Nelly Sachs (10 December 1891 – 12 May 1970)

                                                                    Nelly Sachs, 1966

Chor der Schatten

Wir Schatten, o wir Schatten !
Schatten von Henkern
geheftet am Staube eurer Untaten -
Schatten von Opfern
zeichnend das Drama eures Blutes an eine Wand.
O wir hilflosen Trauerfalter
eingefangen auf einem Stern, der ruhig weiterbrennt
wenn wir in Höllen tanzen müssen.
Unsere Marionettenspieler wissen nur noch den Tod.

Goldene Amme, die du uns nährst
zu solcher Verzweiflung,
wende ab o Sonne dein Angesicht
auf daß auch wir versinken -
oder laß uns spiegeln eines Kindes jauchzend
erhobene Finger
und einer Libelle leichtes Glück
über dem Brunnenrand.

~

ÁRNYAK KÓRUSA

Mi árnyak, ó mi árnyak!

Hóhérok árnyai

rémtetteitek porához szegődtünk --

áldozatok árnyai

véretek drámáját rajzoltuk egy falra.

Ó mi tehetetlen gyászpalást pillangók

összefogva egy csillagon, mely nyugodtan ég tovább

amikor poklokban kell járnunk a táncot.

Bábjátékosaink már egyebet sem tudnak, csak a halált.

Aranydajka, ki bennünket emtetsz

ily kétségbeesésre,

fordítsd el ó nap arcodat

hogy mi is elsüllyedjünk -

vagy tükröztesd velünk egy kisgyerek ujjongva

fölemelt ujját

és könnyű boldogságát egy szitakötőnek

a kútkáva fölött.

Vas István fordítása

In NÉMET KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000

.............................................................................................................................................................................................................................

Emily Dickinson (December 10, 1830 – May 15, 1886)

 
SUCCESS is counted sweetest   
By those who ne’er succeed.   
To comprehend a nectar   
Requires sorest need.   
 
Not one of all the purple host 
Who took the flag to-day   
Can tell the definition,   
So clear, of victory,   
 
As he, defeated, dying,   
On whose forbidden ear           
The distant strains of triumph   
Break, agonized and clear.

Source: The Poetry of Emily Dickinson. Complete Poems of 1924

~


A siker annak édes,
Kit kerül a siker.
Megbecsülni a nektárt,
Ahhoz szomjazni kell.

A vesztesek zászlóinak
Zsákmányolója sem
Tudná úgy körülírni,
Hogy mi a győzelem,

Mint haldokló legyőzött,
Kinek zárt fülibe
A győzelmes rivalgás
Tisztán hasít bele.

Károlyi Amy fordítása 

IF I can stop one heart from breaking,  
I shall not live in vain;  
If I can ease one life the aching,  
Or cool one pain,  
Or help one fainting robin
Unto his nest again,  
I shall not live in vain.

*
Ha nem hagyom, egy szív repedjen
Nem élek hasztalan.
Egy élet kínját könnyebbítse
Vagy hűsítse szavam


Ha kipottyant madárfiók
Újra fészkében van,
Nem éltem hasztalan.

~

The words the happy say
Are paltry melody
But those the silent fee
Are beautiful --

*

A boldogok szava
Olcsó melódia,
De sejtve hallgatók
A szépségesek.

In Emily Dickinson válogatott írásai - Károlyi Amy fordításai és tanulmányai, Magvető Könyvkiadó, 1978

........................................................................................................................................................................................................................

Wislawa Szymborska

Wisława Szymborska

A LITTLE BIT ABOUT THE SOUL

A soul is something we have every now and then.
Nobody has one all the time
or forever.

Day after day,
year after year,
can go by without one.

Only sometimes in rapture
or in the fears of childhood
it nests a little longer.
Only sometimes in the wonderment
that we are old.

It rarely assists us
during tiresome tasks,
such as moving furniture,
carrying suitcases,
or traveling on foot in shoes too tight.

When we're filling out questionnaires
or chopping meat
it's usually given time off.

Out of our thousand conversations
it participates in one,
and even that isn't a given,
for it prefers silence.

When the body starts to ache and ache
it quietly steals from its post.

It's choosy:
not happy to see us in crowds,
sickened by our struggle for any old advantage
and the drone of business dealings.

It doesn't see joy and sorrow
as two different feelings.
It is with us
only in their union.
We can count on it
when we're not sure of anything
and curious about everything.

Of all material objects
it likes grandfather clocks
and mirrors, which work diligently
even when no one is looking.

It doesn't state where it comes from
or when it will vanish again,
but clearly it awaits such questions.

Evidently,
just as we need it,
it can also use us
for something.

translated by Joanna Trzeciak

Wislawa Szymborska in the offices of Zycie Literackie (Literary Life), January 1961

~

Néhány szó a lélekről

(Trochę o duszy)

Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig.

Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle.

Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre.
Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk.

Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben.

Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos.

Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet.

Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból.

Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.

Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra.

Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk.

Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant.

Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.

Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.


Zsille Gábor fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................

Delmore Schwartz (8 December 1913 – 11 July 1966)

Portrait Study of Schwartz, 1938
Photo by Mrs. Forbes Johnson-Storey

Yale University Beinecke Rare Book and Manuscript Library

THE MIND IS AN ANCIENT AND FAMOUS CAPITAL

The mind is a city like London,

Smoky and populous: it is a capital

Like Rome, ruined and eternal,

Marked by the monuments which no one

Now remembers. For the mind, like Rome, contains

Catacombs, aqueducts, amphitheatres, palaces,

Churches and equestrian statues, fallen, broken or soiled.

The mind possesses and is possessed by all the ruins

Of every haunted, hunted generation’s celebration.

“Call us what you will: we are made such by love.”

We are such studs as dreams are made on, and

Our little lives are ruled by the gods, by Pan,

Piping of all, seeking to grasp or grasping

All of the grapes; and by the bow-and-arrow god,

Cupid, piercing the heart through, suddenly and forever.

Dusk we are, to dusk returning, after the burbing,

After the gold fall, the fallen ash, the bronze,

Scattered and rotten, after the white null statues which

Are winter, sleep, and nothingness: when

Will the houselights of the universe

Light up and blaze?

                            For it is not the sea

Which murmurs in a shell,

And it is not only heart, at harp o’clock,

It is the dread terror of the uncontrollable

Horses of the apocalypse, running in wild dread

Toward Arcturus—and returning as suddenly ...

A LÉLEK ŐSI, HÍRES VÁROS

Város a lélek, olyan, mint London.

Füstös és zsúfolt: főváros,

Mint Róma, romos és örök,

Műemlékekről híres, melyekre már senki

Nem emlékszik. Mert akár Rómában, a lélekben is vannak

Katakombák, vízvezetékek, amfiteátrumok, paloták,

Templomok és lovas szobrok, töröttek, mocskosak.

Megszállója és megszállottja a lélek minden

Kísértett és sértett nemzedék ünnep-romjainak.

"Hívj bárhogy: a szerelem tett ilyenné."

Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink, és

Kis életünket istenek uralják, Pán,

Ki mindennek elsipolva nótáját, meg szeretne szerezni

Minden szőlőt; s az íjas-nyilas isten,

Cupido, aki átfúrja a szivet, hirtelen és örökre.

Borúból vagyunk s borúba térünk, mikor elégett a bojtorján,

Az aranyesés, a hamu, a bronz hullása után,

Szétszórva, megrohadva az értéktelen, fehér szobrok után -

Ez mind csak tél, alvás, semmiség: mikor

Gyúlnak fel a világegyetem belső fényei?

                                                            Mert nem a tenger az,

Ami a kagylóban morajlik,

És nem csupán a szív fél, mikor itt az éjfél:

Ez az Apokalipszis fékezhetetlen lovainak

Rémületes iszonya, ahogy vad rettegésben vágtatnak

Az Arcturus felé -- és éppoly hirtelen visszatérnek...

Tábor Eszter fordítása

In AMERIKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Európa Könyvkiadó, 1990

 

Delmore Schwartz and Gertrude Buckman

Rakovszky Zsuzsa (Hungarian, b. December 4, 1950)

.

ESIK

  

esik esik ma reggel
megindult vízbe mártott
gyufa kihunyt a nyár most
sokáig esni fog
enyhül a nyári téboly
heve renyhül a sürgés
át- s átfolyják a szürkék
a sárga kék piros
hivalkodást az ablak
csorog le most mögötte
a nedves szél az utca
csatornájába tévedt
óriáscet hánytorog
olaj- és sárszínűen
esik miért kimenni
tenni csak lenni lenni
mintha hanyatt az ágyon
egymás mellett karod
tarkóm alatt sokáig
úgysem lehet sokáig
kimenni most sokáig
sokáig esni fog

[Rakovszky Zsuzsa TOVÁBB EGY HÁZZAL, Magvető, 1987]

(Rakovszky Zsuzsa, c. 1980 - Source: PIM)

Raining


raining raining it started
this morning summer gone out
a match dipped in water
it will fall now a long time
mad summer cools slows down
grows sluggish grey spills
across blue yellow red
brilliant now streaming down
windows damp wind behind
a great whale flounders in
the gutter its colours
oil and mud raining why
should we go out and do
things do nothing nothing
flop on the bed together your

arm under my neck for

a long time since nothing
can happen for a long time
no going out now for
a long time it will rain
now for a long time it
will rain for a long time

Translated by George Szirtes

József Attila (1905-1937)

Attila József Memorial by Ortutay Tamás (Balatonszárszó, 1998)

József Attila 

Amit szivedbe rejtesz

           Freud nyolcvanadik
           születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

1936. máj.

photo source

~

That Which Your Heart Disguises

For the eightieth birthday of Freud

That which your heart disguises
open your eyes and see;
that which your eye surmises
let your heart wait to be.

Desire--and all concede it--
kills all who are not dead.
But happiness, you need it
as you need daily bread.

Children, all of the living
yearn for our mother's arms;
lovemaking, or death-giving,
to wed's to take up arms.

Be like the Man of Eighty,
hunted by men with guns,
who bleeds, but in his beauty
still sires a million sons.

That old thorn, broken piercing
your sole, is long since drawn.
Now from your heart's releasing
death, too, falls and is gone.

That which your eye surmises
seize with your hand and will;
that which your heart disguises
is yours to kiss or kill.

(1936)

Translated by Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner 

............................................................................................................................................................................................................................. 

Friedrich Hölderlin (1770-1843)

Friedrich Hölderlin

VULKAN

Jetzt komm und hülle, freundlicher Feuergeist,

  Den zarten Sinn der Frauen in Wolken ein,

    In goldne Träum' und schütze sie, die

      Blühende Ruhe der Immerguten.

Dem Manne laß sein Sinnen, und sein Geschäft,

  Und seiner Kerze Schein, und den künftgen Tag

    Gefallen, laß des Unmuts ihm, der

      Häßlichen Sorge zu viel nicht werden,

Wenn jetzt der immerzürnende Boreas,

  Mein Erbfeind, über Nacht mit dem Frost das Land

    Befällt, und spät, zur Schlummerstunde,

      Spottend der Menschen, sein schröcklich Lied singt,

Und unsrer Städte Mauren und unsern Zaun,

  Den fleißig wir gesetzt, und den stillen Hain

    Zerreißt, und selber im Gesang die

      Seele mir störet, der Allverderber,

Und rastlos tobend über den sanften Strom

  Sein schwarz Gewölk ausschüttet, daß weit umher

    Das Tal gärt, und, wie fallend Laub, vom

      Berstenden Hügel herab der Fels fällt.

Wohl frömmer ist, denn andre Lebendige,

  Der Mensch; doch zürnt es draußen, gehöret der

    Auch eigner sich, und sinnt und ruht in

      Sicherer Hütte, der Freigeborne.

Und immer wohnt der freundlichen Genien

  Noch Einer gerne segnend mit ihm, und wenn

    Sie zürnten all', die ungelehrgen

      Geniuskräfte, doch liebt die Liebe.

Projekt Gutenberg-DE

~

VULKÁN

Most jöjj, nyájas Tűzszellem el és boríts

  a nők törékeny lelke fölé ködöt

    s aranyló álmot, és a mindig

      jók viruló pihenését óvd meg.

A férfinak hagyd műveit és eszét,

  gyertyája fényét, és a jövő napot

    kedvére add, de túl sokat ne

      rój ki a kedvszegő gondból rá,

ha most a folyton vak dühü Boreas,

  ősellenségem éjjel a tájra tör

    fagyával, és csúfunkra szörnyű

      éneke harsog az álomórán,

földúlja kedves városaink falát,

  a csöndes berket, szorgosan épített

    sövényt, s a mindent tönkretévő

      még dalaimban is űzi lelkem,

míg egyre tombol enyhe folyónk fölött,

  sötét felhői terhe lezúdul, úgy,

    hogy forr a völgy, s mint lomb ha hullik,

      szikla görög le az omló dombról.

A földi lények legkegyesebbike

  az ember: ám magára tekint, ha künn

    vihar dúl, biztos házban eszmél

      és pihen ő, a szabadnak termett.

És mindig áldón és örömest vele

  van egy jó szellem; mert ha az oktalan

    géniuszok föl is dühödnek

      ellene, a Szeretet szeret még.

Rónay György fordítása

Friedrich Hölderlin versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980
Válogatta és szerkesztette Rónay György

.............................................................................................................................................................................................................................

Robert Graves (English, July 24, 1895 – December 7, 1985)

.

Robert Graves

IN BROKEN IMAGES

He is quick, thinking in clear images;

I am slow, thinking in broken images.

He becomes dull, trusting to his clear images;

I become sharp, mistrusting my broken images.

Trusting his images, he assumes their relevance;

Mistrusting my images, I question their relevance.

Assuming their relevance, he assumes the fact;

Questioning their relevance, I question their fact.

When the fact fails him, he questions his senses;

when the fact fails me, I approve my senses.

He continues quick and dull in his clear images;

I continue slow and sharp in my broken images.

He in a new confusion of his understanding;

I in a new understanding of my confusion.

Source

TÖRT KÉPEK

Ő gyors, és tiszta képekben gondolkodik;

Én lassú vagyok, és tört képekben gondolkodom.

Ő tompul tiszta képeiben bízva;

Én élesedem tört képeimben nem bízva.

Megbízva képeiben, érzi fontosságukat;

Nem bízva képeimben, kétlem fontosságukat.

Érezve fontosságukat, ő bízik a tényben;

Kétkedve fontosságukban, én kétkedem a tényben.

Ha ő a tényben csalatkozik, vádolja érzékeit;

Ha én a tényben csalatkozom, dicsérem érzékeim.

Ő gyorsan válik tompává tiszta képeivel;

Én lassan élessé válok tört képeimmel.

Az ő megértéséből új zavar lesz;

Az én zűrzavaromból új megértés.

Orbán Ottó fordítása

[Robert Graves A SZERELEM TÜNETEI Európa Könyvkiadó, 1974]
[Válogatta és az utószót írta Vajda Miklós]
.............................................................................................................................................................................................................................

Rainer Maria Rilke - from “The Notebooks of Malte Laurids Brigge”

Denn Verse sind nicht, wie die Leute meinen, Gefühle (die hat man früh genug),--es sind Erfahrungen.  Um eines Verses willen muß man viele Städte sehen, Menschen und Dinge, man muß die Tiere kennen, man muß fühlen, wie die Vögel fliegen, und die Gebärde wissen, mit welcher die kleinen Blumen sich auftun am Morgen.  Man muß zurückdenken können an Wege in unbekannten Gegenden, an unerwartete Begegnungen und an Abschiede, die man lange kommen sah,--an Kindheitstage, die noch unaufgeklärt sind, an die Eltern, die man kränken mußte, wenn sie einem eine Freude brachten und man begriff sie nicht (es war eine Freude für einen anderen--), an Kinderkrankheiten, die so seltsam anheben mit so vielen tiefen und schweren Verwandlungen, an Tage in stillen, verhaltenen Stuben und an Morgen am Meer, an das Meer überhaupt, an Meere, an Reisenächte, die hoch dahinrauschten und mit allen Sternen flogen, --und es ist noch nicht genug, wenn man an alles das denken darf.  Man muß Erinnerungen haben an viele Liebesnächte, von denen keine der andern glich, an Schreie von Kreißenden und an leichte, weiße, schlafende Wöchnerinnen, die sich schließen.  Aber auch bei Sterbenden muß man gewesen sein, muß bei Toten gesessen haben in der Stube mit
dem offenen Fenster und den stoßweisen Geräuschen.  Und es genügt auch noch nicht, daß man Erinnerungen hat.  Man muß sie vergessen können, wenn es viele sind, und man muß die große Geduld haben, zu warten, daß sie wiederkommen.  Denn die Erinnerungen selbstes noch nicht.  Erst wenn sie Blut werden in uns, Blick und Gebärde, namenlos und nicht mehr zu unterscheiden von uns selbst, erst dann kann es geschehen, daß in einer sehr seltenen Stunde das erste Wort eines Verses aufsteht in ihrer Mitte und aus ihnen ausgeht.

(Rainer Maria Rilke: Die Aufzeichnungen des Malte Laurids Brigge)

Rainer Maria Rilke, Villa Strohl-Fern, Roma, 1904. 

"Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik -- érzelmeink éppen elég korán jelentkeznek -- , hanem tapasztalat. Egyetlen versért látnunk kell számos várost, embert és mindenféle mást, ismerni kell az állatokat, érezni, miként repülnek a madarak, és megtanulni a hajnalban kifeslő virágok mozdulatait. Várni kell, hogy emlékezni tudjunk ismeretlen tájak útjaira, váratlan találkozásokra, a búcsúzás percére, melyről tudjuk, hogy közeledik, homályba burkolt gyermekkori napokra, a szülőkre, akiket meg kellett bántanunk, ha valami örömet szereztek egymásnak, s mi nem értettük őket, mert ez az öröm valaki másnak szólt, gyermekbetegségekre, melyek életünkbe annyi különös, mélységes változást hoztak - csendes, elrejtett szobákban töltött napokra -, tengerparti hajnalokra, és egyáltalán, minden tengerre - idegen ég alatt sötétlő éjszakákra, melyek elsuhanva, millió csillaggal szárnyaltak tovább -, és mindez még nem elég, bárhogy őrzöd emlékezetedben. Várni kell, hogy emlékezni tudjunk sok szerelmes éjre, melyek mindegyike különbözött a többitől - vajúdó asszonyok sikoltozására és habfehér gyermekágyas anyákra, akik gyógyuló sebükkel szenderegnek. Várni kell, hogy haldoklókra is emlékezhessünk, s halottak mellett virrasztva, a kitárt ablakon belüktető neszekre is. De még az sem elég, ha vannak emlékeink. Ha megsokasodtak, meg kell tanulni, hogy mind elfelejtsd, és várni, kitartó türelemmel várni, hogy feltámadjanak megint. Mert az emlék nem minden ám. Ha minden emlék vérünkbe szívódott, ha tekintetünkben s mozdulatainkban is eleven már, ha névtelen, és nem tudni, mennyi az emlék, és mennyi vagyok én - akkor talán az emlékek méhéből valamely ritka órában feltámad egy vers első szava és elkülönül."

- Malte Laurids Brigge feljegyzései - részlet, fordította Görgey Gábor

(Forrás: Rainer Maria Rilke: MALTE LAURIDS BRIGGE FELJEGYZÉSEI ÉS MÁS SZÉPPRÓZAI ÍRÁSOK, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002, 274-275.o.)

Verses are not, as people think, feelings (those one has early enough) -- they are experiences. For the sake of a single verse,

one must see many cities, men, and things. One must know the animals,

one must feel how the birds fly

 

and know the gesture with which the little flowers open in the morning. One must be able to think back to roads in unknown regions, to unexpected meetings and to partings one had long seen coming; to days of childhood that are still unexplained, to parents whom one had to hurt when they brought one some joy and did not grasp it (it was a joy for someone else); to childhood illnesses that so strangely begin with such a number of profound and grave transformations,

to days in rooms withdrawn and quiet

 

and to mornings by the sea, to the sea itself, to seas,

 

to nights of travel that rushed along on high and flew with all the stars—and it is not yet enough if one may think of all this.

One must have memories of many nights of love, none of which was like the others, of the screams of women in labor,

 

and of light, white, sleeping women in childbed, closing again.

But one must also have been beside the dying,

 

must have sat beside the dead in the room with the open window and the fitful noises. And still it is not enough to have memories. One must be able to forget them when they are many, and one must have the great patience to wait until they come again.

For it is not yet the memories themselves. Not till they have turned to blood within us, to glance, and gesture, nameless, and no longer to be distinguished from ourselves -- not till then can it happen that in a most rare hour the first word of a verse arises in their midst and goes forth from them.

From “The Notebooks of Malte Laurids Brigge” 

Illustration by Ben Shahn (1898 - 1969), color lithograph on paper image, 1968

..............................................................................................................................................................................................................................

Anselm Hollo (b. 1934)

Anselm Hollo

POMOLOGY

An apple a day
is 365 apples.
A poem a day
is 365 poems.
Most years.
Any doctor will tell you
it is easier to eat an apple
than to make a poem.
It is also easier
to eat a poem
than to make an apple
but only
just. But here
is what you do
to keep the doctor
out of it: publish a poem
on your appletree.
Have an apple
in your next book.

~

POMOLÓGIA

Naponta egy alma
az háromszázhatvanöt alma.
Naponta egy vers
az háromszázhatvanöt vers.
Többnyire.
Kérdezd csak meg a doktort,
könnyebb almát enni,
mint verset költeni.
És könnyebb
verset enni,
mint almát költeni,
bár éppen csak
hogy. De megmondom,
mit tégy,
hogy távol tartsd
a doktort: verseid
tedd közzé almafán.
Új könyvedben
nőjön alma.

A fordító jegyzete: "Naponta egy alma a doktort távol tartja" - ez a régi angol intelem adja e pomológia -- alma-tan -- szavait és ötletét a költőnek.

Kodolányi Gyula fordítása

In A LÉTEZÉS HÁLÓI, Amerikai költők versei Kodolányi Gyula műfordításában, 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

..............................................................................................................................................................................................................................