfogy a szögelnivalója --
a szaki hite tán messzebbre ér:
fogja a meg nem foghatót, Jákobbal kel birokra,
újjal cseréli a korhadt gerendát
keményen sújt a menny kék barlangjában
hősiesen vág neki a nehézkedés,
mítoszgyártás, mennyei hajózás nehéz problémáinak,
munkáját, idejét Istennek ingyen ajánlja,
táppénz sincs persze, nem szakszervezeti meló --

Sárgára érnek körben a mezők,
madárfi, kishal szárnyra, uszonyra kél,
zöld pagonyban nyugton jódlizik a halál,
és három süldőmadár teste eltűnt
az új járási út burkolatában --

De nem teljes a kép, egy rész hiányzik
mi megváltoztatná a düreri tájat:
gótikus ősök bámulnak középkori égből,
fényképalbumok csapdájából szökött, komor arcok
battyognak vasszín utakon, passzoló szürke ruhában:
munkaittas feleségek saját húsukban vájkálva
hiszen mi mozdul, válik, villan
a hosszú, fagyos viktoriánus napon túl.
Kénkő és tűz jele? Múlt éjjel az istállóban
kétfejű borjú született? Éles asszonyi kín?
Kor és hit mozdul, átváltozóban, hűl az ebéd, a friss kenyér keletlen
mély erdők dideregnek vízcsöppek fürtje reszket
tojás sárgája kettős, a ház nyikorog kissé --
Valami készül. Levél se rezzen.
Két parttal arrébb egy ember szögel az egében.
Tán most lezuhan.

Vitéz György fordítása

In GÓTIKA A VADONBAN 
Kanadai angol nyelvű költők, Európa Könyvkiadó, 1983
Válogatta, az utószót s az életrajzi jegyzeteket írta James Steele

.....................................................................................................................................................................................................................................

Rainer Maria Rilke

(4 December 1875 – 29 December 1926)

Die Sonette an Orpheus

13.

Sei allem Abschied voran, als wäre es hinter
dir, wie der Winter, der eben geht.
Denn unter Wintern ist einer so endlos Winter,
daß, überwinternd, dein Herz überhaupt übersteht.

Sei immer tot in Eurydike-, singender steige,
preisender steige zurück in den reinen Bezug.
Hier, unter Schwindenden, sei, im Reiche der Neige,
sei ein klingendes Glas, das sich im Klang schon zerschlug.

Sei - und wisse zugleich des Nicht-Seins Bedingung,
den unendlichen Grund deiner innigen Schwingung,
daß du sie völlig vollziehst dieses einzige Mal.

Zu dem gebrauchten sowohl, wie zum dumpfen und stummen
Vorat der vollen Natur, den unsäglichen Summen,
zähle dich jubelnd hinzu und vernichte die Zahl.

Rainer Maria Rilke, Sommer 1913. Foto: pa/akg

Szonettek Orpheuszhoz
II. rész

13. 


Mindig előzd meg a búcsút, mintha a multad
volna, akár ez a tél, mely messze-siet.
Mert jöhet egy tél s végtelen télbe borulhat,
mindent áttelel és túléli majd a szived.

Légy Eurüdikébe-halott, bukj zengve a mélybe
s szállj föl a dallal, a dicsérettel - örök
légy a tünők közt, légy a mulás menedéke,
tiszta üveg, mely cseng, bár maga összetörött.

Légy, s ne feledd, hogy a nemlét is mire késztet
lendületednek végokaként, hiszen érzed:
egyszeri ez, csak itt lehet messzire szállnod.

Annyira gazdag a Természet s még rejtve világa,
számold e végtelen összegek néma sorába
ujjongva önmagad és töröld el a számot.

Szabó Ede fordítása


Rainer Maria Rilke versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983
..............................................................................................................................................................................................................................

Charles Olson (27 December 1910 – 10 January 1970)

The Songs of Maximus

Song I

colored pictures

of all things to eat: dirty

postcards

               And words, words, words

all over everything

                                              No eyes or ears left

to do their own doings (all

invaded, appropriated, outraged, all senses

including the mind, that worker on what is

                                                                  And that other sense

made to give even the most wretched, or any of us, wretched,

that consolation (greased

                                        lulled

even the street-cars

song

Song II

all

wrong

            And I am asked—ask myself (I, too, covered

with the gurry of it) where

shall we go from here, what can we do

when even the public conveyances

sing?

          how can we go anywhere,

even cross-town

                         how get out of anywhere (the bodies

all buried

in shallow graves?

~

Charles Olson, by Jonathan Williams, Black Mountain College, 1953.

photo source: jacketmagazine.com

MAXIMUS DALAI

ELSŐ DAL

    szines fotók

minden ehetőről: disznó

képeslapok

                 És szavak, szavak, szavak

belepnek mindent

                           Se szem, se fül

nem teheti dolgát (minden

megszállva, kisajátítva, meggyalázva, minden érzék

gondolkodásunk is, a létező robotosa

                                                         És az a másik érzék is

ami azért lett, hogy adjon a legsanyarúbbnak is,

      bármelyikünknek

                               ha boldogtalan,

vigaszt (zsírral bekenték

                                    elandalították

még a villamosok

dalát is

MÁSODIK DAL

     minden 

rossz

        És megkérdeznek - kérdem magam (belepve

én is a potyadékkal) hová

menjünk innen, mit tehetünk

ha már a járművek is

énekelnek?

                hová is bújdoshatnánk

akár a városon át

                      hogyan jussunk ki bárhonnan (testünk

temetvén

silány gödörbe?

Nagy László fordítása

In SZAVAK A SZÉLBE, Európa Könyvkiadó, 1980

.........................................................................................................................................................................................................................

e.e. cummings (American, October 14, 1894 – September 3, 1962)

.

little tree                    
little silent Christmas tree
you are so little
you are more like a flower

who found you in the green forest
and were you very sorry to come away?
see     i will comfort you
because you smell so sweetly

i will kiss your cool bark
and hug you safe and tight
just as your mother would,
only don't be afraid

look     the spangles
that sleep all the year in a dark box
dreaming of being taken out and allowed to shine,
the balls the chains red and gold the fluffy threads,

put up your little arms
and i'll give them all to you to hold
every finger shall have its ring
and there won't be a single place dark or unhappy

then when you're quite dressed
you'll stand in the window for everyone to see
and how they'll stare!
oh but you'll be very proud

and my little sister and i will take hands
and looking up at our beautiful tree
we'll dance and sing
"Noel Noel"  

 

e.e.cummings: 100 Selected POEMS 

 

e.e.cummings

 ~

(fácska)

fácska,
csendes karácsonyfácska,
oly kicsi vagy,
olyan, mint egy virágszál

a zöld erdőben ki talált rád,
s nagyon fájt-e eljönni onnan?
látod megvigasztallak,
mert oly jóillatú vagy

megcsókolom hűs kérgedet,
s átölellek szorosan és vigyázva,
mint az anyád,
csak ne félj

íme a díszek
mik egész éven át sötét dobozban alszanak,
s álmodják, hogy kiveszik őket, s szabad csillogniuk,
a gömbök, a piros és arany papírláncok, az angyalhaj szálai

emeld föl karocskáidat,
s mindezt neked adom, hogy viseld,
minden ujjadra jut egy gyűrű,
egy porcikád se lesz sötét vagy szomorú

ha majd tetőtől-talpig felöltöztél,
az ablakba állsz, hogy mindenki lásson,
s mennyire megcsodálnak!
ó, de te nagyon büszke leszel

és húgocskámmal kézen fogjuk egymást,
és fölnézve gyönyörű fánkra,
táncolunk és énekelünk
"Pásztorok, pásztorok"

Kálnoky László fordítása

[In HANG SZÓLÍT  Isten-kereső versek a huszadik század világirodalmából,Vigilia Kiadó - Budapest, 1993]

e.e.cumming: pink sky, tree, figure

1950-05-20

source: eecummingsart.com

............................................................................................................................................................................................................................. 

Fernando Pessoa

Fernando Pessoa

Christmas

A God's born. Others die. Reality
Has neither come nor gone: a change of Error.
Now we have another Eternity,
And always the one passed away was better.

Blind, Science is working the useless ground.
Mad, Faith is living the dream of its cult.
A new God is a word - or the mere sound.
Don't seek and don't believe: all is occult.

translated by J.Griffin


Christmas

One God is born. Others die. Truth
Did not come or go. Error changed.
Eternity is different now.
What happened was better always.

Blind Science plows the useless sod.
Fool Faith lives the dream of its observance.
A new God is but a word.
Search not, nor believe. All is hidden.

translated by Edwin Honig and Susan M. Brown


Karácsony
Natal

Új Isten kel. Mások halnak. Igazság
Nem jött s nem ment: csak másik Tévedés.
Most új Örökkévalóság marad ránk,
És mindig az jobb, ami múltba vész.

A vak Tudomány földje puszta parlag.
A balga Hit önimádatra vár.
Minden új isten egy új szót avat csak.
Ne kutass és ne higgy: minden homály.

Somlyó György fordítása
Forrás


Karácsony
Natal

Egy Isten születik. Meghal sok másik.
Nem az igazság: újabb tévedés csak.
Így jutsz egy más örökkévalóságig,
Mindig jobb, ami elmúlt, az az évszak.

A vak tudás haszontalan arat.
A Hit a kultusz álma és bolondság.
Az új isten csak szó, csak új tudat.
Ne keress, ne higgy: rejtve a valóság.

Dátum nélkül [1922] 

Kukorelly Endre fordítása

In Fernando PESSOA: ARC TÖBBES SZÁMBAN Helikon Kiadó, 1988

Szerkesztette, válogatta és az utószót írta Pál Ferenc

.............................................................................................................................................................................................................................

William Shakespeare

Sonnet XXX

When to the sessions of sweet silent thought
I summon up remembrance of things past,
I sigh the lack of many a thing I sought,
And with old woes new wail my dear time's waste:
Then can I drown an eye, unus'd to flow,
For precious friends hid in death's dateless night,
And weep afresh love's long-since cancell'd woe,
And moan the expense of many a vanish'd sight:
Then can I grieve at grievances foregone,
And heavily from woe to woe tell o'er
The sad account of fore-bemoaned moan,
Which I new pay as if not paid before.
    But if the while I think on thee, dear friend,
    All losses are restor'd, and sorrows end.

~

Martin Droeshout: William Shakespeare, 1623

XXX

Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok: sír újra a régi jaj:
És noha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég-megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tűnt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
   De ha közben eszembe jutsz, barátom,
   Nincs veszteségem és a gyász csak álom.

Szabó Lőrinc fordítása

William Shakespeare Sonnets / Szonettek

Bilingual edition, Noran Könyvkiadó, 1997

.............................................................................................................................................................................................................................

Vas István (1910. szeptember 24. – 1991. december 16.)

A láthatatlan elem

A láthatatlan, vegytani elemhez,
Mely megvalósulásainkba szállt,
S amit a vágy és a tudás teremtett,
Ellentétére fordította át -

Mit szólhatnál? Hogy tervünk tettbe érik,
És eszménk itt már formává kövül?
Az embereket bölcsőtől a sírig
Elgondolásaink veszik körül.

És a hazugság bacilusa honnan
Fertőzte meg a megvalósulást?
Vagy benn csírázott már a gondolatban?
Nem ezt vártuk? De várhattunk-e mást?

Mit tudsz erről? Mit szólhatnál, ha élnél?
Vagy neked, neked se volt igazad?
Ó, némaság! Szebb az üdvözülésnél
Ez a ragály, veled-egy kárhozat!

[In Vas István Művei - Összegyűjtött versek II. 1945-1959, Holnap Kiadó, 2002]

Szántó Piroska: Vas István portréja (forrás: PIM)

~

The invisible element

To that invisible element which claimed
A part in our becoming fact not fiction,
Which turned what knowledge and desire had framed
Against itself in direct contradiction –

What could you possibly say? That our schemes ripen
To performance, that thoughts petrify
To form? The bonds of contemplation tighten
From cradle to the grave, and so we die.

At what point did the fatal germ infect
The process of becoming with its lies?
Or was it bred within the intellect?
We hoped for more? No, this was no surprise.

What do you know? If you were still alive
What could you say? Or were you wrong as well?
No answer. Yet the very germs which thrive
Are sweeter than grace although they give us hell.

Translated by George Szirtes

Source 

                                                           Vas István

.........................................................................................................................................................................................

Archibald McLeish (American, 1892 – 1982)

Collected Poems, 1917-1982

                                   photo by Alfred Eisenstaedt, 1960

~

EMLÉKVIRÁGZÁS

Igen, és ha az évszakhoz nem illő meleg
Kitör majd az öreg jövő év utolján,
És az eső- és nyárszagú délnyugati szél
Sárga leveleiktől a nagy ágakat lecsupálja,

Te meg szürkületkor végig a Friedrichstrassén
Vagy Párizsban is te a szeles Szajna-parton
Bokáig gázolsz a lehullt levelek avarában,
És gondolataid változnak mint a szürke felhők,

Akkor nem érted majd, honnan hirtelen
Az édesség szívedben és szemedben a könnyek,
Csak állsz a junius-hevű szélben a hulló levelek között:
Mikor is volt ez így? – kérdezed majd és: Kivel?

Erre nem is emlékszel majd, csak állsz ott,
Nyakad érzi a szelet, és érzed a szelet a ruhádban,
Meg a hervadt levelek szagát egy kert füvében,
És behunyod a szemedet: Kivel? - kérdezed majd és:
                                                                                Hol is?

Vas István fordítása

[In Archibald MacLeish: AMERIKA ÍGÉRET VOLT, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1970]

..............................................................................................................................................................................................................................

Muriel Rukeyser (American, 15 December 1913 – 12 February 1980)

             Muriel Rukeyser, 1945 by Imogen Cunningham (source)

EYES OF A NIGHT-TIME

On the roads at night I saw the glitter of eyes:
My dark around me let shine one ray; that black
allowed in their eyes:  spangles in the cat's, air in
          the moth's eye shine,
mosaic of the fly, ruby-eyed beetle, the eyes that never weep,
the horned toad sitting and its tear of blood,
fighters and prisoners in the forest, people
aware in this almost total dark, with the difference,
the one broad face of light.

Eyes on the road at night, sides of a road like rhyme;
the floor of the illumined shadow sea
and shallows with their assembling flash and show
of sight, root, holdfast, eyes of the brittle stars.
And your eyes in the shadowy red room,
scent of the forest entering, various time

calling and the light of wood along the ceiling
and over us birds calling and their circuit eyes.
And in our bodies the eyes of the dead and the living
giving us gifts at hand, the glitter of all their eyes.

Muriel Rukeyser: OUT OF SILENCE

~
SZEMEK AZ ÉJSZAKÁBAN

Éjjel az utakon szemek csillogását láttam:
a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-
     sugarat vetett ki; az a feketeség pedig
szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg
     a macska szemének, a lepkéének levegőt, hogy
     fényleni tudjon,
légy mozaikja, rubintszerű rovar, a sohasem síró szemek,
a földön a szarvasbéka, könnye vér,
az erdő harcosai és foglyai, éber nép
a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta ténye
teremt különbözést.

Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út két oldala;
a kivilágított árnyéktengerfenék,
a sekélyekben gyülemlő villanások, a látvány
gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.
És a te szemed az árnyas, rőt szobában,
erdőszag hatol be, változékony idő szava,
és végig a mennyezeten az erdő fényei,
fölöttünk meg a kiáltó madarak és kerek szemük.
És testünkben szeme élőknek és holtaknak, akik közeli
ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméből.

Várady Szabolcs fordítása

[In ÉSZAK-AMERIKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Kozmosz Könyvek, 1966]

..............................................................................................................................................................................................................................