Muriel Rukeyser, 1945 by Imogen Cunningham (source)
EYES OF A NIGHT-TIME
On the roads at night I saw the glitter of eyes:
My dark around me let shine one ray; that black
allowed in their eyes: spangles in the cat's, air in
the moth's eye shine,
mosaic of the fly, ruby-eyed beetle, the eyes that never weep,
the horned toad sitting and its tear of blood,
fighters and prisoners in the forest, people
aware in this almost total dark, with the difference,
the one broad face of light.
Eyes on the road at night, sides of a road like rhyme;
the floor of the illumined shadow sea
and shallows with their assembling flash and show
of sight, root, holdfast, eyes of the brittle stars.
And your eyes in the shadowy red room,
scent of the forest entering, various time
On the roads at night I saw the glitter of eyes:
My dark around me let shine one ray; that black
allowed in their eyes: spangles in the cat's, air in
the moth's eye shine,
mosaic of the fly, ruby-eyed beetle, the eyes that never weep,
the horned toad sitting and its tear of blood,
fighters and prisoners in the forest, people
aware in this almost total dark, with the difference,
the one broad face of light.
Eyes on the road at night, sides of a road like rhyme;
the floor of the illumined shadow sea
and shallows with their assembling flash and show
of sight, root, holdfast, eyes of the brittle stars.
And your eyes in the shadowy red room,
scent of the forest entering, various time
calling and the light of wood along the ceiling
and over us birds calling and their circuit eyes.
And in our bodies the eyes of the dead and the living
giving us gifts at hand, the glitter of all their eyes.
and over us birds calling and their circuit eyes.
And in our bodies the eyes of the dead and the living
giving us gifts at hand, the glitter of all their eyes.
~
SZEMEK AZ ÉJSZAKÁBAN
Éjjel az utakon szemek csillogását láttam:
a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-
sugarat vetett ki; az a feketeség pedig
szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg
a macska szemének, a lepkéének levegőt, hogy
fényleni tudjon,
légy mozaikja, rubintszerű rovar, a sohasem síró szemek,
a földön a szarvasbéka, könnye vér,
az erdő harcosai és foglyai, éber nép
a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta ténye
teremt különbözést.
Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út két oldala;
a kivilágított árnyéktengerfenék,
a sekélyekben gyülemlő villanások, a látvány
gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.
És a te szemed az árnyas, rőt szobában,
erdőszag hatol be, változékony idő szava,
és végig a mennyezeten az erdő fényei,
fölöttünk meg a kiáltó madarak és kerek szemük.
És testünkben szeme élőknek és holtaknak, akik közeli
ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméből.
Várady Szabolcs fordítása
[In ÉSZAK-AMERIKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Kozmosz Könyvek, 1966]
..............................................................................................................................................................................................................................
